Online Jezsuita Történeti Névtár

1898–1908 között Nagyszombatban először segítőtestvér-novícius, majd asztalos volt, 1909–10-ben a pesti rendházban sekrestyés és házi mindenes. 1911–2 között Nagykapornakon, majd 1913-ban Kalocsán működött asztalosként. 1914–50 között Nagykapornakon előbb asztalos, majd 1916-tól a gazdaság vezetője volt. 1950-ben Homokra internálták. 1951-től a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.

Goslarban született. Apja Jülich polgármestere volt. Ott végezte a középiskolát, a bölcseletet pedig a jezsuiták kölni főiskoláján, ahol megszerezte a doktorátust. 1604-ben Trierben lépett be a Társaságba. A próbaévek után öt évig Paderbornban tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Mainzban végezte, ahol 1614. október 28-án szentelték pappá. A harmadik próbaévet valószínűleg Speyrben végezte 1616-ban. 1617–21-ben Kölnben bölcseletet tanított. Utána elkezdte elöljárói pályafutását: 1622–6-ban rektor volt Aachenben, 1627–30-ban Kölnben, 1631–7-ben tartományfőnök, 1638–9-ben újra rektor Kölnben, majd 1640–3-ban ismét tartományfőnök, 1645–7-ben rektor Düsseldorfban.Részt vett 1646-ban a VIII. és 1649-ben a IX. általános nagygyűlésen, ahol német asszistenssé választották.Első tartományfőnöksége alatt megvédte Friedrich von Spee híres könyvét, a Cautio criminalist a boszorkányperek vádja ellen. Második tartományfőnöksége alatt Kölnben kapcsolatba került Fabio Chigi pápai nunciussal, aki később bíboros államtitkár, majd VII. Sándor néven pápa lett. Piccolomini rendfőnök, halála előtt, őt nevezte ki helyettesévé, s mint ilyen hívta össze a X. rendi nagygyűlést, amely Gottifredi Sándort választotta rendfőnökké, és újra Nickelt német asszisztenssé. Gottifredi még a nagygyűlés alatt meghalt. Az 1652. március 17-i újabb választást Nickel nyerte hetvenhétből ötvenöt szavazattal. Hetvenegy évi olasz rendfőnökség után Nickel lett az első nem olasz rendfőnök, ami a választók szabadságát és függetlenségét mutatja.Kilencévi kormányzás után, 1660. november 26-án agyvérzést kapott. Az orvosok tanácsára ideiglegesen Schorrer Kristóf német asszisztenst nevezték ki a helyettesévé. A következő év április 1-jén, abban a hitben, hogy újra képes a kormányzásra, általános gyűlést hívott egybe. Az egybegyűltek azonban olyan súlyos állapotban találták, hogy elhatározták felmentését, és teljes jogú helyettest választottak utódlási joggal. Nickel még három évig élt, 1664-ben, Szent Ignác napján halt meg.Nickel megválasztása után rögtön az első hetekben engedélyeket kapott VII. Sándor pápától, többek között arra, hogy a Quirinale-palota melletti újoncházhoz megépítse a Szent András-templomot, amit elődje, X. Ince pápa megtiltott. A rendfőnök segítségére volt néhány jezsuita, akik szoros kapcsolatban álltak a pápával, így például annak gyóntatója, Giovanni Cancellotti, valamint ifjúkori barátja, Sforza Pallavicini, aki 1659-ben bíborossá nevezte ki őt, és Oliva János Pál, a pápai udvar hitszónoka és utódja a rendfőnöki hivatalban.Nickel is szemben találta magát X. Ince pápa korlátozásaival, így például azzal, hogy az elöljárók hivatalát három évre korlátozták, és az újabbat csak másfél év után viselhették. Ez a korlátozás 1656-ban szűnt meg. Az alkotmány ellen szólt a másik pápai előírás is, amely szerint minden kilencedik évben általános nagygyűlést kell tartani. E rendelet a rend alkotmányával nem állt összhangban, de megadta a lehetőséget a kormányzat biztosítására, amikor Nickel többé nem volt képes ellátni a hivatalát.Nickelnek szerepe volt abban, hogy Krisztina svéd királynő áttért a katolikus hitre, aminek nagy visszhangja volt Európában.Tartományfőnöksége idején súlyos gazdasági problémákkal kellett foglalkoznia. A IX. általános rendgyűlésen a szegénység problémáit tárgyaló komisszió elnöke volt. Rendfőnökként a Társasághoz írt első levelében a szegénység problémáját tárgyalta, a tartományok és a rendházak eladósodását. Megerősítette a 8. nagygyűlés előírását, hogy csak annyi jelöltet szabad felvenni, amennyiről gondoskodni tudnak.Következő levele az egyes birodalmak és nemzetek viszonyáról szólt a Társaság és a tartományok kormányzását illetően. Legtöbb problémája Portugáliával volt, ahol engedélyezte a tartomány kettéosztását, ami tizenkét év után azonban megszűnt.1656-ban jelentek meg Pascal Provinciales-jai (Vidéki levelek című műve). Ezzel kapcsolatban Nickel levelet írt a tartományfőnököknek a könyvcenzorok engedékeny felfogásáról. Alig jelent meg olyan tiltott könyvek jegyzéke, melyben ne szerepelt volna jezsuita szerző. Közrejátszott ebben minden újítást ellenző gondolkodásmódja is.Könyörtelen szigor jellemezte saját életmódját, és ezt követelte meg mindenkitől. A tartományfőnökökkel folytatott levelezése olykor kínosnak tűnik. Nagy örömet jelentett számára, hogy a rend 1657-ben VII. Sándor pápa közbejárásával visszatérhetett a Velencei Köztársaságba. Kormányzása alatt jelentős fejlődésnek indultak Európában a népmissziók, de ugyanez elmondható az amerikai és az ázsiai missziókról is. Alexander de Rhodes ázsiai misszionárius körútja Olasz- és Franciaországban nagy népszerűségnek örvendett.Kormányzása alatt, a 17. század közepén, súlyos veszteségek érték a rendet Lengyelországban, északon a svédek támadása, keleten a kozákok lázadása miatt. Kormányzása alatt huszonegy jezsuita szenvedett erőszakos halált, köztük a lengyel Bobola Szent András 1657-ben. Emellett meg kell említenünk azt a száznyolcvanhat jezsuitát is, akik Európában, főleg Itáliában és Szardínia szigetén haltak meg a pestises betegek ápolása közben.Híres volt odaadásáról, amellyel a Társaságot kormányozta és védte, például IV. János portugál királlyal szemben.

Az aranjuezi noviciátus elvégzése után az alcalái egyetemen tanult filozófiát, ahol licenciátust szerzett, majd 1960-tól Japánba került, ahol először japánul tanult, majd 1964–8 között a tokiói Sophia Egyetemen teológiát hallgatott, közben felszentelték. 1968–71 között a római Gergely Egyetemen szerzett teológiai doktorátust. Visszatérve Japánba, a Sophia Egyetemen tanított rendszeres teológiát. 1978–84 között a manilai Ateneo Egyetem Kelet-Ázsiai Pasztorális Intézetének volt a rektora. Ismét Japánba került, 1991–3 között az egyetem teológiai karának rektora volt, miután átírták a japán jezsuita provinciába, 1993–9 között japán provinciális, majd Tokióban a szegény emigránsok pásztora lett. 2004-ben visszahívták Manilába, ahol a Kelet-Ázsiai és Óceániai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának elnökeként tevékenykedett. 2008. január 18-án Rómában, a XXXV. általános rendgyűlésen megválasztották a Jézus Társasága 30. általános rendfőnökévé.

A belgiumi Baelen-sur-Lèthe-ben született. 1575. május 15-én lépett a Társaságba a prágai kollégium 1584-es katalógusa szerint. Két évig bölcseletet tanult Olmützben. A grammatika, valamint a retorika tanára volt. 1587-ben és 1589–91-ben Grazban tanított. Az 1587-es katalógus szerint nyolc hónapig közepes eredménnyel teológiát tanult. 1590-ben már papként szerepel. 1592-ben Znióváralján iskolaigazgató és tanár volt. 1593–7-ben Olmützben retorikát, 1598-tól haláláig Grazban bölcseletet tanított.

Varasdon született, onnan lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Grazban végezte a tanárképzőt, és folytatta a bölcseleti tanulmányokkal. 1716-tól egy-egy évig Varasdon, Zágrábban, Kőszegen és Pécsett tanított középiskolában. 1720–3 között Nagyszombatban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1722-ben. 1724-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1725-től Zágrábban egy-egy évig retorikát és bölcseletet tanított. Utána egy évig betegeskedett. 1728–9-ben könyvtárosként, 1730-ban hitszónokként működött. 1731–9 között szülővárosában volt hitszónok. 1740-től haláláig betegsége mellett könnyebb közösségi feladatokat látott el.

Vágújhelyen született, Nagyszombatból lépett be Bécsben a Társaságba. 1716-ban Pozsonyban grammatikát tanított, a következő évben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1718–20 között Grazban bölcseletet tanult, ezt követően Sopronban egy, Nagyszombatban két évig tanított. 1724-ben Bécsben kezdte meg a teológiai tanulmányokat, majd két év múlva Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1726-ban. 1728-ban Eperjesen hitszónok lett egy évre, majd Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. 1730-ban Nagyszombatban, 1731–2-ben Budán bölcseletet tanított. 1733-ban Sárospatakon, majd Pozsonyban volt hitszónok. 1735–41-ben Szakolcán a tanárképzőben latint tanított. 1742–3-ban Kassán a szemináriumot vezette. 1744-ben Egerben kazuisztikát, 1745–7-ben Budán kánonjogot tanított. 1748-ban Győrben a konviktus főnöke volt. 1749-től Nagyszombatban tartózkodott betegen, a feloszlatás után is, haláláig, 1777-ig.

Győrben született, Komáromból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1742-ben Egerben grammatikát tanított. 1743–5-ben bölcseletet tanult Kassán. Utána két évig Kolozsváron, egy évig Budán tanított. 1750–3-ban Grazban végezte a teológiát. 1752-ben szentelték pappá. 1754-ben Pozsonyban retorikát tanított. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1756-ban Budán etikát és természetjogot tanított. 1757–60 között három évig magyar ünnepi hitszónok és könyvtáros, a negyedikben a bölcselet tanára volt. 1762-től egy-egy évig Zágrábban és Győrben kontroverziát, Budán kazuisztikát, két évig Kassán egyházjogot és egy évig Kolozsváron kontroverziát tanított. 1768–71-ben Győrben, 1772-ben Budán teológiát adott elő. 1773-ban Nagyszombatban volt házgondnok. 1783-ban Győrben halt meg. A feloszlatás után Kassán élt, ott halt meg 1784-ben.
O, Ó

Szülővárosából, Linzből Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1712-ben Grazban elvégezte a tanárképzőt, majd Bécsben a hároméves bölcseleti kurzust. 1716-tól egy-egy évig Budán, Passauban és Győrben tanított középiskolában. 1719-ben Grazban kezdte teológiai tanulmányait, de egy év múlva Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1721-ben. 1723-ban Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Utána egy-egy évig hitszónok volt Nagyszebenben és Gyulafehérváron. 1726-ban kezdte el bölcseleti tanári működését Kolozsváron, folytatta 1727–8-ban Budán és 1729–31-ben Klagenfurtban. 1732-től a teológiához tartozó tárgyakat tanította Fiuméban, 1733–4-ben Goriziában kazuisztikát, 1735-ben Zágrábban egyházjogot. A tanítást adminisztratív munka szakította meg: 1736-ban Varasdon házgondnok, majd 1737-ben Leobenben misszionárius, 1740–1-ben Klagenfurtban ismét házgondnok volt. Ekkor néhány évre visszatért a tanításhoz: 1742–3-ban Nagyszombatban kazuisztikát, 1744–5-ben Passauban egyházjogot adott elő. 1746–7-ben Péterváradon házfőnök és plébános, majd egy évig Budán iskolaigazgató volt. 1749-től Passauban öt évig egyházjogot adott elő, két évig házgondnok volt, és 1756-tól betegen élt haláláig (1760).

Stolán született, Nagyszombatból lépett be Bécsben a Társaságba. 1728–30-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult, majd négy évig ugyanott a középiskolában tanított. 1735-ben Pécsett volt tanár. 1736–8-ban Nagyszombatban tanulta a teológiát. A negyedik évet Kassán töltötte. 1739-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1741-ben Kassán bölcseletet tanított. 1742–5-ben Kolozsváron a hároméves bölcseleti kurzust adta elő, majd kontroverziát tanított. 1746-ban Kassán a konviktust vezette. 1747-ben a liptószentmiklósi misszióban lett házfőnök, és ezt a feladatát tíz éven át teljesítette haláláig.

Gyöngyösön született, Nagyszombatból logikusként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után 1696-ban ugyanott elvégezte a tanárképzőt is. A következő évben Győrben grammatikát tanított. 1698–1700-ban végezte Bécsben a bölcseleti tanulmányokat. 1701–4 között Nagyszombatban középiskolában tanított. 1705–8-ban a teológiát is Bécsben végezte. Ott szentelték pappá 1708-ban. A következő évben Linzben volt harmadik probációban. 1710-ben Nagyszombatban matematikát tanított, amikor meghalt.

Nagyváradon született, tizenöt éves korában Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után Kalocsán fejezte be gimnáziumi tanulmányait. 1915–7-ben Innsbruckban tanult bölcseletet. 1918–9-ben Kalocsán matematikát tanított. 1920–3-ban a teológiai tanulmányokat Innsbruckban végezte. Ott szentelték pappá 1923-ban. 1924-ben Érden végezte a harmadik próbaévet, ahol a következő évben az újoncmester segítője volt. 1926–8 között Szatmárnémetiben a konviktust vezette, de részt vett az ifjúság lelki gondozásában és a lelkigyakorlatos munkában is. 1929-ben a budai Manrézából vezette az egyetemisták, a tanulók és az ifjúmunkások Mária-kongregációit. A következő évben a Magyar Kultúra és a Mária Kongregáció szerkesztőségében dolgozott. 1931–2-ben Szegeden magyar és latin nyelvből készült az államvizsgára. 1933-ban Pécsett volt; a következő két évben előbb betegeskedett, majd tanított. 1936–8-ban Nagykapornakon volt egészségi okokból, a katalógus szerint íróként. 1939-ben az újoncházban, a következő évben Kassán, majd két évig ismét az újoncházban lakott íróként. 1942-ben elhagyta a Társaságot, és 1952. július 14-én Nagyváradon halt meg.
Számos tanulmányt és könyvet írt. Főleg az ifjúság fejlődése és lélektana érdekelte.

Genovai patríciuscsaládban született, tizenhat éves korában lépett be a rendbe. Jezsuitaképzését Rómában kapta, ott szentelték pappá 1628-ban. Először néhány évig középiskolában tanított. 1631–2-ben a szicíliai vizitátor, Piccolomini titkára volt. 1641–51 között újoncmesterként és a ház rektoraként működött Rómában. 1651–4-ben és 1657-ben a Német–Magyar Kollégiumot vezette. Lelkipásztori működése során híres hitszónokká lett. 1651-ben X. Ince a pápai udvar szónokává nevezte ki, ezt a feladatát huszonnégy évig látta el négy pápa: X. Ince, VII. Sándor, IX. és X. Kelemen alatt. Szentbeszédei tizenhat terjedelmes kötetben jelentek meg.
A XIV. rendgyűlést X. Ince pápa rendelete értelmében (minden kilencedik évben) 1661. május 8-ra hívták egybe. Az első feladat volt a rendfőnök P. Nickel kérését megtárgyalni, aki kora és egészsége miatt egy vikárius választását javasolta. A kérdés az volt, hogy a választás a rendfőnök haláláig szóljon-e, vagy legyen utódlási jog. A többség az utódlás mellett szavazott.
Oliva a rendgyűlés megbízásából 1663-ban kérte VII. Sándor pápától, hogy vonja vissza X. Ince pápa rendelkezését, mely szerint a Társaságnak minden kilencedik évben rendgyűlést kell tartania, és új asszisztenseket választania, valamint azt a rendeletet is, mely a tartományfőnökök hivatali idejét három évre korlátozta. A pápa az első kérést a következő rendgyűlésen való újabb megfontolásra halasztotta, az elöljárók kormányzási idejének korlátozását azonban megszüntette.
Oliva idejére esett a probabilizmusról szóló nagy vita a morális teológiában, melyben Pascal híres Vidéki levelek című műve komoly szerepet játszott. A szegénységgel kapcsolatban súlyos kihágások ellen kellett a rendgyűlésnek fellépnie a rendtartományok és a kollégiumok gazdasági főnökei, a prokurátorok ellen, akik az elöljárók tudta nélkül komoly adósságokba keveredtek. A tanulmányokban új előírás született, amely egészen a 20. század második feléig érvényben maradt: a teológia harmadik évét egyórás vizsgának kellett zárnia.
A Társaság fejlődéséről a 17. századból aránylag kevés forrás áll rendelkezésünkre. Az 1640-es jubileumi Imago primi saeculi adatai sajnos nem megbízhatóak. Sokkal jelentősebb egy 1679-ben, kb. három évvel Oliva halála előtt készült katalógus. Az asszisztenciák száma 1608-tól öt maradt. A tartományok száma eggyel csökkent, harmincötre, amikor hét év után a szicíliai kettőt újra egyesítették. Két viceprovincia létesült Chilében és Kínában. A professzusházak száma hárommal csökkent: huszonháromra. A kollégiumok száma százharmincnéggyel, ötszázhetvennyolcra nőtt, a rendházaké kétszázhuszonnyolcról százhatvanra csökkent. Ezek közül sokat valószínűleg missziókká alakították át, mert azok száma hétről százhatra emelkedett. A szemináriumok és konviktusok száma harminckettővel gyarapodott, nyolcvannyolcra. Az újoncházak száma csak néggyel emelkedett, negyvennyolcra, ami azt jelenti, hogy a Társaság növekedése lelassult, és ezzel magyarázható a nagygyűlés határozata a kisebb kollégiumok feladására.
Oliva leveleiből érezhető egyfajta krízis az egész Társasággal, illetve a tartományfőnökökkel való viszonyban. Első fontos levelét még vikáriusként írta 1662-ben a tartományfőnökökhöz, a másodikat 1666-ban rendfőnökként az egész Társasághoz az informátorok kiválasztásáról és az utolsó fogadalomhoz engedhető rendtagokról. A rendfőnök azt követeli a Társaság érdekében, hogy lehetőség szerint a legjobb atyákat bízzák meg ezzel a feladattal. Az életszentséget mindenképpen elébe kell helyezni a tudományoknak, mert az semmivel sem pótolható.
1676. január 16-i levelében kifogásolja a latin stílus és a retorika hanyatlását a barokk ízlés elterjedésének következtében. Kifogásolja továbbá a bölcselet tanítását, amely új, bizonytalan tanok terjesztésében és lényegtelen apró kérdések tárgyalásában látszik elveszni. Elítéli a hitszónokok üres fecsegését. XI. Ince pápa kérésére sürgeti a szakadár keresztények közötti munkához a latin, a görög és a héber mellett a káldeus és az arab nyelvek tanítását is.
1678. január 1-jén levelet írt a tartományfőnökökhöz a helyi levéltár felállításáról, ahol meg kell őrizni a rendfőnök leveleit a folyó ügyekről. A személyekről szólókat külön kell őrizni, melyeket csak a tartományfőnök és a titkára olvashat el. Új tartományfőnök vagy titkára kinevezésekor ki kell venni a róluk szóló információkat. Azokat, melyeket az utolsó fogadalmakhoz vagy alkalmasságukról elöljárói hivatal végzéséhez írtak, el kell égetni.
Oliva elérte barátjánál, Giovanni Lorenzo Bernininél, hogy befejezze a római újoncház templomának, a Szent András-templomnak az építését a Quirinalén. A Gesù-templom kifestésére megnyerte Giovanni Battista Gaullit, művésznevén Bacicciát, aki a barokk illuzionisztikus festészet egyik mestere volt. A Szent Ignác-templom kifestésére Rómába rendelte Andrea Pozzót, aki azonban csak a rendfőnök halála után érkezett meg.
Oliva rendfőnöksége elején jó viszonyt ápolt a pápával és a római hivatalokkal. 1664-ben VII. Sándor megengedte, hogy a jezsuiták, a négyfogadalmas professzusok is, a kínai császári udvarban elfogadhatták a mandarin és a matematikus hivatalát. A nehézségek 1673-tól kezdődtek a pápai udvarral a kelet-ázsiai missziók irányítása miatt. Az ázsiai missziók kezdettől a spanyol és a portugál udvar irányítása alatt álltak. A püspököket is a királyok nevezték ki. A 17. században azonban Kínában és a szigetvilágban megjelentek a francia misszionáriusok is. Ettől kezdve a 17. század elején alapított római Hitterjesztés-kongregáció meg akarta törni a spanyol–portugál befolyást a missziókban, és Kelet-Ázsia újabb missziói számára francia apostoli vikáriusokat nevezett ki, s az összes misszionáriustól megkövetelte a hűségesküt. 1673. december 23-án adták ki a pápai brevét: A római pápát illeti (Decet Romanum Pontificem). A jezsuita misszionáriusok java része 1679-ben letette az esküt, de nem a többségben spanyol és portugál ágostonosok, dominikánusok és ferencesek. Csak 1688-ban vonták vissza a három szerzetesrendre az eskütételt, a jezsuitákra a következő év decemberében.

Nagyolsván született, Kassáról logikusként Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaidő után ugyanott grammatikát tanított. 1732–4-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1735-től egy-egy évig Eperjesen, Kassán és Trencsénben tanított középiskolában. 1738–41-ben Nagyszombatban tanult teológiát. 1741-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. 1743-tól Gyöngyösön és Ungváron tanított egy-egy évig. 1745-ben Liptószentmiklóson volt misszionárius. 1746-ban Kolozsváron matematikát, 1747–9-ben Kassán bölcseletet, 1750-ben Egerben kontroverziát, 1751–2-ben Nagyszombatban kazuisztikát, 1753–4-ben Budán kazuisztikát és egyházjogot tanított. Ezzel befejezte tanári működését. 1755–7-ben Ungváron házgondnok, 1758–9-ben Zsolnán házfőnök és plébános, 1760-ban Kassán házgondnok volt. 1761–2-ben Lőcsén előbb a konviktust vezette, majd házgondnok lett. Ebben a minőségben szerepelt 1763-ban Trencsénben és a következő évben Szakolcán. 1765-ben Eperjesről plébániai feladatokat látott el és börtönlelkész volt. 1766–7-ben Ungváron házgondnokként működött. 1768–70-ben Lőcsén házi lelkiatya volt. 1771-től a feloszlatásig Trencsénben, valószínűleg gyenge egészséggel, a havi lelkipásztori megbeszéléseket vezette.

Szabadkán született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaidő után ott retorikát is végzett. 1908–9-ben a boszniai Travnikban volt nevelő és hitoktató. 1910–2-ben Pozsonyban és Innsbruckban bölcseletet tanult. A teológiát Nápolyban végezte 1913–5 között. 1915-ben szentelték pappá. Utána még Pécsett egy évig privát teológiát tanult. 1917-ben Bécs-Lainzban végezte a harmadik próbaévet. Született hitszónok volt. A rendtartomány majd minden házában megfordult. Kiemelkedőbb munkái voltak: 1921–3-ban Bp.-en a népmissziók felelőse volt; 1925–33 között a Mária-kongregációk bp.-i nagy központját irányította, és maga vezette az iparosok, a tanoncok, a hivatalnokok és a technikusok kongregációit; 1939–43 között ugyanott dolgozott. 1944-től Szegeden működött a háború utáni nehéz időkben. A szerzetesrendek elleni támadáskor Vácra hurcolták. Szabadulása után a kiskunhalasi református lelkész fogadta be. 1951 őszén került a pannonhalmi szociális otthonba.

Elemi iskoláit és a gimnázium első négy osztályát Bp.-en, a gimnázium ötödik és hatodik évét a váci piaristáknál, a hetedik és nyolcadik osztályt Kalocsán, a jezsuita gimnáziumban végezte. Rendi életének első két évét a zugligeti Manrézában töltötte mint novícius, az első fogadalma után klasszikus nyelveket tanult. Rendi filozófiai tanulmányait Bp.-en és Kassán végezte 1938–40 között. A következő tanévben Kalocsán volt intézeti nevelő. 1942–6 között a Szegedi Hittudományi Főiskolán végezte teológiai tanulmányait, 1944. június 25-én szentelte pappá Hamvas Endre püspök a szegedi dómban. Harmadik probációját ismét a zugligeti Manrézában töltötte. 1947–8-ban a szegedi jezsuita templomban volt lelkipásztor, majd a következő tanévben a pécsi Pius Gimnáziumban hittant tanított. 1949 telén kommunista nyomásra külföldre kényszerült, először Innsbruckban, majd Chieriben volt a menekült magyar jezsuita skolasztikusok spirituálisa. 1951–72 között vezette a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségét mint szerkesztő és bemondó. 1972-ben Kanadába került, ahol először Hamiltonban, majd Torontóban a magyar plébániákon volt lelkipásztor. Élete utolsó éveit a hamiltoni Szent Erzsébet Otthonban töltötte.

Szülővárosából, Pozsonyból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után 1652-ben Sopronban, 1653-ban Győrben tanított. 1654–6-ban Bécsben végezte a bölcseletet. Utána két évig újra Győrben tanított. 1559–62-ben Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1662-ben. Utána egy évig retorikát tanított Kassán. 1664-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1665–6-ban Komáromban, 1667-ben Ungváron hitszónokként működött. A következő évben Rozsnyón volt házgondnok. Utána kezdődött elöljárói szerepe: 1670–2-ben Gyöngyösön házfőnök, 1673–6-ban Ungváron rektor, 1677-ben Sárospatakon volt házfőnök. 1678-ban Kassán, 1679-ben Nagyszombatban hitszónokként működött. Ott halt meg 1681-ben.

1929–35 között Szegeden végezte filozófiai és teológiai tanulmányait, majd ugyanitt 1936-ban a harmadik probációját. 1937–8-ban a zugligeti Manrézában miniszter és lelkigyakorlat-vezető, 1939–40-ben a kalocsai jezsuita gimnáziumban miniszter volt. 1941-ben a bp.-i rendházban és templomban tevékenykedett mint lelkipásztor és az Iparosifjak Mária-kongregációjának prézese. A következő évben újból a Manrézában volt miniszter és lelkigyakorlat-vezető. 1943-ban a kispesti jezsuita templomban, 1944–9 között Kolozsvárott végzett pasztorális munkát.

A kétéves noviciátust a zugligeti Manrézában végezte. 1939-ben Bp.-en, 1940–1-ben Kassán végezte filozófiai tanulmányait. 1942–3-ban a pécsi Pius Gimnáziumban volt magiszter, szakaszprefektus, leventeoktató. 1944–7 között Szegeden végezte teológiai tanulmányait. 1948-ban a Manrézában töltötte harmadik probációját. 1949–50-ben a szegedi kollégiumban a Szentírás tanára, misszionárius és templomi gyóntató volt.

Kassán vették fel, és Trencsénben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után 1718–20 között Grazban tanulta a bölcseletet. Utána egy-egy évig Nagyszombatban, Egerben és Gyöngyösön tanított. 1724-től Bécsben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1726-ban. Elöljárói a dél-amerikai missziókba küldték. 1728. december 24-én indult Puerto de Santa Mariából, és 1729. április 19-én érkezett meg Buenos Airesbe. 1732-ig a tucumáni Córdobában tanított bölcseletet. 1739–43 között a montserrati kollégium rektora és a tartományfőnök-helyettese volt. A következő két évben a rendi újoncokat vezette be a szerzetesi életbe. 1745–8 között a rendtartomány választottjaként Madridban tartózkodott. Részletes jelentést írt az 1750-es spanyol–portugál határmegállapításról, mely súlyos következményekkel járt a jezsuita missziókra nézve. 1757-től a córdobai egyetem kancellárja volt. Ott érte őt is az 1767. július 12-i portugál rendelet, mely kiűzte a jezsuitákat Dél-Amerikából. A spanyolországi Cadízba érkezése után a nem spanyol jezsuitákat hazaengedték. 1769-ben Nagyszombatban a ház lelkiatyja lett haláláig, amely nem sokkal a Társaság feloszlatása után következett be. A paraguayi jezsuita misszió kiemelkedő tagja volt. 1759-ben megírta harminckilenc misszionárius életrajzát, folytatva Nicolás del Techo fontos művét.

A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, utána Szegeden kezdte meg filozófiai tanulmányait, de 1946-ban külföldre távozott, és Rómában fejezte be 1948-ban. Ugyanitt elkezdte a teológiát, amit 1950–2 között Leuvenben fejezett be. 1953-ban St. Asaphban végezte a terciát. A következő évben Londonban volt lelkipásztor, majd 1955–7-ben Rómában bienniumot végzett kánonjogból, és a Gergely Egyetemen doktorált. 1958–60-ban Oxfordban tanult polgári jogot, majd 1961–6 között Rómában a Gergely Egyetemen tanított kánonjogot, közben spirituális volt az Angol Kollégiumban. 1967-ben a washingtoni katolikus egyetemen, 1968–73 között New Yorkban a Fordham Egyetemen teológiát, 1974–93 között pedig a washingtoni Georgetown Egyetemen kánonjogot tanított. Közben a katolikus egyetemen is oktatott. Professor emeritusként továbbra is tart jogi kurzusokat az egyetemen, és gyakran hívják előadni különböző amerikai és európai egyetemekre.