Figula János

Kántorcsaládból származott, a kassai premontrei gimnáziumban érettségizett, az utolsó három osztályt a kassai egyházmegye kispapjaként végezte. 1899 és 1903 között a bp.-i Központi Szemnináriumban tanult. P. Tomcsányi Lajos jezsuita atyával megismerkedve került közel a jezsuitákhoz. 1903–4-ben Mádon, 1905-től Tótsóváron, 1907-ben Eperjesen volt káplán, de 1906–7-ben súlyosan megbetegedett. Ekkor halálát érezve, a római általános rendfőnök külön engedélyével, a halál pillanatában érvényre emelkedő egyszerű hármas fogadalmat tehetett, de életben maradt. Az Adriai-tenger partján kúrálták, utána házi káplán, majd kórházi lelkész lett. 1913–7 között a kassai püspöki aulában tevékenykedett, majd hejcei plébános lett, azután esperessé és kanonokká nevezték ki. 1929–31 között a zugligeti Manrézában volt páter novícius. 1932–3 folyamán ugyanitt a lelkigyakorlatos ház igazgatója lett. 1933-ban Mezőkövesden volt káplán, majd lelkipásztor a pesti Jézus Szíve-templomban. 1938-tól kassai házfőnök volt, de ismét megbetegedett. 1939-től újra a mezőkövesdi ház főnöke volt. 1944–5-ben Kassán, 1945–7 között Mezőkövesden, 1949-től Szegeden volt lelkipásztor. A szétszóratás után kitelepítették Mezőkövesdre, majd Vilmányon lett megbízott adminisztrátor. 1951-től a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.