A Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár új igazgatójaként, illetve minden munkatársam nevében köszöntöm a kedves kutatóinkat, olvasóinkat és a jezsuiták története iránt érdeklődőket!
A 2020. évben - Jézus Társasága megalapítása után 480, valamint levéltárunk újraalapítása után 29 évvel - boldog és eredményekben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek.
2019 végén, bő 8 év után Mihalik Béla Vilmos igazgató távozott az intézményünk éléről, akinek ezúton is köszönjük áldozatos munkáját, jelentős eredményeit, valamint a belénk - eddigi munkatársaiba - vetett bizalmát. Hálásak vagyunk, hogy oly sokat tanulhattunk tőle, és hogy a kollegialitáson túl is barátságába fogadott minket. Kívánjuk, hogy további munkásságát is sikerek kísérjék. Törekszünk rá, hogy a még Lukács László SJ és különösen Molnár Antal által megalapozott, majd az általa folytatott levéltári és gyűjteményi munkához méltón dolgozzunk és szolgáljunk a továbbiakban. Ezután is igyekszünk fenntartani a korábbi szakmai színvonalat, sőt lehetőség szerint még tovább fejleszteni az intézményt, hogy a kutatóink munkáját minél inkább megkönnyíthessük, illetve akár új kutatások elindulását is előidézhessük. Nem utolsósorban célunk, hogy a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának apostoli munkáját a magunk eszközeivel és módszereivel minél jobban segítsük.
A. M. D. G.
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Ennek hallatára Heródes király [...] Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében" – válaszolták. (Mt 2, 1-5)
Módosult nyitvatartási időnkben (és előzetes időpont-egyeztetés után) mi is szeretettel várunk minden kedves bölcset, kutatót, érdeklődőt a gyűjteményünkbe, és reményeink szerint a főpapokhoz és írástudókhoz hasonlóan pontos tájékoztatást nyújtunk majd a számukra Jézus Társasága történetével kapcsolatban.
2020. január 6-án, Vízkereszt napján
Siptár Dániel igazgató
valamint az intézmény munkatársai: Boda Attila, Szabó Zsófia, Szokol Réka és Kaffka Péter