Bernhard Zsigmond

Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után az ausztriai St. Andräban retorikát végzett. 1902–4 között Kalocsán tanított. A bölcseletet 1905–7 között Pozsonyban, a teológiát 1908–11-ben Innsbruckban végezte. 1910-ben szentelték pappá. Képzése után 1912-ben tanítani kezdett. Először történelmet, majd logikát és metafizikat tanított. Hazatérve 1914-ben Bp.-en a Mária Kongregációt és a Magyar Kultúrát szerkesztette. A következő évben Bécsben végezte a harmadik próbaévet. Igazában csak tíz évig tudott dolgozni különböző munkaterületeken: 1918–25-ben a tartományfőnök helyettese volt, de a házi adminisztrációban is részt vett, és több Mária-kongregációt vezetett. 1924-től újra szerkesztette a Magyar Kulturát. Élete utolsó évében a Manréza lelkigyakorlatos ház igazgatója volt. Fiatalabb korában írt lelkiségi és világnézeti cikkeket is. Legismertebb műve volt: Mi a jezsuita rend?
M: Kosztka szent Szaniszló az ifjúság példaképe. Kalocsa, 1903, 2. kiadás: Bp., 1919; Zarándokságunk. Kalocsa, 1904; Mennyország aranykulcsa, vagyis a tökéletes bánat. Kalocsa, 1905, 2. kiadás: Bp., 1925; Teljes búcsú a halál óráján. Bp., 1906; Aranyszájú szent János beszéde. Bp., 1907; War Judas, der Verrater, bei der Einsetzung der Eucharistie gegenwartig? Innsbruck, 1910; Szentáldozás és szívtisztaság. Bp., 1914; A hitszónok és a gyóntató kötelességei a gyakori szentáldozásról szóló decretum alapján. Győr, 1914; Mi a jezsuita rend? Bp., 1918; Elvi ellentétek a modern és a katholikus tudomány között. Bp., 1919; Egy jezsuita emlékei a kommunizmus idejéből. Bp., 1919; Szívünk napja. Bp., 1920.