Online Jezsuita Történeti Névtár

A franciaországi Billomban született, világi papként lépett be Verdunben a Társaságba 1588 végén. 1598–1601 között Kolozsváron volt házi lelkiatya, és tanított is. 1602-től betegen Bécsben tartózkodott. 1605 nyarán visszatért Franciaországba.

Kereskényben született, Bécsben elsőéves bölcsészhallgatóként lépett be a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1759–60-ban Bécsben bölcseletet hallgatott. Utána Pozsonyban három évig grammatikát, Győrben egy évig retorikát tanított. 1765–8-ban Nagyszombatban tanult teológiát. 1767-ben szentelték pappá. 1769-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1770–3-ig Nagyszombatban tanított bölcseletet. A Társaság feloszlatása után Győrbe került, ahol az akadémián teológiát tanított, és annak igazgatója lett. 1777-ben kanonokká és pápóci préposttá nevezték ki. Számos szentbeszéde nyomtatásban is megjelent. Megírta a győri Mária-kegykép történetét.

Varasdon született; Bécsben másodéves teológusként lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1645–6-ban Zágrábban grammatikát tanított. 1647–9-ben Grazban teológiát tanult. 1649-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1651–2-ben Varasdon tanított. 1653–6-ban Nagyszombatban bölcseletet adott elő. A következő évben Zágrábban kazuisztikát tanított és iskolaigazgató volt. 1658–60-ban Kassán bölcseletet tanított. 1661-ben Nagyszombatban betegeskedett. 1662-től Zágrábban két évig kazuisztikát tanított, majd 1664-től haláláig házi lelkiatya volt. 1656-ban Nagyszombatban adták elő latin nyelvű drámáját: Argumentis messis laureata, sive Apollonius, Philoemon et Arianus martyres, mely nyomtatásban is megjelent.

Svájci születésű, 1604–5-ben kőműves volt Vágsellyén.

Nagyszombatból Trencsénben lépett be a Társaságba, ahol a próbaévek után grammatikát tanított. 1672–4-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet. 1675-től Győrben és Trencsénben egy-egy évig, Nagyszombatban három évig, valamint Szakolcán, középiskolában tanított. Weiser közöl tőle levelet.

Szülővárosából, Kassáról elsőéves bölcsészként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Egerben tanított grammatikát. 1764–5-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána Komáromban egy, Nagyszombatban három és Győrben két évig középiskolában tanított. 1772-ben kezdte el Kassán a teológiát. A rend feloszlatása után 1775-ben világi pappá szentelték, és Pozsonyban tanított gimnáziumban. Ott több történelmi tárgyú latin művet adott ki.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. 1651-ben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. A következő évben Linzben az alsósokat tanította. 1658–60-ban Grazban végezte a bölcseleti tanulmányokat, s egy évig a középiskolában tanított. Ezt a munkát folytatta a következő évben Linzben is. 1658–61-ig Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1661-ben. A harmadik próbaévet 1662-ben Judenburgban végezte. A következő évben Goriziában retorikát tanított, majd néhány évig hitszónokként működött: 1664–6 Laibach, 1667–9 Graz, 1670 Bécs, kollégium, 1671 Linz. 1672–4-ben bölcseletet tanított Nagyszombatban, majd 1675-től újra hitszónok lett egy-egy évig Szepesváralján, Rozsnyón, Bécsújhelyen és Linzben. 1679–80-ban Nagyszombatban kazuisztikát és kontroverziát tanított. Utána újra hitszónok volt 1681–3-ban Sopronban és 1684–5-ben Pozsonyban. 1686–7-ben házfőnökként tevékenykedett Selmecbányán és 1688-tól haláláig Komáromban.

Manigán született, Pozsonyból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Nagyszombatban 1694-től előbb egy évig grammatikát tanított, majd megkezdte bölcseleti tanulmányait, amelyeket két év múlva Bécsben folytatott. 1698–9-ben újra Nagyszombatban és Kassán tanított. 1701–3 között Bécsben, 1704-ben Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1704-ben. A harmadik próbaévre Győrbe került. 1706–7-ben Besztercebányán tanított. 1708-ban Zsolnán, 1709–12-ben Besztercebányán hitszónok volt. 1713–5-ben Szepesváralján, 1716–8-ban Turócon házfőnökként, 1719–21 között Besztercebányán rektorként és plébánosként működött. 1722–3-ban Nagyszombatban, 1724–6-ban Trencsénben volt gazdasági főnök. 1727-ben Turócon lett házfőnök, ahol rövidesen meghalt.

A tiroli Fundból származott, és végzett bölcsészként lépett be Bécsben a Társaságba. 1708-ban Leobenben végezte a tanárképzőt. 1709–10-ben Fiuméban, 1711–2-ben Goriziában tanított. 1714–7-ben Grazban teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1717-ben. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1719-ben Fiuméban tanított. 1720–1-ben Goriziában, 1722–3-ban Klagenfurtban bölcseletet adott elő. 1724-ben Goriziában a kazuisztika, Grazban 1725–8-ig a kontroverzia és a kazuisztika tanára volt. 1729–30-ban Nagyszombatban, 1731-ben Bécsben és 1735-ben Grazban teológiát tanított. 1736-ban Klagenfurtban, 1737–40-ig Grazban és 1741-ben Bécsben volt a szeminárium igazgatója. 1742–3-ban a grazi egyetem kancellárjaként működött. 1744–9-ig Goriziában vezette a szemináriumot. A következő évben Klagenfurtban lett házi lelkiatya, ahol rövidesen meghalt. Két latin nyelvű könyvét Istenről és a teológiai tanulmányok idejéről 1729-ben Nagyszombatban jelentette meg.

1925-ben lépett be az érdi újoncházba. A két év próbaidő után Kalocsán fejezte be a gimnáziumot. 1929-től Szegeden végezte a hároméves bölcseleti tanulmányokat. Utána újabb három évig magiszter volt Pécsett. Innsbruckban kezdte el a teológiát, de egy év után Szegeden folytatta. Ott szentelték pappá 1937-ben. A harmadik próbaév után Bp.-en latin, történelem és földrajz tanítására készült. Kalocsán és Pécsett működött az iskolák államosításáig 1948-ban. Utána Pécsett végzett lelkipásztori munkát. 1950-ben az elhurcoláskor nem volt otthon. A rendőrség évekig kereste, de nem sikerült őt elfogniuk. Tíz évig bujkált nehéz körülmények között. 1960-ban a hatóságok engedélyezték, hogy Pannonhalmára költözhessen. Később volt pécsi diákja, Szegedi László vette magához a sülysápi plébániára. Ott halt meg nyolcvankilenc éves korában.

Az itáliai Novarában született, Rómában lépett be a Társaságba. 1595. november 29-én érkezett Kolozsvárra. Iskolaigazgató lett és katekizmust tanított rövid és könnyű hitvédelmi magyarázattal. 1597-ben retorikát tanított. 1598-ban kezdte a bölcselet tanítását. 1603–6 között Báthory Zsigmond fejedelem ügyeit intézte Prágában. 1606-ban P. Generális rendeletére visszatért a római rendtartományba.

A lengyelországi Krosnában született; Nagyszombatból logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1664–6-ban Klagenfurtban tanult böcsészetet. A következő két évben Szepesváralján tanított. A teológiát Kassán végezte 1669–72-ben. Ott szentelték pappá 1672-ben. A következő évben onnan végzett misszionáriusi munkát. 1674–5-ben Zsolnán hitszónok, majd 1676–7-ben Gyöngyösön iskolaigazgató volt, és grammatikát tanított. Utána Szepesváralján két évig retorikát tanított, majd újabb két évig házfőnökhelyettes volt. 1682-ben Lőcsén házfőnökként, 1683-ban Lipótváron hitszónokként működött. 1684–5-ben Trencsénben hitszónok, majd házgondnok lett. 1686-ban a báni misszióban dolgozott. 1687–8-ban Nagyszombatban gazdasági főnök, 1689-ben Bozókon házfőnök, 1690–3-ban Lőcsén rektor és 1694-ben Komáromban házfőnök volt. 1695–1701 között Nagyszombatban a szemináriumot vezette, és 1702-től haláláig Egerben házfőnökként működött.

Zágrábból lépett be Leobenben a Társaságba. A második próbaévet már Bécsben végezte. Utána Zágrábban tanított. 1688–1702 között Nagyszombatban volt teológus, ahol 1702-ben pappá szentelték. 1703-ban Győrben volt harmadik probációban. 1704–6-ig Pozsegán hitszónoként, 1707–9-ben Varasdon házgondnokként, 1710–1-ben Zágrábban gazdasági főnökként és 1712-től haláláig Varasdon rektorként működött.

Grazban született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1685-ben Leobenben volt a tanárképzőben. 1686–8-ban Bécsben végezte a bölcseletet. 1689–90-ben Grazban, 1691-ben Pozsonyban és 1692-ben Zágrábban tanított. 1693–4-ben Bécsben teológiát tanult. 1694-ben szentelték pappá. A következő évben Bécsújhelyen tanított, majd Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1697-től haláláig hitszónokként működött. Állomáshelyei voltak: 1697 Selmecbánya, 1698–9 Pozsony, Krems, 1701 Pozsony, 1702 Sopron, 1703–5 Eperjes és 1706-tól Bécs, professzusház, kollégium, és évekig az újoncház. Bécsben évekig a kateketikai könyvtár (kiadó) igazgatója volt. 1717-ben a professzusházban halt meg.

Pápócon született, Sopronból lépett be Bécsben a Társaságba. 1736-ban Székesfehérváron tanított. 1737–9-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána Komáromban két, Nagyszombatban és Győrben egy-egy évig tanított középiskolában. 1744-ben kezdte el Grazban teológiai tanulmányait, de a következő évben elbocsátották a Társaságból. 1742-ben Nagyszombatban latin nyelvű könyve jelent meg.

Iskoláit szülővárosában végezte. Az érettségi után, 1930. szeptember 1-jén lépett be a zugligeti Manréza noviciátusába. Első fogadalmát 1932. szeptember 1-jén tette le, majd a retorikai kurzus következett. 1933–6 között Szegeden és Bp.-en tanult filozófiát. Eután a kínai misszióba került, ahol 1936. augusztus 25-től Ankingban tanulta a kínai nyelvet. 1938–9 között magiszteri évében a tamingi kollégiumban latint és katekizmust tanított. 1939–43 között a zikaveji Bellarmino Kollégiumban teológiát hallgatott, 1942-ben szentelte pappá Msgr. Auguste Haouisée SJ Sanghajban. A következő évben harmadik probációját végezte Vuhuban. 1944–5 folyamán a tamingi skolasztikusok prefektusa volt, és latin nyelvet oktatott a kisszemináriumban. Majd 1945–6-ban a tamingi jezsuita templom plébánosa, utána a tamingi rendház minisztere és adminisztrátora volt. 1947-ben a kommunisták elfoglalták Tamingot, ezért a sok zaklatás és börtönbüntetés után Tangsanba került a jezsuiták középiskolájába angoltanárnak. 1948–52 között a pekingi Fuzsen egyetemen matematikát tanult, de mellette a szeminárium spirituálisa is volt. 1952-ben a kommunisták kiutasították Kínából, ekkor Tajvanba került, és bekapcsolódott a szótárszerkesztőség munkájába. 1954–5 folyamán Hszincsuban, 1956–7-ben pedig Pucében tanulta az amoy nyelvet. 1955-től Lischerong Gáspárral és Rab Pállal megkezdte a tajvani missziót Pucében. Majd 1956–79-ig Pucéban tevékenykedett mint lelkész, valamint matematikát és angol nyelvet tanított a helyi iskolában. Emellett rendszeresen adott lelkigyakorlatokat. 1979–2000 között Csiajiban, a Ta Zsen fiúinternátus vezetője, mellette a magyar jezsuiták kínai és tajvani missziójának történetét írta. 2007-től a tajnani közösségbe költözött, ahol lelkipásztori munkája mellett folytatta irodalmi tevékenységét. A tajnani Csengkung egyetem kórházában hunyt el.

A szétszóratásban, Mo.-on illegalitásban működő Jézus Társaságába jelentkezett, miközben szombathelyi kispap volt; mint világi papot szentelték fel. A forradalom alatt a bp.-i Központi Szemináriumban tevékenyen részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal felszámolásában, emiatt külföldre kellett távoznia. Először Ausztriában tanított az ideiglenes magyar iskolákban, majd 1957–9 között Rómában a Gesùban ismételte a filozófiát; 1959-ben Torinóba küldték teológiai ismeretei átismétlésére. 1961–2-ben a terciát végezte Clevelandben. 1963–80 között Winnipegben, a Szent Pál jezsuita gimnáziumban tanított matematikát és számítástechnikát. 1981–1983 között Torontóban, 1984-ben Montrealban, aztán 1985–95 között Torontóban segítette számítástechnikai ismereteivel a munkát. 1987–90 között a torontói noviciátusban volt a novíciusmester sociusa. 1993-ban visszatért Mo.-ra, ahol Szegeden szintén a novíciusmester sociusa lett, utána 1996–2003 között Bp.-en a magyar provincia gazdasági ügyeivel foglalkozott. 2003-ban visszatért Torontóba, a magyar plébániára lelkésznek és ökonómusnak, majd 2006–8 között a plébánosi tisztséget töltötte be. Jelenleg a torontói Szent Erzsébet-plébánián lelkész és a Saint Jutta Foundation kanadai kurátora.

Szülővárosából, Nagyszombatból lépett be Bécsben a Társaságba. 1722-ben Komáromban grammatikát tanított. 1723–5-ben Grazban tanult bölcseletet. 1726–7-ben Eperjesen, 1728-ban Kassán tanított, ahol fiatalon halt meg. Latin nyelvű verseskötetét Kassán publikálta.

Szerény földművescsaládból származott. A hét testvér közül öt még kiskorában meghalt. Tizenkét éves korától a burgosi szemináriumban tanult bölcseletet és teológiát. 1864-ben Loyolában lépett be a rendbe. 1868-ban Burgosban még bölcseletet tanult, amikor Spanyolországból kiűzték a jezsuitákat. Előbb Vals-près-le-Puy-ben, majd a következő évtől Poyanne-ban tanult. 1870-ben befejezte a bölcseletet, utána a retorikát végzőknél tanított, majd elvégezte 1873–7-ben a teológiát. Ott szentelték pappá 1876-ban, és végezte a harmadik próbaévet 1878–9-ben. Utána vissza kellett térnie Spanyolországba.
1880–4-ig a salamancai szeminárium rektora volt, ezt követően Bilbaóban átvette A Szív újság szerkesztését és a felsőbb tanulmányok intézetét, melyből a Deusto Egyetem fejlődött. 1886-ban a tartományi gyűlés megválasztotta prokurátorának a fiesolei kongregációra. Annak befejezte után kinevezték kasztíliai tartományfőnöknek, az alapítás utáni másodiknak. Fő nehézsége volt, ami akkoriban az egész spanyol katolicizmust jellemezte, az ádáz harc a karlisták és az integristák között.
Nagyobb művek megvalósításával sikerült a belharcot mérsékelnie. Bilbaóban a Deusto Egyetem indult komoly fejlődésnek, és Comillas, ahol a rendtartomány tanulmányi központját tervezték.
1891-ben a rendfőnök Anton Anderledy őt nevezte ki a Társaság titkára mellé segítőnek, de a rendfőnöktől egy titkos megbízatást is kapott. A XXIII. rendi nagygyűlés elrendelte egy új tanulmányi rend kidolgozását. Akkor a rendfőnök egy öttagú bizottságot nevezett ki, mely azonban hetvenhét, nemegyszer viharos gyűlésen sem jutott dűlőre. Itt kellett volna Martínnak segítenie. 1892. január 19-én meghalt Anderledy, aki halála előtt őt nevezte ki vikáriusnak. Martín súlyos döntés előtt állt. Az olaszországi politikai helyzet miatt és egyes vatikáni körök – főleg Camillo Mazzella bíboros – nyomásának elkerülésére Martín a pápa engedélyét kérte, hogy a választást Olaszországon kívül tarthassák. Ebbe XIII. Leó pápa végül beleegyezett. A terv szerint Loyola mellett döntöttek. Az egybehívás is rendkívüli volt. Március 23-án adták ki, anélkül azonban, hogy a helyet és az időpontot jelezték volna. Július 20-án közölték, hogy a választás Loyolában történik, azt, hogy szeptember 24-én kezdődik, csak szeptember 8-án hozták nyilvánosságra.
A gyűlés elején a vikárius a Társaság helyzetéről tartotta bevezetőjét. A reményteljes ügyek mellett három negatív pontot érintett: az általános politikai helyzettel kapcsolatos problémákat, a szabályok betartásában lévő hiányokat és az imaélet fontosságát. A nagygyűlés tárgyalt Ferdinand Canger választási beszédéről, amelyben ő reményét fejezte ki az atyai kormányzásra, kritikával illetve az előd, Anderledy kormányzási módszerét. A választás október 2-án volt, ahol a második menetben negyvenkét szavazattal, felülmúlva a megkövetelt harminchetet, Martín lett a rendfőnök.
A javaslatok tárgyalása élénk vitát váltott ki, mutatva a nézetek változatosságát. Az alkotmány szigorú betartását követelték a spanyolok és az olaszok, ellentétben főleg a belgákkal, az angolokkal és az észak-amerikaiakkal. A leghevesebb vitákat a szegénység, a szabálytartás és a tanulmányok tárgyalása váltotta ki. Azok a rendházak, amelyek már létező kollégiumok voltak, élhettek bevételekből és alapítványokból. A rendfőnöknek feladatul adták, hogy az anyagi ügyek viteléről rendeletet adjon ki. A tanulmányokban megtartották a Ratio studiorumot és a négyéves teológiát. A lelkipásztori munkában megkövetelték a munkások és a szegények gondozását, de óvtak a politikába való beavatkozástól a katolikus munkások köreiben. A rendfőnöknek meghagyták, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a rendi központ visszaköltözhessen Rómába. Előírták egy új rendtörténet kiadását. A rendgyűlés végeredményben szabad volt a vitákban, mértéktartó a belső nehézségek tárgyalásában, amely azonban megakadályozta az újításokat. Az új rendfőnök Fiesoléba visszatérve végiglátogatta egész Nyugat-Európát.
A prokurátorok három kongregációja Rómában mutatja, hogy a Társaság élete és munkája nyugodt mederben folyt. A XIII. Leó pápával ápolt viszony jó volt, amiben a rendfőnök is komoly szerepet játszott.
Az általános nagygyűlés kérésének megfelelően Martín három körlevelet intézett a Társasághoz. 1893-ban a klauzúráról rendelkezett, a következő kettő (1894, 1895) az anyagi ügyek intézéséről. A Szentszék néhány rendeletével kapcsolatban kifejezte a Társaság álláspontját, így például a rendtagok elbocsátásáról. Kísérőlevelet adott XIII. Leó buzdításaihoz Szent Ignác lelkigyakorlatairól és X. Piusz megemlékezéséhez a Szeplőtelen Fogantatás ötvenéves jubileumakor. Ugyanígy védte 1904-ben X. Piusz aggodalmait a modern biblikus tanulmányokkal kapcsolatban. Két írását kell még megemlítenünk. Az elsőben a prokurátorok 1896-os gyűlésének felhívására tárgyalta a hagyományok túl könnyű feladását és az újdonságok kritikátlan elfogadását. Utolsó levele bizonyítéka szolid lelkiségének, melyet súlyos betegen, halála előtt írt.
A XXIV. általános nagygyűlés kérte, hogy a rendfőnök Fiesoléból térjen vissza Rómába. XIII. Leó pápa, aki kezdetben habozott az olasz politikai helyzet miatt, 1894-ben megadta az engedélyt. A kúriát időlegesen a Német–Magyar Kollégium fogadta be. Martín rendfőnöknek azonban nem sikerült végleges megoldást találnia.
A nagygyűlés a 21. dekrétumban előírta a rendfőnöknek, hogy gondoskodjon a Társaság történetének megírásáról. Martín ez irányú lépései voltak: megelőzendő, hogy az olasz kormány lefoglalja a rend központi levéltárát, azt titokban a hollandiai Exatenba szállították, ahol azt a jezsuita Franz Ehrle bíboros irányítása alatt teljesen átrendezték és restaurálták. Gondoskodott modern segédeszközökről is, így a Jézus Társasága történelmi atlaszának kiadásáról és Carlos Sommervogel nagy bibliográfiájának folytatásáról.
Anderledy rendfőnök rendelkezésére biztonsági okokból számos rendtörténeti kéziratot szállítottak Spanyolországba. A spanyol P. José M. Vélez javaslatára megkezdték a Társaság történelmi forrásanyaga, a Monumenta Historica S. J. kiadását először havi százhatvan oldalas füzetekben, de rövidesen áttértek teljes kötetek kiadására. A tervezésben itt is részt vett Ehrle bíboros. A rendfőnök egyidejűleg elindította az egyes asszisztenciák történetének megírását, szintén Ehrle irányítása alatt. Az ismertebb történészek Antonio Astrain, Bernhard Duhr, Alois Kröss, Pietro Tacchi Venturi voltak. Műveik a 20. század elejétől jelentek meg. Ismerve Olaszország és a Vatikán érzékenységét, Martín a bollandistákat és Hartmann Grisart óvatosságra intette.
Martín rendfőnöksége idején a Vatikánban uralkodó légkörnek jelentős befolyása volt a Társaság működésére. XIII. Leó pápa nagyon értékelte a Társaság magatartását Spanyolország belpolitikai nehézségeiben. A jó viszony jele volt, hogy a rendfőnök elérte a pápánál, hogy a Társaság – függetlenül a szerzetesek számára hozott új rendelet előírásától az ünnepélyes fogadalmas szerzetesek elbocsátásáról – megtarthatta saját előírásait. Nehezebb helyzetbe került a rendfőnök a Mariano Rampolla bíboros által támogatott, túlzóan tomista tanok előírásainál.
X. Piusz pápa beavatkozott a Társaság életébe a Civiltà Cattolica néhány cikke és a modernista angol jezsuita, George Tyrrel tanai miatt, aki 1906-ban elhagyta a rendet.
Martínt éleslátás és erős akarat jellemezte. Előbbit szolid képzésének és intelligenciájának köszönhette. Ezzel a kulturális alkattal kormányozta a Társaságot. Lehet, hogy egy kevésbé hagyományos világnézettel jobban meg tudta volna érteni a modern irányzatokat is az egyházban, így a modernizmust, a katolikus szociális mozgalmakat, a liberalizmust. El kell azonban ismerni, hogy az akkori pápai irányvonalak nem sok lehetőséget adtak arra, hogy más módon kormányozzon.
A hetvenes évektől betegeskedett. Rendfőnöki életében gyakrabban kellett a montecatini gyógyfürdőben pihennie. 1904 végén magas láz jelentkezett. 1905 januárjában jobb karjában rákot diagnosztizáltak. A besugárzások nem segítettek, így április 9-én a beteg kart amputálni kellett. A prokurátorok 1905-re tervezett kongregációját bizonytalan időre elhalasztották. A rák végül a tüdejét is megtámadta. 1906. április 18-án meghalt.