Reöthy Szilárd József
1896. dec. 21. Nagyszelmenc. SJ 1920. aug. 14. Psz. 1930. júl. 20. F. 1936. febr. 2. †1974. aug. 10. Bp.
Életrajz
A jezsuiták nagyszombati gimnáziumában, majd a bp.-i Tudományegyetem magyar–német szakán tanult. Közben kitört a háború: 1916–8 között frontszolgálatot teljesített. Leszerelése után tanulmányai folytatása nehézségekbe ütközött, ekkor határozta el belépését a Jézus Társaságába. 1920–2 között Érden volt novícius. 1922–5-ig Szegeden filozófiát tanult, majd a pécsi Pius Gimnáziumba került nevelőtanárnak. 1927–30 között Innsbruckban teológiát tanult, majd Nagykapornakon betegeskedett, és a Manrézában lábadozott. 1931–3 között Nagykapornakon plébániai kisegítő és hitoktató volt, majd egy évig a pesti Jézus Szíve-templomban lelkipásztor. Utána két évig a Manrézában lakott, a terciát végezte, illetve lelkigyakorlatos mester volt. 1936–42 között Pécsett a Pius internátusában volt főprefektus. 1943–4 között a Manrézában dolgozott gondnokként és lelkigyakorlat-vezetőként. 1944–50 között Mezőkövesden volt házfőnök. A szétszóratás után a veszprémi egyházmegyébe vették át. Galambokon, Zalaszentbalázson működött lelkipásztorként. Vesegyulladással megbetegedett, Sümegre helyezték. 1956–74 között Dunaharasztiban betegeskedett.
Ir
Ir: MJTN 191; Holovics F.: Reöthy Szilárd József (1896–1974) Barátaink Levelei. 1974. október 23. Függelék 7–10; Uő: P. Reöthy Szilárd József SJ (1896–1974). Anima Una 52. (1975. február) 1–3; Uő: P. Reöthy Szilárd József SJ (1896–1974). Jezsuita misszió, Mezőkövesd, 2010. 386–9; Miklósházy 46–7.
Születési idő
1896-12-21
Születési hely
Nagyszelmenc
Belépés ideje
1920-08-14
Fogadalomtétel ideje
1936-02-02
Papszentelés ideje
1930-07-20
Halálozás ideje
1974-08-10
Halálozás helye
Bp