Gömöri Pál (kínai nevén: Mej Cengcsun)

Vallásos parasztcsaládban született, két nővére szintén szerzetesrendbe lépett. Eredetileg a bognármesterséget tanulta, majd belépett a Jézus Társasága zugligeti noviciátusába. Ennek elvégzése után a nagykapornaki uradalomba küldték, de innét a kínai misszióba vágyott, ezért önként jelentkezett. Szerény iskolázottsága ellenére jó nyelvérzéke volt, még a misszió előtt Franciaországban franciául, majd Kínában kínaiul, a Fülöp-szigeteken angolul, majd mindenütt helyi nyelveken tanult. 1934-ben érkezett Kínába, a tamingi misszióban húsz évet töltött, igen változatos munkakörökben: a szakács-, kertész- és asztalosmesterséget gyakorolta. Majd speciális orvosi képzésben részesült, utána betegkezelő, gyógyszerkészítő lett, valamint kisebb sürgős sebészeti beavatkozásokat is végzett. 1938-tól a tamingi misszió déli központjába, Pujangba került, ahol tizenhat évig P. Lischerong Gáspár egyik legmegbízhatóbb segítségének bizonyult. Amikor 1945-ben a kommunisták elfoglalták a missziót, F. Gömöri tovább folytathatta gyógyító munkáját, mivel a helyi protestáns kórház orvosa a háborús viszonyok miatt visszatért hazájába, de praxisát és modern felszerelését átadta neki. Ezek után sokáig az egész megyében egyedül gyógyított, dr. Wiger jezsuita missziós orvos receptjeit véve alapul, a Kínában található gyógynövényekkel kombinálva készítette el gyógyszereit. Híres lett találmánya, a kecsketej injekció általi alkalmazása. Amint növekedett tapasztalata, egyre bonyolultabb műtéteket végzett, a háborús időkben sokat amputált. Azonban 1953-ban a hatóságok letartóztatták, és koholt vádak alapján, Kajfengben kilenc hónapig magánzárkában tartották, majd 1954-ben kiutasították Kínából. Három hónapot töltött Hongkongban, Fülöp-szigeteki vízumára várva. A manilai menekült-skolasztikátusban zöldséget-gyümölcsöt termesztett, valamint a sertés- és a baromfitelepet gondozta. Amikor megnyílt a vietnami jezsuita misszió, és Dalatban megalakult a X. Piusz pápáról elnevezett teológiai akadémia, F. Gömörit küldték, hogy segítsen felépíteni az intézményt. Később Saigonba került, és a noviciátus gazdaságát vezette. Amikor a kommunisták elfoglalták Dél-Vietnamot, ismét távoznia kellett. Előbb Rómába küldték fél év szabadságra, közben hazalátogatott Mo.-ra. 1976-tól csatlakozott a tajvani magyar jezsuita misszióhoz, először Pucében mint asztalos dolgozott, Tonanban és környékén ministráns- és énekesklubokat szervezett. Majd Jaschkó István SJ lucaói Szent Család kórházában tevékenykedett, a fogyatékos gyermekek ellátásáról gondoskodott, csirke- és kacsafarmot rendezett be, a Mo.-ról küldött vesszőkkel pedig a hegylakók gyümölcsfáit oltotta be. Élete utolsó éveiben Alzheimer-betegségben szenvedett, egy idősek otthonában kezelték; epekőműtéte után már nem tért vissza az ereje, a tajvani Tajpejben hunyt el.