Somogyi Jenő

Szombathelyen született, az esztergomi főegyházmegye kispapjaként Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaévek után St. Andräban retorikát is végzett. 1901–3 között Szatmárnémetiben volt nevelő az internátusban. 1904–6-ig Pozsonyban tanult bölcseletet, 1907–10-ben Innsbruckban hittudományt. Ott szentelték pappá 1909-ben. 1911-ben Nagyszombatban az újoncmester segítője volt, és egyben elvégezte a harmadik próbaévet is. A következő évben ugyanott a középiskolában nyelveket tanított. 1913-ban Bp.-en rektorhelyettes, a népmissziók felelőse és a gazdasági ügyek intézője volt. 1914–8 között Nagyszombatban újoncmester és a gazdasági ügyeket intézte. Utolsó évében ugyanott harmadik próbaévet is vezetett. 1918–24-ig, az I. világháború és a kommunizmus utáni igen nehéz években vezette a rendtartományt. Akkor fogadalmat tett, hogy ha túlélik a kommunizmust, a magyarok is részt vesznek a hittérítés munkájában. 1924-ben Szarvas Miklóst Kínába küldte, hogy előkészítse ezt a munkát. 1925-ben lelkipásztori feladatokat látott el Bp.-en, és lelkigyakorlatokat vezetett. 1926–33 között a pécsi Pius Kollégium rektora, az internátus vezetője és hittanár volt. Utána egy-egy évig Szegeden és a bp.-i Manrézában volt házi lelkiatya. 1936–42-ben újra a rendtartományt kormányozta. 1943–7-ig a Manréza rektoraként működött. Onnan Pécsre került házi lelkiatyának. A szerzetesrendek feloszlatása után, 1950-ben az öccséhez költözött Bp.-re, vele együtt kitelepítették a Hortobágyra. Csak nagy nehézségek után sikerült őt bevinni 1953-ban a pannonhalmi szociális otthonba, ahol a következő évben meghalt.
Kétszeri tartományfőnöki működése rányomta bélyegét az önálló magyar rendtartomány életére és fejlődésére. Erősen gyakorlati ember volt, így a lelkipásztori munkára helyezte a fő hangsúlyt, és a rendi fiatalság alaposabb tanulmányi képzését nem szorgalmazta eléggé. A következő évtizedek megmutatták, hogy a magyarok is képesek a tudományos munkára, ehhez elég teológusainkat említeni.