A római Il Gesù templom Szent Ignác oltáránál 1814. augusztus 7-én – a szent ünnepének nyolcadán – VII. Piusz pápa mutatta be a reggeli szentmisét. A szertartáson csaknem száz idős jezsuita volt jelen. A mise után a Szentatya, a bíborosok és a szerzetesek átvonultak a közelben lévő Nemesek Mária Kongregációjának kápolnájába. Itt, ebben a meghitt környezetben, a kis kápolna Szent Ignác és a Szűzanya képeivel díszített falai között olvasták fel a Sollicitudo omnium ecclesiarum kezdetű bullát, amelyet aztán VII. Piusz Luigi Panizzioninak, a jezsuiták itáliai provinciálisának adott át. A pápa ezzel a dokumentummal újból engedélyezte az 1773-ban feloszlatott Jézus Társasága egyetemes működését. (A bulla magyar fordítása ITT olvasható.)
A Sollicitudo kezdetű bulla Pollockban nyomtatott példánya
A következő napon, augusztus 8-án Charles Aylmer ír jezsuita levélben számolt be az eseményekről Charles Plowdennek, az akkori brit novíciusmesternek, későbbi provinciálisnak.
„Nem hallottam túl jól, ezért nem tudok sokmindent hozzáfűzni” – mondja a bulláról – „de az Oroszországban, Nápolyban és a Szicíliai Királyságban már működő Társaságot világszerte visszaállítják. Privilégiumainkról azonban nem esett szó.”
A kápolna kicsiny termében felragyogott az öröm és az idős szerzetesek megrendülten, a meghatottságtól könnyes arccal járultak a pápához és borultak le előtte. A Szentatya mindenkinek boldogan gratulált – számolt be az eseményekről Aylmer atya, a szemtanú.
A jezsuita rendet 1773-ban XIV. Kelemen pápa ugyan beszüntette, de a brevét Poroszországban és Oroszországban uralkodói parancsra nem hirdették ki. A Társaság ezeken a területeken túlélte a feloszlatást, Oroszországban az újjászervezésig folyamatosan működött. Az 1814. augusztus 7-i esemény valójában egy hosszú, harminc éves visszaállítási folyamat végpontja. E folyamat legfontosabb két állomásaként említhetjük VII. Piusz Catholicae fidei kezdetű rendelkezését 1801-ből, mely a Társaság működését Oroszországban újra engedélyezte, majd a Per alias címet viselő pápai okmányt 1804-ből, amely ezt az engedélyt a Nápolyi és Szicíliai Királyságra is kiterjesztette. Az újjáalakulás máshol is elkezdődött – leginkább az oroszországi Társasághoz kapcsolódva. Angliában például 1803-ban harminc jezsuita újította meg pápai engedéllyel a fogadalmát, ezzel elkezdődött a rend itteni újjáépítése. Ezért volt lehetséges, hogy 1814-ben Aylmer atya Angliába – ahol a Társaságot hivatalosan még nem állították vissza – egy novíciusmesternek, Charles Plowden-nek írhatta beszámolóját az augusztus 7-i történésekről.
Nem véletlen, hogy VII. Piusz a Gesùban, Szent Ignác oltáránál, az ő sírja fölött celebrálta a szentmisét (amelyet a rendalapító ünnepére, július 31-re terveztek, de a Sollicitudo szövege nem készült el időben). Ez a szakrális tér a központ, az egyik legfontosabb jezsuita emlékhely – lendületes barokk pompájával kifejezője a Szent Ignác-i lelkületnek: az intenzív érzésekben megmutatkozó spiritualitásnak, a misszionálásban is megragadható dinamizmusnak. Ez az oldalkápolna azonban inkább a Régi Társaság szimbóluma.
Az 1814-es pápai bulla viszont nem a régi dicsőséget, az oktatás, tudományok vagy hittérítés területén elért eredményeket emlegeti fel, hanem a visszaállítás motívumaként az egyház, a katolikus közösségek szolgálatát emeli ki. Privilégiumokról nem esik benne szó, sokkal inkább elvárásokról és kötelességekről. A 19. század eleji Egyház hangja ez már, azé az Egyházé, amely megtapasztalta a francia forradalom pusztításait, a szekularizációt és amely intézményi struktúráinak újragondolása révén igyekszik hatalmát újjáépíteni. Ám ugyanakkor egyre érzékenyebben kezd odafigyelni katolikus híveinek lelki és szociális problémáira is.
Az sem véletlen tehát, hogy a szöveget nem a Gesùban, hanem a jezsuita professzusház (rendház) területén levő Mária Mennybevételéről elnevezett kápolnában olvasták fel – a régi római nemesség kongregregációjának imahelyén. Ez volt az a közösség, amely az 1773-as feloszlatás után a rend egykori tagjait támogatta, a Társaság javait még hosszú időn keresztül kezelte. Ez a szerény és egyszerűséget sugárzó tér a jezsuiták újjászületésének és megújulásának helyszíne, kifejezi a ragaszkodást a gyökerekhez (a közelben vannak Ignác szobái, ahol a szent élt és dolgozott), ám utal az új identitáskeresésre, a dicsőséges és szomorúsággal terhes múlttól való eltávolodásra is. (A professzusház épületén ma három intézmény osztozik: a "Collegio Internazionale del Gesù" – a jezsuita fiatalok egyik nemzetközi tanulmányi kollégiuma, az Euromediterrán Provincia központja és az Il Gesù templom lelkészsége.)
A pápa átadja a Sollicitudo kezdetű bullát. Luigi Cunego (1750-1823) metszete
A bullát hivatalosan – ahogy ez a dokumentum utolsó lapján is szerepel – Rómában, a Santa Maria Maggiore bazilikában hirdették ki. Egyetemes érvénnyel bírt az egész katolikus világra nézve – „És ha valaki megkísérelné (a dokumentumban felsorolt határozatok megszegését), az vegye tudomásul, hogy a Mindenható Isten, valamint Péter és Pál apostolok haragjával kell majd szembenéznie.” A kihirdetett szöveg egy példányát aztán Polockba küldték, mert a Társaság generálisa, Tadeusz Brzozowski a helyreállítás után is ott maradt – I. Sándor cár ugyanis nem engedte, hogy áttelepedjen Rómába.
A rend központja ekkor, 1814-ben, az Orosz Birodalomhoz tartozó lengyelországi Polock (ma Polack, Fehéroroszország) volt, ahol 1580-ban alapított jezsuita kollégiumot Báthory István. 1781-től itt székelt a Társaság elöljárója, egy évvel korábban itt nyílt a feloszlatás után először noviciátus. tulajdonképpen egy komplex és több funkciót ellátó központ, ahol az intézményeiktől, templomaiktól és identitásuktól megfosztott szerzetesek közül sokan menedéket találtak. A történészek az 1773–1814 közötti időszakot ma már nem csupán a túlélés, sokkal inkább az átalakulás, az újjászületés, sőt növekedés időszakának látják. És valóban, Polock nem csak oktatási intézmény (1812-től akadémia), hanem szellemi és spirituális műhely: volt itt könyvtár, múzeum, galéria, színház, patika és nyomda is – a levéltárunk birtokában levő bullát itt nyomtatták.
Pollock, jezsuita templom és kollégium. 19. sz.
A polocki bulla alján a katolikus érsek mellett működő szentpétervári apostoli jegyző, Antonius Lochmann de Multz és a jezsuita Desiderius Richardot könyvcenzor 1814. december 15-én illetve 30-án kelt ellenjegyzése szerepel. Ők ellenőrizték a nyomtatásba kerülő szöveg hitelességét, összevetve azt a bulla Rómából származó példányával. Innentől kezdve aztán el lehetett küldeni a kinyomtatott szöveget bárhová, egyházmegyékbe például, amelyek püspöki körlevelekben adtak hírt róla a plébániák felé, vagy egyházmegyei lapokban publikálták – ahol voltak ilyenek. Hogy miként terjedt el a hír, hogy a Jézus Társaságát a pápa világszerte visszaállította, mikor, hogyan és hova jutott el a bulla szövege, milyen hatása és következményei voltak, külön kutatás tárgya lehetne. Ám ez a Polockban nyomtatott dokumentum arra utal, hogy az eseményről való tudósításhoz és annak tudatosításához a jezsuiták aktívan hozzájárulhattak.
Levéltárunk honlapján korábban már adtunk hírt arról, hogy mi a jelentősége ennek az iratnak, és miért is különös, hogy a bulla egy példánya a magyarországi jezsuitákhoz köthető emlékanyagban bukkant elő. Ez a pár oldalas dokumentum igen fontos a számunkra és szeretnénk megóvni a pusztulástól. Mivel a papír anyaga kissé meggyengült, erősen szennyezett, foltos, poros volt, szükségessé vált a restaurálása. A papírlapokat fertőtlenítették, ecsettel és radírporral, majd meleg vizes áztatással tisztították. Végül a kimosott lapokat levegőn szárították és a sérüléseiket kézzel javították ki a szakemberek, hogy ez a papírdarab még sokáig tanúskodhasson egy szerzetesrend újjászületésének talán pontosan soha nem rekonstruálható eseményeiről és pillanatairól.
(Köszönöm Bartók Tibor SJ-nek a szakmai segítséget és közreműködést.)
Szokol Réka
