Online Jezsuita Történeti Névtár

A belgiumi Oudenaardéban született, Brünnben bölcseleti doktorként lépett be a Társaságba. 1584–9 között Bécsben teológiát tanult, és a középiskolában tanított. 1590-től Znióváralján már papként működött az iskolában, 1591–2-ben német hitszónok is volt. 1593-ban Turócon tanított, 1594-ben a házgondnoki hivatalt látta el. 1595-től haláláig a csehországi Chomutovban tanított, és lelkipásztori munkát végzett.

A württembergi Rottweilben született, hivatalosan 1857. december 5-én, egy nappal tizenötödik születésnapja után lépett be a Társaságba. 1871-ben szentelték pappá, de a következő évben a „Kulturkampf” jezsuitaellenes törvényei miatt el kellett hagynia Németországot. 1872–3-ban az ausztriai Feldkirchben tanított középiskolában. A következő évben a hollandiai Exatenben végezte a harmadik próbaévet. Onnan az angliai Ditton Hallba került, ahol a Németországból elűzött fiatal jezsuiták folytatták tanulmányaikat. 1875–82-ben kánonjogot tanított Ditton Hallban, majd Rómába került, és a Gergely Egyetemen folytatta tanári működését. Rómát nem hagyta el többé. Számos vatikáni hivatal tagja volt, így a Rendkívüli Egyházi Ügyeké, a Szent Officiumé, az Indexé és a Zsinati Kongregációé. 1904-től részt vett az új egyházjog megfogalmazásában. 1904–6 között a Gergely Egyetem rektora volt.
Egyházjogászi hírnevét jelentős tanácsadói működésének és klasszikus jogi műveinek, a Ius Decretaliumnak és a Ius Canonicumnak köszönhette. Első művét X. Piusz Sollertium sane című brevéjével 1905-ben hivatalosan is megerősítette, de a legnagyobb elismerés, hogy művét az 1917-ben kiadott hivatalos egyházjog megjelenése után is használták a jogászok. Nagy jelentősége abban állt, hogy a tudományos követelmények és a gyakorlati élet problémái között mindig megtalálta az egyensúlyt.
Luis Martín rendfőnök halála előtt kinevezte Rogerio Freddit vikáriussá, aki 1906. április 30-án egybehívta augusztus 31-re a rendi nagygyűlést. A bevezető előadás megtartásával Wernzt bízta meg. A szeptember 8-i gyűlésen a harmadik menetben Wernzt választották meg rendfőnökké.
A nagygyűlés egy kényes feladattal kezdte meg munkáját. 1906. augusztus 30-án a bíboros államtitkár, Merry del Val közölte a vikáriussal, hogy XIII. Leó pápa három posztulátumot terjeszt a nagygyűlés elé tárgyalásra. Az első a tanulmányokat érintette. X. Piusz utalt előde, XIII. Leó 1892-es apostoli levelére, melyet mint megkérdőjelezhetetlen szabályt be kell tartani. A második követelmény a missziókat érintette. Ebben a pápa sürgős feladatnak tartotta, hogy Japánban a felsőbb oktatás céljára hozzanak létre egy intézményt, melynek a Szentszék részéről teljes támogatást biztosított. A harmadik követelmény a Társaság íróira vonatkozott. A pápa követelte, hogy a bollandisták számára, ha eddig nem volt, két cenzort kell kinevezni, és a vitás kérdéseket egy e célra létrehozott bizottságnak kell eldöntenie.
Ezekkel a pápai posztulátumokkal kapcsolatban Wernz megjegyezte, hogy a pápa három pontot akar a nagygyűlés elé terjeszteni, és egy atyát érintő információt közölni, melyről később kiderült, hogy rágalom volt. Továbbá közölte azt is, hogy még a nagygyűlés előtt a pápa tárgyalt a vikáriussal és az asszisztensekkel ezekről a pontokról, és megjegyezte, hogy azokról a nagygyűlés szabadon kifejezheti véleményét. Hasonló módon nyilatkozott az államtitkár P. Mayernak is. A generális megjegyezte, hogy erről a dekrétumban nem kell beszélni, csak a gyűlés aktáiban.
A pápa kéréseit átadták az illetékes komisszióknak. A 6. dekrétumban a nagygyűlés kifejezte a Társaság hűségét XIII. Leó előírásai iránt; a tanulmányokat illetően elfogadta a javaslatot a tokiói intézet alapítására; ami a harmadik kérést illeti, ott megelégedett a hagyományos könyvcenzúrára való hivatkozással. A problémát minden valószínűség szerint P. Hippolyte Delehaye Les légendes hagiographiques, a szentek életrajzait tartalmazó 1905-ös könyve okozta. Ma már ismerjük a probléma hátterét. A könyv megjelenése előtt az előírt két cenzor helyett három adta le megalapozott ítéletét a műről, tehát elővigyázattal jártak el, így nincs alapja új rendelkezéseket hozni.
A nagygyűlés előírásai három kérdésben adtak okot aggodalomra: a szabályhűség főleg a szegénység fogadalmával kapcsolatban; az alaposság és a hithűség a tanulmányokban és a tanításban; hűség, egészséges kritika és látásmód a Szentírás magyarázatában. Az apostoli munkáknál kiemelkednek a Mária-kongregációk. A tanításban csak kivételes esetben vehetnek részt laikusok.
A nagygyűlés határozatainak megvalósításában jól érzékelhető a nagy tudású és kiegyensúlyozott jogász rendfőnök. Írásaiban is erre mutatnak a megjegyzések: „egy világosan megfogalmazott törvény nem enged meg magyarázatokat és feltevéseket”; „rossz állam az, ahol sok törvény van”; „az előhaladáshoz három dolog szükséges – első: végrehajtás; második: végrehajtás; harmadik: végrehajtás”.
Wernz kormányzása alatt a Társaság létszáma növekedett, főleg Észak-Amerikában; öt új rendtartományt alapított: Kanadában, Kaliforniában, New Orleansban, Mexikóban és Magyarországon.
Kormányzása alatt a legtöbb gondot a szerzetesi élet nehéz körülmények között való megtartása okozta. Németországból, Franciaországból és Portugáliából kiűzték a jezsuitákat, és Olaszországban zavaros volt a jogi helyzetük. Emiatt ajánlotta neki a pápa, hogy „tartsa szorosan a gyeplőt”. A Társaságon belüli kapcsolat szorosabbá fűzésére alapította az Acta Romanát. Előmozdította a professzusházak alapítását, amelyek szinte teljesen eltűntek, pedig a tartományokban a szegénység és az apostoli lelkület példái voltak. Így jöttek létre újra Bécsben, Bilbaóban, Madridban és Valenciában. Gondja volt a Mária-kongregációk előmozdítására is. Jelentős alkotásává vált a tokiói egyetem, mely a kezdeti nehézségeket az első években, 1908–13 között, át tudta hidalni az egész Társaság segítségével.
1909. május 7-én a pápa megalapította Rómában a Biblikus Intézetet, melynek vezetését a jezsuita rendre bízta. Ez egy modernizmus-ellenes intézkedés volt. Az első igazgató P. Leopold Fonck lett, a konzervatív biblikus, aki harcolt a jeruzsálemi Biblikus Iskola ellen, melyet M. J. Lagrange vezetett. 1912-ben a jeruzsálemi intézet kiadványainak használatát megtiltották az egyházmegyei szemináriumokban. Korunkban egy nagyon alapos levéltári kutatás tudná csak megállapítani, ha egyáltalán lehetséges, ki és milyen mértékben felelős az akkor kialakult helyzetért: a pápa, a rendfőnök vagy P. Fonck.
1914-ben ünnepelte a Társaság a visszaállítás századik évfordulóját. A rendfőnök 1913. december 25-én levelet intézett a Társasághoz. Az ünneplés csúcspontja Peter Albers műve volt, a Társaság százéves működését bemutató Liber saecularis S. J. A nagy ünneplést korlátozta az I. világháború kitörése, valamint a pápa és a rendfőnök halála.
A modernista áramlatok visszaszorításának idején a rendfőnök nehéz helyzetben volt. A Szentszék megnyilatkozásait és iránymutatását hűségesen közölte a Társasággal: Louis Duchesne elítélését, Lagrange szentírási műveinek bevonását, bizonyos folyóiratok olvasásának tilalmát. Bekérte a jezsuita tanulmányi házakból a nyilvános viták téziseit, és megszorító rendeleteket hozott arra, hogy jezsuiták külső egyetemeken folytassanak tanulmányokat. A Szentírás tanításában a hagyományos tanokat sürgette.
A francia jezsuita Louis Billot 1911-es bíborosi kinevezését szerencsétlen lépésnek tartotta. A francia P. Gustave Desbuquois-t és az Action Populaire-t védte Merry del Val bíboros államtitkárnál, de tiltotta nekik, hogy a világi politikába avatkozzanak. A Társaságon belül is sok vitás kérdés merült fel: a pápa iránti engedelmesség természete; a modern irányzatokkal szembeni magatartás; a tudományos kutatás szabadsága; a tomista vagy suáreziánus irányzat a teológiában és a filozófiában; a szakszervezetek és azok irányzatai stb. A Társaságon belül Wernz a mérsékelt konzervatívok (Léonce de Grandmaison, Hermann Muckermann, Peter Lippert, Delehaye és Enrico Rosa) irányába hajlott, Billot, Guido Mattiussi, Giuseppe Chiaudano felé azonban nem. Próbálta menteni a rend egységét, habár sokan támadták, főleg a holland, német, francia, osztrák és olasz integrista sajtó, melynek X. Piusz pápa is többször hitelt adott. Az olasz Cassiani Ingoni állítása szerint az integristák követelték a rendfőnök Wernz és két asszisztens, Włodzimierz Ledóchowski és Fini eltávolítását, amire a kutatók mindeddig nem találtak bizonyítékot.
Ebben a légkörben ült össze 1910-ben és 1913-ban a prokurátorok kongregációja. Ezeken a rendfőnök buzdított a belső megújulásra, és a jelenlevők számára pontos leírást adott a Társaság helyzetéről. Nincs nyoma annak, hogy a jelenlevők a helyzettel kapcsolatban megjegyzéseket tettek volna, vagy követeléseket fogalmaztak volna meg. Valószínűleg a többség nem is tudott arról, milyen nehézségei voltak a rendfőnöknek egy kisebb integrista csoporttal, melynek azonban nagy befolyása volt a pápánál is.
Összegezve Wernz kormányzása a Társaság belső megújulására irányult. Biztosítani akarta a szolid képzést anélkül, hogy engedményeket tett volna a modernizmusnak vagy az integralizmusnak. Ez a magatartás a Társaság javára szolgált, Wernz azonban nagy árat fizetett érte. Látnia kellett, hogy élete vége felé, főleg az utolsó hónapokban még a pápában is egyfajta bizalmatlanság és tartózkodás alakult ki vele szemben.
A XXVI. általános nagygyűlés 1915-ben, közvetlenül Ledóchowski rendfőnökké választása után, megvizsgálta a több rendtartomány által is kért javaslatot, elfogadott egy dekrétumot, megemlékezve Wernz nagyvonalú és hatásos kormányzásáról, amellyel megvédte a Társaságot a modernizmus veszélyeitől, és előmozdította a pápa iránti hűséget. A dekrétum segít az akkori helyzet és annak vitái megértésében. Ledóchowski nyíltan elismerte a kérdés súlyosságát és a nehézségeket, melyeket egy kis csoport (nevet nem említ, de kétségkívül Billot-ra gondol) okozott azzal, hogy eljárást akart indíttatni, és el akarta ítéltetni az elhunyt rendfőnököt. Ezzel egy kiegyensúlyozott dekrétumot hoztak létre, amelynek horderejét igazán csak egy mai történész tudja megérteni.

Trencsénteplicen született, Leobenben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1629–31-ben Grazban tanult bölcseletet. A következő évben Nagyszombatban grammatikát tanított. 1633–6-ban szintén Grazban volt teológus. 1637-ben szentelték pappá. Ebben az évben végezte Leobenben a harmadik próbaévet. 1638–43 között Nagyszombatban három évig bölcseletet, egy-egy évig kontroverziát és kazuisztikát tanított, és egy évig a Szent Adalbert-szeminárium főnöke volt. 1644-ben Szendrőn misszionáriusként működött. 1645–8-ig Pozsonyban rektor és a nyomda igazgatója volt. 1649-ben Nagyszombatban a konviktust vezette. 1650–4-ben Kassán a házfőnök, 1655–6-ban Nagyszombatban a házi lelkiatya hivatalát látta el. 1657–62-ig Kassán a szeminárium igazgatója volt. 1663–4-ben Trencsénben lakott betegen, majd 1665-ben újra Kassára került a szemináriumba, de a következő év elején Besztercebányán meghalt.

Szülővárosából, Steyrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1708–10 között Grazban bölcseletet tanult. 1711–3-ban a bécsi professzusházban, 1714-ben Linzben tanított. 1715–8-ban Bécsben volt teológus. Ott szentelték pappá 1718-ban. Utána Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1720-ban Grazban, 1721–3-ban Nagyszombatban, 1724-től Grazban három évig bölcseletet és egy-egy évig kazuisztikát és kontroverziát tanított. 1729–30-ban ugyanezeket a teológiai tárgyakat adta elő Bécsben. 1731–40-ben Lisszabonban a királynő udvarhölgyeinek gyóntatója volt haláláig. Nagyszombati tanárkodása alatt két műve ott jelent meg, egy harmadik a magyar királyok nádorairól Bécsben.

1861-ben az ausztriai St. Andräban lépett be a Társaságba, a kétéves próbaidőt és a retorikai kurzust ott végezte. 1866-tól Pozsonyban bölcseletet tanult. 1869–70-ben a csehországi Bohosudovban grammatikát tanított. 1871-től négy évig teológiát tanult Innsbruckban. 1873-ban szentelték pappá. Első állomáshelyén, Bohosudovban egy évig bölcseletet tanított, majd Prágában elvégezte a harmadik próbaévet. 1877-től a bécsi Kalksburgban az internátus vezetője, utána két évig vicerektor, majd rektor volt 1884-ig. 1885–7-ben Bécsben házgondnokként és gazdasági felügyelőként, Innsbruckban akadémiai szónokként működött. 1891-től Kalksburgban volt rektor. 1894-ben tartományfőnökké nevezték ki. A hat év leteltével az ausztriai Linzben lett rektor és a harmadik próbaév vezetője. 1911-ben Kalksburgba, majd Innsbruckba került gyóntatónak, ahol rövidesen meghalt.

Bécsben lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait Bécsben, a teológiát Münchenben és Grazban végezte. Bécsben szentelték pappá 1666-ban. Kevés jezsuita volt a rendtartományban, aki annyi helyen volt házgondnok Magyarországon is, mint ő: Sopronban négyszer, Győrben kétszer és Besztercebányán egyszer. Élete vége felé Sopronban lett beteg. Onnan Pozsonyba került, ahol még három évig élt.

Steyrben született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1748–50-ben Grazban bölcseletet tanult. 1751–2-ben Linzben grammatikát tanított. 1753-ban Grazban matematikát és a következő évben Bécsben szentírási görög és héber nyelvet tanult. 1755-ben Klagenfurtban retorikát tanított. 1756–9-ben Bécsben végezte a teológiát. 1758-ban szentelték pappá. 1760-ban Judenburgban volt harmadik probációban. 1762-ben Nagyszombatban, 1763–4-ben Kassán és 1765–6-ban újra Nagyszombatban tanított a jezsuita tanárképzőben szentírási görög és héber nyelvet. 1767-ben Pozsonyban hitszónok, 1768–9-ben Traunkirchenben misszionárius, 1770–3-ig Sopronban hitszónok volt. A Társaság feloszlatása után is Sopronban maradt, ahol plébános lett. Öregkorában a szintén exjezsuita Parhammer Ignác bécsi árvaházába vonult vissza, ahol a nyolcszáz ott gondozott árva gyermek gyóntatója volt haláláig. A hetvenes években Augsburgban adta ki három olasz jezsuita szentbeszédét német fordításban.

Mauthenban született, Klagenfurtból végzett bölcsészként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után ugyanott elvégezte a tanárképzőt is. 1735–6-ban Klagenfurtban, 1737-ben Zágrábban tanított középiskolában. 1738–40-ben Grazban teológiát tanult. 1740-ben szentelték pappá, és az indiai misszióba indult. Az éves katalógusok ezt három évig jelzik, de helységnév nélkül. 1744-ben Esztergomban, 1745-ben Lipótváron volt német hitszónok. 1746–7-ben Steyrben, 1748-ban Kremsben lelkipásztorként működött. 1749–54 között a bécsi professzusházban a tanoncok Mária-kongregációját vezette. 1755–9-ben Sárospatakon német plébános, 1760-ban Trencsénben német hitszónok és 1761–2-ben Millstattban misszionárius volt. 1763–71-ben Kremsben lelkipásztorként, 1772–3-ban Mariborban házi lelkiatyaként működött. A feloszlatás után Bécsben élt. Xavéri Szent Ferenc életrajzát Kassán német nyelven adta ki.

Szülővárosából, Pécsről lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1740–2-ben Kassán tanult bölcseletet. 1743–5-ben Kolozsváron tanított középiskolában. 1746–9-ig Nagyszombatban végezte a teológiát. 1749-ben szentelték pappá. 1750-ben Sárospatakon magyar hitszónok volt. 1751-ben Besztercebányán volt harmadik probációban, majd két évig az alapítványi birtok, Ság adminisztrátorának segített. 1754-ben Nagyszombatban, 1755–6-ban Győrben tanított bölcseletet. 1757–8-ban Sárospatakon hitszónokként működött. 1759–60-ban Pétervárad, 1761–3-ban Komárom környékén végzett plébániai munkát. 1764–8-ban Marosvásárhelyen hitszónokként, 1769–72-ben Kolozsváron és 1773-ban Pécsett házgondnokként működött. Ott halt meg 1781-ben.

A lengyelországi Wągrowiecben született, valószínűleg ott és a sziléziai Boroszlóban tanult. 1562-ben Uchański boroszlói püspök unokaöccseit kísérte tanulmányútra Bécsbe, ahol maga is megszerezte a bölcsészdoktori címet. 1565-ben Rómába ment, ahol belépett a Társaságba. A Római Kollégiumban teológiát és héber nyelvet tanult. 1567-ben visszatért Lengyelországba. 1568-ban Pułtuskban szentelték pappá. 1571–3-ban Poznańban, 1578–9-ben Wilnában volt rektor. 1580–4-ben Kolozsváron volt rektor, 1587–8-ban és 1595–7-ben az erdélyi tartományfőnök-helyettesi hivatalt viselte. Így vezető helyen élte meg a rend kiűzetését Erdélyből, de részt vett a visszaállítás nehézségeiben is. Ismert volt szigoráról. Magyar alattvalóival, főleg Szántó Istvánnal, nem találta meg a kapcsolatot. Lengyelországban a katolikus megújulás egyik vezető személyisége volt. Szentírásfordítása igazi irodalmi mű lett szentbeszédeivel együtt.

Szülővárosában, Bécsben lépett be a Társaságba, és a kétéves próbaidő után ott végezte a tanárképzőt is. 1733–5-ben Grazban bölcseletet tanult. 1736-ban Bécsben történelmi tanulmányokat is folytatott. 1737–8-ban Passauban, 1739-ben Steyrben, 1740–1-ben Leobenben grammatikát tanított. 1742-ben Grazban kezdte el és 1743–5-ben Bécsben folytatta a teológiát. 1744-ben szentelték pappá. 1746-ban Judenburgban volt harmadik probációban. 1747-ben Stájerországban misszionáriusként dolgozott. 1748–9-ben Pozsonyban, 1750-ben Budán, a Vízivárosban, 1751–2-ben Nagyváradon német hitszónok volt. További lelkipásztori munkahelyei: 1754 Eszék, 1755 Pécs, 1756 Lipótvár, 1757 Bécsújhely, 1758–61 Sopron, 1762 Pozsony, 1763–4 Judenburg, 1765 Komárom, 1766–7 Žireć, 1768-tól haláláig a bécsi professzusház.
Z

Teplicen született, Kassáról végzett bölcsészként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1757–8-ban Rozsnyón, 1759-ben Lőcsén, 1760-ban Székesfehérváron tanított. 1761–7-ben Nagyszombatban előbb négy évig teológiát tanult, majd három évig a királyi-érseki konviktusban volt nevelő és magyar nyelvtanár. 1763-ban szentelték pappá. 1768-ban Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1769-től a feloszlatásig Nagyszombatban a poézis tanára volt. Utána ott tanított tovább, 1783-ban igazgató lett.

Gyöngyösön született, logikusként Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Nagyszombatban 1742-től három évig bölcseletet tanult, és három évig a középiskolában tanított. 1748-ban Eszergomban volt tanár. 1749-ben Nagyszombatban kezdte el teológiai tanulmányait. Még ebben az évben pappá szentelték, és Dél-Amerikába, a perui misszióba került. Nincs adatunk, hogy milyen körülmények között tért vissza. 1770-től haláláig Komáromban iskolaigazgató és könyvtáros volt.

Mielőtt belépett a Társaságba, konzervatóriumban tanult fuvola szakon. A noviciátust St. Andräban végezte 1859–61-ben. 1862–71 között Kalocsán, 1872–5-ben Innsbruckban, 1876–8-ban St. Andräban, 1879–80-ban Szatmárnémetiben, 1891–3 között ismét Kalocsán működött mint betegápoló. 1894–1905 között a pesti rendházban volt betegápoló, ebédlős és templomgondnok. 1906-ban Kalocsán templomgondnok és ebédlős volt. 1907–8-ban Kalksburgban, 1909-ben St. Andräban dolgozott betegápolóként. 1910-től haláláig Nagyszombatban volt betegápoló, ebédlős és házi kísérő. Csak 1925-ben írták át a csehszlovák provinciába.
Ir: MJTN 251–2; Pámer L.: †F. Zakovszky Konstantin 1839–1926. ProvH 9. (1926. március) 5–7.

Szülővárosából, Győrből lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Pozsonyban tanított. 1672–4-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1675-től egy-egy évig Pozsonyban, Besztercebányán és Nagyszombatban középiskolában tanított. 1678–81-ben Nagyszombatban teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1681-ben. 1682-ben Pozsonyban retorikát tanított. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1684–5-ben a bécsi kollégiumban tanított. 1686–8-ban Nagyszombatban a bölcselet, 1689–90-ben Grazban a kontroverzia és 1691-ben újra Nagyszombatban a kazuisztika tanára és a bölcsészeti kar dékánja volt. 1692–5-ben Sopronban a rektori hivatalt töltötte be. 1696–8 között két évig a magyar szeminárium igazgatója és két évig a szentírástan tanára volt. 1699–1700-ban Grazban tanított szentírástant. 1701–2-ben Bécsben a Pázmáneumot vezette. 1703–6 között Nagyszombatban, 1707–8-ban Győrben volt rektor.

A horvátországi Kladanjban született, papként lépett be Brünnben a Társaságba. A próbaévek után 1594–7-ben Turócon házfőnök volt, és a gazdasági ügyeket is intézte. 1598–9-ben magánúton tanult teológiát. 1600-ban Vágsellyén házgondnok volt. 1601–4 között Turócon a házfőnöki, majd újra Vágsellyén a házgondnoki hivatalt látta el. 1606-ban Bécsben a magyarországi ügyek intézője volt. 1607-ben első zágrábi rektorként halt meg.

Elsőéves teológusként Olmützből lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1715-ben Lőcsén, 1716-ban Eperjesen, 1717-ben Kassán és 1719-ben Trencsénben tanított középiskolában. 1720-ban Grazban kezdte és 1721–3-ban Kassán folytatta teológiai tanulmányait. Ott szentelték pappá 1722-ben. 1724-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1725-től Kassán két évig ünnepi szlovák hitszónok volt, és három évig bölcseletet tanított. 1730-ban Úrvölgyön a házfőnöki és plébánosi, 1731–2-ben Besztercebányán a gazdasági ügyek hivatalát töltötte be. 1733–5-ben újra Úrvölgyön volt házfőnök. 1736-ban Kassán a házgondnoki, 1737–8-ban Eperjesen a házfőnöki és pébánosi hivatalt látta el. 1739–42-ben Lőcsén, 1743–5-ben Szakolcán volt rektor. 1746–8-ban Nagyszombatban, 1749–50-ben Besztercebányán és 1751–2-ben Lőcsén intézte a házak gazdasági ügyeit. 1752-ben Kassán halt meg. Sok munkája mellett könyveket is írt. Wagner Ferenc egyetemes frazeológiáját a szláv nyelvvel egészítette ki.

Nagykemencén született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1654–5-ben Ungváron tanított grammatikát. 1656–8-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1659-ben Győrben, 1660-ban Kassán tanított középiskolában. 1661-ben Nagyszombatban kezdte és 1664-ben Bécsben fejezte be teológiai tanulmányait. Ott szentelték pappá 1664-ben. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1666-ban Bécsben a Pázmáneum igazgatója volt, és héber nyelvet tanított. 1667-től Nagyszombatban két évig bölcseletet, három évig kazuisztikát és egy-egy évig héber nyelvet és kánonjogot tanított. 1674-ben Linzben is a kánonjog és 1675-ben Nagyszombatban a szentírástan tanára volt, amikor meghalt.

1948-tól a zugligeti Manrézában volt novícius. 1950-ben Jászberénybe internálták. A szétszóratás idején filozófiát és teológiát tanult Szegeden, titokban szentelték pappá. 1957-től haláláig Verőcemaroson lelkész, közben 1990–1-ben Szegeden házfőnök.

Eperjesen született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1910–1-ben Pozsonyban, 1912-ben Innsbruckban bölcseletet tanult. 1913-ban Kalocsán matematikát tanított. 1914–7-ben az angliai Hastingsben tanult teológiát. 1916-ban szentelték pappá. 1918-ban Nagyszombatban végezte a harmadik próbaévet. 1919-ben Bp.-en természetrajz–földrajz szakon államvizsgára készült. 1920-ban a belgiumi Tournai-ban volt konviktusi felügyelő. Két év múlva hazatérve letette az államvizsgát. 1923–30 között a pécsi kollégiumban tanított szakterületén, de bölcseletet is. 1931–2-ben Bp.-en közgazdaságtant tanult, amit további két évig a nagykapornaki birtokon gyakorlattal is kiegészített. 1937–8-ban Isztambulban magyar munkások lelkipásztora volt. 1939–40-ben lelkigyakorlatokat vezetett, és írással is foglalkozott a bp.-i Manrézában. 1941–3-ban a szegedi szemináriumban, 1944-ben a kassai főiskolán tanított bölcseletet. A háború utáni első években Prágában elérte, hogy Kassáról kiadták a volt bölcsészeti főiskola könyvtárát Magyarországnak. A háború után Bp.-en a tartományi központban kisegítő volt. 1950-ben újra Szegedre került, ahonnan 1950-ben őt is elhurcolták. A feloszlatás után egy évig Bp.-en lakott nővérénél, majd 1951 végén bekerült a pannonhalmi szociális otthonba.