Szerdahelyi György

Váton született, Győrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Győrben elvégezte a tanárképzőt. 1760-ban Kőszegen grammatikát tanított. 1761–2-ben Bécsben tanult bölcseletet, Makó Pál is tanára volt. 1763–5-ben Pozsonyban, 1766-ban Budán tanított középiskolában. 1767–70 között Nagyszombatban tanult teológiát, ahol egyik fontos tanára Csapodi Lajos volt. 1769-ben ott szentelték pappá. 1771-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1772–3-ban Pozsonyban retorikát tanított. A Társaság feloszlatása után az esztergomi főegyházmegye vette fel papjai közé. Később bóthi apát és váci kanonok lett. 1774-ben Nagyszombatban az új esztétikai tanszék első tanára lett. Állását a Ratio Educationis 1777-es bevezetése és a szükséges változtatások után is megtartotta. 1778–9-ben a bölcsészeti kar dékánja volt. 1784-ben a budai egyetemi gimnázium igazgatójává nevezték ki. Mellette a Helytartótanács tanügyi előadója lett, e minőségében tagja volt az 1790–91-es országgyűlésen kiküldött közoktatási bizottságnak, mely negyvenhárom gyűlés után 1793-ban fejezte be munkáját. Legnagyobb eredménye egy új Ratio Educationis kidolgozása volt, amelyet akkor nem fogadtak el, de az 1806-os II. Ratio Educationis alapja lett.
Fő műve az Aesthetica sive doctrina boni gustus című szintézis, melynek elméleti alapja a skolasztikus bölcselet, az első ilyen tárgyú mű Magyarországon. Kiindulópontja a jó ízlés, mellyel az ember meg tudja különböztetni a szépet a csúnyától, hasonlóan az erkölcstan jóról és rosszról szóló tételeihez. A jó ízlés megmutatkozik egy géniusz, egy művész alkotásaiban. A géniusz kifejezés az esztétika kedvenc fogalma volt. Természetes és szellemi adottság, amely kifejleszti a reflexiót, a képzelőerőt és a felfogóképességet. Szubjektív szempontból mindaz szép, ami gyönyört okoz. De ami kellemes, az nem feltétlenül szép is. Az ember érzékszerveiből csak a látást és a hallást veszi tekintetbe. Még egy megkülönböztetést kell tennünk: a jót birtokolni akarjuk, a szép tetszik akkor is, ha nem a miénk. Ez lényegében ugyanaz, amit tizenkét évvel később Kant úgy fogalamazott meg: „A szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Ez volt a korabeli általános felfogás. A szép jellemzői: a részletek sokasága, egysége és érzékelhetősége.
Szerdahelyit a költészet is érdekelte, amelynek négy faját különböztette meg: elbeszélő, drámai, lírai és tanító. Leírásában csak az első kettővel foglalkozott, melyek számára a csúcspontot jelentették. Védte a novella létjogosultságát is. Legtöbbet a drámai költészettel foglalkozott, mely szerinte a nevelés fő eszköze, fontosabb, mint a történelem és a bölcselet. Szerdahelyit komoly szintézisalkotó képesség jellemezte, ez volt az egyik oka, hogy az olasz bölcselő, Benedetto Croce behatóan foglalkozott a magyar esztétával.