Babos István

Szülőfaluját, a szlovákiai Vágkirályfát 1938-ban visszacsatolták Mo.-hoz. A kilencgyermekes család akkor Dél-Baranyába költözött. 1945-ben menekülnie kellett, ekkor a Baranya megyei Újpetrén telepedett meg. 1948-ban Bp.-en lépett be a Társaságba. Annak betiltása után 1950 szeptemberétől két évig a Szegedi Hittudományi Főiskola hallgatója volt. Onnan eltávolították, Bp.-en villanyszerelőként dolgozott. 1957 elején külföldre menekült, és Nagy-Britanniában, a londoni Heythrop College-ban végezte teológiai tanulmányait. Ott szentelték pappá 1958-ban. Harmadik probációra 1960-ban az egyesült államokbeli Clevelandbe került. Utána egy évig Torontóban a magyar Szent Erzsébet-plébánián volt káplán. 1962-ben kezdte el harminchárom évig tartó életét a New York-i Fordham egyetemen. Itt kettős munkaterülete volt: az egyik a külföldi magyar rendtartományt érintette. Első éveiben a tartományfőnök P. Varga Andor titkára volt, mellette végig intézte a külföldi magyar rendtartomány gazdasági ügyeit, eközben megszervezte a felszabadulás után újjászerveződő magyar rendtartomány indulásának alapfeltételeit. Másik feladata volt kezdettől fogva a teológia tanítása. 1969-ben a kanadai Ottawában megszerezte a doktorátust. Hittudományi működésében főleg a szentségtan érdekelte, amiről több műve tanúskodik. Mindezek mellett vasár- és ünnepnapokon lelkipásztori munkát végzett a környező plébániákon. Igazi közösségi szerzetes volt, s hallgatói is megérezték benne az igazi embert és papot. 1991 óta a Parkinson-kór tünetei jelentkeztek nála, majd prosztata- és veserákkal operálták. 1994-ben költözött haza Mo.-ra. A budai rendházban lakott és a közösség legnépszerűbb tagja lett szelídsége, jó humora és megértő szíve miatt. 1999 elején egészsége annyira megromlott, hogy a rendházban már nem lehetett kellőképpen gondoskodni róla. Ekkor Margit húga kérte, hogy engedjék el hozzá Pécsre, ő majd gondoskodik róla. Ezt meg is tette nagy önfeláldozással bátyja 2006-ban bekövetkezett haláláig. Pécsett temették el a jezsuiták sírboltjában.