Fábry Antal

A csehországi Brünnben született. Gyermekkorában családja Bécsben élt. Apja korai halála után anyja három gyermekével Bp.-re költözött. A diákok Mária-kongregációjában ismerte meg a jezsuitákat. 1920-ban lépett be a szegedi újoncházba. A próbaidő után ugyancsak Szegeden elvégezte a hároméves bölcseleti kurzust. Utána Kalocsán tanított három évig latin, magyar és német nyelvet. A teológiai tanulmányokra 1929–32-ben Innsbruckba került. Ott szentelték pappá 1931-ben. 1933–6 között a római Német–Magyar Kollégiumban a bölcsészhallgatók tanulmányi felügyelője volt. 1937-ben Szegeden elvégezte a harmadik próbaévet, s utána elkezdte papnevelő működését. Munkáját megosztotta az egyházmegyeközi szeminárium és a jezsuiták főiskolája között. A szemináriumban volt felügyelő, igazgató és dogmatanár. 1947-ben a jezsuitáknál lett rektor, de folytatta tanári működését is. 1948 őszén a kommunisták elfoglalták a főiskola felét. Ekkorra már világossá lett, hogy nyugodt tanulásról nem sokáig lehet majd beszélni, s erre csak egy alternatíva volt, a tanuló rendtagokat külföldre küldeni. Az útlevélkérelmeket a hatóságok elutasították. Maradt a szökés lehetősége. A rend római központja a kitelepülés mellett volt, a helyi elöljárók a nagy lelkipásztori munka veszélyeztetését látták, és ezért ellenzték a tervet. A végén mégis Fábry nagy akaratereje győzött. 1949 elején különböző utakon megindult a szökés annak minden veszélyével. Az egyik út a nemzetközi gyorsvonat hálókocsija alatt adódott, először csak egy személyre az akkumulátorsorozat tetején, ahová belülről be lehetett feküdni. Később furnérlemezek segítségével két személy tudott a hálókocsi alatt befeküdni. 1949. március 24-én a rendőrség a Keleti pályaudvaron megtalált két menekülni készülő fiatal jezsuitát. Egy névtelen telefonfelhívás a Manréza lelkigyakorlatos házba jelezte az eseményt. Akkor éppen ott volt az elsőéves bölcsészhallgató Horváth Tibor, aki a szökések szervezésénél Fábry rektor segítőjeként szerepelt, mert szabadjegye volt a vasútra; ő azonnal Szegedre utazott. Fábry magára akarta vállalni a felelősséget a szökés megszervezéséért, Horváth viszont azzal érvelt, hogy ha nem tűnik el azonnal, akkor a szökést sem lehet folytatni, amire talán még lesz lehetőség. Fábry engedett. Másnap Bp.-ről indult egy már előkészített útra, és szökése sikerrel járt. Utazása idején a rendőrség már kereste Szegeden. A szökés maga tovább is folyt. A nyári hónapokban a rendi újoncok java részének sikerült külföldre jutnia. Ebben a szökési akcióban tizenegy pap, negyvenhárom tanuló rendtag és négy segítőtestvér jutott el külföldre. A menekülők első csoportja Innnsbruckban gyülekezett, ahonnan 1949. július 10-én az északolasz Chieriben találtak otthonra két évre, amikor a fiatalok Leuvenbe költöztek. Fábry Chieribe érkezése után az észak-olaszországi jezsuiták hittudományi főiskoláján folytatta tanári működését. Mellette rendszeresen ellátta a milánói magyar katolikusok lelki gondozását is. 1960-tól Frankfurtban a jezsuita főiskolán folytatta tanári működését 1974-ig, nyugalomba vonulásáig. Utána besegített a környékbeli magyarok lelki gondozásába haláláig.