kassai volt jezsuita épületegyüttes

Örömmel adjuk hírül, hogy a Jezsuita Levéltár kiadásában, Barta M. János szerzőségével megjelent Barta M. Jánosa kassai jezsuita gimnázium anyakönyveit teljességre törekvően feldolgozó, forrásgazdag intézménytörténeti bevezetővel megalapozott adattárkötet az 1693–1744, 1753–1776 közötti időszakról. A „Katolikus iskoláztatás a kora újkori Magyarországon” nevű sorozat eddig napvilágot látott kiadványai közül – győri (1630–1773), pozsonyi (1637/1650–1773), nagyszombati (1616–1772) – immár ez a negyedik. Az adattár elkészítését a „Katolikus iskoláztatás a kora újkori Nyugat-Magyarországon: a Nagyszombat–Pozsony–Győr régió diákságának társadalomtörténeti vizsgálata” című, Fazekas István vezetésével működő K 131973 sz. NKFIH-projekt, valamint az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoportja között létrejött együttműködés tette lehetővé, a kötet megjelenése a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

 

kötet borítója

Az adattár a sorozat eddig megjelent darabjainak módszertanát és felépítését alapul véve készült el: a kassai gimnáziumba (a forrásadottságok miatt csak a megjelölt időhatárok között) járt tanulók nevét, adott évi osztályát és bizonyos (sajnos annak idején rendszertelenül felvett) járulékos adatait tartalmazza. Forrásai a fennmaradt gimnáziumi és egyetemi anyakönyvek (Kassa Város Levéltárából), kiegészítve a Mária-kongregáció (diáktársulat) tagkönyvéből származó releváns adatokkal (Kassai Állami Tudományos Könyvtár). A kötet értékét és jelentőségét nagyban emeli az adattári részt megelőző – három nagyobb egységre tagolódó – primer levéltári forrásokon alapuló, százkét oldalas intézménytörténeti szaktanulmány, amely nemcsak a kassai jezsuiták 17. század elejei (első) megtelepedésétől az 1773. évi feloszlatásukig tartó időszak történetét követi nyomon, hanem külön fejezetben ír a kollégium és a kapcsolódó intézményrendszer vagyoni alapjáról. Ezt a részletes feldolgozást a szerzőnek a kassai jezsuita intézménytörténettel kapcsolatban nemrég megjelent szaktanulmányai készítették elő: egy a kassai királyi ház jezsuitáknak adományázásról, egy Báthory Zsófia mindezidáig vitatott eredetiségű végrendeletéről, egy pedig a kollégium vagyoni állapotáról az 1773. évi feloszlatáskor.

 

 

A bevezető harmadik nagyfejezete a diákság statisztikai létszámadat-elemzése tükrében betekintést nyújt a kassai gimnáziumnak a magyarországi középfokú oktatásban betöltött országos és regionális szerepéről, a kassai egyetemen továbbtanuló helyi gimnáziumi diákság számarányáról, valamint ­­– a Mária-kongregációs tagkönyv segítségével ­– a térségben, illetve az országban való mobilitásukról. Mindemellett az olvasó a kassai gimnázium matrikulájának hasznosíthatóságáról is képet kap. A munka megjelenése több tudományterület számára is új távlatokat nyit, különösen a történelem segédtudományainak művelői körében.

A kötetnek a sorozat korábbi három tagjával együtt tartandó bemutatója 2025-ben várható, erről újabb hírben adunk majd értesítést. A kassai adattár teljes terjedelmében itt érhető el.

Submitted by Jezsuita Levéltár on