Ádám János

Középiskolai tanulmányait a pécsi Pius Kollégiumban végezte. 1945-ben érettségizett, augusztus 14-én lépett be Bp.-en a Társaságba. A próbaidő után 1947-ben kezdte meg bölcseleti tanulmányait Szegeden. Másodéves hallgató volt, amikor 1948 végén megszületett a felsőbb elöljárók döntése, hogy a tanuló rendtagoknak külföldön kell megfelelő módon a tanulmányokat végezniük. Mivel ez legális úton nem volt lehetséges, csak a szökés maradt. Ezt az elöljárók nem írták elő. Mindenki szabadon választhatta. A szökések egyik útja a budapest–bázeli gyorsvonat hálókocsija alatt az akkumulátorok tetején volt. Ádám is ezt az utat választotta 1949. február végén. Kb. húszórás út után az ausztriai Linzben szállt ki, mely amerikai megszállás alatt volt. Onnan néhány nap múlva Innsbruckba utazott, ahol a városon kívül fekvő Zenzenhofon talált új otthonra. Onnét július közepén az egész magyar közösség, kivéve azok, akik a tanév végén befejezték bölcseleti tanulmányaikat, az észak-olaszországi Chieribe ment. Ott fejezte be Ádám is 1951-ben bölcseleti tanulmányait.
Az év őszétől kezdve a dél-németországi St. Blasienben volt nevelő a kollégium internátusában. Később a belgiumi Leuvenbe került, és a híres katolikus egyetemen három félévig pszichológiát és pedagógiát tanult, amit Münchenben folytatott, és 1957 júliusában megszerezte a doktorátust. 1956 végétől komoly lelkipásztori munkát végzett a nagyszámú magyar menekült egyetemista között.
Egyetemi tanulmányai befejeztével a külföldi magyar jezsuiták főnöke a kanadai Torontóba küldte a teológia elvégzésére. Ott kezdett el angolul is tanulni. 1960. június 19-én szentelték pappá. 1961-ben az észak-amerikai Clevelandbe került a harmadik próbaévre, ahol egy szigorú vezető keze alatt fejezte be kiképzési idejét. 1962-től New Yorkban a jezsuiták Fordham Egyetemén lett a külföldi magyar rendtartomány főnökének titkára, és megkezdte tanári működését. Először neveléstant adott elő, később főleg etikát és logikát.
1968–77-ben a külföldi magyar jezsuiták főnöke lett, de továbbra is tanított. Rendi feladatai mellett komoly lelkipásztori munkát is végzett. Egész New York-i tartózkodása alatt minden vasár- és ünnepnapon egy ottani plébánián misézett. Nagyon aktív nevelőként és vezetőként működött közre a magyar cserkészmozgalomban, melynek folyóiratát is szerkesztette. Évtizedes munkájában fájó pont volt, hogy sokakban a magyarságtudat elfeledtetni látszott a keresztény magatartást.
Tartományfőnöksége és irányítása a külföldi magyar jezsuiták életére és munkájára a jövő szempontjából igen nagy hatással volt. Ennek indulópontja még elődje, P. Héjja Gyula alatt történt 1966-ban, amikor megrendezte Münchenben az első magyar jezsuita találkozót. Ez folytatódott háromévenként Münchenben és Torontóban.
Kormányzását nyitottság jellemezte. Főleg P. Varga Andor tartományfőnöksége alatt egy bizonyos „Amerika-központúság” uralkodott, melybe a rendtartomány anyagi helyzete, a világpolitikában a hidegháború és természetesen az elöljáró karaktere is belejátszott. Ezt az Európában élők érezhették is, amikor kérték, hogy Európában maradhassanak. Az anyaországhoz való viszony Ádám hivatali idejének első „nagytalálkozója” alkalmából központi témává lett. Ha nem is lehetett a különböző nézőpontokat közös nevezőre hozni, az anyaország és az otthoniak lelki, szellemi és anyagi segítése előtérbe került. Itt elég, ha megemlítjük, hogy sikerült rendezni a Szolgálatnak Mo.-ra küldését; a Teológiai Kiskönyvtár 35 kötetét, mely a végén tízezres példányszámban jelent meg, és évekig a papképzés alapjául szolgált. Ebbe a vonalba esik két atya hónapokig tartó missziója a Bácska-Bánát magyar lakói között.
1977-ben lejárt tartományfőnöki ideje, és folytatta a Fordhamen tanári működését. 1996-ban haza kellett térnie Mo.-ra, hogy átvegye a már 1990-ben egyesült rendtartomány vezetését. Folytatnia kellett annak újjáépítését 2002-ig. Ekkor visszatérhetett nevelői munkájához az 1996-ban megnyílt miskolci gimnáziumban. Fő feladata volt a jezsuiták, a tanári kar és a diákság lelkigondozása.