Avancini Nicola

Tiroli nemesi családból származott. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, Leobenben volt újonc 1628–9-ben, Grazban a tanárképző és a bölcselet hallgatója 1630–3-ban. Egy-egy évig Triesztben, Zágrábban és Laibachban tanított. 1637–40-ben Bécsben teológiát tanult, ahol 1640-ben pappá szentelték. A harmadik próbaévet Leobenben végezte 1641-ben. Munkásságának első szakasza, a tanítás, 1642–64 között folyt le, és jellemző az egyetemi tanárok pályafutására: Bécsben egymás után tanított retorikát, filozófiát, kazuisztikát és teológiát 1658-ig, utána tanulmányi felügyelő és kisebb feladatok intézője volt. Valószínűleg ezekben az utolsó években dolgozott művein. Következik munkásságának második szakasza, az elöljárói: rektor lett 1665-ben Passauban, 1667-ben Bécsben, két év szünet után 1672-ben Grazban, 1676-ban tartományfőnök, 1681-ben a bécsi professzusház elöljárója, s végül 1682-től haláláig Rómában német asszisztens.
Főleg iskoladrámáival vált híressé, ezek között is azokkal, melyek a Habsburg uralkodócsaládot dicsőítették, az úgynevezett Ludi Caesareivel. Ezek közül megemlítendők a Pax Imperii (A Birodalom békéje, 1650) a vesztfáliai békekötés ünneplésére; Curae Caesarum (A császárok gondoskodása, 1654) IV. Ferdinánd magyar királlyá választásakor, és a leghíresebb, a Pietas victrix (A győztes jámborság, 1659), melyben a Habsburg uralkodók török elleni háborúit állítja párhuzamba Nagy Konstantin császár Maxentius elleni győzelmével. Költői műve, a Poesis lyrica szintén jelentős; ebben a harmincéves háború borzalmainak hatása is érezhető. Nagy sikere volt teológiai elmélkedéseinek is: Vita et doctrina Jesu Christi, melyet majdnem minden európai nyelvre lefordítottak.
B