Szabó István

Egerben született, a bölcselet doktoraként Kassáról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1717-től Kolozsváron és Székelyudvarhelyen, majd 1719–21-ben újra Kolozsváron tanított középiskolában. 1722–5-ben teológiát tanult Nagyszombatban. Ott szentelték pappá 1724-ben. 1726-ban Besztercebányán végezte a harmadik probációt. 1727–8-ban Komáromban volt hitszónok. A következő négy évben Kassán bölcseletet tanított. 1733–5-ben Kolozsváron, 1736–42-ig Nagyszombatban a székesegyház szónokaként, az egyházi szónoklattan gyakorlatainak felelőseként, és az utolsó két évben a szeminárium igazgatójaként működött. 1743–6-ig Sopronban, 1747–9-ig Pécsett volt rektor. 1750-től haláláig Nagyszombatban a Szent Adalbert-szemináriumot vezette.
Húsz évig fő feladata volt a hitszónoklat. Nagyböjti és a vasárnapi evangéliumokról szóló beszédei három kötetben nyomtatásban is megjelentek. Az ünnepeken mondott szentbeszédeit is előkészítette nyomtatásra, azonban ezek kéziratban maradtak, és ma az ELTE Egyetemi Könyvtárában találhatóak. Nála már hiányzik a hitújítás korának vitázó stílusa. Nem követi a franciák hosszú szentbeszédeit sem. A szentatyák homíliái erősen hatottak rá. Szinte kivétel nélkül a Szentíráshoz nyúlt vissza, abban is főleg az Ószövetséghez. Szentbeszédeiben a korabeli moralizáló stílus uralkodott. Máriáról mondott beszédeinek központi témája a korát nagyon jellemző barokk eszme: Magyarország Mária országa.