Vácz Jenő

A középiskolát Kalocsán végezte a jezsuitáknál, onnan lépett be a Jézus Társaságába. Képzése a szokásos menetben folyt: két év próbaidő, egy év retorika és három év bölcseleti tanulmányok Bp.-en, három év magisztérium Kalocsán, majd négy év teológia Szegeden. A harmadik próbaévet Bp.-en végezte, utána egy évig klasszika filológiát tanult. 1946–8-ban Rómában a Német–Magyar Kollégiumban a teológusok „repetitor”-a volt, és a Pápai Gergely Egyetemen elvégezte a kétéves hittudományi doktori kurzust. Hazatérve 1951-ig teológiát tanított a Szegedi Hittudományi Főiskolán. A szétszóratás idején először fizikai munkásként dolgozott, majd kántor lett. 1955. szeptember 9-én Egerben letartóztatták és a „demokratikus államrend elleni szervezkedés, valamint hazaárulás és kémkedés” vádjával tíz évre ítélték. 1956. október 27-én szabadult, de 1957 márciusában újból elfogták, és a szeptember 24-én megtartott tárgyaláson büntetését letöltöttnek vették, így szabadult. Ezután különböző helységekben kántorkodott. 1965. április 9-én újra elfogták, és a „Rózsa Elemér és társai összeesküvésében való részvétellel” vádolták. 1966 júniusában három évre ítélték. Szabadulása után visszatért Solymárra, ahol már előzőleg kántor és egyházi adóbeszedő volt. Onnan került 1974-ben Verőcemarosra a Migazzi-kastélyban lévő egyházi szociális otthonba a nővérek lelki vezetőjének. Innen a püspökszentlászlói szociális otthonba hívták lelkésznek, ahol folytatta az elődje, Németh János SJ által rendszeresített lelkigyakorlatokat. E munka során érlelte ki a tervet az Életrendezés Házának építésére. A ház működtetését folytatja az a közösség, mely az évek folyamán Vácz körül kialakult. Ő tette ismertté Magyarországon Henri Boulad egyiptomi jezsuita lelki könyveit, amelyeknek nagy olvasótábora lett nálunk is.