Online Jezsuita Történeti Névtár

A franciaországi Billomban született, világi papként lépett be Verdunben a Társaságba 1588 végén. 1598–1601 között Kolozsváron volt házi lelkiatya, és tanított is. 1602-től betegen Bécsben tartózkodott. 1605 nyarán visszatért Franciaországba.

Kereskényben született, Bécsben elsőéves bölcsészhallgatóként lépett be a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1759–60-ban Bécsben bölcseletet hallgatott. Utána Pozsonyban három évig grammatikát, Győrben egy évig retorikát tanított. 1765–8-ban Nagyszombatban tanult teológiát. 1767-ben szentelték pappá. 1769-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1770–3-ig Nagyszombatban tanított bölcseletet. A Társaság feloszlatása után Győrbe került, ahol az akadémián teológiát tanított, és annak igazgatója lett. 1777-ben kanonokká és pápóci préposttá nevezték ki. Számos szentbeszéde nyomtatásban is megjelent. Megírta a győri Mária-kegykép történetét.

Varasdon született; Bécsben másodéves teológusként lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1645–6-ban Zágrábban grammatikát tanított. 1647–9-ben Grazban teológiát tanult. 1649-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1651–2-ben Varasdon tanított. 1653–6-ban Nagyszombatban bölcseletet adott elő. A következő évben Zágrábban kazuisztikát tanított és iskolaigazgató volt. 1658–60-ban Kassán bölcseletet tanított. 1661-ben Nagyszombatban betegeskedett. 1662-től Zágrábban két évig kazuisztikát tanított, majd 1664-től haláláig házi lelkiatya volt. 1656-ban Nagyszombatban adták elő latin nyelvű drámáját: Argumentis messis laureata, sive Apollonius, Philoemon et Arianus martyres, mely nyomtatásban is megjelent.

Jászapátiban született, Egerből lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Győrben elvégezte a tanárképzőt. 1745–7-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Ungváron és Nagyszombatban tanított középiskolában. 1750–1-ben matematikát tanult Bécsben. Utána egy évig retorikát tanított Nagyszombatban. 1753–6-ban Grazban végezte a teológiát. 1755-ben szentelték pappá. 1757-ben a bécsi Theresianumban matematikát tanított. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1759–60-ban Nagyszombatban matematikát, majd bölcseletet tanított. 1763-tól a Társaság feloszlatásáig a bécsi Theresianumban volt a matematika és a bölcselet tanára. Nagy odaadással végezte a tudományos munkát. Dolgozott a skolasztikus filozófia megújításán; Christian Wolff, John Locke műveit tanulmányozta. Bölcseleti könyvei több kiadást értek el nemcsak Bécsben, hanem másutt is, főleg Itáliában a 19. században. A differenciál- és integrálszámításokban Descartes ideáit követte. A Társaság feloszlatása után váci kanonok lett. A nagyszombati egyetemen annak Pestre költözése után is tanított. Közreműködött Mária Terézia Ratio educationisának kidolgozásában (1777). A pesti egyetem civil mérnökképzésre 1782-ben alapított Institutum Geometricumának nemcsak szervezője, hanem első igazgatója lett. Az intézet négy tanára szintén exjezsuita volt. Rausch Ferenc geometriát, Horváth K. János fizikát és mechanikát, Mitterpacher József matematikát és géptant, Mitterpacher Lajos földművelést tanított. Makó középiskolai tankönyv írására is talált időt. Aritmetikája 1777–1841 között tizenhat kiadást ért meg. Ismertek voltak latin nyelvű költeményei is, melyekből Mo.-on és Svájcban néhány tankönyvben jelent meg.

Svájci születésű, 1604–5-ben kőműves volt Vágsellyén.

Nagyszombatból Trencsénben lépett be a Társaságba, ahol a próbaévek után grammatikát tanított. 1672–4-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet. 1675-től Győrben és Trencsénben egy-egy évig, Nagyszombatban három évig, valamint Szakolcán, középiskolában tanított. Weiser közöl tőle levelet.

Szülővárosából, Kassáról elsőéves bölcsészként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Egerben tanított grammatikát. 1764–5-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána Komáromban egy, Nagyszombatban három és Győrben két évig középiskolában tanított. 1772-ben kezdte el Kassán a teológiát. A rend feloszlatása után 1775-ben világi pappá szentelték, és Pozsonyban tanított gimnáziumban. Ott több történelmi tárgyú latin művet adott ki.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. 1651-ben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. A következő évben Linzben az alsósokat tanította. 1658–60-ban Grazban végezte a bölcseleti tanulmányokat, s egy évig a középiskolában tanított. Ezt a munkát folytatta a következő évben Linzben is. 1658–61-ig Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1661-ben. A harmadik próbaévet 1662-ben Judenburgban végezte. A következő évben Goriziában retorikát tanított, majd néhány évig hitszónokként működött: 1664–6 Laibach, 1667–9 Graz, 1670 Bécs, kollégium, 1671 Linz. 1672–4-ben bölcseletet tanított Nagyszombatban, majd 1675-től újra hitszónok lett egy-egy évig Szepesváralján, Rozsnyón, Bécsújhelyen és Linzben. 1679–80-ban Nagyszombatban kazuisztikát és kontroverziát tanított. Utána újra hitszónok volt 1681–3-ban Sopronban és 1684–5-ben Pozsonyban. 1686–7-ben házfőnökként tevékenykedett Selmecbányán és 1688-tól haláláig Komáromban.

Manigán született, Pozsonyból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Nagyszombatban 1694-től előbb egy évig grammatikát tanított, majd megkezdte bölcseleti tanulmányait, amelyeket két év múlva Bécsben folytatott. 1698–9-ben újra Nagyszombatban és Kassán tanított. 1701–3 között Bécsben, 1704-ben Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1704-ben. A harmadik próbaévre Győrbe került. 1706–7-ben Besztercebányán tanított. 1708-ban Zsolnán, 1709–12-ben Besztercebányán hitszónok volt. 1713–5-ben Szepesváralján, 1716–8-ban Turócon házfőnökként, 1719–21 között Besztercebányán rektorként és plébánosként működött. 1722–3-ban Nagyszombatban, 1724–6-ban Trencsénben volt gazdasági főnök. 1727-ben Turócon lett házfőnök, ahol rövidesen meghalt.

A tiroli Fundból származott, és végzett bölcsészként lépett be Bécsben a Társaságba. 1708-ban Leobenben végezte a tanárképzőt. 1709–10-ben Fiuméban, 1711–2-ben Goriziában tanított. 1714–7-ben Grazban teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1717-ben. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1719-ben Fiuméban tanított. 1720–1-ben Goriziában, 1722–3-ban Klagenfurtban bölcseletet adott elő. 1724-ben Goriziában a kazuisztika, Grazban 1725–8-ig a kontroverzia és a kazuisztika tanára volt. 1729–30-ban Nagyszombatban, 1731-ben Bécsben és 1735-ben Grazban teológiát tanított. 1736-ban Klagenfurtban, 1737–40-ig Grazban és 1741-ben Bécsben volt a szeminárium igazgatója. 1742–3-ban a grazi egyetem kancellárjaként működött. 1744–9-ig Goriziában vezette a szemináriumot. A következő évben Klagenfurtban lett házi lelkiatya, ahol rövidesen meghalt. Két latin nyelvű könyvét Istenről és a teológiai tanulmányok idejéről 1729-ben Nagyszombatban jelentette meg.

1925-ben lépett be az érdi újoncházba. A két év próbaidő után Kalocsán fejezte be a gimnáziumot. 1929-től Szegeden végezte a hároméves bölcseleti tanulmányokat. Utána újabb három évig magiszter volt Pécsett. Innsbruckban kezdte el a teológiát, de egy év után Szegeden folytatta. Ott szentelték pappá 1937-ben. A harmadik próbaév után Bp.-en latin, történelem és földrajz tanítására készült. Kalocsán és Pécsett működött az iskolák államosításáig 1948-ban. Utána Pécsett végzett lelkipásztori munkát. 1950-ben az elhurcoláskor nem volt otthon. A rendőrség évekig kereste, de nem sikerült őt elfogniuk. Tíz évig bujkált nehéz körülmények között. 1960-ban a hatóságok engedélyezték, hogy Pannonhalmára költözhessen. Később volt pécsi diákja, Szegedi László vette magához a sülysápi plébániára. Ott halt meg nyolcvankilenc éves korában.

Az itáliai Novarában született, Rómában lépett be a Társaságba. 1595. november 29-én érkezett Kolozsvárra. Iskolaigazgató lett és katekizmust tanított rövid és könnyű hitvédelmi magyarázattal. 1597-ben retorikát tanított. 1598-ban kezdte a bölcselet tanítását. 1603–6 között Báthory Zsigmond fejedelem ügyeit intézte Prágában. 1606-ban P. Generális rendeletére visszatért a római rendtartományba.

A lengyelországi Krosnában született; Nagyszombatból logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1664–6-ban Klagenfurtban tanult böcsészetet. A következő két évben Szepesváralján tanított. A teológiát Kassán végezte 1669–72-ben. Ott szentelték pappá 1672-ben. A következő évben onnan végzett misszionáriusi munkát. 1674–5-ben Zsolnán hitszónok, majd 1676–7-ben Gyöngyösön iskolaigazgató volt, és grammatikát tanított. Utána Szepesváralján két évig retorikát tanított, majd újabb két évig házfőnökhelyettes volt. 1682-ben Lőcsén házfőnökként, 1683-ban Lipótváron hitszónokként működött. 1684–5-ben Trencsénben hitszónok, majd házgondnok lett. 1686-ban a báni misszióban dolgozott. 1687–8-ban Nagyszombatban gazdasági főnök, 1689-ben Bozókon házfőnök, 1690–3-ban Lőcsén rektor és 1694-ben Komáromban házfőnök volt. 1695–1701 között Nagyszombatban a szemináriumot vezette, és 1702-től haláláig Egerben házfőnökként működött.

Zágrábból lépett be Leobenben a Társaságba. A második próbaévet már Bécsben végezte. Utána Zágrábban tanított. 1688–1702 között Nagyszombatban volt teológus, ahol 1702-ben pappá szentelték. 1703-ban Győrben volt harmadik probációban. 1704–6-ig Pozsegán hitszónoként, 1707–9-ben Varasdon házgondnokként, 1710–1-ben Zágrábban gazdasági főnökként és 1712-től haláláig Varasdon rektorként működött.

Grazban született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1685-ben Leobenben volt a tanárképzőben. 1686–8-ban Bécsben végezte a bölcseletet. 1689–90-ben Grazban, 1691-ben Pozsonyban és 1692-ben Zágrábban tanított. 1693–4-ben Bécsben teológiát tanult. 1694-ben szentelték pappá. A következő évben Bécsújhelyen tanított, majd Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1697-től haláláig hitszónokként működött. Állomáshelyei voltak: 1697 Selmecbánya, 1698–9 Pozsony, Krems, 1701 Pozsony, 1702 Sopron, 1703–5 Eperjes és 1706-tól Bécs, professzusház, kollégium, és évekig az újoncház. Bécsben évekig a kateketikai könyvtár (kiadó) igazgatója volt. 1717-ben a professzusházban halt meg.

Pápócon született, Sopronból lépett be Bécsben a Társaságba. 1736-ban Székesfehérváron tanított. 1737–9-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána Komáromban két, Nagyszombatban és Győrben egy-egy évig tanított középiskolában. 1744-ben kezdte el Grazban teológiai tanulmányait, de a következő évben elbocsátották a Társaságból. 1742-ben Nagyszombatban latin nyelvű könyve jelent meg.

Iskoláit szülővárosában végezte. Az érettségi után, 1930. szeptember 1-jén lépett be a zugligeti Manréza noviciátusába. Első fogadalmát 1932. szeptember 1-jén tette le, majd a retorikai kurzus következett. 1933–6 között Szegeden és Bp.-en tanult filozófiát. Eután a kínai misszióba került, ahol 1936. augusztus 25-től Ankingban tanulta a kínai nyelvet. 1938–9 között magiszteri évében a tamingi kollégiumban latint és katekizmust tanított. 1939–43 között a zikaveji Bellarmino Kollégiumban teológiát hallgatott, 1942-ben szentelte pappá Msgr. Auguste Haouisée SJ Sanghajban. A következő évben harmadik probációját végezte Vuhuban. 1944–5 folyamán a tamingi skolasztikusok prefektusa volt, és latin nyelvet oktatott a kisszemináriumban. Majd 1945–6-ban a tamingi jezsuita templom plébánosa, utána a tamingi rendház minisztere és adminisztrátora volt. 1947-ben a kommunisták elfoglalták Tamingot, ezért a sok zaklatás és börtönbüntetés után Tangsanba került a jezsuiták középiskolájába angoltanárnak. 1948–52 között a pekingi Fuzsen egyetemen matematikát tanult, de mellette a szeminárium spirituálisa is volt. 1952-ben a kommunisták kiutasították Kínából, ekkor Tajvanba került, és bekapcsolódott a szótárszerkesztőség munkájába. 1954–5 folyamán Hszincsuban, 1956–7-ben pedig Pucében tanulta az amoy nyelvet. 1955-től Lischerong Gáspárral és Rab Pállal megkezdte a tajvani missziót Pucében. Majd 1956–79-ig Pucéban tevékenykedett mint lelkész, valamint matematikát és angol nyelvet tanított a helyi iskolában. Emellett rendszeresen adott lelkigyakorlatokat. 1979–2000 között Csiajiban, a Ta Zsen fiúinternátus vezetője, mellette a magyar jezsuiták kínai és tajvani missziójának történetét írta. 2007-től a tajnani közösségbe költözött, ahol lelkipásztori munkája mellett folytatta irodalmi tevékenységét. A tajnani Csengkung egyetem kórházában hunyt el.

A szétszóratásban, Mo.-on illegalitásban működő Jézus Társaságába jelentkezett, miközben szombathelyi kispap volt; mint világi papot szentelték fel. A forradalom alatt a bp.-i Központi Szemináriumban tevékenyen részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal felszámolásában, emiatt külföldre kellett távoznia. Először Ausztriában tanított az ideiglenes magyar iskolákban, majd 1957–9 között Rómában a Gesùban ismételte a filozófiát; 1959-ben Torinóba küldték teológiai ismeretei átismétlésére. 1961–2-ben a terciát végezte Clevelandben. 1963–80 között Winnipegben, a Szent Pál jezsuita gimnáziumban tanított matematikát és számítástechnikát. 1981–1983 között Torontóban, 1984-ben Montrealban, aztán 1985–95 között Torontóban segítette számítástechnikai ismereteivel a munkát. 1987–90 között a torontói noviciátusban volt a novíciusmester sociusa. 1993-ban visszatért Mo.-ra, ahol Szegeden szintén a novíciusmester sociusa lett, utána 1996–2003 között Bp.-en a magyar provincia gazdasági ügyeivel foglalkozott. 2003-ban visszatért Torontóba, a magyar plébániára lelkésznek és ökonómusnak, majd 2006–8 között a plébánosi tisztséget töltötte be. Jelenleg a torontói Szent Erzsébet-plébánián lelkész és a Saint Jutta Foundation kanadai kurátora.

Szülővárosából, Nagyszombatból lépett be Bécsben a Társaságba. 1722-ben Komáromban grammatikát tanított. 1723–5-ben Grazban tanult bölcseletet. 1726–7-ben Eperjesen, 1728-ban Kassán tanított, ahol fiatalon halt meg. Latin nyelvű verseskötetét Kassán publikálta.

Szerény földművescsaládból származott. A hét testvér közül öt még kiskorában meghalt. Tizenkét éves korától a burgosi szemináriumban tanult bölcseletet és teológiát. 1864-ben Loyolában lépett be a rendbe. 1868-ban Burgosban még bölcseletet tanult, amikor Spanyolországból kiűzték a jezsuitákat. Előbb Vals-près-le-Puy-ben, majd a következő évtől Poyanne-ban tanult. 1870-ben befejezte a bölcseletet, utána a retorikát végzőknél tanított, majd elvégezte 1873–7-ben a teológiát. Ott szentelték pappá 1876-ban, és végezte a harmadik próbaévet 1878–9-ben. Utána vissza kellett térnie Spanyolországba.
1880–4-ig a salamancai szeminárium rektora volt, ezt követően Bilbaóban átvette A Szív újság szerkesztését és a felsőbb tanulmányok intézetét, melyből a Deusto Egyetem fejlődött. 1886-ban a tartományi gyűlés megválasztotta prokurátorának a fiesolei kongregációra. Annak befejezte után kinevezték kasztíliai tartományfőnöknek, az alapítás utáni másodiknak. Fő nehézsége volt, ami akkoriban az egész spanyol katolicizmust jellemezte, az ádáz harc a karlisták és az integristák között.
Nagyobb művek megvalósításával sikerült a belharcot mérsékelnie. Bilbaóban a Deusto Egyetem indult komoly fejlődésnek, és Comillas, ahol a rendtartomány tanulmányi központját tervezték.
1891-ben a rendfőnök Anton Anderledy őt nevezte ki a Társaság titkára mellé segítőnek, de a rendfőnöktől egy titkos megbízatást is kapott. A XXIII. rendi nagygyűlés elrendelte egy új tanulmányi rend kidolgozását. Akkor a rendfőnök egy öttagú bizottságot nevezett ki, mely azonban hetvenhét, nemegyszer viharos gyűlésen sem jutott dűlőre. Itt kellett volna Martínnak segítenie. 1892. január 19-én meghalt Anderledy, aki halála előtt őt nevezte ki vikáriusnak. Martín súlyos döntés előtt állt. Az olaszországi politikai helyzet miatt és egyes vatikáni körök – főleg Camillo Mazzella bíboros – nyomásának elkerülésére Martín a pápa engedélyét kérte, hogy a választást Olaszországon kívül tarthassák. Ebbe XIII. Leó pápa végül beleegyezett. A terv szerint Loyola mellett döntöttek. Az egybehívás is rendkívüli volt. Március 23-án adták ki, anélkül azonban, hogy a helyet és az időpontot jelezték volna. Július 20-án közölték, hogy a választás Loyolában történik, azt, hogy szeptember 24-én kezdődik, csak szeptember 8-án hozták nyilvánosságra.
A gyűlés elején a vikárius a Társaság helyzetéről tartotta bevezetőjét. A reményteljes ügyek mellett három negatív pontot érintett: az általános politikai helyzettel kapcsolatos problémákat, a szabályok betartásában lévő hiányokat és az imaélet fontosságát. A nagygyűlés tárgyalt Ferdinand Canger választási beszédéről, amelyben ő reményét fejezte ki az atyai kormányzásra, kritikával illetve az előd, Anderledy kormányzási módszerét. A választás október 2-án volt, ahol a második menetben negyvenkét szavazattal, felülmúlva a megkövetelt harminchetet, Martín lett a rendfőnök.
A javaslatok tárgyalása élénk vitát váltott ki, mutatva a nézetek változatosságát. Az alkotmány szigorú betartását követelték a spanyolok és az olaszok, ellentétben főleg a belgákkal, az angolokkal és az észak-amerikaiakkal. A leghevesebb vitákat a szegénység, a szabálytartás és a tanulmányok tárgyalása váltotta ki. Azok a rendházak, amelyek már létező kollégiumok voltak, élhettek bevételekből és alapítványokból. A rendfőnöknek feladatul adták, hogy az anyagi ügyek viteléről rendeletet adjon ki. A tanulmányokban megtartották a Ratio studiorumot és a négyéves teológiát. A lelkipásztori munkában megkövetelték a munkások és a szegények gondozását, de óvtak a politikába való beavatkozástól a katolikus munkások köreiben. A rendfőnöknek meghagyták, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a rendi központ visszaköltözhessen Rómába. Előírták egy új rendtörténet kiadását. A rendgyűlés végeredményben szabad volt a vitákban, mértéktartó a belső nehézségek tárgyalásában, amely azonban megakadályozta az újításokat. Az új rendfőnök Fiesoléba visszatérve végiglátogatta egész Nyugat-Európát.
A prokurátorok három kongregációja Rómában mutatja, hogy a Társaság élete és munkája nyugodt mederben folyt. A XIII. Leó pápával ápolt viszony jó volt, amiben a rendfőnök is komoly szerepet játszott.
Az általános nagygyűlés kérésének megfelelően Martín három körlevelet intézett a Társasághoz. 1893-ban a klauzúráról rendelkezett, a következő kettő (1894, 1895) az anyagi ügyek intézéséről. A Szentszék néhány rendeletével kapcsolatban kifejezte a Társaság álláspontját, így például a rendtagok elbocsátásáról. Kísérőlevelet adott XIII. Leó buzdításaihoz Szent Ignác lelkigyakorlatairól és X. Piusz megemlékezéséhez a Szeplőtelen Fogantatás ötvenéves jubileumakor. Ugyanígy védte 1904-ben X. Piusz aggodalmait a modern biblikus tanulmányokkal kapcsolatban. Két írását kell még megemlítenünk. Az elsőben a prokurátorok 1896-os gyűlésének felhívására tárgyalta a hagyományok túl könnyű feladását és az újdonságok kritikátlan elfogadását. Utolsó levele bizonyítéka szolid lelkiségének, melyet súlyos betegen, halála előtt írt.
A XXIV. általános nagygyűlés kérte, hogy a rendfőnök Fiesoléból térjen vissza Rómába. XIII. Leó pápa, aki kezdetben habozott az olasz politikai helyzet miatt, 1894-ben megadta az engedélyt. A kúriát időlegesen a Német–Magyar Kollégium fogadta be. Martín rendfőnöknek azonban nem sikerült végleges megoldást találnia.
A nagygyűlés a 21. dekrétumban előírta a rendfőnöknek, hogy gondoskodjon a Társaság történetének megírásáról. Martín ez irányú lépései voltak: megelőzendő, hogy az olasz kormány lefoglalja a rend központi levéltárát, azt titokban a hollandiai Exatenba szállították, ahol azt a jezsuita Franz Ehrle bíboros irányítása alatt teljesen átrendezték és restaurálták. Gondoskodott modern segédeszközökről is, így a Jézus Társasága történelmi atlaszának kiadásáról és Carlos Sommervogel nagy bibliográfiájának folytatásáról.
Anderledy rendfőnök rendelkezésére biztonsági okokból számos rendtörténeti kéziratot szállítottak Spanyolországba. A spanyol P. José M. Vélez javaslatára megkezdték a Társaság történelmi forrásanyaga, a Monumenta Historica S. J. kiadását először havi százhatvan oldalas füzetekben, de rövidesen áttértek teljes kötetek kiadására. A tervezésben itt is részt vett Ehrle bíboros. A rendfőnök egyidejűleg elindította az egyes asszisztenciák történetének megírását, szintén Ehrle irányítása alatt. Az ismertebb történészek Antonio Astrain, Bernhard Duhr, Alois Kröss, Pietro Tacchi Venturi voltak. Műveik a 20. század elejétől jelentek meg. Ismerve Olaszország és a Vatikán érzékenységét, Martín a bollandistákat és Hartmann Grisart óvatosságra intette.
Martín rendfőnöksége idején a Vatikánban uralkodó légkörnek jelentős befolyása volt a Társaság működésére. XIII. Leó pápa nagyon értékelte a Társaság magatartását Spanyolország belpolitikai nehézségeiben. A jó viszony jele volt, hogy a rendfőnök elérte a pápánál, hogy a Társaság – függetlenül a szerzetesek számára hozott új rendelet előírásától az ünnepélyes fogadalmas szerzetesek elbocsátásáról – megtarthatta saját előírásait. Nehezebb helyzetbe került a rendfőnök a Mariano Rampolla bíboros által támogatott, túlzóan tomista tanok előírásainál.
X. Piusz pápa beavatkozott a Társaság életébe a Civiltà Cattolica néhány cikke és a modernista angol jezsuita, George Tyrrel tanai miatt, aki 1906-ban elhagyta a rendet.
Martínt éleslátás és erős akarat jellemezte. Előbbit szolid képzésének és intelligenciájának köszönhette. Ezzel a kulturális alkattal kormányozta a Társaságot. Lehet, hogy egy kevésbé hagyományos világnézettel jobban meg tudta volna érteni a modern irányzatokat is az egyházban, így a modernizmust, a katolikus szociális mozgalmakat, a liberalizmust. El kell azonban ismerni, hogy az akkori pápai irányvonalak nem sok lehetőséget adtak arra, hogy más módon kormányozzon.
A hetvenes évektől betegeskedett. Rendfőnöki életében gyakrabban kellett a montecatini gyógyfürdőben pihennie. 1904 végén magas láz jelentkezett. 1905 januárjában jobb karjában rákot diagnosztizáltak. A besugárzások nem segítettek, így április 9-én a beteg kart amputálni kellett. A prokurátorok 1905-re tervezett kongregációját bizonytalan időre elhalasztották. A rák végül a tüdejét is megtámadta. 1906. április 18-án meghalt.