Jost Peter
1862. máj. 29. Geschitten. Nyelv: német. SJ 1881. okt. 8. Nagyszombat. Psz. 1895. júl. 26. Innsbruck. F. 1897. febr. 2. C. sp. Kalocsa. †1955. febr. 11. Feldkirch.
Életrajz
Egyike volt azoknak a svájci fiataloknak, akik a 19. század vége felé az osztrák–magyar rendtartományba kérték felvételüket. Újoncidejének első évét az osztrák St. Andräban töltötte, a másodikat Nagyszombatban. Két év retorikai tanulmányokra visszatért St. Andräba. Rögtön utána három évig francia nyelvet tanított a gimnáziumban Kalocsán. A bölcseletet Pozsonyban végezte. Egy év újabb tanárkodás után Innsbruckba került a hároméves teológiai kurzusra. A harmadik próbaévben Bécs-Lainzban találjuk. 1896-tól 1904-ig Kalocsán számtant és mértant tanított. 1906–11-ig Nagykapornakon házfőnök és a tartomány anyagi alapjait képező földbirtok igazgatója. 1909-ben, amikor megalakult az önálló magyar rendtartomány, azt választotta otthonául. 1911–8 között a tartományfőnök helyettese volt, majd visszatért Nagykapornakra. 1924-től Szatmárnémetiben volt vicerektor, 1927-ben Kalocsán házgondnok s a következő három évre Bp.-en újra a tartományfőnök helyettese. 1936-ig nagykapornaki házfőnök volt. Utána Kalocsára került, ahol időskorában kedvenc foglalkozásának élhetett: maga gyűjtötte gyógynövényekből teát készített. Neve ismert volt az egész országban, sokan fordultak hozzá betegségeikben. Nagy botanikai ismereteiről könyvet is írt Növények és gaz a természetes gyógykezelésben címmel. 1950-ben Kalocsáról őt is elhurcolták, de a svájci követség közbenjárására elhagyhatta az országot. Utolsó éveit haláláig az ausztriai Feldkirchben töltötte, ahol a svájci rendtartománynak kollégiuma volt.
M
M: Növények és gaz a természetes gyógykezelésben. Bp., 1938.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 26.685; F-V 16; MJTN 106; Pálos 175; P. Jost Péter. Cor Unum 45. (1955. május–június) 178; MJN 191.
Születési idő
1862-05-29
Születési hely
Geschitten
Belépés ideje
1881-10-08
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1897-02-02
Fogadalomtétel helye
Kalocsa
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1895-07-26
Papszentelés helye
Innsbruck
Halálozás ideje
1955-02-11
Halálozás helye
Feldkirch
Beszélt nyelvek
német