Illés Béla
1911. szept. 1. Iharos. SJ 1952. nov. 13. Psz. 1935. Juni. 23. F. 1981. márc. 25. 4 fog. prof. †1996. máj. 19. Veszprém.
Életrajz

Édesapja tógazdasági ispán volt, aki nagy anyagi áldozatokárán iskoláztatta gyermekeit. A középiskolát Bp.-en és Csurgón végezte, majdvasúti tiszti pályára lépett, de hittantanára tanácsára átkérte magát aveszprémi szemináriumba. Kápláni szolgálatát Balaton környéki és bakonyifalvakban végezte. A II. világháború idején tábori lelkészként szolgált, majd aháború után Kaposvárra került hittantanárnak; diákjai röpcédulákatsokszorosítottak, ezért letartóztatták, majd a püspöke gyorsan elhelyezte, hogyne kerüljön internálótáborba. Több helyen lelkigyakorlatokat adott,Mária-kongregációkat és KALÁSZ csoportokat vezetett, ezért izgatás vádjávalletartóztatták, de a tárgyaláson felmentették. 1947–50 között a közgazdaságigimnáziumban és az angolkisasszonyok intézetében volt hittantanár. Mivel márrégen vonzódott a jezsuita rendhez, jelentkezett a Társaságba. 1950. augusztus15-én kellett volna megkezdenie a noviciátust, de az állam likvidálta aszerzetesrendeket. Mivel már püspöke elbocsátotta, Nagykapornakra kerültplébánosnak. Végül 1953. november 13-án, a bp.-i Mester utcában kezdte meg anoviciátust mint plébános. Nagykapornakról Zalaapátiba került, ahol tizenegyévig működött. Majd plébánosként Csácsbozsokon, Törökkoppányban és Gyékényesenszolgált. A jezsuita rend visszaállítása után 1990–1-ben Hódmezővásárhelyen anovíciusmester sociusa volt. Utána Veszprémben kisegítő lelkész, majdVörösberényben plébánoshelyettes. Innen szállították a veszprémi kórházba, aholelhunyt.

Ir
Ir: MJTN 100; P. Illés Béla SJ. 1911–1996. ProvH 44. (1996. június–július) 19–20; Temesi J.: P. Illés Béla SJ (1911–1996) ProvH 44. (1996. június–július) 20–2; P. Illés Béla (1911–1996) MJV III. 251–2; Temesi J.: Megemlékezés. MJV III. 253–5.
Születési idő
1911-09-01
Születési hely
Iharos
Belépés ideje
1952-11-13
Fogadalomtétel ideje
1981-03-25
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1935-06-23
Halálozás ideje
1996-05-19
Halálozás helye
Veszprém