Online Jezsuita Történeti Névtár

Kőszegen született, Győrből végzett bölcsészként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1761-ben Nagybányán, 1762-ben Varasdon és 1763–4-ben Budán tanított középiskolában. 1765–8-ban Kassán tanult teológiát. 1768-ban szentelték pappá. A következő évben Rozsnyón tanított grammatikát. 1770-ben Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1771–3-ban Sopronban a konviktus igazgatója volt.

Nagyjeszencén született, Bécsben kezdte újoncidejét. A második évre az újoncház Leobenbe költözött, ahonnan Szunyoghot áthelyezték Trencsénbe. 1688-ban Lőcsén tanított grammatikát. 1689–91-ben Bécsben tanult bölcseletet. Utána Nagyszombatban két és Sopronban egy évig volt középiskolai tanár. 1695–8 között Nagyszombatban tanult teológiát, ott szentelték pappá 1698-ban. Utána Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1700-ban Gyöngyösön hitszónok volt. 1701–3-ban bölcseletet tanított Kolozsváron. 1704–9-ben Gyulafehérváron, 1710-ben Nagyszebenben és 1711–5-ben újra Gyulafehérváron a görög katolikus püspök teológusa volt. 1716–7-ben Kőszegen a rektor, 1718-ban Győrben a gazgasági felelős hivatalát töltötte be. 1719-ben Budán hitszónok és plébános volt. 1720–4-ben Belgrádban, 1725-ben Brassóban és 1726-ban Gyulafehérváron lelkipásztori munkát végzett.

1895–7 között Nagyszombatban testvérnovícius volt, 1898–1908 között Kalocsán szakács és házi kísérő. 1909–10-ben a pesti rendház kertésze, szakácsa és élelmiszer-felelőse volt. 1913-ban Szatmárnémetiben volt szakács, 1914–41 között Kalocsán szakács, kertész, pincemester és bevásárló.

A csehországi Ivanovicében született, 1572-ben a lengyelországi Poznańban lépett be a Társaságba. 1573-ban Braunsbergben volt rendi újonc. Wilnában tanult bölcseletet. Utána középiskolában tanított Jaroslavban és Poznańban. 1584-ben Kolozsváron tanított. Nagyváradon halt meg, már mint pap, 1586-ban.
T

Vácon született, világi papként lépett be Nagyszombatban a Társaságba. 1912–4-ben Innsbruckban egy év bölcseleti és két év teológiai kiegészítő tanulmányokat végzett. 1915-ben Bécs-Lainzban volt harmadik probációban. 1916–27 között Nagykapornakon a plébános és a házi lelkiatya feladatát látta el. 1928–9-ben Bp.-en a rendház gondnoka és a gazdasági ügyek intézője volt. 1930-ban a bp.-i Manrézában is ezeket a feladatokat látta el. 1931–6 között Kalocsán házgondnok volt, valamint 1933–6 között börtönlelkész. 1937–46-ban Nagykapornakon házfőnökként működött, amíg az állam el nem kobozta a birtokok java részét. 1947-től Szegeden élt megtört állapotban. A szerzetesrendek feloszlatása után Pannonhalmára került az idősek otthonába, ahol rövidesen meghalt.

1930–3 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1934–5 között a szegedi kollégiumban, 1936-ban Bp.-en tanult filozófiát. 1937–8 között a pécsi Pius Kollégiumban matematikát és gyorsírást tanított, és a rendház segédkönyvtárosa volt. 1939-től Szegeden tanult teológiát, 1943-ban itt végezte a harmadik probációját. 1944-ben matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett az egyetemen. 1946–7-ben a bp.-i egyetemen bővítette ismereteit. 1948–50 között a kalocsai gimnáziumban tanított matematikát és fizikát, illetve később a szemináriumban tanította ezeket a tárgyakat, mellette lelkigyakorlatokat adott, és a jezsuita segítőtestvérek lelki életét vezette, majd Miskén volt káplán. A szétszóratás után 1950–3 között Bátyán káplán volt, majd egy évet tanított a miskei általános iskolában. 1953–5 között Bp.-en fizikai munkás, 1955–68 között Inotán villanyszerelő volt. 1968–89 között Székesfehérváron előszámlázóként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után, 1971–89 között lelkipásztori kisegítő volt. 1990–4 között a Radvány utcai jezsuita idősek otthonában, majd 1995–7 között a pannonhalmi szociális otthonban élt.

1922–4 között az érdi noviciátust végezte, majd utána a kalocsai jezsuita gimnáziumban befejezte középiskolai tanulmányait. 1928–30 között Szegeden filozófiát tanult, majd 1931–3-ban a pécsi Pius Kollégiumban töltötte a magiszteri éveit. Mivel jelentkezett a kínai misszióba, 1937-ben Kínába utazhatott. Először a kínai nyelvet tanulta Tamingban, majd 1935–8 között Zikavejben elvégezte a teológiát, 1937-ben itt szentelték pappá. 1939-ben Vuhuban végezte a terciát. 1940–4 között Tamingban volt misszionárius, közben két évig körzeti superior, 1942–4 között Taminghszienben rektor és templomigazgató volt. 1949–51 között Csangjüanban missziózott, 1952–4 között még Tamingban tudott dolgozni a misszióban, de a következő évben száműzték Kínából. 1955-ben Makaóra, majd Hsziansanba ment; ezután Neihu Cunban plébános lett a kínaiak között. 1958-ban átírták a távol-keleti provinciába. 1974-től Ausztráliában működött, Sydney-ben a magyar pasztorációban szolgált.

Gyöngyösön született, Kassáról logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1753-ban Esztergomban grammatikát tanított. 1754–60 között Nagyszombatban két évig bölcseletet tanult, három évig a középiskolában tanított, utána egy-egy évig matematikát tanult, s újra középiskolában volt tanár. 1761-ben Egerben tanított. Teológiai tanulmányait 1762–5-ben szintén Nagyszombatban végezte. Ott szentelték pappá 1764-ben. 1766-ban Egerben volt harmadik probációban. 1767–8-ban Nagyszombatban a királyi-érseki konviktusban volt nevelő és a magyar nyelv tanára, majd egy évig az egyetemen matematikát tanított. 1770–2 között Budán a bölcselet és az egyházjog tanára volt. 1773-ban Nagyszombatban teológiát tanított. A Társaság feloszlatása után a kalocsai érsekség papja lett. Nyolc évig dogmatikát tanított a szemináriumban. Tizenkilenc évig kanonok és érseki helynök volt, amikor 1807-ben Kollonich László érsek segédpüspöke lett.

Ókéren született, Bp.-en, a Manrézában lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után ugyanott egy év retorikát is végzett. A bölcseleti tanulmányokra 1941–3-ban Kassára került. Utána egy évig Pécsett volt nevelő a konviktusban. 1945–8-ban Szegeden tanult teológiát, ott szentelték pappá 1947-ben. A harmadik próbaévet a bp.-i Manrézában végezte 1949-ben. 1950-ben hitoktató volt Pécsett, ahonnan Mezőkövesdre hurcolták. Július végétől a Ganz-gyárban dolgozott. Kitanulta a vasesztergályos mesterséget. 1956-ban, a forradalom alatt, szakszervezeti bizalminak választották. 1957. február 22-én fél évre internálták, majd két és fél évre ítélték. 1959 áprilisában szabadult. Később Csömörön lett kántor. 1964 novemberében letartóztatták, négy és fél évre ítélték. 1983-ban Rómába mehetett lelkigyakorlatos tanulmányokra. Kihasználva az alkalmat, nyugat-európai és kanadai körutat tett. 1984 nyarától intenzív munkát végzett a leányfalui lelkigyakorlatos házban. 1986-tól súlyos beteg volt.

Az itáliai Luccában született; Rómában, kereskedőként lépett be a Társaságba. Írni, olvasni tudott, és latinul is valamit. 1563 márciusában a bécsi újoncházban, augusztusban már Nagyszombatban tartózkodott. 1564-ben ugyanott szakács és bevásárló volt. 1566-tól tíz évig Bécsben tartózkodott: eleinte betegápoló, majd az élelmiszerraktár és a pince felelőse volt. 1569-ben bevásárló is lett. Ezekben a munkakörökben dolgozott haláláig.

Monyorókeréken született, Bécsből elsőéves teológusként lépett be Leobenben a Társaságba. 1690-ben Nagyszombatban, 1691-ben Pozsonyban, 1692–4-ben Kolozsváron tanított grammatikát. 1695–8-ban Grazban tanult teológiát, ott szentelték pappá 1698-ban. A következő évben Győrben végezte a harmadik próbaévet. 1700-ban a brassói misszióban dolgozott. A következő évben Székelyudvarhelyen hitszónok, 1702-ben Fogarason misszionárius, 1703–8-ig Marosvásárhelyen házfőnök volt. 1709-ben Kolozsváron tartózkodott. 1710-ben Pozsonyban misszionáriusként, 1711–3-ban Győrben, 1714–5-ben Komáromban, 1716-ban Kőszegen, 1717-ben Nagyszombatban hitszónokként működött. 1718–26 között Sopronban a nemesi konviktus igazgatója és a Szentlélek-templom magyar szónoka volt. 1727-ben Szatmárnémetiben, 1728–9-ben Sárospatakon volt házfőnök és plébános. 1730-ban Ungváron, 1731-ben Egerben, 1732–4-ben Pozsonyban a házi lelkiatya hivatalát látta el. 1735-ben Győrben gyóntatott, majd újra Sopronban a nemesi konviktust vezette. 1738-ban Győrben lett gyóntató, de még ugyanabban az évben Nagyszombatban meghalt.

Sopronban született, Győrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után 1708-ban Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1709–11-ben bölcseletet tanult Bécsben. Utána Pozsonyban egy, Nagyszombatban két, majd újra Pozsonyban és Trencsénben egy évig középiskolában tanított. 1717-ben Nagyszombatban megkezdte teológiai tanulmányait, de a harmadik évben meghalt.

Nagyszombatban végezte a kétéves próbaidőt, utána Kalocsán két és Szatmárnémetiben egy évig volt konviktusi felügyelő. 1872–3-ban az ausztriai St. Andräban két évig retorikát tanult. A bölcseleti kurzust 1874–6-ban Pozsonyban végezte, majd újra Szatmárnémetiben működött két évig. 1879–81 között teológiát tanult Innsbruckban. 1881-ben szentelték pappá. 1882-től nagyon mozgalmas élete volt, és gyakran változtatta állomáshelyét. Legtöbbször Szatmárnémetiben volt három–öt évig. Ott és Nagyszombatban házgondnokként működött. Lelkipásztorként a már említett két rendházon kívül dolgozott Pozsonyban, Nagykapornakon és Kalocsán is. 1914-ben Pozsonyba került, ahol könyvtáros lett, és haláláig írással foglalkozott.

Fóton született, a bp.-i Manrézában lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait 1939-ben Bp.-en kezdte, majd egy év múlva Kassán folytatta. 1942–4-ben Szatmárnémetiben volt nevelő a konviktusban. 1945–8-ban teológiát tanult Szegeden, ahol 1947-ben pappá szentelték. 1949-ben a bp.-i Manrézában végezte a harmadik próbaévet. Az év végétől részt vett Bp.-en egy lelkipásztori továbbképző kurzuson. 1950-ben, a feloszlatás után, Remetekertvárosban, egy év után Makkosmárián volt lelkész. 1954 júliusától P. Pálos Antal utódaként tartományfőnök lett. 1955-ben Makkosmárián kereste a rendőrség, ezért szeptember 1-jén önként jelentkezett. 1956. február 3-án tíz év börtönbüntetésre ítélték. A váci börtönből 1956. október 27-én szabadult. 1957 tavaszán ügyét újratárgyalták, és a vádat visszaminősítették „gyülekezési joggal való visszaélés” vádjára. Két évet kapott, újra be kellett volna mennie. Összeköttetései révén addig kérvényezte az újabb halasztást, míg egy amnesztia alapján végleg kiszabadult. Újra Makkosmáriára került lelkésznek. A templomot kívül-belül felújította. Vendégszeretete híres volt, ezért a szétszóratásban élő jezsuiták szívesen mentek oda éves lelkigyakorlataik végzésére vagy pihenni. Később nagyobb csoportok is összegyűlhettek ott. A rendtartomány belső életére nagy hatással volt P. Tamás 1972 őszén Rómában tett látogatása, mert sikerült néhány súlyos jogi kérdést rendeznie, így például P. Kollár Ferenc tartományfőnök legalitásának elismerését. P. Kollár 1978-ban, halála előtt, őt jelölte utódául. Így már másodszor irányította a rendtartomány életét. A magyar egyház elismerésének egyik jele volt, hogy Lékai László bíboros 1979-es szovjetunióbeli látogatására P. Tamást is meghívta kíséretébe. Szerepe volt a leányfalui lelkigyakorlatos ház létrehozásában és elindításában is. 1983-ban részt vett Rómában a Jézus Társasága 33. általános rendgyűlésén. 1984-ben, amikor rendes hatéves tartományfőnöki ideje letelt, utódját már a rendfőnök tudta kinevezni. Mivel egészsége erősen megromlott, néhány hónappal később beköltözött a székesfehérvári papi otthonba. Ott halt meg 1993 elején.

Zsolnán született, Nagyszombatból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Bécsben végezte a tanárképzőt. 1701-ben Zsolnán tanított. 1702–4-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet. 1705–7-ben Kőszegen grammatikát tanított. 1708-ban, a Rákóczi-felkelés alatt a nagyszombati jezsuita teológusokkal a bécsi Pázmáneumban kezdte meg tanulmányait, de már a következő évben visszatérhettek Nagyszombatba. Ott szentelték pappá 1711-ben. A következő évben Leobenben végezte a harmadik probációt. 1713–4-ben Lőcsén, 1715–6-ban Szakolcán tanított középiskolában. 1717–37 között Lipótváron hitszónok volt.

Tamburini Montesében, Modena közelében született, Novellarában, 1664-ben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1667-ben Piacenzában tanított középiskolában. 1668–70-ben Mantovában tanult bölcseletet. Utána Bresciában tanított a középiskolában. 1674–8 között Parmában végezte a teológiát, ahol már az első évben, nem tudni, milyen okokból, pappá szentelték. 1679–80-ban Faenzában a középiskolában, utána hat évig Bolognában bölcseletet, majd Mantovában 1692-ig teológiát tanított.
Ekkor ott fontosabb munkakörbe került, Rinaldo d’Este bíboros teológusa lett. Amikor Rómába ment, magával vitte teológusát is, aki így a pápai udvarban és a jezsuiták kúriáján is ismertté vált. Amikor a bíboros, aki nem volt pappá szentelve, modenai herceggé lett, és megnősült, magánál tartotta Tamburinit mint gyóntatóját. 1696-ban modenai rektorrá nevezték ki, s mint ilyet megválasztották a XIV. rendi nagygyűlés tagjává. 1697-ben a rendfőnök velencei tartományfőnökké nevezte ki, két év múlva Rómába hívta a Társaság titkárának. X. Ince pápa előírásának megfelelően, miszerint kilencévenként rendi nagygyűlést kell tartani, azt 1706. január 17-re hívták egybe. Röviddel az egybehívás után, 1705. október 27-én meghalt P. González generális. A megadott dátumra az atyák nagy része már megérkezett, de a megnyitással vártak még három napot.
A nyolcvanhárom választó a második menetben P. Tamburinit választotta rendfőnökké. A választók olyan személyt kerestek, aki hajlandó lesz együttműködni az asszisztensekkel. Megtárgyalták azt a problémát is, mi történjen, ha a rendfőnök könyvet ír, és azt ki akarja adni. Tamburini kijelentette, hogy nincs szándékában a könyvírás, és ajánlotta: a következő nagygyűlés rendelje el, hogy a generális is alá van vetve az előírt cenzúrának, ha könyvet akar kiadni. Az atyák bővebben tárgyalták a bölcselet és a teológia viszonyát a kartezianizmushoz, melyről a rendfőnök szakemberekkel együttműködve harminc tételt adott ki. A teológia tanításában ajánlották, hogy a szentatyák tanítására nagyobb gondot kell fordítani, és mérsékelni a tisztán spekulatív tételekkel foglalkozást a tudományos munkában és az oktatásban.
Tamburini hosszú kormányzása alatt mindössze három levelet intézett a Társasághoz, hivatalának első két évében kettőt. Az elsőben a lelki élet kérdéseivel foglalkozott, főleg a fiatal rendtagok nevelésével kapcsolatban. A második levél témája a rendalkotmány megvalósításáról szól az egyes jezsuiták életében. Ezután már csak egy levelet intézett az egész Társasághoz, Gonzaga Szent Alajos és Kosztka Szent Szaniszló szentté avatása alkalmából. A Társaságnak Tamburini kormányzása alatt több mint tizenkilencezer tagja volt. A Társaság apostoli működésében figyelemmel kísérte a katolikus országok határvidékeit Hollandiában, Németországban és Magyarországon. Itáliában két-három évenként kérte a Vatikántól az engedélyt, hogy a szerzetesek számát korlátozó rendeletek ellenére több újoncot vehessen fel, hivatkozva a missziókban a nagyszámú olasz misszionáriusra. Sok gondot okozott neki a spanyol, a portugál és a francia misszionáriusok rivalizálása.
Tamburini kormányzása alatt ötször ült össze a prokurátorok kongregációja. Kivételes esetnek számít, hogy X. Ince pápa kilencévenként tartandó nagygyűlést előíró rendelete ellenére Tamburini alatt egyet sem tartottak. Ennek okai a gyakori európai háborúk voltak: a spanyol örökösödési háború (1701–14) és más háborúk kormányzási idejének felét lefoglalták.
A janzenisták támadásai a Társaság ellen, főleg Franciaországban, az Unigenitus bulla (1713) megjelenése után, megakadályozták, hogy a párizsi rendtartomány 1714–27 között hivatalos tartományi gyűlést tudjon tartani.
A rendfőnöknek a legnagyobb nehézséget kétségkívül a kínai rítusvita okozta. Tamburini, még a Társaság titkáraként, részt vett a kérdés tárgyalásában. A rendfőnök a választását követő napon tanácsosaival együtt tisztelgő látogatást tett XI. Kelemen pápánál. Bár a találkozás kedvező hangulatban telt el, a jó viszony nem tartott sokáig. A nehézséget a kínai és japán missziókban a jezsuiták, a többi szerzetesrend tagjai és a Hitterjesztési Kongregáció misszionáriusai között a hitterjesztés módjáról kialakult vita okozta. Az egyháztörténetben ez „a kínai rítusvita” néven szerepel, melynek három fő témája volt: 1. Az Isten szó kínai fordítása; 2. Konfuciusz értékelése a kínai tudósok tanításában; 3. Az ősök tisztelete. A vita XI. Kelemen pápa halála (1721) után is tovább folytatódott. Utóda XIII. Ince pápa volt. 1723. szeptember 20-án Tamburini, a pápa rendeletére, amelyet a Hitterjesztési Kongregáció juttatott el hozzá, a szent engedelmesség nevében megparancsolta Kína és Japán három fő elöljárójának, hogy adjanak bizonyítékokat a Szentszék előírásainak teljesítéséről. Emellett azonban tiltakozott a pápánál a Hitterjesztési Kongregáció eljárásmódja ellen.
A rendfőnök egy hónappal az új pápa, XIII. Benedek megválasztása után, 1724-ben kihallgatást kért az új pápától, amit Pietro Ottoboni bíboros közbenjárásával meg is kapott, s kérte a pápát, hogy vizsgálják felül a kérdést, és szüntessék meg a jezsuita missziók elleni megszorító rendelkezéseket. A pápa azonban rövid uralkodása alatt nem hozott változást.
Tamburini rendfőnöksége utolsó két évében súlyos beteg volt, misézni sem tudott. Egy héttel XIII. Benedek pápa halála után ő is meghalt. Hátrahagyott írásaiban nem találták nyomát, hogy kinevezett volna vikáriust.

Rózsavölgyön született, végzett bölcsészként Bécsből lépett be ott a Társaságba. A próbaidő után egy-egy évig Kassán, Egerben, Trencsénben, Nagyszombatban és Szakolcán tanított középiskolában. 1688–1701 között Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1701-ben. A következő évben Győrben végezte a harmadik próbaévet. 1703-ban Grazban bölcseletet tanított. 1704-től haláláig Nagyszombatban működött. A huszonhat év jól mutatja egy teológiatanár pályafutását. Először előadta a hároméves bölcseleti kurzust. Utána egy évig kontroverziát, két évig kazuisztikát és egy évig egyházjogot tanított. Közben 1709–10-ben a bölcsészeti kar dékánja is volt. 1711–8-ig teológiát tanított, és 1712-től a teológiai kar dékáni hivatalát is viselte. 1719–21-ben az egyetem rektora, 1722–7-ig kancellárja, majd 1728-tól haláláig újra az egyetem rektora volt. Művei mind Nagyszombatban jelentek meg, főként a teológia köréből, latinul. Magyar nyelvű könyvét az igaz hit szabályairól 1724-ben publikálta.

Valószínűleg Sopronújlakon született. Születése idejét a trencséni újoncház anyakönyvéből vettük. Bécsből lépett be Trencsénben a Társaságba. 1703-ban Pozsonyban grammatikát tanított. 1704–6-ig Nagyszombatban bölcseletet tanult, utána ugyanott egy évig a grammatika tanára volt. 1708–11 között Grazban végezte a teológiát, ott szentelték pappá 1711-ben. 1713–5-ben Gyulafehérváron hitszónok volt. Kolozsváron 1716–8-ban matematikát, 1717–21-ig bölcseletet és 1722–5-ig kontroverziát tanított. 1726-ban Győrben a konviktus igazgatója volt. 1727-től haláláig Egerben kazuisztikát tanított egy évig, utána a házi lelkiatya feladatát látta el.

Nyitranovákon született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Győrben tanított grammatikát. 1651–3-ban Grazban tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Győrben és Sopronban tanított. 1656–9-ben Nagyszombatban hallgatott teológiát. 1659-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1651-ben Ungváron tanított. 1662–6 között Kassán négy évig a bölcselet tanára és egy évig a Kisdy-szeminárium igazgatója volt. 1667–8-ban Nagyszombatban kazuisztikát tanított. A következő évben Sopronban a konviktust vezette. 1670–1-ben Győrben rektor volt. 1673–7 között kazuisztikát, egyházjogot, kontroverziát és szentírástant adott elő. 1678-ban Klagenfurtban kazuisztikát tanított. 1679–80-ban Sopronban a házi lelkiatya feladatát látta el. 1681-ben Lőcsén házfőnök volt. 1682–3-ban Pozsonyban házi lelkiatyaként, utána Leobenben gyóntatóként működött. 1686–8-ban Nagyszombatban a kazuisztika tanára, a szeminárium igazgatója és házi lelkiatya volt. 1689-ben betegen Győrbe került, ahol rövidesen meghalt.
Sokat írt. Műveinek fele a lelkiség köréből magyarul jelent meg. Feldolgozta latinul Szent István, Szent Imre és Szent László életét.

Alsólelócon született, Nagyszombatból logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. 1725–31 között Kassán három évig bölcseletet tanult, négy évig a középiskolában tanított. 1732–5-ben Nagyszombatban volt teológushallgató. 1735-ben szentelték pappá. 1736-ban misszionáriusként működött Liptószentmiklóson. A harmadik próbaévet 1737-ben Besztercebányán végezte. Utána egy évig újra Liptószentmiklóson dolgozott. 1739-ben Szepeskáptalanon, 1740-ben Eperjesen volt hitszónok. 1741–3-ban Ungváron lelkipásztori munkát végzett. 1744-ben Liptószentmiklóson népmisszionáriusként, 1745–6-ban Turócon hitszónokként működött. 1747-től Nagyszombatban, 1751-től Trencsénben, 1753-tól Lőcsén és 1755–65-ben újra Trencsénben volt a gazdasági ügyek felelőse. 1766-ban Esztergomban házi lelkiatyaként és 1767-ben Szepeskáptalanon a Mária-kongregáció vezetőjeként dolgozott. 1768-ban a besztercebányai kollégium birtokán, Ságon, 1769–73-ban Zsolnán végzett lelkipásztori és plébániai kisegítő munkát. Ott halt meg 1781-ben.