Online Jezsuita Történeti Névtár

Tizennégy éves korában Krakkóban lett novícius. 1588–9-ben Kaliszban humaniorát, 1590-ben Poznańban retorikát tanult. 1591–3-ban grammatikát és humaniorát tanított Braunsbergben. 1594-ben Poznańban kezdte el a bölcseleti tanulmányokat, de egy év után újra humaniorát tanított Kolozsváron. 1597 és 1602 között bölcseletet és teológiát tanult Rómában, ahonnan 1603-ban újra Kolozsvárra került német hitszónoknak. Két főnemes kibékítésére Fogarasba indult, de útközben megölték.

Brünnben végezte a kétéves próbaidőt, majd Vágsellyén tanított grammatikát. A bölcseleti tanulmányokat Grazban kezdte el, ahol rövidesen meghalt.

1586-ban, a nagy pestisjárvány idején Kolozsvárról néhány társával Kereszturi Kristófhoz menekült Kővárra. 1587-ben Nagyváradon mindenes volt a házban, 1590–2-ben Váralján volt szakács és sekrestyés. A következő években leggyakrabban a gazdasági ügyek intézőjeként tűnik fel, 1593–5-ben Turócon, 1596–1601-ben Kolozsvárott, majd 1604–6-ban ugyanott, 1607–12-ben Brünnben, 1613–6-ban Zágrábban. Említik más szolgálatait is: betegápoló, bevásárló, portás. Utolsó állomáshelye Nagyszombat, ahol bevásárló, ebédlős és a borospince őre volt.

1577-től Ingolstadtban bölcseletet tanított. 1578–82-ben Münchenben, 1582–5-ben Innsbruckban rektor, 1585–94-ben felsőnémet tartományfőnök volt. Ugyanezt a hivatalt töltötte be 1595–1601-ben az osztrák rendtartományban. Után két évig Bécsben udvari szónok volt. A rendfőnök az alsó-rajnai rendtartomány vizitátoráva tette 1602–4-ben és 1608-ban. 1605–8-ban bécsi rektor volt, közben 1606-ban az osztrák rendtartomány vizitátora. 1608-ban a VI. általános nagygyűlés német asszisztenssé választotta. 1615-ben Claudio Acquaviva rendfőnök halála előtt őt nevezte ki vikáriussá. Amikor az új rendfőnök megválasztására a rendgyűlést előkészítette, meg kellett küzdenie egy csoporttal, amely a választásból ki akarta zárni Muzio Vitelleschit, ami ellentétben állt a rendalkotmánnyal. A gyűlés tényleg őt választotta rendfőnökké. Alber 1616-ban újra osztrák tartományfőnök lett. A keleti határvidék vizitációja közben halt meg Homonnán.

Trencsénben volt novícius, majd 1681-ben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1682–3-ban Bécsben bölcseletet tanult. 1684–7-ben Nagyszombatban tanított középiskolában. 1688–91-ben Grazban végezte a teológiát. 1692–8-ban Kolozsváron középiskolai tanár és hitszónok volt. Gondjaira bízott katonák, akiket jobb erkölcsökre buzdított, megsebesítették, és sérüléseibe néhány nap múlva belehalt.

Bp.-en lépett a Társaságba, ott végezte rendi képzésének első felét: kétéves próbaidőt és retorikát a Manrézában, hároméves bölcseletet a pesti főiskolán. A teológia elvégzésére 1939 őszén Rómába került, és fél évszázadra ott is maradt. 1943-ban fejezte be a teológiát, és két év alatt megírta doktori dolgozatát: Grundformen der Gottesliebe. 1946-ban Trientben végezte a harmadik próbaévet. 1947 és 1988 között teológiát tanított a Pápai Gergely Egyetemen. 1954–61-ben a teológiai fakultás dékánja, 1985–8-ban pedig a Vallási Tudományok Intézetének elnöke volt. Tudományos munkásságában fő területei az eredeti bűn, a kegyelem, az üdvtörténet alapjai, a kereszt misztériuma és a teológiai módszertan voltak. Idősebb olasz tanártársával, Maurizio Flickkel (1909–79) évtizedekig együtt írták nagy teológiai műveiket. Lelkipásztori vonalon is együttműködtek, és húsz éven keresztül a nyári szünetekben papokat és szeminaristákat vezettek be Szent Ignác harmincnapos lelkigyakorlatain keresztül a keresztény lelkiségbe. Alszeghy szerzetesi magatartására jellemző, hogy barátját annak utolsó betegségében hónapokig gondozta. Ugyanezt megtette egy másik idős rendtársával is, aki megkérte erre. Flick halála után Alszeghy önállóan dolgozott. A hetvenes évektől nagy teológiai tudását a mo.-i kereszténység szolgálatába állította. Két magyar rendtársával szerkesztette a magyar szeminaristák és papok részére a Teológiai Kiskönyvtár és az azt Kiegészítő Füzetek című sorozatokat. Ezekben ő maga írta a következő köteteket: Bevezetés a teológiába; A kezdetek teológiája; Az ember jövője; A gyónás; A házasság. Az egész sorozat már a II. vatikáni zsinat szellemében készült, és nagyban hozzájárult annak elfogadásához a magyar egyházban. 1989 végén hazahívták Mo.-ra. Lelkipásztori munkát végzett, és rövid ideig novíciusmester is volt. Életének legnehezebb időszaka volt ez. 1990-ben a Szentszék kérésére visszahívták Rómába, ahol részt vett a pápa első mo.-i látogatásának előkészítésében. A pünkösd előtti napokban gyenge egészségi állapotára hivatkozva körlevélben lemondta a már elfogadott meghívásokat lelkigyakorlatokra és más előadás-sorozatokra. Ezt azonban már nem tudta elküldeni. Pünkösd előestéjén agyvérzést kapott, és másnap meghalt.

A terciát Szegeden töltötte. Papi munkája: Kassán lelkész, spirituális, a Mária-kongregáció prézese. A Manrézában a novíciusmester sociusa, 1947–50-ben Mezőkövesden lelkész. 1950–1 folyamán Jászladányban káplán, majd kántor volt Fegyverneken, Bagon, Sáriban, Balmazújvárosban. 1964-től Pannonhalmán élt.

1905–7-ben Nagyszombatban skolasztikus novícius, a következő évben St. Andräban retorikus volt. 1912–3-ban a pécsi Pius Gimnáziumban szakaszfelügyelő volt. 1913–7-ben Hastingsben teológiát tanult. 1918-ban Nagyszombatban töltötte a terciát. 1919–21-ben a Bp.-i Tudományegyetemen latin–német szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1922-ben Kalocsán hittant, szépírást, angol, latin és magyar nyelvet, 1923–5-ben a pécsi Pius Gimnáziumban magyar és latin nyelvet oktatott. 1926–34-ben a kalocsai gimnáziumban latin és német nyelvet oktatott, közben 1929 és 1932 között a gimnázium rektora volt. 1935–42-ben újból Pécsett tanított francia, latin, magyar és német nyelvet, és házi gyóntatóként működött. 1943–8-ban Kalocsán német és latin nyelvet oktatott, templomi gyóntató volt. Élete utolsó évében a segítőtestvéreknek tartott katekizmus-előadásokat.

Kalocsán végezte a gimnázium néhány osztályát. A disperzió alatt az egri szemináriumban tanult, ahol az egri főegyházmegye számára szentelték fel, majd a főegyházmegye területén szolgált különböző plébániákon. 1990-től Bp.-en lelkészkedett, szerkesztette a Provinciánk Híreit, a provinciális sociusa volt. 1995–8-ban Szegeden lett superior és novíciusmester, 1999-ben Tahitótfaluban a Népleányoknál spirituális volt és lelkigyakorlatokat adott, 2000–1 folyamán Szegeden volt spirituális a szemináriumban, 2002-től Dobogókőn lelkigyakorlatokat tartott.

Bp.-en latinból és történelemből államvizsgázott. 1932–43-ban Kalocsán tanított, 1944–8-ban Pécsett volt igazgatóhelyettes és tanár. 1949-ben Kaposváron volt lelkész, 1950-ben Kalocsán a szemináriumban tanított latint és görögöt. 1950-ben Máriapócsra internálták, 1950–1-ben Nagykapornakon, majd 1951–8-ban Jászdózsán volt káplán; 1958–61-ben Nógrádverőcén, 1961–78-ban Jászberényben spirituális volt. 1978-tól Pannonhalmán élt.

Szülővárosából elsőéves bölcsészhallgatóként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Győrben elvégezte a tanárképzőt. 1771–2-ben Bécsben bölcseletet, 1773-ban matematikát tanult. A feloszlatás után világi pap lett. Laibachban a főiskolán tizenegy évig, utána a Bécsi Egyetemen tizenkilenc évig fizikát és mechanikát tanított. 1807-ben Pozsonyban lett kanonok. Könyvtárát a pozsonyi akadémiára hagyta.

Füleken született, Judenburgból lépett be Bécsben a Társaságba. Az újoncidő után Leobenban elvégezte a tanárképzőt. A bölcseletet Bécsben tanulta 1696–8-ban. 1699-ben Steyrben, 1700–1-ben Klagenfurtban, 1702–3-ban Laibachban tanított középiskolában. A teológiát 1704–7-ben Grazban végezte. 1707-ben Nagyszombatban szentelték pappá. A következő évben Judenburgba került harmadik probációba. 1709-ben Bécsben retorikát, majd négy évig bölcseletet tanított. 1714-től két évig Grazban kontroverziát és kazuisztikát adott elő. 1716-tól Bécsben négy évig kontroverziát, két évig teológiát, majd egy évig Nagyszombatban teológiát tanított. 1723-tól Bécsben, 1726–41-ben Brüsszelben Belgium kormányzójának, Erzsébet főhercegnőnek a gyóntatója és tanácsadója. Bécsbe visszatérve a császári udvari könyvtár igazgatója volt haláláig.

Bécsben született, és Budáról logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1746–8-ban Bécsben bölcseletet tanult. 1749–50-ben Bécsújhelyen, 1751–2-ben Kremsben tanított. 1753–6-ban Bécsben végezte a teológiát. 1756-ban szentelték pappá. A következő évben a bécsi Theresianumban tanított grammatikát. 1758-ban Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. Utána a Társaság feloszlatásáig német hitszónok és lelkipásztor volt: 1759-ben Besztercebányán, 1760-ban Budán, 1761–3-ban Péterváradon, 1764-ben Kassán, 1765–7-ben újra Budán, 1768–72-ben Linzben és 1773-ban Pozsonyban. Ezeket a feladatokat látta el ugyanott a feloszlatás után is haláláig.

A svájci Berisalban született, Brigben végezte a középiskolát, ott lépett be a Társaságba 1838-ban. 1842–4-ben a svájci Freiburgban tanított. A bölcseletet 1844–6-ban Rómában végezte, majd ugyanott elkezdte a teológiai tanulmányokat. Egészségi okokból visszatért Freiburgba. 1847 végén Svájcból kiűzték a jezsuitákat, így Chambéryben folytatta tanulmányait, de onnan is távoznia kellett. Az Egyesült Államokban, St. Louisban szentelték pappá 1848-ban. Ezt követően az európai bevándorlóknál lett lelkipásztor. 1850-ben visszatért Európába, és a belgiumi Drongenben elvégezte a harmadik próbaévet. Fiatal papként mintegy negyven népmissziót tartott Németországban. Ez a munka nagyon megviselte egészségét, így rövidesen rektor lett a kölni jezsuita főiskolán, amelyet 1856-ban Paderbornba helyeztek át. 1859–65-ben német tartományfőnök volt, ő hozta létre 1863-ban a nagy hittudományi és bölcseleti főiskolát Maria Laachban, ahol elindította a Collectio Lacensis című teológiai sorozatot és a Stimmen aus Maria Laach (később Stimmen der Zeit) című folyóiratot. 1870-ben német asszisztens lett Rómában.
1883-ban P. Pieter Jan Beckx generális, időskorára való tekintettel, általános rendgyűlést hívott össze, amely szeptember 24-én P. Anderledyt utódlási joggal vikáriussá választotta. A nagygyűlés fontosabb döntései voltak: elítélte az egyházi liberalizmust, megújította a teológia tanítását, tárgyalt a római Gergely Egyetem támogatásáról és azokról a rendtagokról, akik Franciaországban és Olaszországban a szétszóratásban éltek. 1884-ben P. Beckx a Társaság teljes kormányzását átadta a vikáriusnak. Ő aránylag rövid rendfőnöksége alatt öt levelet intézett a Társasághoz. Az elsőt még vikáriusként írta XIII. Leó pápa enciklikája alkalmából a szabadkőművesek ellen. 1888-ban a Jézus Szíve-tisztelet fontosságát emelte ki. A többi levél jezsuiták szentté vagy boldoggá avatását hozta a Társaság tudomására. 1886-ban XIII. Leó pápa a Dominus inter brevével ünnepelte az Institutum Societatis Iesu új kiadását, amelyet ünnepélyesen megerősített.
1887-ben a kanadai missziót önállóvá tette. Új missziókat alapított 1885-ben Moldáviában, a következő évben az indiai Punában és 1887-ben Egyiptomban. Európában az osztrák–magyar rendtartományban, a boszniai Travnikban kollégiumot (1884), Tĕšínben (1885) és Grazban (1886) rendházat hozott létre. Ugyanakkor Jászvásáron átvette az egyházmegyei szeminárium vezetését. A következő évben a francia Champagne rendtartomány számára a belgiumi Enghienben alapított teológiai főiskolát. Az Egyesült Államokban 1887-ben Spokane-ban a Gonzaga Egyetemet, Los Gatosban újoncházat, Denverben 1888-ban a Regis Kollégiumot alapította. Indiában 1883-ban Tirucsirápalliban, 1881-ben Dardzsilingben kollégiumot és 1889-ben Kurseongban rendi tanulmányi házat hozott létre. Madagaszkáron 1888-ban létesített kollégiumot. A Társaság létszáma az 1884-es 11 481-ről 1892-ig 13 275-re emelkedett.
A Társaság életében néhány nagy feladatot valósított meg: gondoskodott a fiatal rendtagok alapos tudományos képzéséről, az Olaszországból és Franciaországból kiűzött rendtagokról, a külmissziók nagyarányú fejlesztéséről, a rendalkotmány és a szabályok lelkiismeretes betartásáról, melyben hajlamos volt a rigorizmusra, és előmozdította a rendtagok tudományos és irodalmi működését is.
Anderledy rendfőnökségét erősen meghatározták a külső körülmények. A Társaság életét Fiesoléból kellett kormányoznia. Teljes asszisztenciák kényszerültek száműzetésbe, ezek azonban nagyban hozzájárultak a külmissziók fejlődéséhez Ázsiában és Észak-Amerikában.

Nagyszombatban végezte noviciátusát 1896–8 között. Ugyanott folytatta középiskolai tanulmányait, 1901-ben érettségizett. 1902–4-ben internátusi nevelő, majd természetrajztanár volt Kalocsán. Bölcseleti tanulmányait 1905–7-ben Pozsonyban, a teológiát 1908–11-ben Innsbruckban végezte. A bp.-i egyetemen földrajzot és természetrajzot tanult, 1916-ban doktorált. 1917–28-ig Kalocsán, 1929–50 között Pécsett volt gimnáziumi tanár és a rendi kisszeminárium vezetője. 1950-ben a szerzetesek elhurcolásakor Mezőkövesdre vitték. 1951-ben került Pannonhalmára, a szerzetesek szociális otthonába.

1947-ben a román–magyar határon átszökve lépett be a Társaságba. A noviciátust a zugligeti Manrézában végezte, de tüdeje miatt betegeskedett, ezért noviciátusa tovább tartott a szokásos két évnél. 1950-ben a szétszóratásba került, de Szegeden el tudta kezdeni tanulmányait filozófiából és teológiából. Amikor ez lehetetlenné vált, elektrotechnikusként dolgozott, majd 1956-ban elhagyta az országot. Innsbruckban fejezte be a tanulmányait 1960-ban. A következő évben St. Andräban végezte el a terciát. 1962-től haláláig Bécsben tartózkodott, először a bécsi egyetemen szerzett doktorátust vallásszociológából, közben Morel Gyulával megszervezték a Magyar Egyházszociológiai Intézetet, amelynek igazgatója lett 1964-től. Számtalan cikket és tanulmányt írt a magyar katolikus egyház helyzetéről az Intézet kiadványaiba és más folyóiratokba. 2003-ban Mo.-on a Kerkai Jenő Társaság elnökévé választották.

Nemesi családból származott. A középiskolát Nyitrán végezte, utána Kassán egy évig bölcseletet tanult. 1760-ban lépett a Társaságba, az újoncidőt Bécsben töltötte. 1763-ban a győri tanárképzőben volt. 1764–8 között Bécsben befejezte a bölcseletet. A következő két évben ugyanott matematikát és egy év szentírási héber és görög nyelvet tanult. 1769-ben Győrben, 1770-ben Budán tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Bécsben végezte a rend feloszlatásáig. 1776-ban rozsnyói kanonok lett, majd 1780. szeptember 18-án ugyanott püspök. A jozefinizmus korában erőteljesen védelmezte az egyház jogait. Többévi zaklatás után királyi rendelettel lefoglalták egyházmegyéje javait. Haláláig a rozsnyói kapucinus kolostorból kormányozta híveit.

Még belépése előtt Kassán elvégezte a bölcseleti kurzust. Kétéves próbaidejét Trencsénben töltötte. 1744–6-ban grammatikát tanított Nagyszombatban, majd egy évig humaniorát Szakolcán. 1748–51-ben teológiát tanult Nagyszombatban. 1751-ben szentelték pappá. A következő évben Liptószentmiklóson tanárkodott. 1753-ban Besztercebányán volt a harmadik próbaévben. 1754–7-ben népmisszionáriusként működött Liptószentmiklóson, 1758–61-ben bölcseletet tanított Budán, majd két évig Rozsnyón volt plébános. 1764–9 között Nagyszombatban a gazdasági ügyeket intézte. 1770-től a rend feloszlatásáig az egri kollégium birtokát vezette Savnikon. Szlovák nyelvű katekizmusa több kiadásban jelent meg, 1769-ben magyarul is.

Tizenhét gyermekes svájci családból származott. Középiskolai tanulmányait Schwyzben, a volt jezsuita kollégiumban végezte. Az osztrák–magyar rendtartományba lépett be és Nagyszombatban volt novícius. A bölcseletet Pozsonyban végezte 1896–8-ban. 1899-ben a csehországi Mariascheinben, 1900–2-ben Kalocsán tanított. 1903–4-ben és 1906-ban Innsbruckban teológiát tanult. 1905-ben Bécs-Kalksburgban volt internátusi nevelő. 1907–10 között Bécsben és Bp.-en csillagászati, matematikai és fizikai tanulmányait a doktorátussal fejezte be. 1911-ben, a drongeni (Belgium) harmadik próbaév közben írták át az önálló magyar rendtartományba. Majdnem negyven évig tanított Kalocsán és dolgozott a Haynald-csillagvizsgálóban, melynek 1950-ig utolsó igazgatója volt. Amikor 1950 júniusában a kommunista rendőrség a kalocsai jezsuitákat is elhurcolta, a bp.-i svájci követség közbelépésére kiengedték az országból. Az ausztriai Feldkirchben töltötte utolsó éveit. Nemcsak ismert csillagász, hanem keresett lelkivezető is volt.

A nagyszombati kollégiumban volt szabó, ott vették fel a rendbe. Noviciátusát Bécsben végezte 1721–3-ban. Egész életében a ruhatár felelőse volt, ami mesterségével függött össze. A próbaidő utáni állomáshelyei voltak: a bécsi noviciátus egy év, Nagyszombat hat év, Krems egy év és újra a bécsi noviciátus huszonhét év. Ez a hosszú idő példaadó életét bizonyítja.