Online Jezsuita Történeti Névtár

Az Egyesült Államokban született, 1934–7 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1938–9-ben Bp.-en, 1940-ben Kassán tanult filozófiát. 1941-ben a pécsi Pius Gimnáziumban volt szakaszfelügyelő. 1942–4 között Szegeden teológiát tanult. 1946-ban a Manrézában végezte a terciát. 1947–8-ban Nagykapornakon plébánoshelyettes, hitoktató és német nyelvtanár volt, majd 1949-ben a Manrézában igazgatóhelyettes, lelkész. 1950-ben Kaposváron gazdasági vezetőhelyettes, lelki felügyelő. A szétszóratásban először egy évig Pécsett lelkész, majd 1951-től Egerágon harangozó és kisegítő. 1953-ban Pécsett, majd Kaposváron fizikai munkás, 1954-ben Újszászra került mint kántor és kisegítő lelkész. 1959-től hasonló beosztásban dolgozik Farmoson. 1972-ben Lászlófalvára került, majd 1978-tól mint nyugdíjas a dunaújvárosi plébánián volt kisegítő lelkész.

A középiskolát Gyöngyösön, az újoncidőt 1675–6-ban Trencsénben, a tanárképzőt Leobenben végezte. A bölcseletet Grazban tanulta 1678–80-ban. Utána az erdélyi misszióba került és Kolozsváron tanított. A teológia elvégzésére újra Grazba helyezték (1685–8). Ott szentelték pappá 1688-ban. A harmadik probációban Judenburgban volt. 1690–2 között Gyulafehérváron volt házfőnök és hitszónok. 1703–9-ben Pesten prédikált és 1706-tól házfőnök is volt. 1710-től haláláig Nagyszombatban volt keresett hitszónok, szemináriumi igazgató és lelkipásztor. Erdélyi működése alatt megtanult románul, hogy minél hatásosabban tudjon dolgozni az ortodoxok Rómával való egyesítésén. Ez irányú működésében követte a Firenzei Zsinat és a Hitterjesztés Kongregáció irányelveit. Lipót császár azt tartotta, hogy az egyesüléssel nemcsak a hitbeli, hanem a társadalmi egyenlőség is együtt jár ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel. Baranyai a kilencvenes években folytatta tárgyalásait Teofilus gyulafehérvári ortodox püspökkel, majd annak halála után utódával, Atanáziosz Anghellel. A bécsi udvarnak azonban nehézségei voltak az utóbbival, melyeket Baranyinak sikerült eloszlatnia. Az egyesülés 1698-ban jött létre. Ettől kezdve Baranyi 1702-ig az egyesült püspök teológusa volt. Utolsó erdélyi évében kiadott egy katekizmust a román hívek számára anyanyelvükön. Életének utolsó évtizedében sikerült megszereznie a szemedrai püspök, Jani Ferenc alapítványát az egyesült erdélyi görög egyházmegye szemináriuma létrehozására a papság nevelésére.

A rendbe való belépése előtt Grazban két évig bölcseletet tanult. Az újoncidőt Bécsben töltötte. Laibachban a vendégek és a szegény tanulók gondnoka volt. 1687–9-ben Grazban bölcseleti tanulmányait egészítette ki. Utána Bécsben és Nagyszombatban tanított. A teológiát 1693–6-ban Bécsben végezte. Ott szentelték pappá 1696-ban. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1698–1702 között Esztergomban német hitszónok és lelkipásztor, utána Selmecbányán házfőnök volt. 1705-ben halt meg Bécsben.

Harmincnégy éves korában mint püspöki jelvényekkel felruházott apát és váci kanonok 1618-ban lépett be Trencsénben a Társaságba. 1720–30 között Budán volt hitszónok és lelkipásztor. Ebben a munkakörben került Szatmárnémetibe, ahol rövidesen meghalt. Magyar nyelvű műve több kiadást ért meg.

A középiskolát Székelyudvarhelyen, az újoncidőt Trencsénben, a tanárképzőt Szakolcán végezte. Utána Székesfehérváron tanította a grammatikát. A bölcseleti tanulmányokra Nagyszombatba került 1761–3-ban. Utána Kolozsváron és Egerben tanított, közben azonban egy év matematikát végzett Nagyszombatban. Kassán volt teológus 1766–70 között. Ott szentelték pappá 1769-ben. 1771-től egy-egy évet tanított középiskolában Varasdon és Nagybányán. A Társaság feloszlatása Besztercebányán érte a harmadik próbaévben. Mint világi pap először Komáromban tanított középiskolában, 1777-től pedig Kassán. Más költőkkel együtt itt adta ki a Magyar Muzeum című folyóiratot. 1799-ben barátjának, Pyber Benedeknek virti birtokára vonult vissza. Ott halt meg 1819-ben. Költészete a Társaság feloszlatásában érett be. Elégiáiban a fájdalom és a visszaemlékezés uralkodik. Az első magyar költők közé tartozott, aki megpróbálta a klasszikus versformákat a magyar nyelvben is alkalmazni. Ebben az iranyban dolgozott egy másik exjezsuita, Rájnis József és a piarista Révai Miklós is. Főleg a két jezsuita között robbant ki az ún. prozódiai vita. A nehézség abból adódott, hogy Baróti az erdélyi székely nyelvjárást, Rájnis pedig a nyugati határvidék nyelvét vette alapul. A vita évekig tartott, de megmutatta, hogy a magyar nyelv is alkalmas a klasszikus versformákra. Baróti ez irányú versei mellett műfordításai is (pl. Vergiliustól és a jezsuita Jacques Vanière-től) nagy befolyást gyakoroltak a magyar költészetre, mely a 19. században teljesedett ki Berzsenyi Dániel és Vörösmarty Mihály műveiben.

Nagyszombatban járt gimnáziumba. Kétéves próbaidejét Trencsénben töltötte. A tanárképzőt Szakolcán végezte. 1742–4-ben Kassán volt bölcsészhallgató. A következő négy évben Egerben, utána Nagyszombatban tanított grammatikát. 1750–3-ban Grazban teológiát tanult. 1752-ben szentelték pappá. Egyévi gyöngyösi tanárkodás után 1755-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1756-tól haláláig Kassán tanította a bölcseleti tárgyakat, történelmet, szónoklattant, kontroverzteológiát és egyházjogot. Emellett magyar és szlovák hitszónok is volt. Nagyszombati tanárkodása idején két drámát adott elő: 1747-ben Simon Machabaeus, 1749-ben Moyses címmel. Mindkettő nyomtatásban is megjelent. Jelentős kétkötetes kéziratgyűjteménye, melyben 22 latin elégia és 36 magyar és latin nyelvű iskoladráma található.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Kora ifjúságától kezdve szerzetespap szeretett volna lenni. Az érettségi után előbb a cisztercieknél, majd a bencéseknél jelentkezett. Végül a jezsuiták vették fel. 1932–4 között a zugligeti Manrézában skolasztikus novícius, majd a következő évben retorikus. 1935–8 között Bp.-en filozófiahallgató. 1938–42 között Szegeden teológiát tanult, 1943-ban ugyanitt végezte a terciát is. 1944–50-ig Szatmárnémetiben volt lelkész. 1950–6 között a szamosújvári ferences rendházba internálták, majd kiutasították Mo.-ra. Először Vonyarcvashegyen dolgozott éjjeliőrként, majd 1959–64 között a hejcei szociális otthonban kertész és szerelő. 1963-tól a pannonhalmi szociális otthonban élt, 1968-ig mint kertész, majd haláláig nyugdíjas gondozott. Élete alkonyán a trappista rendbe való átlépésen gondolkodott.

A belgiumi Zichemben született. Iskolai tanulmányait Testeltben és Aarschotban végezte. 1815-ben a mecheleni szemináriumba lépett be, ahol 1819-ben pappá szentelték. Néhány hónapi lelkipásztori munka után Ukkelben, még abban az évben a németországi Hildesheimben lépett be a Társaságba. A próbaidő után két évig még teológiát és szentírástant tanult. 1823–6 között a hildesheimi egyházmegyei szemináriumban kánonjogot tanított és a növendékek lelkiatyja volt.,
1825-ben az anhalt-kötheni hercegi pár áttért a katolikus vallásra, ami nagy feltűnést keltett, mert a hercegnő III. Frigyes porosz királynak volt a testvére. A következő évben Beckx a hercegi pár gyóntatója és a kis kötheni rezidencia házfőnöke lett. 1830-ban a kötheni herceg váratlanul meghalt. Özvegye Bécsbe költözött, és magával vitte gyóntatóját is. Beckx ott híres szónokká lett, és aktívan részt vett jezsuita intézmények alapításában Grazban, Innsbruckban, Linzben és Veronában. 1847-ben az osztrák rendtartomány választottjaként vett részt a prokurátorok nagygyűlésén. A következő évben, a hercegnő halála után, vissza kellett térnie Belgiumba, ahol a tartományfőnök titkára és a leuveni teológiai főiskola rektora lett. 1852-ben újra Bécsbe került, ahol elérte a dekrétum visszavonását, mely tiltotta az osztrák birodalom területén a jezsuita iskolák létesítését. 1852 őszén osztrák tartományfőnök lett, és mint ilyen vett részt a következő, új rendfőnököt választó nagygyűlésen, amely 1853. június 22-én kezdte el munkáját. A július 2-i első választásnál az ötvenegy szavazatból huszonhéttel ő lett a rendfőnök. A tizenegy dekrétum közül a fontosabbak a következők voltak: 1. A Társaság védelme a támadások ellen. 2. Okosság és ítélőképesség a folyóiratok olvasásánál. 6. A népmisszionáriusok alaposabb képzése. 7. A kollégiumokban lehetőleg egy tanárnak kell tanítania az összes tantárgyat. A tartományfőnököknek kell gondoskodniuk a megfelelő tankönyvek kiadásáról. 8. A bölcseleti tanulmányok időtartama három év. 9. Csak a generális engedélyével lehet kereskedelmet tanítani. 10. A jezsuita püspököknek szavazati joguk a nagygyűlésen. 11. Létrehozzák az angol asszisztenciát.
A Társaság visszaállításakor a rendi kormányzat székhelye Róma volt. 1870-ben, az olasz állam megalakulásakor, a Firenze melletti Fiesoléba kellett költöznie, ahonnan csak 1895-ben térhetett vissza ismét Rómába. A rend betiltása egyes országokban tovább folyt: 1854-ben és 1868-ban Spanyolországban, 1859–60-ban Nápolyban, Szicíliában és Közép-Olaszországban, 1872-ben Németországban, 1873-ban Rómában és 1880-ban Franciaországban. Mindennek ellenére a Társaság létszáma az 1853-as 5209-ről 1887-re 12 707-re emelkedett.
Kormányzása módszerében fontos szerepet játszottak levelei, amelyeket az egész Társasághoz vagy csak a tartományfőnökökhöz intézett, összesen tizennégyet. Jól megszerkesztett levelek voltak, gyakran eredetiek, tele praktikus megjegyzésekkel. Soha nem feledkezett meg az éppen szétszóratásban élő rendtársakról. Például második levele Szent Ignác szelleméről felhívja a figyelmet okosságára, de megengedi, hogy a Társaság apostoli céljainak megfelelően szabadjon változtatni, de az ő szellemében. Talán legszebb levelét Fiesoléból írta 1871. november 1-jén, amelynek témája: hogyan kell viselkednünk az egyház és a Társaság üldöztetésekor. 12. levelében apostoli lelkületet követel főleg a szegények, a fiatalok és azok iránt, akik minden kapcsolatot feladtak az egyházzal. Feltűnő, hogy alig említi a szeplőtelen fogantatást, a pápa tévedhetetlenségét és primátusát.
A tanulmányi rendben tekintetbe veszi a tudomány fejlődését. A bölcseletben az első év anyaga: a logika, az általános metafizika és a matematika elemei; a másodiké a speciális metafizika, valamint a fizika második és harmadik része; a harmadiké a metafizika speciális problémái és az etika. Az etika egyes tételeiben Kant, Rousseau, a szocializmus és a kommunizmus tanait kell megcáfolni. A speciális metafizikában az ismeretelméletnél és az ideák keletkezésénél szintén Kant az ellenfél. Az egyház és az állam viszonyáról szabad tárgyalni, de az egyház világi hatalmáról nem. A vallásszabadság témájánál ajánlja a mérsékletet és a bölcsességet. A tanulmányi rendhez hozzáfűz nyolcvanegy tételt, melyek tárgyalását kerülni kell.
P. Beckx 1872. január 1-jén az egész Társaságot felajánlotta Jézus Szentséges Szívének. Kormányzása alatt a külmissziók jelentős fejlődésnek indultak. Ennek két fő oka volt. Egyik, hogy a gyakori üldözések Európában több jezsuitát tettek szabaddá a missziós munkára, a másik a hivatások nagy száma. Kuba, Kolumbia, a Fülöp-szigetek az első nagy állomással a leprás betegek számára, Madagaszkár, Zambezi és XIII. Leó pápa kérésére Örményország. 1858-ban nyílt meg Rómában a Latin-Amerikai Kollégium, Avignonban az első apostoli iskola missziós hivatások számára. 1873-ban megjelent az első missziós folyóirat, a német „Katolikus Missziók”.
Ezekre az évtizedekre esik számos más ismert jezsuita folyóirat indulása is. Az elsők közé tartozott még 1850-ben az olasz Civiltà Cattolica IX. Piusz pápa támogatásával és P. Roothaan csekély szimpátiájával. P. Beckx kormányzása alatt jelent meg 1864-ben a The Month Angliában; 1865-ben az Études Franciaországban és a Stimmen aus Maria Laach (később Stimmen der Zeit) Németországban; 1868-ban a Studiën Hollandiában; 1873-ban a The Irish Monthly Írországban; 1884-ben a Przegląd Powszechny Lengyelországban; a természettudományos ismertető folyóirat, az Annales de la Société scientifique de Bruxelles 1875-ben, és Innsbruckban a Zeitschrift für katholische Theologie 1877-ben, két évvel azután, hogy az ottani egyetem teológiai kara újra jezsuita vezetés alá került. 1882-től jelent meg Belgiumban az Analecta Bollandiana, valamint 1870–90 között a németországi Maria Laachban a Collectio Lacensis Conciliorum. Itt kell még megemlítenünk, hogy 1864-ben a belgiumi Drongenban nyílt meg az első lelkigyakorlatos ház.
Beckx kormányzása alatt ádáz küzdelem folyt az ultramontanizmus és a liberalizmus között, aminek súlyos következményei voltak a Társaság életére is. A fő vád a rend ellen az volt, hogy vallási egyeduralmat (klerikális teokráciát) akar létrehozni, s e támadásban a Civiltà Cattolica egyes cikkeire hivatkoztak. Nem tagadható, hogy ezek a Vatikán és talán IX. Piusz pápa befolyására vezethetők vissza. A lapban 1859-től a Pápai Állam védelme, 1864-ben a „Syllabus” és 1870-ben a pápai egyeduralom voltak a vitatott témák. Ezek következményeként a rendfőnökségnek el kellett hagynia Rómát, és Fiesoléba, Firenze közelébe kellett költöznie. Otto von Bismarck német kancellár kultúrharcában kitiltották a jezsuitákat Németországból, és Franciaországot is újra el kellett hagyniuk. P. Beckx, amit csak tudott, megtett az üldözöttek védelmében. Az I. Vatikáni Zsinaton a hét jelen levő jezsuita püspökkel és személyes teológusával, P. Victor de Buckkal mindent elkövetett a béke fenntartására.
A prokurátorok háromévenként tartandó kongregációiból csak ötöt tudtak megtartani a zavaros olaszországi helyzet miatt. 1883. szeptember 16. és október 23. között Rómában zajlott a XXIII. általános nagygyűlés, amelyen a rendfőnök magas kora miatt már az első szavazattal vikáriussá választották utódlási joggal a svájci Anton Anderledyt. A dekrétumok között megemlíthetjük a reakciót a katolikus liberalizmusra. A teológiában Szent Tamás tanait tették kötelezővé; ajánlották az apostoli iskolákat és a prokurátorok háromévenként tartandó kongregációit.
P. Beckx 1853-ban létrehozta az angol asszisztenciát. Újabb rendtartományok alakultak: Írország (1860), Missouri, Champagne, Aragónia, Kasztília (1863), osztrák–magyar (1871), Toledo, Portugália (1880); missziók az Egyesült Államokban és Kanadában.
1883-tól a rendfőnöki teendőket szűkítette a XXIII. rendi nagygyűlés és XIII. Leó pápa. Beckx a következő évben visszatért Rómába az újoncházba, ahol 1887. március 4-én meghalt. Harmincnégy évig kormányozta a Jézus Társaságát. Bár szegény sorból származott, magabiztosan mozgott korának nagyjai között. Kormányzási idejének zavaros évei alatt hirdették ki a Szeplőtelen Fogantatás, a pápai hatalom és a tévedhetetlenség dogmáit. Tény azonban, hogy ezekért a Társaságnak is nagy árat kellett fizetnie. A gyakori üldözéseket és tilalmakat a különböző országokban nem lehet pozitívan értelmezni. A visszaállított Társaság örökölte a 18. századbeli gyűlöletet a gallikánok, a janzenisták, az enciklopedisták és a szabadelvűek részéről, elég Hugues-Félicité Robert de Lamennais-ra gondolni Franciaországban, Vincenzo Giobertira Itáliában és Ignaz von Döllingerre Németországban. P. Beckx hosszú kormányzása a Társaság életében minden nehézség ellenére pozitív volt.

Varasdról Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben végezte a tanárképzőt. 1746–8-ban Bécsben tanulta a bölcseletet. 1749-től Varasdon és Zágrábban tanított. 1752–5-ben Nagyszombatban volt teológus. 1755-ben szentelték pappá. 1763-ban teológiai doktorrá avatták. Képzését 1757-ben Besztercebányán fejezte be a harmadik próbaévvel. 1758-tól első munkahelyén, Zágrábban a kétéves kurzuson filozófiatanár volt, majd két évig kontroverzteológiát tanított. Nagyszombatban a profán és az egyháztörténelem tanára volt két évig. Zágrábban ugyancsak két évig teológiát tanított, majd ugyanazt hat évig oktatta Győrben. 1772-ben Zágrábban iskolaigazgatóként és könyvtárosként működött. A Társaság feloszlatása után zágrábi kanonok és a bécsi horvát kollégium igazgatója lett. A szeminaristákkal két színdarabot adatott elő.

Nagyszombatban bölcseletből magiszteri fokot ért el, ott volt teológus. Papként lépett be Trencsénben a Társaságba. 1706-ban a bécsi Pázmáneumban volt felügyelő. 1708–11 között Pozsonyban, Kőszegen és Győrben középiskolában tanított. Egy évig Szakolcán, majd két évig Pozsonyban végzett lelkipásztori munkát. 1715–6-ban Kassán bölcseletet tanított. Egy évig Eperjesen volt hitszónok. 1718–23-ban Lőcsén, 1724–6-ig Trencsénben volt internátusi igazgató, majd egy évig Eperjesen házfőnök és plébános. Azután újra Trencsénbe került az internátus főnökeként, de rövidesen meghalt.

A kétéves brünni újoncidő után Bécsben kezdett tanítani, de rövidesen meghalt Turócon.

Győrben született, húszéves korában lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait 1637–9-ben, a teológiát 1641–5-ben Nagyszombatban, a harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1647-ben népmisszionárius volt, 1648-ban Győrben a ház anyagi ügyeit intézte. 1649–50-ben Pozsonyban a nyomdát vezette, majd Nagyszombatban újra misszionárius lett. 1653-ban Győrben, a következő két évben Vágsellyén lelkipásztor, majd 1655–6-ban Nagyszombatban népmisszionárius volt. Életének utolsó két évében Sopronban házi lelkiatyaként működött.

Szerzetesi életét 1630-ban kezdte a leobeni újoncházban. Onnan Grazba került a bölcseleti tanulmányokra 1632–4 között. Egy-egy évig Nagyszombatban és Homonnán tanított középiskolában. A teológiát szintén Grazban végezte 1637–40 között. Első működési helye Erdélyben, Kolozsmonostoron volt 1642–4-ben hitszónoki minőségben. Neve azonban főleg a moldvai jezsuita misszióval van összefüggésben. Moldva a 16–17. században ortodox vajdák alatt nagyrészt román lakosságú volt, de létezett egy számottevő katolikus kisebbség is, főleg magyarok és szászok. A vajda katolikus titkára a 16. század vége felé a lengyelországi nunciuson keresztül kért jezsuitákat a hívek gondozására, de ők a nyelvi nehézségek miatt nem tudtak dolgozni. 1644-ben indult egy újabb kísérlet Beke Pál vezetésével: az év júniusában három társával a moldvai fejedelemség magyar nyelvű lakosait misszionálta. Az év végén Bécsbe ment, hogy a tartományfőnöknek jelentést tegyen a helyzetről. A következő év nyarától újra ott misszionált. Első útjáról írt beszámolója alapján 1646-ban a rend három atyával és egy testvérrel egy kis missziót alapított, amelynek Beke lett az elöljárója. Jászvásáron iskolát is nyitott. Összeférhetetlen természetével azonban annyi nehézséget okozott, hogy a rendfőnök 1650-ben vissszahívta a magyar jezsuitákat, és lengyeleket küldött helyettük. 1651-ben Beke újra Bécsbe ment, de a tartományfőnök nem küldte vissza Moldvába. 1652-ben Ungváron lett magyar hitszónok és lelkipásztor. A következő évben a nagyszombati kollégium gondnokaként, majd latin és magyar hitszónokként működött. 1654-ben a rendből elbocsátották. További életéről nincs adatunk.

1941–8 között a zugligeti Manrézában volt először testvérnovícius, majd sekrestyés, ebédlős, portás és mosodás. 1948–50 között a kispesti rendház mindenese. A szétszóratás idején főként Bp.-en végzett fizikai munkát, kitanulta a gyógyszergyártó szakmát. A rend visszaállítása után, 1990–6 között a Radvány utcai rendházban volt házfőnök és gazdasági vezető. 1996-ban bevonult a pilisvörösvári idősek otthonába, majd 1997–2001 között Kispesten volt mindenes; 2002-ben egészségi állapota miatt újból Pilisvörösvárra került.

Eredetileg a csanádi egyházmegye címére szentelték pappá, de már a következő évben belépett a Társaságba. A Manrézában végezte a noviciátust, majd Bp.-en kezdte meg filozófiai tanulmányait, amelyeket Kassán fejezett be. 1941–3 között Rómában teológiai tudását frissítette fel. Hazatérve 1944–6 között Szegeden előbb filozófiát, majd teológiát tanított, utána a pesti templomban volt lelkész. 1948-tól az Egyesült Államokban élt, először St. Robert Hallban végezte el a terciát. 1949–53 között South Norwalkban a magyar emigránsok lelkésze. 1953-ban a torontói magyar plébánián volt plébános, 1954–6 között Clevelandben, majd 1957–8 között Buffalóban volt lelkész. 1959-ben a kanadai Hamiltonban lett házfőnök és plébános. 1960-ban Ausztráliába küldték, előbb Sydney-ben, utána egy évig Perthben volt magyar lelkész, majd 1963–70 között Werribee-ben, Melbourne közelében tanított filozófiát a szemináriumban. 1970-ben visszatért Európába, először Spittalban, majd Klagenfurtban volt magyar lelkész, közben a Délvidéken missziókat tartott. 1974–7 között ismét az Egyesült Államokban, Yonkersben lakott, s mint utazó misszionárius a magyarok között szolgált. 1978–81 között Torontóban volt segédlelkész. 1982-ben Hamiltonban plébánosként, majd 1983-tól haláláig ismét Torontóban lelkipásztorként tevékenykedett.

Jezsuita képzését 1942-ben kezdte a zugligeti Manrézában, a noviciátus elvégzése után 1946–8 között Szegeden filozófiát hallgatott. 1949-ben külföldre ment tanulmányai folytatása végett, St. Blasienben magiszterkedett egy évig, majd 1949–51 között a Mária-kongregációt vezette Münchenben. 1952–5 között Maastrichtban teológiát tanult. 1956-ban Japánba ment misszióba, előbb Jokoszukában, majd Tokióban tanulta a japán nyelvet. 1958–60 között Hirosimában volt skolasztikus miniszter, mellette latint és franciát tanított. 1960-ban átírták a japán provinciába. 1967–8 folyamán Innsbruckban doktorátust szerzett, mellette a Magyar Papi Egység című folyóirat szerkesztésében segédkezett. 1998-ban hazatért Mo.-ra. Szegeden tanított teológiát, majd 2000–5 között Hódmezővásárhelyen lelkész és lelkigyakorlat-vezető, utána áthelyezték Tahiba, ahol a Szív lelkiségi központban spirituális.

1928–31 között a zugligeti Manrézában elvégezte a noviciátust és a retorikát. 1932–4 között Szegeden filozófiát hallgatott. 1935–6-ban Kalocsán szakaszfelügyelő volt, 1937–40 között Szegeden teológiát tanult. 1942–3-ban Bp.-en német–francia szakos tanári diplomát szerzett. 1943-tól Szegeden lelkész, a Mária-kongregációk prézese volt. 1946-ban a Manrézában töltötte a terciát. 1947-ben Hódmezővásárhelyen lelki igazgató, hittantanár. 1948–50 között Pécsett hittantanár és a Mária-kongregációk prézese volt. A szétszóratás idején először Mezőkövesdre internálták, majd Kaposváron volt lelkész. 1950–89 között Pécsett volt kántor és kisegítő lelkipásztor. A rend visszaállítása után Pécsett lett lelkipásztor. 1996-ban a Radvány utcai rendház, majd 1997-től haláláig a pannonhalmi szociális otthon lakója.

A kétéves próbaidőt a morvaországi Brünnben végezte. Klagenfurtban retorikát tanult, Grazban pedig 1621–3-ban bölcseletet. A magisztériumban két évig Bécsben tanított, majd ugyanott 1626–9-ben teológiát tanult. 1629-ben szentelték pappá, utána egy évig Pozsonyban volt hitszónok. A harmadik próbaévet Eberndorfban végezte. 1632-től Győrben házfőnök, 1634–7-ben rektor, magyar–német hitszónok és gyóntató volt. 1638-ban Nagyszombatban élt, de csak név szerint jelezve. A következő évben a kassai misszióban dolgozott. 1641–4-ben Nagyszombatban rektor volt, majd néhány évig onnan népmisszionárius, 1647-ben Pápán. 1648-ban Grazban a Mária-kongregációt vezette, majd a következő évben Pozsonyban meghalt. A források szerint kiváló irodalmár volt, több művet is kiadott, ezekről azonban semmi ismeretünk nincs. Josaphat et Barlaam című színművét Nagyszombatban adták elő 1631-ben Pázmány Péter jelenlétében.

A belga Bellerus 1589-ben járt először Mo.-on. Már papként Vágsellyén tanított. Tanulmányai befejeztével 1600–5-ben Turócon volt hitszónok és gyóntató, majd Klagenfurtban működött lelkipásztorként haláláig.

1674-ben Nagyszombatban magiszteri fokot ért el bölcseletből; 1682-ben világi papként innen lépett a Társaságba. A bécsi próbaidő után 1684-ben Győrben, a következőben Nagyszombatban középiskolában tanított. 1686–7-ben Győrben volt lelkipásztor és misszionárius. A következő évben Sárospatakon házfőnökként működött. Utána két évig Egerben, majd négy évig Komáromban volt hitszónok. 1695–1701-ben Sárospatakon, azután három évig Gyulafehérváron, majd egy évig Egerben, 1706-tól pedig haláláig újra Gyulafehérváron házfőnöki és lelkipásztori feladatokat látott el.