VI. 68.

Lukács László

(1910 – 1998)

 

Mecenzéfen született és Pécsen a Piusz kollégiumban érettségizett. Próbaéveit és egy év retorikát a budapesti Manrézában végezte. Bölcsészetet is Budapesten tanult 1935–1937 között. 1944-től a szegedi egyetemen történelmet és földrajzot tanult, és doktorált is. Kalocsán kezdett tanítani, de az iskolák 1948-as államosítása miatt ezt nem folytathatta. 1948–1956 között a Rend római központi levéltárának munkatársa. 1957-től a jezsuiták történelmi intézetének, IHSI-nek tagja lett. Hihetetlen munkaerővel dolgozott negyven éven keresztül. Történészi működésének egyik fontos jele, hogy a Szegedi József Attila Tudományegyetem őt hosszabb küzdelem után 1988-ban díszdoktorává avathatta.

Hagyatéka két részre osztható. Az egyikben vegyes, különféle rendtörténeti vonatkozású írások, gyűjtések, fénymásolatok és a magyarországi rendtartomány levéltárának újjászervezésére vonatkozó iratok kerültek elhelyezésre. A másik részben, külön állagban a forrásgyűjtemény került elhelyezésre, ezt ott ismertetjük.

3 doboz   1. d.       Vegyes történeti gyűjtések 2. d.       Vegyes történeti gyűjtések 3. d.       Vegyes történeti gyűjtések Jezsuita Levéltár újjászervezésének iratai                                          1968 – 1998