Online Jezsuita Történeti Névtár

Próbaidejét tizenöt éves korában kezdte az érdi noviciátusban. Utána Kalocsán elvégezte a gimnázium négy felső osztályát, majd retorikát tanult Bp.-en a Manrézában. Szegeden volt bölcsészhallgató két évig, három évig magiszter Pécsett, és négy évig teológus Szegeden. Ott szentelték pappá 1939-ben. 1944-ben megszerezte a latin-magyar szakos tanári diplomát. A háború után az iskolák államosításáig latint és magyart oktatott Pécsett, majd Kaposváron lelkipásztor és népmisszionárius volt. A feloszlatás után Bp.-en, egyebek mellett a kispesti volt jezsuita templomban lett kisegítő lelkész. Amikor ezt lehetetlenné tették, elment segédmunkásnak. 1955. augusztus 23-án letartóztatták, és 1956. február elején nyolc év börtönbüntetésre ítélték. A másodfokú tárgyaláson, 1957 őszén a vádat átminősítették, és a büntetést letöltöttnek vették. Utána munkás lett egy gyermekotthonban. 1972 őszén Rómába utazhatott, hogy a Társaság vezetőinek beszámolhasson a jezsuiták mo.-i helyzetéről, és így tisztázhattak felmerült jogi kérdéseket. Nyugdíjazása után Bp.-en, a Karolina úti lelkészségen végzett apostoli munkát.

Győrből lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után Komáromban grammatikát tanított. A kétéves bölcseleti kurzust Bécsben végezte. 1764-ben Kőszegen, 1765–6-ban Budán és 1767-ben Komáromban tanított középiskolában. Teológiára Nagyszombatba került. Ott szentelték pappá 1769-ben. Első miséjét 1769. június 18-án Nemesapátiban mondta. 1772-ben Egerben végezte a harmadik próbaévet. A Társaság feloszlatásakor Nagyszombatban volt nevelő a királyi-érseki konviktusban. A feloszlatás után harminc évig Nemesapátiban volt plébános. 1803-ban veszprémi kanonok lett, ott halt meg.

A polgári iskola elvégzése után kántori képesítést szerzett, majd Bp.-en elvégezte a géplakatosi iskolát. A jezsuiták által vezetett Iparosifjak Mária-kongregációjának tagjaként érlelődött meg benne az elhatározás, hogy jezsuita segítőtestvér lesz. Előbb egy évig aspiráns, majd testvérnovícius a zugligeti Manrézában, itt még egyéves betegápolói tanfolyamot is elvégzett. Utána Kalocsán lakatos-szerelő és betegápoló. 1934-ben újból a Manrézában a lelkigyakorlatos ház személyzetének a prefektusa. 1935-ben Kalocsán bevásárló, 1936-tól a pesti rendházban bevásárló, gépkocsivezető és sekrestyés. 1940-től Nagykapornakon gépész. A feloszlatás után Nagykapornakon maradt, a plébánia földjén dolgozott, majd 1950 novemberétől segédmunkás lett. 1953-tól a bp.-i piaristáknál fűtő és karbantartó volt. 1963-ban nyugdíjba ment, a Krisztus Király plébánia segédkántora lett. Élete utolsó évében a pannonhalmi szociális otthonba költözött.

Másodszori nekirugaszkodásra végezte el a noviciátust a zugligeti Manrézában, ahol először skolasztikus novícius, majd testvérnovícius volt. 1927-től a pesti jezsuita rendházban szolgált mint bevásárló, betegápoló, házi kísérő és mindenes. 1946–9 között Hódmezővásárhelyen portás és házi mindenes volt, majd 1950-ben Pécsett szabó és ruhatáros. A szétszóratáskor Mezőkövesdre internálták; 1951-től a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.

A kézírásos 1703-as katalógusban a bécsi újoncházban „Georgius Fossingh” név alatt szerepel. A próbaidő után Leobenben volt a tanárképzőben. 1706-ban Bécsben kezdte meg a bölcseletet, a második évet Nagyszombatban végezte, a harmadikat a bécsi Pázmáneumban, ahol a Nagyszombatból elűzött tanuló rendtagok menedéket kaptak. Utána egy-egy évig középiskolában tanított Pozsonyban, Győrben, Sopronban, Nagyszombatban és Kassán. 1714–7-ben Bécsben volt teológus, ahol pappá szentelték. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1719–20-ban Szakolcán a középiskolában tanított. A következő évben Kassán matematikát adott elő. 1726-ban Trencsénben, 1727–9-ben Pozsonyban és 1730-ban Besztercebányán lelkipásztori munkát végzett. A következő évben Turócon házi lelkiatya volt. 1732–3-ban Győrben a konviktust vezette. Utána egy-egy évig Egerben kontroverziát tanított, Szatmárnémetiben házfőnök, Kolozsváron a kontroverzia és Budán a kazuisztika tanára volt. 1738–42-ben Kassán a konviktust vezette. A következő két évben Kolozsváron kontroverziát adott elő. 1745-ben Linzben házgondnok, valamint magyar és szlovák lelkipásztor volt. 1746–7-ben Egerben házi lelkiatyaként működött. Gyöngyösön halt meg. Két könyvében Erdélyről tárgyalt, de írt hitvédelmi művet is.

Bécsben újoncidejét és Leobenben a tanítóképzőt végezte, majd Bécsben hallgatott bölcseletet. Rögtön utána Grazba került, ahol 1757–62 között matematikát, szentírási görög és héber nyelvet, valamint teológiát tanult. 1761-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet Judenburgban töltötte. 1766-ban Pozsonyban, 1767–70-ben Budán és 1771-től a feloszlatásig Klagenfurtban volt hitszónok és lelkipásztor. Buda felszabadításának évfordulóján, 1767-ben mondott ünnepi beszéde nyomtatásban is megjelent.

Nagyszombatból rétorként lépett be a bécsi újoncházba. Próbaideje után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. Onnan 1740-ben Nagyszombatba került a bölcseleti tanulmányok végzésére. 1743–4-ben Sopronban, majd egy-egy évig Nagyszombatban és Győrben tanított. A teológiát Bécsben kezdte el 1747-ben, és Kassán folytatta. 1748-ban szentelték pappá. 1751-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1752-ben Kassán héber nyelvet tanított és tábori lelkész volt. 1753. június 1-jén Lisszabonból a dél-amerikai Marañónba hajózott, ahová július 16-án érkezett. Tapuitaperában missziózott az amanajo indiánoknál, ahol sikerült békét közvetítenie a guanajara indiánokkal a Marañonban és Gran Parában érvényben lévő „missziós kormányzat” értelmében. A portugál kormányzó, Francisco Xavier de Mendonça Furtado, Pombal miniszter testvére, ezt a megegyezést „lázadó politikai békekötés”-nek minősítette, és megtámadta a missziót. Fáy ekkor Marañónba került, teológiát tanított. Levelet írt a portugál királynőnek, Ausztriai Mária Annának. Levelét azonban a portugálok elfogták és meghamisítva továbbították. Ennek alapján Fáyt lázadással és felségsértéssel vádolták. 1757-ben elfogták és Portugáliába vitték. Ott először Rorizba száműzték. 1759-ben az almeidai börtönbe, onnan 1762-ben a lisszaboni São Julião da Barra erődbe került, és ott halt meg.

1938–41 között a zugligeti Manrézában volt skolasztikus novícius és retorikus. 1942–4 között Kassán filozófiát tanult. 1946–7-ben Kalocsán volt konviktusi felügyelő. 1947-ben Pécsett segédkezett. 1948–9-ben Szegeden, majd külföldre kényszerülése után Chieriben teológiát tanult. 1952-ben Dublinban végezte a terciát. 1952-től a sydney-i (Új-Dél-Wales), 1963 és 1975 között a perthi (Nyugat-Ausztrália) magyarok lelkipásztora volt.

Gazdasági szakiskolát végzett, de szerzetesi hivatást érzett. 1933-ban elkezdte az aspiránsi évét, majd a következő évben belépett a Társaságba. Már mint novícius a Dániel utcai bérelt földön kertészkedett, majd Kalocsán, Szegeden és Kispesten végezte ugyanezt a munkát. A szétszóratás után először a Széher úti kórházban, majd a jászberényi szociális otthonban volt kertész. Ezután Bp.-en a KISTEX-nél dolgozott mint segédmunkás, végül a nógrádverőcei szociális otthonba került kertészként. 1967-től volt a pannonhalmi szociális otthon lakója.

1931–3 között testvérnovícius volt a zugligeti Manrézában, majd utána ugyanitt szabó. 1947–9 között Szegeden élt mint szabó és bevásárló. A szétszóratáskor, 1949-ben külföldre távozott, Chieriben volt szabó és bevásárló, 1950–4-ig Leuvenben szakács, szabó és házi mindenes volt. 1955-ben Kanadába küldték: először Hamiltonban volt (1955–8), majd 1959–62-ig Courtlandben volt szakács és házi mindenes. 1963-ban Clevelandben végezte a terciát, majd utána 1964–73 között ismét Courtlandben volt házi mindenes. 1973–2003 között Torontóban volt miniszter. Clevelandban és Torontóban a ministránsokkal foglalkozott, az általa alapított Altar’s Boys legendás eredményeket ért el. 2003-ban hazatért Mo.-ra, Szegeden szolgált a noviciátusban mint mindenes. 2007-ben visszatért Kanadába, ahol Hamiltonban, a Szent Erzsébet Otthonban lakott haláláig.

Szerzetesi életét a bp.-i Manrézában kezdte 1931-ben. A próbaidő után ugyanott egy évig retorikát is tanult. Bölcseleti tanulmányait 1935-ben Szegeden kezdte, majd a főiskola áthelyezése miatt Bp.-en folytatta. Teológiai tanulmányait Innsbruckban kezdte, de 1939-ben a német hatóságok megszüntették a teológiai kart. Tanulmányait Rómában folytatta. Még a háború alatt visszatért Mo.-ra, 1942-ben a bp.-i egyetemen fizikát és matematikát tanult. Egy év múlva újra Rómába kellett mennie a bölcsészeti doktorátus megszerzésére. 1944-ben hazatért és Kassán tanított. A háború után Szegedre tért vissza a bölcsészeti főiskolával együtt. 1947-ben megint Rómába ment, és latin nyelvű dolgozatával megszerezte a bölcsészeti doktorátust. 1948-ban a franciaországi Paray-le-Monialban végezte a harmadik próbaévet. 1949-ben Szegeden kozmológiát tanított. Onnan a tanuló rendtagokkal együtt újra külföldre kellett szöknie. Az északolasz Chieriben tanított kozmológiát, és Szent Tamás szövegeit magyarázta. 1951-ben a magyar tanuló rendtagokkal a belgiumi Leuvenbe költözött. 1954–8 között a belgiumi vallon (francia nyelvű) rendtartomány főiskoláján ontológiát tanított. 1959-ben nagy nyelvtudása miatt Rómába hívták, a jezsuita rend központi levéltárába munkatársnak. Ezt a munkát végezte haláláig, mely 1991-ben Bp.-en az alapító, Szent Ignác halála napján érte.
Nagy jelentőségű munkát végzett egész külföldi tartózkodása alatt mo.-i kapcsolataival, nemcsak rendtársaival, hanem mindenkivel, aki hozzá fordult és segítségét kérte. Már maga a levelezés ténye is sokat jelentett mo.-i levelezőtársainak, amelyhez hozzájárult rend- és paptestvérei számára évtizedekig tartó könyvküldése. Emellett harminc éven keresztül a rend római központjával szemközti nagy katolikus középiskolában a diákok legkeresettebb gyóntatója és lelkiatyja volt.

Erdélyi nemesi családból származott, ariánus nevelést kapott. A trencséni noviciátus anyakönyve szerint egy jezsuita feltételesen megkeresztelte. Kolozsváron bölcseletből megszerezte a magiszteri fokozatot. Próbaidejét Trencsénben töltötte. Utána Szakolcán volt a tanárképzőben. 1739-től Ungváron és Gyöngyösön egy, Kolozsváron két évig tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokra Kassára, a harmadik próbaévre Besztercebányára került. 1748–9-ben Nagykárolyban humaniorát, a következő két évben Kolozsváron retorikát tanított. 1752-ben Brassóban hitszónok volt. Utána két évig Kolozsváron bölcseletet adott elő. 1755-től haláláig lelkipásztori munkákban dolgozott: 1759-ig Székelyudvarhelyen, utána egy-egy évig Szatmárnémetiben hitszónok, Gyöngyösön és Székesfehérváron a Mária-kongregáció vezetője volt. 1763–5 között Székelyudvarhely környékén plébánosi feladatokat látott el. A következő évben a Kolozsvár alapítványához tartozó Bácson volt lelkipásztor. Ezután két évig Marosvásárhely környéki plébániákon dolgozott. 1769-től a feloszlatásig Kolozsváron volt népmisszionárius. Utána királyi beneficiátus volt. 1782-ben Brassóban vonult nyugalomba.

Az elemi iskola után kereskedelmi iskolába járt szülővárosában, majd segítőtestvérként belépett a Társaságba. 1915 tavaszától az olasz, az orosz és a román fronton szolgált mint katona, kétszer megsebesült, majd Olaszországban és Franciaországban volt hadifogoly, csak 1919 őszén térhetett vissza Mo.-ra. 1920-ban tette le az utolsó fogadalmát. A fővárosi, a szegedi és a kalocsai rendházakban dolgozott, majd 1930 őszén, Szajkó József társaságában a kínai misszióba utazott. Csak két hónapot töltött a hszienhszieni nyelviskolán, utána karácsonyra a tamingi misszióba érkezett, ahol 1947-ig Tamingban és Pujangban tevékenykedett, először házimunkával és a virágoskerttel foglalkozott, majd beállt F. Litzler mellé, hogy megtanulja az építési ismereteket, hogy átvehesse a misszió építkezéseinek irányítását. 1947 áprilisától Vajda Tiborral, a magyar missziós nővérekkel és a szeminaristákkal Vejhujfuba költözött. Majd a kaliforniai jezsuiták főnöke, Eugene Fahy püspök Jangcsouba kérte segítségül, ahol kiutasításáig dolgozott. 1951 őszén Makaóba ment, hogy segítsen Zsámár Jenő atyának a kínai–magyar szótár munkálataiban. 1952 júliusában a szótárt készítő munkacsoport átköltözött a tajvani Tajcsongba. 1951 novemberétől Msgr. Fahy újbóli megkeresésére csatlakozott a Fülöp-szigeteken tevékenykedő amerikai jezsuita misszióhoz. 1957-ben visszatért Tajvanra, és csatlakozott a Lischerong Gáspár vezetése alatt álló magyar jezsuitákhoz, ahol Pucében működött.

Szülővárosából Szakolcáról lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után egy évig Nagyszombatban grammatikát tanított. 1720–2 között Grazban bölcseletet tanult. Utána Szakolcán, Trencsénben és újra Szakolcán tanított. 1726–30-ban Nagyszombatban végezte a teológiát, és utána Besztercebányán a harmadik próbaévet. 1732–5-ben Kassán bölcseletet tanított és szlovák ünnepi szónok volt. 1736-ban Zsolnán lett házfőnök és plébános, de egy év múlva meghalt. Kétkötetes művet írt a természet és a művészet titkairól.

Luxembourg-ból származott. A középiskolát ott végezte és két évig bölcseletet tanult Reimsben. A belgiumi Tournai-ban lépett be a Társaságba. 1757–60-ban Luxembourg-ban és a következő két évben Lüttichben retorikát tanított. Luxembourg-ban kezdte el a teológiai tanulmányokat, ahol 1764-ben pappá szentelték. Miután 1764-ben Franciaországban feloszlatták a jezsuita rendet, 1766-ban Nagyszombatban fejezte be a teológiát, és rögtön utána Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. Azután gróf Andrássy István fiának nevelője lett. Ez az idő intellektuális fejlődésének fontos állomása lett. Látta a francia enciklopédisták káros befolyását és hitellenes törekvéseit. 1769-ben Itálián, Csehországon és Németországon keresztül tért vissza Belgiumba. Ott Nivelles-ben tanított, és Lüttichben 1772–3-ban híres hitszónokká vált. A Társaság feloszlatása után világi pap lett. 1790-ben a malini érsek szolgálatába került. 1794-ben, Belgium francia megszállásakor, Németországba ment. Paderbornban a szeminárium igazgatójává nevezték ki. 1797-ben a regensburgi püspök hívta magához, ott maradt haláláig. De Feller főleg mint író vált híressé. 1774–94 között adta ki Journal historique et littéraire című folyóiratát hatvan kötetben. Harcolt II. József császár ellen, és védte az egyház jogait és Belgium önállóságát. Ez irányú írásai tizennyolc kötetet tesznek ki.

Szerzetesi életét Nagyszombatban kezdte és újoncidejét St. Andräban folytatta. Ugyanott 1867–8-ban retorikai tanulmányokat végzett. A következő három évben Pozsonyban bölcseletet tanult. 1872–4-ben Kalocsán fizikát, természetrajzot és kémiát tanított. A teológiát Innsbruckban végezte 1875–8 között. Ott szentelték pappá 1877-ben. 1879-ben Kalocsán természetrajzot és matematikát tanított. A harmadik próbaévet 1880-ban a belgiumi Drongenban végezte. 1881-től haláláig Kalocsán élt és dolgozott az 1883–5-ös éveket kivéve, amikor Pozsonyban a bölcsészeti főiskolán felsőbb matematikát adott elő. 1881-ben Braun Károlynak, a Haynald csillagvizsgáló első igazgatójának asszisztense és 1886–1913-ig utóda lett. Levelező tagja volt az MTA-nak, tagja a Szent István Akadémiának, 1902-től az Accademia Pontificia dei Nuovi Linceinek, tiszteletbeli igazgatója a Montevideói Nemzetközi Napkutató Intézetnek stb.
Fontos eredményeket ért el a napkutatásban és az időjárás vizsgálatában. Tudományos munkája elején kimutatott a légnyomás változásaiban egy állandó elemet. Kutatásait kiterjesztette Menyhárt László megfigyelései alapján Boromára (Mozambik) is, ahol feltételezéseit a hármas hullámokra bizonyítva látta. Dolgozott olyan eszközök készítésén, melyek a viharok kifejlődését vagy legalább káros hatásait befolyásolhatták, és a mezőgazdaság szolgálatára lehettek. Később kereste a meteorológia és a csillagászat viszonyát. Csillagászati megfigyeléseinek középpontjában a Nap kitörései, protuberanciái álltak. Több mint harminc éven keresztül rendszeresen figyelte, regisztrálta és magyarázta azok időszakosságát, nagyságrendjét és befolyását. Megfigyelései számára Kalocsa mint kisváros az Alföldön kiválóan megfelelt. Eredményei a protuberanciák természetéről, a kromoszféra struktúrájáról ma is helytállóak. Európa tudományos folyóirataiba mintegy százkilencven cikket írt.

A pécsi Pius Gimnáziumban érettségizett, majd belépett a Jézus Társaságába. 1934–7 között a zugligeti Manrézában skolasztikus novíciusként Kaszap István szobatársa, majd retorikus volt. 1937–40 között Bp.-en és Kassán filozófiát tanult. 1940–3-ig a magiszteri éveit töltötte, először egy évet Kalocsán, majd két évet Szatmárnémetiben. 1943-tól Szegeden teológiát tanult, ahol pappá szentelték. 1947–8-ban a Manrézában végezte a terciát. 1948-ban Mezőkövesden, majd a következő évben Hódmezővásárhelyen volt lelkész és hitoktató. 1950-ben a kispesti Jézus Szíve-templomban volt lelkész. A szétszóratás után mintegy húsz különböző helyen dolgozott, fizikai munkát végzett. 1967-ben középfokú külkereskedelmi oklevelet szerzett, 1968-ban szakmai anyaggal bővített nyelvvizsgát tett. 1979-ben ment nyugdíjba. Mint nyugdíjas a Krisztina téri templomban, a Szent Család-kápolnában, a Szent Imre-kápolnában, a pesti Jézus Szíve-templomban segített ki. A jezsuita rend visszaállítása után először a Radvány utcai idősotthonba, majd 1998-ban a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonba költözött.

Pozsonyban született, a csehországi Brünnben végezte a próbaéveket. 1598–1601-ig Kolozsváron volt. Egy évig retorikát és három évig bölcseletet tanult. Utána 1604-ig Grazban, majd 1605-ben Bécsben volt teológus. 1604-ben szentelték pappá. 1606-ban Brünnben végezte a harmadik próbaévet. A következő két évben Olmützben tanított középiskolában. 1609-ben Grazban volt házgondnok, 1610–1-ben a konviktus igazgatója és 1612-ben Alsólendván misszionárius volt. 1613–4-ben a homonna-ungvári területen dolgozott. A következő évben Homonnán volt házgondnok, majd a munkácsi misszióhoz tartozott. Utána az Eszterházy-birtokokon működött. 1618-ban Nagyszombatban házi lelkiatya, 1619-től rektor volt. Bethlen Gábor támadásakor menekülnie kellett Bécsbe. 1623-tól újra Nagyszombatban volt rektor, 1627-től a szegény tanulók otthona és a nemesi konviktus vezetője volt haláláig.

Huszonkét éves korában lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1928-ban Pécsett, 1929–32-ben Kalocsán, 1933-ban Pécsett, 1934-ben Bp.-en és 1935–6-ban Kalocsán a kisszemináriumban dolgozott. Onnan került 1937-ben a törökországi misszióba, melyet akkor indított meg a magyar rendtartomány. 1962–5 között a római Német–Magyar Kollégiumban dolgozott, majd visszatért Isztambulba, ahol meghalt.

1925–7 között Érden volt testvérnovícius, 1928-ban Pécsett szakács. 1929-ben Kalocsán ruhatáros és házi mindenes; 1930–1 között Szegeden ruhatáros, házi mindenes és a szolgák felügyelője volt. 1933–7-ig a pesti rendházban volt ruhatáros, sekrestyés és pincemester. 1938-tól Szegeden portás és házi mindenes, majd 1944-től Kassán templomgondnok, ruhatáros és portás volt. 1947–9 között Hódmezővásárhelyen volt templomgondnok, bevásárló, házi mindenes és ruhatáros. 1950-ben Kaposváron bevásárló és ruhatáros lett. A szétszóratás után 1956-ig Bp.-en fizikai munkásként dolgozott. 1957-ben Balatonfüreden volt borász. 1957–66 között Nagykanizsán, majd 1966–84-ig Debrecenben volt sekrestyés. 1984-től a pannonhalmi szociális otthonban élt.