Fekete Mihály, testvér (kínai nevén: Taj Venpin)
1886. okt. 3. Kiskunfélegyháza. Nyelv: magyar. SJ 1907. szept. 23. Nagyszombat. F. 1920. szept. 8. †1973. jún. 28. Pocu.
Életrajz
Az elemi iskola után kereskedelmi iskolába járt szülővárosában, majd segítőtestvérként belépett a Társaságba. 1915 tavaszától az olasz, az orosz és a román fronton szolgált mint katona, kétszer megsebesült, majd Olaszországban és Franciaországban volt hadifogoly, csak 1919 őszén térhetett vissza Mo.-ra. 1920-ban tette le az utolsó fogadalmát. A fővárosi, a szegedi és a kalocsai rendházakban dolgozott, majd 1930 őszén, Szajkó József társaságában a kínai misszióba utazott. Csak két hónapot töltött a hszienhszieni nyelviskolán, utána karácsonyra a tamingi misszióba érkezett, ahol 1947-ig Tamingban és Pujangban tevékenykedett, először házimunkával és a virágoskerttel foglalkozott, majd beállt F. Litzler mellé, hogy megtanulja az építési ismereteket, hogy átvehesse a misszió építkezéseinek irányítását. 1947 áprilisától Vajda Tiborral, a magyar missziós nővérekkel és a szeminaristákkal Vejhujfuba költözött. Majd a kaliforniai jezsuiták főnöke, Eugene Fahy püspök Jangcsouba kérte segítségül, ahol kiutasításáig dolgozott. 1951 őszén Makaóba ment, hogy segítsen Zsámár Jenő atyának a kínai–magyar szótár munkálataiban. 1952 júliusában a szótárt készítő munkacsoport átköltözött a tajvani Tajcsongba. 1951 novemberétől Msgr. Fahy újbóli megkeresésére csatlakozott a Fülöp-szigeteken tevékenykedő amerikai jezsuita misszióhoz. 1957-ben visszatért Tajvanra, és csatlakozott a Lischerong Gáspár vezetése alatt álló magyar jezsuitákhoz, ahol Pucében működött.
Ir
Ir: Cat. Def. II. 33; MKL III. 546; Kerekes I.: F. Fekete Mihály. Cor Unum 99. (1968. január) 7–8; „Romlásnak indult hajdan erős magyar”. Megemlékezés Fekete Mihály Testvérről. 1886–1973. FMJ 32. (1973. ősz) 16–9; Fekete Mihály SJ (1886–1973). Szolgálat 21. (1974. húsvét) 95; Holovics F.: Fekete Mihály (1886. október 3. – 1973. június 28.) Barátaink Levelei 1974. június 25. 8–10; Petruch II. 256–7; Maron J.: F. Fekete Mihály (1886–1973) MJV IV. 286–8.
Születési idő
1886-10-03
Születési hely
Kiskunfélegyháza
Belépés ideje
1907-09-23
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1920-09-08
Halálozás ideje
1973-06-28
Halálozás helye
Pocu
Beszélt nyelvek
magyar