Piccolomini Francesco

Sienában született, 1600. január 26-án Rómában lépett be a Társaságba. Képzését Rómában kapta, a bölcseleti és teológiai tanulmányokat is ott végezte. 1611-ben szentelték pappá. A Római Kollégiumban 1615–21 között kétszer adta elő a hároméves bölcseleti kurzust. Utána még két évig etikát és egy évig teológiát tanított. 1625 decemberében Vitelleschi rendfőnök a Társaság titkárává nevezte ki. 1631-ben P. Olivával meg kellett vizsgálniuk, hogyan lehetne egyesíteni a nápolyi és a szicíliai rendtartományokat. 1632–5 között a Római Kollégiumot vezette. Ezt követte tartományfőnöki pályafutása: 1635–8-ban a rómait, 1638–42-ben a milánóit, 1643–6-ban a nápolyit irányította, majd rövid ideig a Római Kollégium lelkiatyja, 1647–9-ben pedig velencei tartományfőnök volt. Vincenzo Carafa rendfőnök halála után az utód megválasztására december 13-án kezdődött a nagygyűlés, mely 1649. december 21-én Piccolominit választotta már az első menetben nyolcvanból ötvenkilenc szavazattal.
Az általános rendgyűlés három fontos döntést hozott: szigorította a „zavart okozók” büntetését, akik külső befolyást kerestek új rendtartományok létrehozásához; a négyfogadalmas professzióhoz megszabta az „átlagon felüli” tudást, és legalább tíz évet írt elő a Társaságban a tanulmányi időn kívül.
Piccolomini tizenhét hónapig kormányozta a Társaságot. A 26. dekrétum hangsúlyozta a szabályok betartását. Erről írta levelét 1650. október 28-án a Társasághoz. Másik rendelete a bölcseleti és teológiai tanokat érintette. Ezekről tárgyalt a rendgyűlés. Hatvanöt bölcseleti és huszonnégy teológiai nézetet kifogásolt: többek között a „materia prima” tagadását, az anyag összetételét az atomokból, a föld mozgásáról és az égbolt mozdulatlanságáról szóló tételt. Kijelentette, hogy ezekről nem kíván a tudomány alapján dönteni, hanem a tanítás egysége miatt a Ratio studiorum előírásainak betartását sürgette. Ötnapi súlyos betegség után halt meg.