1381 – 1400 / 1554 megjelenítése

Tattay István

Tattay István
1623. febr. 2. Nagyszombat. Nyelv: magyar. SJ 1639. okt. 13. Bécs. Psz. 1652. Bécs. F. 1657. aug. 15. 4 fog. prof. Nagyszombat. †1676. ápr. 11. Nagyszombat.
Életrajz
Nagyszombatban született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Pozsonyban tanított. 1643–5 között Grazban végezte a bölcseletet. 1646-ban Sopronban, 1647–8-ban Kolozsmonostoron tanított. 1649–52-ben Bécsben tanult teológiát. 1652-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1654-ben Sopronban a házgondnoki hivatalt látta el. 1655-ben Nagyszombatban retorikát tanított. 1656-ban Komáromban hitszónokként működött. A következő évben bölcseletet tanított Nagyszombatban, és a nyomda igazgatója volt. 1758–9-ben Trencsénben az újoncmester helyetteseként működött. 1660-ban Szepeskáptalanon házfőnök, utána Pozsonyban három évig rektor és egy évig házi lelkiatya volt. 1665-ben Bécsben a Pázmáneumot igazgatta. 1666–7-ben Pozsonyban a házi lelkiatya feladatát látta el. 1668-tól haláláig Nagyszombatban a szeminárium igazgatója volt.
M
M: Sapientia pernix. Nagyszombat, 1655.
Ir
Ir: CPA II. 768; RMK II. 833; RMNy III. 2600; So VII. 1891; St 361; Szi XIII. 1345.
Születési idő
1623-02-02
Születési hely
Nagyszombat
Belépés ideje
1639-10-13
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1657-08-15
Fogadalomtétel helye
Nagyszombat
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1652
Papszentelés helye
Bécs
Halálozás ideje
1676-04-11
Halálozás helye
Nagyszombat
Beszélt nyelvek
magyar

Taucher Ferenc

Taucher Ferenc
1738. júl. 15. Kolozsvár. Nyelv: magyar, német. SJ 1753. okt. 15. Trencsén. Psz. 1768. Bécs. F. 1771. aug. 15. 4 fog. prof. Győr. †1820. okt. 20. Buda.
Életrajz
Kolozsváron született, Pécsről lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1757–8-ban Bécsben tanult bölcseletet. Utána Nagyszombatban szentírási héber és görög nyelvet tanult. 1760–1-ben Győrben grammatikát tanított. 1762–3-ban a híres Scherffer Ferencnél egy kilenc hallgatóból álló csoportban matematikát tanult. Utána Egerben tanított egy évig. 1765–8-ban Bécsben végezte teológiai tanulmányait. 1768-ban szentelték pappá. A következő évben a nagyszombati csillagvizsgáló asszisztense lett. 1770-ben Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1771-ben Győrben, 1772-ben Kolozsváron bölcseletet, 1773-ban Nagyszombatban kontroverziát tanított. A Társaság feloszlatása után a budai csillagvizsgáló igazgatója és az egyetemen a csillagászat tanára lett. 1806-ban vonult nyugalomba. Pontos meteorológiai és mágneses mérései alapján hosszú időre visszamenőleg ismerjük Bp. éghajlatát és földmágneses adatait.
M
M: Observatio eclipsis Solis 3. junii 1769 facta in collegio Tyrnaviae. Ephemerides 1772. 257–8.
Ir
Ir: LKKOS 1373–4; MÉL II. 828; Nom. III. 1690; Pe 1372; So VII. 1892; St 361; Szi XIII. 1350; Zelliger 520; KJKT 75.
Születési idő
1738-07-15
Születési hely
Kolozsvár
Belépés ideje
1753-10-15
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1771-08-15
Fogadalomtétel helye
Győr
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1768
Papszentelés helye
Bécs
Halálozás ideje
1820-10-20
Halálozás helye
Buda
Beszélt nyelvek
német

Tausch Kristóf

Tausch Kristóf, testvér
1673. dec. 25. Innsbruck. Nyelv: német. SJ 1698. okt. 25. Bécs. F. 1709. febr. 2. C. t. Bécs. †1731. nov. 4. Neisse.
Életrajz
Innsbruckban született 1673-ban. 1698-ban lépett be Bécsben a Társaságba. Mestersége valószínűleg festő volt. Próbaideje után is Bécsben maradt. 1703-ban Andrea Pozzo Bécsbe érkezett a templom építésére és kifestésére. Tausch rögtön mellékerült, és megtanulta tőle a festészetet és az építészetet. Együtt dolgoztak a jezsuita templom és a Liechtenstein-palota mennyezetfreskóin. Pozzo 1708-ban Bécsben meghalt, így megkezdett műveit, a prágai Clementianum ebédlőjét és a bécsi újoncház átépítését Tausch fejezte be. 1713–5-ben a trencséni jezsuita templomot készítette el. 1716–8-ban Bécsben az újoncház templomán dolgozott. 1719–21-ben Rómában tartózkodott. 1722-ben Goriziában megépítette a Szent Ignác-templomot. A következő évet újra Bécsben töltötte. 1724-től a cseh rendtartományban folytatta működését, ahol az általa tervezett főoltárt a boroszlói jezsuita templomban felépítették, melyre 1725-ben ő festette a Krisztus bemutatása a templomban című képet. A sziléziai Neissében telepedett le. Itt elkészítette jezsuita kollégium és a Szentháromság Kórház terveit, továbbá a glatzi templom főoltárát is, amelyet 1727–9-ben építettek fel. A kecskeméti piarista Szentháromság-plébániatemplom főoltárának képe is az ő műve, de az időpont bizonytalan.
Ir
Ir: Nom. III. 1691; MKL XIII. 717; Garas K.: Christoph Tausch. Magyarországi festészet a 18. században. Bp., 1955. 9; Christoph Tausch. Művészeti Lexikon IV. Bp., 1984. 514; R. Holownia: „…weil der Frater Tausch beständig abwesend ist…” Christophorus Tausch (1673–1731) Universal-Künstler des Jesuitenordens und des Fürstbischofs von Breslau. Reiselust und Kunstgenuss. Barockes Böhmen, Mähren und Österreich. Szerk. F. Polleroß. Petersberg, 2004. 89–103.
Születési idő
1673-12-25
Születési hely
Innsbruck
Belépés ideje
1698-10-25
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1709-02-02
Fogadalomtétel helye
Bécs
Fogadalom
C. t.
Halálozás ideje
1731-11-04
Halálozás helye
Neisse
Beszélt nyelvek
német

Taxoni (Taksonyi) János

Taxoni (Taksonyi) János
1677. szept. 17. Sáros. Nyelv: magyar, szlovák. SJ 1697. okt. 15. Trencsén. Psz. 1709. Nagyszombat. F. 1715. febr. 2. 4 fog. prof. Kolozsvár. †1746. jún. 4. Varasd.
Életrajz
Sároson született, Trencsénben lépett be a Társaságba. 1700–2-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet. 1703–5 között Gyöngyösön tanított grammatikát. 1706-ban Bécsben kezdte meg teológiai tanulmányait, majd 1707–9-ben Nagyszombatban folytatta, 1709-ben ott szentelték pappá. 1710-ben Leobenben elvégezte a harmadik probációt. 1711-ben Székelyudvarhelyen hitszónok volt. 1712–4-ben Kassán bölcseletet, 1715-ben Kolozsváron kazuisztikát és kontroverziát tanított. 1716–9-ben Győrben hitszónok és a kazuisztika tanára volt. 1720-ban Nagyszombatban hitszónokként és a Szent Adalbert-szeminárium vezetőjeként működött. 1721-ben Nagybányán, 1722–4-ben Ungváron, 1725-ben Komáromban, 1726-ban Szatmárnémetiben, 1727-ben Rozsnyón, 1729-ben újra Komáromban, 1730–1-ben Kőszegen, 1732–3-ban Győrben volt hitszónok. 1734-ben Grazban a Mária-kongregációt vezette. 1735–44-ben Győrben lelkipásztor volt. 1745–6-ban Varasdon a házi lelkiatya feladatát látta el haláláig.
Vallásos irodalmi témájú műveit többségében magyarul írta. Fő műve Az emberek erköltseinek és az Isten igazságának Tükörei című kétkötetes, három kiadást megért munkája, korának egyik legnépszerűbb olvasmánya. Perger Gyula így jellemzi a művet: „A példatár két könyvből, azaz két kötetből áll. Mindegyik kötet három részre tagolódik. Egy-egy rész tizenkét történetet foglal magába, a történetekhez pedig mindig három elmélkedő magyarázat, »tanúság« kapcsolódik. Ezek a tanúságok erkölcstani fejtegetések, melyek szintén tartalmaznak rövidebb történeteket. Így mintegy háromszázötven hosszabb-rövidebb példázatot találunk a könyv két kötetében.”
M
M: Horologium sapientis. Nagyszombat, 1714; Rhetoricum simplex. Nagyszombat, 1714; A purgatorium-beli lelkeknek állapottyok, s azoknak az ő jó-tévőjökhöz hálaadatosságok. Nagyszombat, 1718; A negyvennapi bőjtnek szentsége. Nagyszombat, 1739; A Kálvária hegynek szentsége. Győr, 1739; Az emberek erköltseinek és az Isten igazságának tükörei. Győr, 1740.
Ir
Ir: Nom. III. 1692–3; Pe 503; Petrik 1712–1860/III. VII; Po III/3 20917–20; Po Magyar 170. 1592–5; So VII. 1901; St 362; Szi XIII. 1361–2; MKL 13. 723; Jablonkay G.: Taxonyi János S. J. XVIII. századbeli magyar író élete és erkölcstanító példatára. Kalocsa, 1910; Clauser M.: Taksonyi János, 1677–1746. Száz jezsuita arcél II. 491–503; Gerencsér I.: Taksonyi János nyelvéből. Magyar Nyelvőr 31. (1902) 253–4; Zsoldos J.: Talmudi gondolat Taksonyi János példatárában. Libanon, 1936. 160–1; Sinkó F.: Csudatörténetek. Bp., 1985. 141–92, 302–5; Perger Gy.: A szájhagyományozás lehetőségei egy XVIII. századi jezsuita erkölcstanító példatára alapján. MJK 285–99.
Születési idő
1677-09-17
Születési hely
Sáros
Belépés ideje
1697-10-15
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1715-02-02
Fogadalomtétel helye
Kolozsvár
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1709
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1746-06-04
Halálozás helye
Varasd
Beszélt nyelvek
szlovák

Tegyey Gábor

Tegyey Gábor
1930. dec. 12. Bp. SJ 1949. aug. 14. Bp. Psz. 1961. júl. 31. F. 1974. nov. 5. †2014. febr. 23. Bad Dürkheim.
Életrajz
1949-ben kezdte meg a noviciátust a zugligeti Manrézában, de a következő évben Szegedre kényszerült novíciustársaival együtt, majd onnan Jászberénybe internálták. Innen megszökve 1950–2 között a bp.-i Központi Szemináriumban tanult teológiát, utána megszerezte az orosztanári diplomát, ezt tanította 1956-ig, amikor is külföldre távozott. 1957-ben Pullachban fejezte be filozófiai tanulmányait, majd Kalksburgban volt egy évig magiszter. 1959-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Frankfurtban, de 1960–2 között Lyonban fejezte be, ahol 1961-ben szentelték pappá. 1963-ban Saint-Martin-d’Ablois-ban végezte a terciát, majd 1964–73 között Mannheimben a Heinrich Pesch Haus szociális központ munkatársa volt, miközben Heidelbergben a szociológiai doktorátusára készült. 1974–8 között Ludwigshafenban dolgozott. 1979–97 között Brüsszelben az OCIPE munkatársa, 1991–5 között igazgatója volt. 1998-ban kisebb agyvérzés érte, Münchenben gyógyult, közben lelkészkedett. 1999-től Bad Dürkheimben lett kórházi lelkész.
M
M: Isten szereti az embereket. Kalocsa, 2007.
Ir
Ir: Pálos 193; MJTN 226; Tegyey Gábor S. J. jezsuita atyával beszélget Hegyi Gyula. ProvH 8. (1992. április) 14–5; Székely Á.: Az európai egység felé. Beszélgetés Tegyey Gábor jezsuita atyával. ProvH 8. (1992. április) 15–7; MJN 260.
Születési idő
1930-12-22
Születési hely
Bp
Belépés ideje
1949-08-14
Belépés helye
Bp
Fogadalomtétel ideje
1974-11-05
Papszentelés ideje
1961-07-31
Halálozás ideje
2014-02-23
Halálozás helye
Bad Dürkheim

Teixlperger (Taixelperger, Ördögvári) Ferenc

Teixlperger (Taixelperger, Ördögvári) Ferenc
1705. okt. 27. Komárom. Nyelv: magyar, német. SJ 1720. okt. 28. Bécs. Psz. 1734. Nagyszombat. F. 1739. febr. 2. 4 fog. prof. Nagyvárad. †1742. okt. 12. Szatmárnémeti.
Életrajz
Szülővárosából, Komáromból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1724-ben Grazban kezdte a bölcseleti tanulmányokat, melyeket 1725–6-ban Nagyszombatban folytatott. 1727-ben Egerben, 1728–9-ben Győrben és 1730-ban Nagyszombatban tanított középiskolában. 1731–3-ban Grazban, 1734-ben Nagyszombatban tanult teológiát. 1734-ben szentelték pappá. A következő évben Székesfehérváron grammatikát tanított. 1736-ban Besztercebányán volt harmadik probációban. 1737–42 között hitszónokként működött Pécsett, Egerben, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen két évig, és Szatmárnémetiben haláláig.
M
M: Virtus coronata regum Hungariae. Nagyszombat, 1730.
Ir
Ir: Nom. III. 1679; So VII. 1907; St 362; Szi XIII. 1377.
Születési idő
1705-10-27
Születési hely
Komárom
Belépés ideje
1720-10-28
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1739-02-02
Fogadalomtétel helye
Nagyvárad
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1734
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1742-10-12
Halálozás helye
Szatmárnémeti
Beszélt nyelvek
német

Temerdek Ferenc

Temerdek Ferenc
1662. febr. 22. Pozsony. Nyelv: magyar. SJ 1680. nov. 28. Trencsén. Psz. 1693. Nagyszombat. F. 1698. febr. 2. 4 fog. prof. Győr. †1708. szept. 18. Sopron.
Életrajz
Pozsonyban született, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1684–6-ban Grazban tanult bölcseletet. 1687–9-ben Kassán tanított középiskolában. 1690–3-ban teológiát tanult Nagyszombatban. 1694–5-ben Egerben hitszónok volt. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1697–9-ben Székesfehéváron, 1700-ban Esztergomban, 1701-ben Egerben volt hitszónok. 1702–7 között Szatmáron házfőnökként működött, onnan Sopronba került házi lelkiatyának, ahol rövidesen meghalt.
Ir
Ir: Nom. III. 1695; Pe 306; So VII. 1922; St 362–3.
Születési idő
1662-02-22
Születési hely
Pozsony
Belépés ideje
1680-11-28
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1698-02-02
Fogadalomtétel helye
Győr
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1693
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1708-09-18
Halálozás helye
Sopron
Beszélt nyelvek
magyar

Temesi József

Temesi József
1920. febr. 9. Kaposvár. Nyelv: magyar. SJ 1956. dec. 31. Bp. Psz. 1943. márc. 21. Veszprém. F. 1981. febr. 2. 4 fog. prof. Bp. †2002. júl. 20. Leányfalu.
Életrajz
A középiskolát Kaposváron végezte. 1938–43-ban a veszprémi egyházmegye papnövendéke volt. 1943-ban Tüskeváron, a következő évben Fűzfőgyártelepen volt káplán. Itt tanúja volt Bódi Margit életének és vértanúhalálának. Később megírta a fiatal lány életrajzát. A háború után megkezdődött papi életének kálváriája, mivel a papi békemozgalomtól való tartózkodása miatt sokszor került kényes helyzetbe. 1956-ban titokban felvették a Jézus Társaságába. Az ötvenes években tizenegy év alatt tizenhárom különböző plébániára helyezték. Utána nyugalmasabb évek jöttek sok betegeskedéssel. Ezalatt folytatta tanulmányait, jeles eredménnyel megszerezte a teológiai doktorátust. 1975-től Balatonkenesén volt plébános, ahol már nem háborgatta őt a rendőrség. 1985–8-ig a Budapesti Központi Papnevelő Intézet lelkivezetője volt. 1988 szeptemberétől haláláig Leányfalun a Lelkigyakorlatos Házban teljesített szolgálatot.
M
M: Ki volt Bódi Magdi. Kézirat gyanánt. 1956; Tanúságtétel vértanúvérrel. Bp., 1992; Kiért és miért testesült meg az Ige? 2. kiad. Kecskemét, 1993; Jézus Krisztus szeretetével. Kecskemét, 1996; „Örök szeretettel…” ÜJV 239–79; Witnessing with White Lily and Red Blood. Toronto, 1997.
Ir
Ir: MJTN 226–7; Temesi J.: „Örök szeretettel”. ÜJV 239–84; Hevenesi J.: P. Temesi József (1920–2002). ProvH 78. (2002. július–szeptember) 50–3; P. Temesi József rövid önéletrajza. ProvH 78. (2002. július–szeptember) 53–5.
Születési idő
1920-02-09
Születési hely
Kaposvár
Belépés ideje
1956-12-31
Belépés helye
Bp
Fogadalomtétel ideje
1981-02-02
Fogadalomtétel helye
Bp
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1943-03-21
Papszentelés helye
Veszprém
Halálozás ideje
2002-07-20
Halálozás helye
Leányfalu
Beszélt nyelvek
magyar

Tempelmann Anton

Tempelmann Anton
1657. jan. 2. Prága. Nyelv: német. SJ 1672. szept. 30. Brünn. F. 1690. febr. 2. 4 fog. prof. Bécsújhely. †1696. júl. 30. Nagyszeben.
Életrajz
Prágában született, Brünnben lépett be a Társaságba. Neve az osztrák rendtartományban, 1689-ben jelent meg először: Besztercebányán hitszónok, hitoktató és házi lelkiatya volt. 1690-ben Bécsújhelyen, 1691-ben Sopronban, 1692–6-ban Nagyszebenben volt hitszónok haláláig.
M
M: Musarum choreae. Nagyszeben, 1693.
Ir
Ir: Nom. III. 1696; RMK II. 1762; So VII. 1924; St 362–3; Szi XIV. 19; Nemeshegyi P.: A jezsuita teológia sajátosságai a XVI. századtól a XXI. századig. MJK 44–52.
Születési idő
1657-01-02
Születési hely
Prága
Belépés ideje
1672-09-30
Belépés helye
Brünn
Fogadalomtétel ideje
1690-02-02
Fogadalomtétel helye
Bécsújhely
Fogadalom
4 fog. prof.
Halálozás ideje
1696-07-30
Halálozás helye
Nagyszeben
Beszélt nyelvek
német

Teres (Terestyéni) Gusztáv (Ágoston)

Teres (Terestyéni) Gusztáv (Ágoston)
1931. jan. 25. Kecskemét. Nyelv: magyar. SJ 1949. aug. 4. Bp. Psz. 1959. júl. 31. Frankfurt. F. 1963. aug. 15. 4 fog. prof. Oslo. †2007. dec. 21. Oslo.
Életrajz
Kecskeméten született, onnan lépett be 1949-ben a Társaságba. Első fogadalmait már a szétszóratásban tette le. 1951–3-ban a Központi Hittudományi Akadémián tanult, ahonnan 1953-ban eltávolították. Utána több hónapos átképző tanfolyam után villanyszerelő lett a Ganz Vagongyárban. 1956 végén külföldre távozott. 1957-ben a spanyolországi Oñában kezdte meg teológiai tanulmányait, de két év múlva, súlyos betegség miatt, Frankfurtban folytatta. Ott szentelték pappá 1959. július 31-én, Szent Ignác ünnepén. 1961-ben Münsterben végezte a harmadik próbaévet. Gyenge volt az egészsége, hallásával is nehézségek voltak. Első munkahelyeként a norvégiai Oslóba került P. Horváth Kálmánhoz a magyarok gondozására. A magyar fiatalok számára megszervezte a Sík Sándor Cserkészcsapatot. Mellette nagy akaraterővel fizikai, csillagászati és matematikai diplomát szerzett. Mivel e tanulmányait állami kölcsönből végezte, törlesztésére gimnáziumi tanári helyettesítéseket és laboratóriumi félállásokat vállalt. 1984-ben került kapcsolatba a vatikáni csillagvizsgálóval, ahol évente több hónapot dolgozott. A rendszerváltás után magyarországi asztronómusokkal is együttműködött; megkezdte előadói tevékenységét, fő témája volt a betlehemi csillag. 1994-ben jelent meg először Mágusok és a Csillag Máté evangeliumában című műve, mely azóta még három kiadást ért meg, és 2000-ben angol nyelvre is lefordították. Magyar fizikusokkal és teológusokkal együttműködve 2004-ben elindították a kétévenkénti Manréza Szimpózium előadás-sorozatot. P. Teres Oslóban halt meg 2007. december 21-én.
M
M: Idéverden i „Kristin Lavransdatter”. Sigrid Undsets trilogi. Oslo, 1969; Nytidens visjoner – fremtidems hap. Kézirat. Oslo, 1980; Betlehemstjernen – hva var det som hendte? Oslo, 1983; A keresztút. Jeruzsálem Kr. u. 33. Hamilton, 1983; A keresztút. A 14 stáció képeivel, idézetekkel és imákkal. Bp., 1986; Biblia és asztronómia. Mágusok és a Csillag Máté evangéliumában. Bp., 1994; The Bible and Astronomy. The Magic and the Star in the Gospel. Bp., 2000. „Nagy jel az égen”. (Hetesi Zsolttal közösen.) Kecskemét, 2005; Vallás és tudomány. Bp., 2005. (Manréza Szimpózium, 2004); Magyar jezsuita csillagászok. MJK 312–28; A fejlődéselmélet és a földön kívüli élet kérdései. (Hetesi Zsolttal közösen.) Bp., 2007. 209 (Manréza Szimpózium, 2006).
Ir
Ir: Pálos 192; MJTN 227; Teres G.: Önéletrajz. Anima Una 102. (1986. február) 17–18; Lelkipásztor és tudós csillagász. Páter Teres Gusztáv. ProvH 43. (1996. április–május) 17; MCsill 49; Borovi J.: Teres Ágoston. Az oslói magyar jezsuita páterek tevékenysége. Magyar katolikus lelkipásztorok Észak-Európában, 1945–2000. Bp., 2000. 66–73. Nemesszeghy E.: P. Teres Ágoston SJ. Jezsuiták küldetése 16–7; Teres Á.: Az egek hirdetik Isten dicsőségét. AMDG 42; Hetési Zs.: Teres Ágoston. ProvH 107. (2008. július–szeptember) 54–5; MJN 260–1.
Születési idő
1931-01-25
Születési hely
Kecskemét
Belépés ideje
1949-08-04
Belépés helye
Bp
Fogadalomtétel ideje
1963-08-15
Fogadalomtétel helye
Oslo
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1959-07-31
Papszentelés helye
Frankfurt
Halálozás ideje
2007-12-21
Halálozás helye
Oslo
Beszélt nyelvek
magyar

Tersztyánszki János

Tersztyánszki János
1706. nov. 23. Frivaldnádas. Nyelv: szlovák. SJ 1722. okt. 9. Trencsén. Psz. 1736. Nagyszombat. F. 1740. febr. 2. 4 fog. prof. Selmecbánya. †1781. Trencsén.
Életrajz
Frivaldnádason született, Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1726–8-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult. Kassán és Szepeskáptalanon egy-egy évig, majd két évig újra Kassán tanított. 1733–6-ig teológiát tanult Nagyszombatban. 1736-ban szentelték pappá. A következő évben Székesfehérváron tanított és szlovák lelkipásztor volt. 1738-ban Besztercebányán volt harmadik probációban. 1739–40-ben Selmecbányán szlovák ünnepi hitszónokként, 1741-ben Kolozsváron retorikatanárként működött. 1742–5-ig Kassán bölcseletet, 1746–8-ban Budán kazuisztikát, 1749-ben Nagyszombatban szentírástant tanított, és a bölcsészeti kar dékánja volt. 1750–60 között Budán a Királyi Kúrián jogászként működött. 1761–3-ban Ungváron, 1764–6-ban Sárospatakon, 1767-től a Társaság feloszlatásáig Szakolcán a házi lelkiatya hivatalát látta el. Trencsénben halt meg 1781-ben. Latin nyelven írt egyebek mellett Kassa történetéről, a székesfehérvári Mária-kongregációról és Magyarország topográfiájáról.
M
M: Laureata Virginitas et connubio. Kassa, 1731; Cassovia vetus et nova. Kassa, 1732; Immaculata Conceptus Mariani. Nagyszombat, 1734; Ortus et progressus almae Sodalitatis […] Alba Regalensis. Buda, 1737; Oratio funebris Caroli VI. Kolozsvár, 1741; Physica exotica. Kassa, 1745; Panegyricus Divo Francisco Xaverio dictus. Nagyszombat, 1748; Topographia magni Regni Hungariae. Bécs, 1750.
Ir
Ir: LKKOS 1411–2; Nom. III. 1698; Pe 763; Petrik 1712–1860/III. VII; So VIII. 255; St 363; Szi XIV. 40–1; Tercsánszky János (1706). A kolozsvári jezsuita kollégium története. Kolozsvár, 1889. 75; Lukács 126.
Születési idő
1706-11-23
Születési hely
Frivaldnádas
Belépés ideje
1722-10-09
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1740-02-02
Fogadalomtétel helye
Selmecbánya
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1736
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1781
Halálozás helye
Trencsén
Beszélt nyelvek
szlovák

Thalhammer Johann

Thalhammer Johann
1847. dec. 19. Meggenhofen. Nyelv: német, magyar. SJ 1865. szept. 9. Nagyszombat. Psz. 1874. júl. 2. Innsbruck. F. 1881. febr. 2. 4 fog. prof. Kalocsa. †1934. márc. 18. Pécs.
Életrajz
Az alsó-ausztriai Meggenhofenban született, Linzben végezte középiskolai tanulmányait, melyek befejezése után St. Andräban lépett be a Társaságba. A két év próbaidő és egy év retorika után 1869–71-ben Pozsonyban bölcseletet, 1872–5-ben Innsbruckban teológiát tanult. 1876–8-ban Kalocsán francia és görög nyelvet és matematikát tanított. Ezt követően Linzben volt a matematika tanára. 1880-ban a belgiumi Drongenban elvégezte a harmadik próbaévet. 1881–1912-ig Kalocsán tanított főleg természetrajzot, matematikát és geometriát. 1913-tól haláláig az új pécsi gimnáziumban tanította ugyanazokat a tárgyakat, mint Kalocsán. Külön minisztériumi engedéllyel nyolcvanhét éves koráig taníthatott, összesen ötvenhét tanévben.
A tanítás mellett rovartannal foglalkozott: első munkája Kalocsa rovarfaunáját ismerteti. Gyűjtését és kutatását később a legyekre, közülük is a kétszárnyúakra korlátozta. A nyári szünetekben gyűjtőutakat tett Erdélyben és Magyarország vidékein, majd a tanév időszakában vizsgálta ezeket. A szakirodalomban húsz fajta viseli a nevét. Gyűjteménye, melyben kb. hétezer-ötszáz kétszárnyú volt, halála után a Nemzeti Múzeumba került, de az 1956-os októberi harcokban elpusztult. Csak a katalógus maradt meg mintegy ötezer fajtáról.
M
M: Adatok Kalocsa vidéke rovarfaunájának ismertetéséhez. Kalocsa, 1885; Diptera (Hungariae). Bp., 1899; Adatok az erdélyi légyfauna ismertetéséhez. Kalocsa, 1902.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 19348; MÉL II. 850; MJTN 227–8; Petrik 1901–1910/II; Po III/3 24094–5; Szi XIV. 71; Tóth 34–5; P. Thalhammer János 1847–1934. ProvH 32. (1934. II.); Mihályi F.: Mi égett el a Nemzeti Múzeumban? Élet és Tudomány 12. (1957. január 9.) 1, 7–12; Baják M.: Isten napszámosa. Jezsuita Nevelés 2. (1956. március) 1, 17–9; Gebhardt A.: Thalhammer János emlékezete. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. Pécs, 1963, 5–38; G. Zilahi-Sebess: Neue Nematoceren (Diptera) aus dem Karpaten Becken. Acta zool. Acad. Scien. Hung. 2. (1956) 433–40; Bozsó F.: Thalhammer János. Kalocsa nevezetes emberei. Katona István Társaság Tanulmányai Kalocsáról. (1971) 271–2; I. Papp–J. Majer: Thalhammer’s thaumaleids and the thaumaleide of Hungary (Diptera). Folia entomologica hungarica 61. (2000) 233–8.
Születési idő
1847-12-19
Születési hely
Meggenhofen
Belépés ideje
1865-09-09
Belépés helye
Nagyszombat
Fogadalomtétel ideje
1881-02-02
Fogadalomtétel helye
Kalocsa
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1874-07-02
Papszentelés helye
Innsbruck
Halálozás ideje
1934-03-18
Halálozás helye
Pécs
Beszélt nyelvek
magyar

Thauer Johann

Thauer Johann
1692. jan. 2. Pörgölény. Nyelv: magyar, német. SJ 1708. okt. 27. Bécs. Psz. 1720. Kassa. F. 1726. febr. 2. 4 fog. prof. Kolozsvár. †1730. szept. 28. Gyöngyös.
Életrajz
Pörgölényben született, Grazból logikusként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után, 1711-ben Bécsben kezdte és 1712–3-ban Nagyszombatban végezte a bölcseleti tanulmányokat. 1714–7-ben Kolozsváron tanított középiskolában. 1718–21-ben Kassán tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1720-ban. 1722-ben Ungváron tanított. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1724-ben Nagyszombatban retorikát, 1725-ben Kassán és 1726-ban Kolozsváron bölcseletet tanított. A következő évben ugyanott házgondnok volt. 1730-ban Egerben hitszónokként működött. Gyöngyösön halt meg. Művei Kolozsváron és Nagyszombatban jelentek meg.
M
M: Diluculum religionis in Dacia. Kolozsvár, 1716; Idea invicti Austriaci Martis, seu Princeps Eugenius. Kolozsvár, 1717; Sacrum orientis columen Athanasius. Nagyszombat, 1724; Ars semper gaudendi. Nagyszombat, 1728.
Ir
Ir: Nom. III. 1704; Petrik 1712–1860/V; So VII. 1960; St 363; Szi XIV. 94–5; Thauer János (†1730). KJKT 75–6.
Születési idő
1692-01-02
Születési hely
Pörgölény
Belépés ideje
1708-10-27
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1726-02-02
Fogadalomtétel helye
Kolozsvár
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1720
Papszentelés helye
Kassa
Halálozás ideje
1730-09-28
Halálozás helye
Gyöngyös
Beszélt nyelvek
német

Theodati Ferenc

Theodati Ferenc
1642. aug. 15. Kassa. Nyelv: német. SJ 1660. okt. 12. Trencsén. Psz. 1670. Kassa. F. 1673. aug. 15. C. sp. †1708. febr. 22. Győr.
Életrajz
Szülővárosából, Kassáról lépett be végzett bölcsészként Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1663-ban Pozsonyban az alsósokat tanította és az iskolai színjátszás felelőse volt. A következő évben Grazban a bölcseletet ismételte. 1665–6-ban Ungváron grammatikát tanított. 1667–70-ben Kassán végezte teológiai tanulmányait. 1671-ben Győrben, 1673–4-ben Lőcsén, 1675–81-ben Kassán, 1682–3-ban Nagyszombatban, 1684-ben Leobenben tanított középiskolában. A következő évben Kőszegen hitszónok volt. 1686–94-ben Trencsénben retorikatanárként és német hitszónokként működött. 1695–7-ben Kőszegen hitszónok, 1698–9-ben Győrben előbb lelkipásztor, majd házgondnok volt. 1700–2-ben Kőszegen hitszónokként, 1703–4-ben Nagyszombatban házgondnok-helyetteseként dolgozott. Utolsó évét Győrben töltötte betegen, ahol 1708-ban halt meg.
M
M: Certamen ante coronam. Lőcse, 1675; Corona Apostolico-Basilica. Kassa, 1679; Hexas lusuum poeticarum. Kassa, 1681; Corona Stellarum XII. Nagyszombat, 1682.
Ir
Ir: Nom. III. 1704–5; Pe 70; RMK II. 1364, 144, 1482, 1513; So VII. 1964; St 364; Szi XIV. 101.
Születési idő
1642-08-15
Születési hely
Kassa
Belépés ideje
1660-10-12
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1673-08-15
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1670
Papszentelés helye
Kassa
Halálozás ideje
1708-02-22
Halálozás helye
Győr
Beszélt nyelvek
német

Thomány Mátyás

Thomány Mátyás
1548 k. Nagyszombat. Nyelv: magyar. SJ 1569. jan. 10. Bécs. Psz. 1580. F. 1570. máj. 20. Prága. †1589. febr. 23. Kisvárda.
Életrajz
Nagyszombatban született, ott tanult grammatikát, és húszéves korában Bécsben vették fel a Társaságba. 1569. januárban Prágába küldték az újoncházba. 1571-től Bécsben konviktusi felügyelő volt. 1574-től bölcseletet és másfél évig teológiát tanult. 1580-ban szentelték pappá, mielőtt Erdélybe küldték. 1580–4 között Kolozsváron házgondnok, majd a gazdasági ügyek felelőse volt. 1585–6-ban Gyulafehérváron, 1587-től haláláig Nagyváradon a házfőnöki hivatalt töltötte be. 1589-ben Kisvárdán halt meg.
Ir
Ir: CPA I. 797; Guilhermy I. 171; LKKOS 1379; MAH I–II; Velics I. 111–2.
Születési idő
1548?
Születési hely
Nagyszombat
Belépés ideje
1569-01-10
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1570-05-20
Fogadalomtétel helye
Prága
Papszentelés ideje
1580
Halálozás ideje
1589-02-23
Halálozás helye
Kisvárda
Beszélt nyelvek
magyar

Thonhauser Theofil

Thonhauser Theofil
1690. aug. 21. Bécs. Nyelv: német. SJ 1705. okt. 5. Bécs. Psz. 1718. Bécs. F. 1724. febr. 2. 4 fog. prof. 1750–1754 tartományfőnök. †1757. szept. 5. Bécs.
Életrajz
Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. A próbaidő után, 1708-ban Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1709–11-ben Grazban bölcseletet tanult. 1712-ben Leobenben, 1713–4-ben Passauban és 1715-ben Linzben tanított középiskolában. 1716–9-ben Bécsben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1718-ban. 1720-ban Judenburgban volt harmadik probációban. 1721–4-ben Grazban bölcseletet tanított. 1725–38-ban Bécsben három évig bölcseletet, négy évig kazuisztikát és hét évig teológiát tanított. 1739–42-ben Linzben, 1743–5-ben Passauban, 1746–8-ban újra Linzben és 1749–50-ben Bécsben volt rektor. 1751–4-ig a rendtartományt kormányozta. 1755-től haláláig újra a bécsi kollégiumot vezette.
M
M: Almae ac Celeberrimae Universitatis Graecensis […] Lustrum sextum. 2 k. Graz, 1723–4; Dissertatio physico-meteorologica. Bécs, 1726; Dissertatio physico-etica. Bécs, 1727.
Ir
Ir: Nom. III. 1709; So VII. 1984; St 364.
Születési idő
1690-08-21
Születési hely
Bécs
Belépés ideje
1705-10-05
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1724-02-02
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1718
Papszentelés helye
Bécs
Halálozás ideje
1757-09-05
Halálozás helye
Bécs
Beszélt nyelvek
német

Thot (Tödt) Gergely

Thot (Tödt) Gergely, testvér
1616. márc. 9. Gyöngyös. Nyelv: magyar. SJ 1643. dec. 13. Bécs. F. 1654. jún. 21. C. t. Kassa. †1672. okt. 8. Tállya.
Életrajz
Gyöngyösön született, Bécsben lépett be testvérként a Társaságba. A kétéves próbaidő után rögtön a hódoltsági misszióba küldték. 1646–9-ben Koppányban, 1650–1-ben Pécsett, 1662-ben Andocson dolgozott. 1653–4-ben Kassán, 1655-ben Ungváron a gazdaságban alkalmazták. 1656-ban Kassán a gazdasági ügyek intézőjének segített. A következő évben Nagyszombatban bevásárló, 1658-ban Pozsonyban portás, majd 1659-től haláláig Kassán a gazdasági ügyek felelősének mukatársa volt.
Ir
Ir: Guilhermy II. 275–6; Nom. III. 1710; Po Magyar 752.
Születési idő
1616-03-09
Születési hely
Gyöngyös
Belépés ideje
1643-12-13
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1654-06-21
Fogadalomtétel helye
Kassa
Fogadalom
C. t.
Halálozás ideje
1672-10-08
Halálozás helye
Tállya
Beszélt nyelvek
magyar

Thullner Johann

Thullner Johann
1668. jún. 24. Tesenbach. Nyelv: német. SJ 1687. okt. 17. Leoben. Psz. 1698. Bécs. F. 1702. febr. 2. 4 fog. prof. Graz. 1727–1731 tartományfőnök. †1747. aug. 21. Krems.
Életrajz
Az ausztriai Tesenbachban született, Linzből végzett bölcsészként lépett be Leobenben a Társaságba. A próbaévek után 1690–3-ban Linzben, 1694-ben Klagenfurtban tanított középiskolában. 1695–8-ban Bécsben tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1698-ban. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1700–1-ben a bécsi kollégiumban tanított. 1702-ben Grazban, 1703–4-ben Goriziában, 1705–7-ben Linzben bölcseletet tanított. 1708-ban Bécsben, 1709-ben Laibachban, 1710–3-ban újra Bécsben matematikát adott elő. 1714–5-ben Passauban volt rektor. 1716–40 között Bécsben élt: 1716–8-ban a tartományfőnök helyettese, 1719–21-ben rektor, 1722–4-ben a konviktus igazgatója, 1725–7-ben újra rektor, 1728–31-ben tartományfőnök, 1732–4-ben újra a konviktus igazgatója, 1735–8-ban megint rektor, 1739–40-ben a konviktus igazgatója volt. 1741-től Kremsben rektorként és 1745-től haláláig a szeminárium igazgatójaként működött.
M
M: Vienna gloriosa. Bécs, 1700; Vienna coronata. Bécs, 1701; Memorabilia Orbis et Civitatis Goritiensis. Laibach, 1704; Geometria extemporanea. Bécs, 1711.
Ir
Ir: Nom. III. 1711; So VIII. 7; St 364.
Születési idő
1668-06-24
Születési hely
Tesenbach
Belépés ideje
1687-10-17
Belépés helye
Leoben
Fogadalomtétel ideje
1702-02-02
Fogadalomtétel helye
Graz
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1698
Papszentelés helye
Bécs
Halálozás ideje
1747-08-21
Halálozás helye
Krems
Beszélt nyelvek
német

Tibor (1928-ig Tlucsko) Mátyás

Tibor (1928-ig Tlucsko) Mátyás
1902. febr. 23. Szentmihályfa. Nyelv: magyar. SJ 1920. aug. 14. Szeged. Psz. 1930. máj. 10. F. 1938. febr. 2. 4 fog. prof. †1995. jan. 13. Bp.
Életrajz
Szentmihályfán született, középiskolai tanulmányait Iglón, Eperjesen és Egerben végezte. 1920-ban Szegeden lépett be a Társaságba. A második próbaévet már az új újoncházban végezte Érden. 1923–5-ben Szegeden bölcseletet tanult. 1926–8-ban a pécsi Pius Gimnáziumban tanított matematikát és fizikát. 1929–31-ben Bp.-en az egyetemen tanult matematikát, fizikát és csillagászatot. 1932-től teológiát tanult egy évig Szegeden, majd három évig az írországi Dublinban. 1934-ben szentelték pappá. 1936-ban Pécsett matematikát, fizikát és angol nyelvet tanított. A következő évben Szegeden végezte a harmadik próbaévet. 1938–40-ben a Castel Gandolfó-i pápai csillagvizsgálóban volt az igazgató asszisztense. Azokban az években a Tejút spirálkarjaiban látható csillagok eloszlása, illetve statisztikailag meghatározható száma volt a kutatás tárgya. Megfigyelései közben felfedezett egy új változó fényű csillagot. 1940-ben a háború miatt haza kellett jönnie, és ezzel megtört tudományos pályafutása. 1941-ben Szegeden, három évig Kassán bölcseletet tanított. 1945–6-ban Bp.-en az egyetemen dolgozott a csillagvizsgáló intézetben. 1947-ben Kalocsára került a csillagvizsgáló vezetésére. Ott kiadta Fényi Gyula utolsó megfigyeléseit, és tervbe vette az egész intézmény felújítását. Erre azonban már nem került sor. Az iskolák államosításával és a szerzetesrendek feloszlatásával megpecsételték a csillagvizsgáló sorsát is. Könyvtárát és felszerelését elosztották Bp., Debrecen és Szeged között. P. Tibor önéletrajzát ezzel a lakonikus mondattal zárja: „1950. június 9-én államosították a Haynald Obszervatóriumot. Aláírtam a lemondást, és Bp.-re mentem, ahol papi munkát vállaltam.” Ettől kezdve negyvenöt éven keresztül lelkipásztori munkát végzett, leghosszabb ideig a terézvárosi plébániatemplomban.
M
M: A napsebesség meghatározása gyenge fényességű csillagok páros csoportosítása alapján. (Németül és angolul is.) Szeged, 1932; Double star measures made with the 40 cm refracto at the Vatican Observatory. Città del Vaticano, 1939; The Elements of the Solar Motion as Determinated from the Data of Radial Velocities of the Star fainther than Visual Magnitude 4,5 and being in Diametral Position. Szeged, 1939.
Ir
Ir: Cat. Def. III. 97; F-V 23–24; MJTN 228–9; Mojzes 138–9; Bartha L.: Dr. Tibor Mátyás SJ köszöntése. ProvH 10. (1992. június) 17–8; Bartha L.: Tibor Mátyás köszöntése. Meteor 22. (1991) 7–8, 1–10; Teres–Fenyővári: P. T. M. KMJ III. 222–34; Rezsabek N.: Specula Astronomica Vaticana – a pápai állam csillagvizsgálója. Meteor 32. (2002) 10, 54–8; MCsill 49–50; Miklósházy 52.
Születési idő
1902-02-23
Születési hely
Szentmihályfa
Belépés ideje
1920-08-14
Belépés helye
Szeged
Fogadalomtétel ideje
1938-02-02
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1930-05-10
Halálozás ideje
1995-01-13
Halálozás helye
Bp
Beszélt nyelvek
magyar

Tilmans Theodor

Tilmans Theodor
1536 k. Gent. SJ 1555. Padova. Psz. 1566. dec. 21. Bécs. Elb. 1571.
Életrajz
A belgiumi Gentben született, az itáliai Padovában 1555-ben lépett be a Társaságba. 1556-ban Loretóban volt rendi újonc. 1559–60-ban Forlìban tartózkodott, onnan került Bécsbe. 1563-ig bölcseletet tanult, utána teológiát. 1565-ben Nagyszombatban tartózkodott. 1566 végén Bécsben pappá szentelték. 1569-ben távozott Prágából, de a Társaságból nem lépett ki. 1570-ben Bécsből az alnémet rendtartományba küldték. 1571-ben elhagyta a Társaságot.
Ir
Ir: CPA I. 798.
Születési idő
1536?
Születési hely
Gent
Belépés ideje
1555
Belépés helye
Padova
Papszentelés ideje
1566-12-21
Papszentelés helye
Bécs