Online Jezsuita Történeti Névtár

Nagyszombatban született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő elteltével 1644–5-ben Pozsonyban, majd egy-egy évig Nagyszombatban, Gyulafehérváron és újra Pozsonyban tanított grammatikát. 1649–52-ig Bécsben teológiát tanult. 1652-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1654-ben Komáromban volt hitszónok. A következő évben Sopronban a Nádasdy-missziót vezette. 1656-tól haláláig Nagyszombatban bölcseletet tanított. Latin nyelvű műve a magyar királyokról és első vezérekről halála után, 1664-ben jelent meg Nürnbergben.

Nagyszombatban született és Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Sopronban két évig grammatikát tanított. 1651–3-ban Grazban végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána egy-egy évig Győrben, Trencsénben és Nagyszombatban tanított. Ott végezte a teológiát is 1657–60 között. 1660-ban szentelték pappá. Utána ugyanott héber nyelvet tanított. 1622-ben Judenburgban volt harmadik probációban, majd egy évig Trencsénben az újoncmester helyettese volt. Onnan Sopronba került hitszónoknak. 1669–71-ig Kassán egy évig ünnepi hitszónok volt, s utána rektor lett. 1673-tól haláláig a konviktus igazgatójaként és hitszónokként működött.

Landovics újoncéveit Bécsben töltötte, utána Leobenben egy évig a középiskolai oktatásra készült. A bölcseletet Bécsben tanulta 1669–71-ben. Tanárként működött egy-egy évet Pozsonyban és Nagyszombatban. A teológiát Grazban végezte 1675–8-ban, a harmadik próbaévet pedig Judenburgban. 1680-ban a hódoltsági misszióban működött Andocson, ahonnan rövidesen a törökökkel való nehézségek miatt távoznia kellett. 1682–5-ben Kolozsvárott volt lelkipásztor „Váli” néven. 1686–8-ban Székesfehérváron házfőnökként, Egerben, Kassán hitszónokként és 1694–9 között haláláig Sárospatakon lelkipásztorként működött.

Bécsben végezte a noviciátust, majd Grazban a bölcseletet. Három év középiskolai tanítás következett Sopronban és Győrben. A teológiai tanulmányokat szintén Grazban végezte 1661–4-ben, majd a harmadik próbaévet Judenburgban. 1666-tól huszonnégy éven át keresett hitszónok volt. Egyes jelentésekkel ellentétben csak életének utolsó évében volt beteg. A rend fontosabb mo.-i házaiban működött: háromszor Nagyszombatban, azután 1668-ban Kassán, 1670–3-ban Sopronban és 1679–83-ban Győrben. Élete vége felé kiadott két nagy kötet prédikációt, bennük három-négy beszédet minden vasár- és ünnepnapra. Pázmány vagy Káldi nagyságát nem érte el. Célja volt, hogy a török uralom alól felszabadult területek papságának nyújtson segítséget. Beszédei morális tartalmúak voltak, melyek a hitet feltételezték. Ezért egyenesen az akaratra és az érzelmekre hatottak.
Életrajzi adatai között hibásak is szerepelnek, melyek őt valószínűleg Landovics Györggyel tévesztik össze. Hogy az öccse volt-e, nem lehet tudni. Moldvai és oláhországi missziós tevékenységének, amint Sommervogel írja, vagy erdélyi és hódoltsági működésének, amiről Szinnyei beszél, a forrásokban nincs semmi nyoma.

Huszonnégy éves korában lépett a Társaságba, próbaéveit Bp.-en a Manrézában töltötte. Elvégezte a betegápoló-tanfolyamot. 1940-ben Kassán, 1941–7-ben Kalocsán volt betegápoló, majd Szegedre került. Mivel a határvidékről származott, 1949-ben, amikor a tanuló rendtagok Nyugatra szöktek, hazament, hogy segítsen a lehetőségek előkészítésében. Egy szerencsétlen véletlen következtében elfogták, és a rendőrségen csúnyán bántalmazták, aminek következményeit élete végéig viselte. Szabadulása után azonban maga is kiszökött. Az észak-olaszországi Chieriben megalakult magyar tanulmányi házba került. Amikor a csoport 1951-ben Belgiumba költözött, ő kérte és megkapta az engedélyt, hogy átléphessen a sarutlan kármeliták rendjébe. Nem egészen két év múlva visszatért a Társaságba, és Chieriben, az olasz közösségben maradt 1955-ig. Ekkor a római Pápai Szentírástudományi Intézet jeruzsálemi házában lett betegápoló; ezt a munkát két év múlva a római intézetben folytatta. 1962-ben a Pápai Keleti Intézetbe került hét évre, majd visszatért előző helyére. Ekkor már magyar közösségben szeretett volna élni, ezért 1980-ban Kanadába, a montreali magyar plébániára helyezték. A tengerentúli életkörülmények közé azonban nem tudott beilleszkedni, így visszatért Rómába, a doktorátusra készülő fiatal jezsuiták házába, a Bellarminóba, ahol rövidesen meghalt. Közszeretetben álló testvér volt. Ezt mutatta temetési szentmiséje is a nagy Szent Ignác-templomban, ahol több mint ötven pap koncelebrált.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1717–22 között Bécsben előbb három évig bölcseletet tanult, utána grammatikát tanított. 1723–6-ban Grazban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1725-ben. Judenburgban volt harmadik probációban. 1728-tól Grazban két évig középiskolában tanított, négy évig bölcseletet adott elő, utána egy évig a kontroverzia, két évig a kazuisztika és egy évig a kánonjog tanára volt. Két évig a nyelvtanulás vezetőjeként és két évig könyvtárosként dolgozott. 1742–4 között a tartományfőnök helyettese, utána 1748-ig a bécsi újoncház rektora és újoncmester, majd 1749–54-ig a Theresianum rektora, majd a professzusház elöljárója volt. 1757-ben nevezték ki tartományfőnöknek. 1761 végétől haláláig újra a professzusház elöljárójaként működött.

A németalföldi Blandainban született; kb. negyvenévesen, világi papként, a leuveni egyetemen szerzett magister artium fokozattal Rómában lépett a Társaságba 1548-ban. Ott 1549-ben a teológia doktora lett. Még abban az évben a szicíliai Palermóban házgondnok volt. 1551–8 között bécsi, 1563-ig ingolstadti rektor volt. Onnan vissza kellett térnie Bécsbe, mert ott lett ausztriai tartományfőnök 1566-ig. Onnan Innsbruckba, 1572-ben Ingolstadtba került rektornak. 1576-ban Rómában a Szent Péter-bazilika gyóntatóinak házában volt rektor. 1577–8-ban újra Bécsbe került mint az osztrák rendtartomány vizitátora. 1581-ben halt meg Rómában.

Németprónán született. Gimnáziumi tanulmányait Privigyén és Nagyszombatban végezte, ahol belépett a Társaságba. A próbaévek után retorikát is tanult. 1904-ben Pozsonyba került a bölcseleti tanulmányokra. 1907–8-ban Kalocsán hittant, latin és magyar nyelvet tanított. 1909–12 között Innsbruckban végezte a teológiát. 1911-ben Bp.-en szentelték pappá. 1913-tól Bp.-en latint és történelmet tanult két évig, és megszerezte a tanári oklevelet. 1915-ben Kalocsán kezdte el tanári működését, de rögtön meg is szakította a harmadik próbaévvel St. Andräban. Utána két évig Pécsett, egy évig Kalocsán és három évig újra Pécsett tanított, de részt vett az iskolák adminisztratív munkáiban is. Amikor a rendtartomány 1922-ben Szegeden megnyitotta bölcsészeti főiskoláját, ő is a tanárok közé került, és 1928-ban, amikor a főiskola Bp.-re költözött, rektor lett. 1939-ig volt hivatalában. 1939-ben tanárként a főiskolával Kassára ment, majd a háború végével visszatért Szegedre. 1948-tól haláláig az egyházmegyeközi szeminárium régense lett, és ott is tanított bölcseletet.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után ugyanott elvégezte a tanárképzőt is. 1733–5-ben Grazban tanult bölcseletet. Utána két évig ugyanott, egy évig Bécsben és két évig Linzben tanított középiskolában. A teológia végzésére 1741–4 között Bécsbe került. 1744-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. Utána egész életében hitszónokként működött nagyobb városokban, mint Bécs és Graz. Pozsonyban kétszer volt, 1749–51 és 1761–5 között. Itt adta ki 1749-ben Szent Lipót német nyelvű életrajzát.

Kisnovíciusként, tizenhét évesen lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után Kalocsán fejezte be a középiskolát. 1932–4 között Szegeden végezte a bölcseletet. Kétéves kalocsai tanítás után újra Szegedre került, ahol elvégezte a teológiát. 1939-ben szentelték pappá. A szegedi egyetemen négy évig matematika–fizika szakon tanult, megszerezte a tanári diplomát. 1944 őszén Bp.-en tartózkodott és a Manrézából karácsonyi kisegítésre ment a budakeszi plébániára. Ott szovjet katonák fogták el, kémkedés vádjával halálra ítélték, és kivégezték. Sírja ismeretlen.

1867–70 között Nagyszombatban testvérnovícius, majd szakács, házi mindenes és házi kísérő volt. 1871-ben Innsbruckban volt szakács, 1872-ben Kalocsán betegápoló. 1873–83 között Szatmárnémetiben működött mint betegápoló, szakács, portás, házi mindenes és házi kísérő. 1884–92 között Kalocsán portás, templomgondnok volt; 1893–6 között a pesti rendházban élt mint templomgondnok, ruhatáros, portás és házi mindenes. 1897–1900 között Nagyszombatban betegeskedett. 1902–3-ban a pesti rendházban volt portás és házi mindenes. 1904–17-ig Nagyszombatban volt portás, házi mindenes és házi kísérő.

1927–8 folyamán Érden, majd a következő évben a zugligeti Manrézában volt testvérnovícius. A noviciátus után a Manrézában a lelkigyakorlatos ház mosodáját vezette, valamint ruhatáros volt és pincemester. 1937–9 között Kalocsán volt ruhatáros és házi mindenes. 1940–8 között a Manrézában működött mint portás és mosodás. 1949–50-ben Kalocsán volt portás és házi mindenes. A szétszóratás után először Csongrádon volt sekrestyés, majd 1954-ben Jászberényben, 1954–6 között Püspökszentlászlón, 1956–67-ig Gyónban a szociális otthonban élt mint házi mindenes.

1862–4-ig Nagyszombatban volt testvérnovícius. 1865–7-ben Kalocsán működött mint templomgondnok, cipész és házi kísérő. 1868–78 között Nagyszombatban portás, cipész és házi kísérő; 1879-ben Pozsonyban portás és cipész; 1880-ban Nagykapornakon házi mindenes volt. 1882–5 között Kalocsán volt portás és házi mindenes, pincemester, ebédlős és a szolgák felügyelője. 1886–8 között Bécs-Lainzban szolgált mint házi mindenes, betegápoló és ruhatáros. 1889–96 között Pozsonyban volt házi mindenes, 1897–1904 között pedig Nagyszombatban portás és házi kísérő.

1863–5 között Nagyszombatban volt novícius. 1866–7-ben Szatmárnémetiben spirituális és a Mária-kongregáció vezetője. 1868–73-ig Kalocsán könyvtárosként működött; a Historia Domust írta és nyelvtantanár volt a gimnáziumban. 1874–5 folyamán Innsbruckban teológiát tanult. 1876-ban Prágában végezte a harmadik probációt. 1877–82 között Kalocsán volt lelkész. 1883–6 között Szatmárnémetiben volt lelkész, spirituális, a Mária-kongregáció prézese és templomi gyóntató. 1887–1900 között Nagykapornakon volt lelkész.

Zágrábból Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után bölcseletet tanult Grazban 1727–9 között, majd két-két évig Varasdon és Zágrábban tanított. 1735–8-ban Nagyszombatban végezte a teológiát. 1738-ban szentelték pappá. 1739-ben Grazban kánonjogot tanult, majd Judenburgban elvégezte a harmadik probációt. 1741–4-ben Zágrábban egy évig hitszónok volt, majd előadta a hároméves bölcseleti kurzust. 1745–7-ig Laibachban tanított bölcseletet. Utána két-két évig Zágrábban és Goriziában a kazuisztika tanára volt. Visszatérve Zágrábba egy évig kazuisztikát tanított, és egyig házgondnokként működött. 1754-ben Varasdon látta el ezt a feladatot. A következő évtől Zágrábban még egy évig tanított, majd haláláig lelkipásztori munkát végzett. A Szűzanya szeplőtelen fogantatásáról szóló latin nyelvű ünnepi beszéde Nagyszombatban nyomtatásban is megjelent.

Húszéves korában kezdte meg szerzetesi életét: két év próbaidő és egy év retorika Bp.-en a Manrézában. A bölcseletet Kassán végezte, de a harmadik évet a háború miatt Pécsett fejezte be. Két év magisztériumra is ott maradt. Szegedről a teológia második évében Nyugatra akart szökni a nemzetközi gyorsvonat hálókocsija alatt rendtársával, Wéber Jánossal. A vonat indulása előtt, még a Keleti pályaudvaron, felfedezték őket. Lázárt Kistarcsára internálták, ahol több mint négy évet töltött. Az ottani „teológiai főiskolán” befejezte tanulmányait. Szabadulása után az építőiparban kezdett dolgozni. 1957. január 25-én Pomázon három másik jezsuitával együtt Kisberk Imre székesfehérvári segédpüspök titokban pappá szentelte. Hivatalos működési engedélyt lelkipásztori tevékenységre nem kapott. 1964–7 között levelező tagozaton elvégezte a középfokú építőipari technikumot, és főművezetői beosztásban dolgozhatott. 1979-ben elérte nyugdíjhatárt, így nem függött többé a munkahelyétől. Ezért jelentkezett a helyi illetékes egyházi főhatóságnál papi szolgálattételre. 1981-ig Egercsehiben volt plébános. Ekkor kétévi római tanulmányútra mehetett Rómába, előkészületként a leányfalusi lelkigyakorlatos házban végzendő munkára. Abba belekapcsolódott, de átvette az iregszemcsei plébániát is. Amikor 1990-ben a szerzetesrendek újra működni kezdtek, a kispesti jezsuita plébániára került lelkipásztornak. 1995-ben beutalták a pannonhalmi szociális otthonba, ahol rövidesen meghalt.

Lengyel nemesi családból származott, az alsó-ausztriai Loosdorfban született 1866-ban. Előbb St. Pöltenben, majd 1877–84 között a bécsi nemesi akadémián, a Theresianumban tanult. 1884-ben a család visszaköltözött Lengyelországba, ahol ő a krakkói egyetemen jogot kezdett tanulni. Apja halála után Tarnowban kezdte meg teológiai tanulmányait. 1887-től a római Német–Magyar Kollégium növendékeként 1889-ben bölcsészeti doktor lett. Az év szeptemberében lépett be a Társaságba. 1894-ben Krakkóban szentelték pappá. A tarnopoli harmadik probáció után az Írók Házába került, ahol 1898-ban házfőnök, két év múlva Krakkóban a teológiai főiskola rektora, egy évvel később a súlyosan beteg tartományfőnök helyettese, majd rövidesen utóda lett.
Négy évig volt tartományfőnök. Fejlesztette a népmissziókat, Oroszországban gondoskodott a görög katolikusok lelki gondozásáról, és befejezte a görög katolikus bazilita rend reformját, amivel a pápa 1882-ben bízta meg a Társaságot. Támogatta a munkások és az iparosok szövetségét. Mint tartományfőnök és a legfiatalabb jezsuita vett részt a XXV. rendi nagygyűlésen, ahol egyhangúlag megválasztották a német asszisztencia főnökévé.
Hivatali ideje alatt, 1908–9-ben a rendfőnök a német asszisztencia vizitátorává nevezte ki. Rómába visszatérve részt vett a római Pápai Bibliai Intézet és a tokiói Sophia Egyetem alapításában. A római jezsuitaellenes mozgalmak idején, amikor az integralista körök támadták a jezsuitákat, és a rendfőnök Franz Xavier Wernzt a modernizmus híveként vádolták, és maga a pápa sem bízott benne, Ledóchowski kitartott mellette.
P. Wernz halála után a XXVI. választási rendi nagygyűlés az I. világháború kitörése ellenére 1915. február 2. és március 18. között Rómában össze tudott jönni. Február 11-én megválasztották a negyvenkilenc éves Ledóchowskit rendfőnökké. A gyűlésen a nagyszámú bizottságokban komoly munka folyt a rendalkotmányról, a fogadalmakról, a szerzetesi életről, a tanulmányokról és a lelkipásztori munkákról. Megalapították az Egyesült Államokban az asszisztenciát, és a tengerentúli rendtartományokat is rendezték. A Gergely Egyetemet a rendfőnök joghatósága alá rendelték. A nagygyűlés rendelkezésének megfelelően a rendi központban és a tartományokban is bizottságokat állítottak fel az 1917-ben kiadott új egyházjog alkalmazására. Ezzel párhuzamosan többévi munkában elkészült az Epitome Instituti S. J., a Társaság alaptörvényének kivonata, melyet a XXVII. nagygyűlés 1923-ban fogadott el.
A XXVI. általános nagygyűlés támogatta XV. Benedek pápa kívánságát, hogy a teológia és a filozófia tanításában Aquinói Szent Tamást kövessék. A rendfőnök 1916-ban megadta a Társaságnak az irányvonalat Szent Tamás követésére és a véleményszabadságra. Ledóchowski egységes tanítási rendszert szeretett volna bevezetni a Társaság összes iskolájában. Ezt a célt szolgálta 1934-es útmutatása. Az új tanítási rendet a XXVIII. általános nagygyűlés fogadta el 1938-ban, de lényegében nem hozott egy új, átfogó rendszert.
1915-ben a nagygyűlés felhívta a rendfőnök figyelmét a Gergely Egyetem fejlesztésére, amire a háború alatt nem lehetett gondolni. 1918-ban létrehozta a tanszéket az aszketika és misztika tanítására, valamint felsőfokú intézetet a laikusok vallásos képzésére, a következő évben pedig a kétéves bölcseleti és teológiai kurzust a rendi főiskolák tanárai részére. 1932-ben létesült az egyháztörténelmi és a missziológiai fakultás. 1924–30 között épült az új egyetem. 1920-ban indult az egyetem folyóirata, a Gregorianum.
1928-ban egyesült a Gergely Egyetemmel az 1909-ben alapított Pápai Biblikus Intézet és az 1917-ben létrehozott és 1922-ben a rend vezetésére bízott Pápai Keleti Intézet is. Ugyancsak jezsuita vezetés alatt volt az 1929-ben alapított Orosz és az 1934-es Pápai Maronita Kollégium is.
Az 1932-ben létrehozott Történelmi Intézet bekebelezte a Spanyolországban elindított történelmi forráskiadást, a Monumenta Historica S. J.-t, és elindította az Archivum Historicum S. I.-t. A Történelmi Intézettel együtt laktak 1939-től az 1931-ben létrehozott Vatikáni Rádió jezsuita igazgatósága és munkatársai.
Hosszú kormányzása alatt a Társaság jelentős fejlődésnek indult. Iránymutatásai fontosak voltak az eredeti szellem megtartására, az apostoli munkák kiválasztására, a segítőtestvérek képzésére. Fontos volt 1937-es levele az ateizmus elleni védekezésről. Kormányzása alatt már nehézségek voltak Németországban a nácizmus miatt, valamint a spanyol politikai helyzet is súlyos volt a harmincas években. De másutt is sok támadás érte a rendet.
Ledóchowski osztrák állampolgár volt, ezért amikor Olaszország 1915-ben belépett a háborúba, nem maradhatott Rómában, hanem pápai engedéllyel Svájcba költözött az asszisztensekkel együtt. 1918 végén költöztek vissza Rómába, újra a Német–Magyar Kollégium épületébe. 1923–7 között épült fel a rendi központ új épülete. A rend kormányzásába fontos változást hozott a prokurátori és a gazdasági hivatal szétválasztásával. Az imaapostolság és a Mária-kongregációk részére új központi titkárságokat hozott létre. Az Acta Romanát és 1920-tól a Memorabilia S. I. híreket közlő folyóiratát a Társaság titkárának hatáskörébe utalta.
Ledóchowski hosszú kormányzása alatt két általános nagygyűlést és négy prokurátori kongregációt tartott. Az 1923-as kongregáció fő témája a rend szabályainak adaptálása volt az 1917-ben kiadott új egyházjog előírásaihoz. A következő 1938-ban XI. Piusz pápa Deus Scientiarum Dominus konstitúciója volt az egyházi tanulmányokról, és a rend Ratio studiorumának ahhoz való adaptálása. 1938 elején már érzékelhető volt a háború veszélye, ami felvetette a rendfőnök magas kora miatt az utódlás kérdését is. A fő probléma a vikárius utódlási joggal vagy anélkül való választása volt. A végső döntés megbízta a rendfőnököt egy vikárius kinevezésére, de nem utódlási joggal. Ő a belga P. Maurice Schurmanst nevezte ki, a halála után kibontott borítékban pedig az olasz asszisztenst, P. Alessio Magnit.
Ledóchowski hosszú kormányzása alatt a Társaság, a két háború ellenére, jelentősen növekedett: 1915-ben volt öt asszisztencia, huszonhét rendtartomány, huszonhét misszió, 1971 misszionárius, összesen 16 940 rendtag; 1942-ben nyolc asszisztencia, ötven rendtartomány, negyvenhat misszió, 3907 misszionárius, összesen 26 588 rendtag. 1925-ben összehívott egy kongresszust a missziókról. Két nagyobb körlevelet adott ki: 1919-ben a bennszülött papság neveléséről, 1937-ben a muszlimok térítéséről. A rendi kúrián missziós titkárságot állított fel. Három újoncházat nyitott Indiában, és egyet-egyet Japánban, Madagaszkáron, Jáván és Libanonban. Pekingben tanulmányi házat hozott létre a kínai nyelv és kultúra tanítására. A missziók területén huszonhét szemináriumot alapított a bennszülött papság, és huszonegyet a jezsuiták képzésére.
Ledóchowski főnemesi családból származott, s ez kiütközött kormányzási módszerében is. Autokratikus természetű volt. Működésében Róma központi szerepét hangsúlyozta. A Társaság számbeli növekedése nem mindig járt együtt a minőségivel. Nagy gondja volt a szegénység megélésére is. Ennek példája, hogy a számbeli növekedéssel együtt járó nagy építkezésekben, például az új rendi központban, nem engedte meg a folyóvíz bevezetését, aminek pótlása a II. világháború után súlyos költségekkel járt.

Jászberényben született, Érden lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után Kalocsán fejezte be a gimnáziumot, és érettségizett 1930-ban. A következő évben a bp.-i Manrézában retorikát végzett. 1932–3-ban Szegeden tanult bölcseletet. A következő évben az újoncházban latint tanított. A teológiai tanulmányokat Innsbruckban kezdte, de egy év után Szegeden folytatta. 1937-ben szentelték pappá. 1939-ben ugyanott végezte a harmadik próbaévet. 1940–1-ben bölcseletből elvégezte a kétéves doktorátust a római Gergely Egyetemen. 1942-ben kezdte tanári működését Kassán, és folytatta a háború után Szegeden. Amikor 1949-ben a tanuló rendtagok Nyugatra szöktek, követnie kellett őket, akik akkor már az északolasz Chieriben voltak. Mo.-ról sikeresen Ausztriába szökött. Azonban nem tudta kivárni az olasz beutazási engedélyt, és a Brenner-hágónál egy jezsuita testvérrel együtt éjszaka akart átmenni a határon, de egy szakadékba esett, és meghalt.

1730-ban Nagyszebenben az asztalosműhely és az építkezés vezetője volt.