Meghívó könyvbemutatóra

Az MTA ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport, Budapest Főváros Levéltára, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, és a Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Levéltára tisztelettel meghívja Önt a kutatócsoport által a közelmúltban megjelentetett

Varga Júlia: A budai és pesti felsőoktatás intézményeinek hallgatói

1713-1784

című könyv bemutatójára. A könyv a Budai Jezsuita Akadémia, a Pesti Piarista Bölcsészeti Líceum és a Pesti Jogi Szakiskola 18. századi hallgatóságáról fellelhető levéltári adatokat tárta fel.

A bemutató 2023. március 2-án, csütörtökön 15 órakor lesz a Piarista Gimnázium Tanácstermében.

Cím: 1052 Budapest Piarista utca 1. II. emelet

A könyvet bemutatják:

Siptár Dániel,

a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Levéltárának igazgatója és

Koltai András,

 a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának igazgatója

Jezsuita Levéltár küldte be időpontban