Jeges Ernő vázlatterve a Szent Anna templom mennyezetfreskójához 1937

A művészettörténész szakmában mindig nagy izgalommal jár, amikor addig lappangó műtárgyak bukkannak fel egészen váratlan helyekről. Így történt 2020 nyarán is, amikor az elhunyt Kelényi Tibor SJ szobájából egy régi, megviselt, akkor még bizonytalan eredetű festmény került elő. Mint később a kutatásoknak köszönhetően kiderült, Jeges Ernő (1898–1956) grafikus- és festőművész a budapesti Batthyány téri Szent Anna-templomba készített freskótervéről van szó, amely a sors különös egybeesése folytán éppen abban az évben született, mint egykori jezsuita tulajdonosa: 1937-ben. Ugyan arra még nem derült fény, hogy a kezdetekben jezsuita kormányzás alatt álló templomba készült vázlat milyen úton került Tibor atyához, mindenesetre az alkotás keletkezéstörténete és művészettörténeti értéke mindenképp bemutatásra érdemes.

A Szentendrei Festők Társaságának alapító tagjai 1928-ban. Balról az első Jeges Ernő
  
A Szentendrei Festők Társaságának alapító tagjai 1928-ban. Balról az első Jeges Ernő. Forrás: lakastarlat.hu

A Batthyány téri Szent Anna-templom története egészen a 17. századig nyúlik vissza. Miután Buda 1686-ban felszabadult a török hódoltság alól, a jezsuiták hamarosan kiemelt szerepet kaptak a város lelkipásztori szolgálatában. 1687-ben Széchenyi György esztergomi érsek nekik engedte át a plébánosi jogok gyakorlását, amely akkor Buda teljes területére kiterjedt. Ennek köszönhetően a budavári Nagyboldogasszony-templom (ma Mátyás-templom) mellett a Víziváros lelkipásztori ellátása is a rend feladatai közé tartozott.  Ez utóbbit azonban ténylegesen csak 1723-tól vették át a jezsuiták, eleinte ugyanis a ferencesek és kapucinusok segítették az itteni pasztorális munkát. 1724-ben, amikor a budai jezsuita kollégium tagja, Köschner Károly látta el a budai plébánia vezetésének feladatait, a városi tanács egy fogadóépületet vásárolt a vízivárosi hívek lelki gondozásának céljára. Itt lelkészlakásokat, valamint Szent Anna tiszteletére egy kápolnát is kialakítottak, ez utóbbi szolgált a szentmisék helyszíneként. A hívő közösség növekedésével azonban a kápolna tíz év után szűkösnek bizonyult, ezért szükségessé vált egy megfelelő nagyságú, a városrészhez méltó templom felépítése. Ezt követően a jezsuiták kitartó érdekképviseletének hála 1740 és 1765 között felépült a mai Batthyány téren álló Szent Anna-templom, s ezzel megszületett Buda legimpozánsabb, városképet meghatározó barokk temploma.

A vízivárosi Szent Anna-templom. Forrás: Wikipédia
  
A vízivárosi Szent Anna-templom. Forrás: Wikipédia

A történelem viharai ezt a templomot sem kímélték, a 19. és 20. század folyamán számos módosítást és restaurálást végeztek az épületen, amely többé-kevésbé követte az eredeti barokk stílus koncepcióit. A 20. század első nagyszabású restaurálási munkálatait 1935-ben az épület külső felújításával kezdték meg, majd az épületbelső teljes rekonstrukciójának részeként 1937 júniusában a hajókupola átfestésére vonatkozó tervpályázatot írtak ki. A pályázat kiírásakor figyelembe vették a közeledő 1938-as Szent István-emlékévet – amelyet a magyar király halálának 900 éves jubileuma tiszteletére hirdettek meg –, és az ugyanebben az évben Budapesten megrendezésre kerülő XXXIV. Eucharisztikus Kongresszust is. A kupolafestmény témája ezért az Oltáriszentség diadala és Szent Anna, a templom tituláris szentjének élete lett.  
Az első pályázatot a zsűri eredménytelennek ítélte, ugyanis a pályaművek nem feleltek meg az előzetes elvárásoknak, ezért a résztvevő művészek teljes névsora feledésbe merült. Csak azoknak a nevét ismerjük, akik a második, zártkörű pályázaton részt vettek. Az ő pályamunkáikat költségtérítéssel jutalmazták. Közöttük volt Diósy Antal, Molnár-C. Pál, Kontuly Béla illetve Jeges Ernő is. A bírálóbizottság döntése alapján a pályázat következő fordulóira már csak két római ösztöndíjas művészt, Molnár-C. Pált és Kontuly Bélát hívták meg, akik végül közös vázlattervükkel nyerték el a zsűri tetszését, így a Szent Anna életét és a Megváltás diadalát ábrázoló, modern felfogásban megalkotott barokkizáló, illuzionisztikus elemekkel kiegészült mennyezetfreskót is közösen készítették el 1938 végén.

A megvalósult alkotáshoz képest a szintén római ösztöndíjas társuk, Jeges Ernő egy jóval egyszerűbb, modern kupolatervvel állt elő az 1937-es zártkörű pályázaton, amely mellőzi a barokk kompozíciók mozgalmasságát és illuzionisztikus megoldásait. 

Jeges Ernő vázlatterve a Szent Anna templom mennyezetfreskójához 1937
Jeges Ernő vázlatterve a Szent Anna templom mennyezetfreskójához, 1937

Ha a terven látható alakok megformálását megfigyeljük, kidolgozatlanságukkal együtt is jól észrevehető a Jegesre jellemző, az itáliai reneszánszt idéző neoklasszicista megfogalmazásmód: statikus, tömbszerű alakokat, a formák egyszerűsítését és a redukált, tiszta színek használatát fedezhetjük fel nála. Jeges a Rómában töltött évek (1931–1934) után kötelezte el magát a történelmi festészet megújítása mellett, így mindinkább olyan munkákat vállalt, melyekben a magyar nemzeti múlt újszerű megfogalmazása teret kaphat. Kedvelt történelmi-egyházművészeti témái közé tartozott például az Árpád-házi szentek ábrázolása, ami a Szent Anna-templom mennyezetfreskóján is láthatóan kiemelt szerepet kapott.   
A 94 x 137 cm-es freskóvázlat arany hátterén megjelenő ovális képmező négy sarkában, a belső tér pilasztereit ismétlő festett architektúra előtt négy Árpád-házi szent alakját vázolta fel, amint Jézus életének főbb eseményeit figyelik áhítattal. Az evangéliumi jelenetekhez nem csupán gesztusaikkal, tekintetükkel, hanem a fölöttük magasodó fehérruhás angyalok által is kapcsolódnak, így mindannyian a központban megjelenő, fénylő Oltáriszentség IHS-monogramja felé irányítják figyelmüket.  Szent Imre és Szent Erzsébet a Keresztrefeszített Krisztus, Szent István és Szent László a „Gyermek Jézus bemutatása a templomban” jelenete felé tekintenek. Az Árpád-ház uralkodói attribútumaikról (megkülönböztető jegyeikről) ismerhetőek fel. Szent Imre liliommal, Szent Erzsébet rózsákkal, Szent László csatabárddal, Szent István a magyar koronával látható. 

Szent Imre és Szent Erzsébet a Keresztfa alatt. Jeges Ernő freskótervének részlete
Szent Imre és Szent Erzsébet a Keresztfa alatt. Jeges Ernő freskótervének részlete
Szent László és Szent István Gyermek Jézus előtt. Jeges Ernő freskótervének részlete
Szent László és Szent István Gyermek Jézus előtt. Jeges Ernő freskótervének részlete

Az ellipszis hosszanti oldalain egymással szemben az utolsó vacsora és a „12 éves Jézus tanít a templomban” jelenetei kaptak helyet, amelyek a másik két jelenettel együtt egy szabályos rombuszalakzatot formálnak, hangsúlyozva a kompozíció szimmetrikus elrendezését. Körben felirat olvasható: Szent István halálának kilencszázadik évében Szent Anna tiszteletére a Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus emlé(kére) – Budapest Székesfőváros Közönsége 1938.  
A temperával készült, aranyozott festéssel kiegészített freskóterv néhol kopottas, megviselt felülete mutatja, hogy az évek során több helyen megfordult, különböző behatások érték, ám ennek ellenére egyértelműen látható rajta a tiszta színárnyalatok harmonikus egésze, az alakok gesztusaiban tükröződő patetikus érzelemvilág és a monumentalitásra törekvő megfogalmazásmód. A festmény művészi megoldásait tekintve tehát egyértelműen illeszkedik Jeges Ernő murális alkotásainak sorába, s ezzel életművének egy meg nem valósult, ám annál értékesebb, modern alkotói szemléletéről tanúskodó darabjai között tarthatjuk számon.

Éppen ezért terveink között szerepel a freskóterv teljeskörű restaurálása, hogy megőrizhessük az egykori jezsuita templom 20. századi művészettörténetének egy fontos darabját.


Szabó Zsófia

 

Felhasznált irodalom:  
Bizzer István: A modern szakrális falképfestészet „római” vonulata Magyarországon, 1930–1950. Doktori disszertáció, ELTE-BTK, Budapest, 2009.  
Bodonyi Emőke: Jeges. Gelbert Nyomdaipari Kft., 2008.  
A Szent Anna templom és a budai Víziváros katolikus egyházai. Szerk.: Koltai András. Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébánia, 2005.  
 

Jezsuita Levéltár küldte be időpontban