Online Jezsuita Történeti Névtár

A középiskolát Nagyszombatban, a kétéves próbaidőt Bécsben végezte. 1732-ben Sárospatakon tanított. 1733–5 között Kassán tanulta a bölcseletet. 1736-ban Egerben, 1737–9-ben Kolozsváron volt tanár. 1740–1-ben Kassán, 1742–3-ban Nagyszombatban végezte a teológiát. 1743-ban szentelték pappá. A következő évben a harmadik probációra Besztercebányára került. Már tanulmányai alatt kitűnt szónoki képessége. 1745-ben Nagybányán, a következő évben Nagyváradon lett hitszónok. 1747–51-ig Kolozsváron matematikát és bölcseletet tanított. 1752–3-ban Győrben volt hitszónok, majd Egerben a kontroverzia tanára. 1755–65 között Kassán történelmet, hitszónoklatot, kánonjogot és szentírástudományt tanított. 1766-tól a nagyszombati egyetemen történelmi kutatásokat folytatott. A feloszlatás után is haláláig ott maradt.
Főleg történészként vált ismertté. A nagy történelmi forrásgyűjteményt, melyet Hevenesi Gábor kezdeményezett és meg is valósított, ő nemcsak rendezte, hanem saját kutatásaival ki is egészítette. Hevenesi gyűjteménye főleg az egyháztörténelemre terjedt ki. Kaprinay másolta az állami levéltárak anyagát is Pozsony, Kassa, Szakolca, Bártfa, Eperjes, Nagybánya és Nagyszeben városokban, a leleszi konvent jelentős levéltárát, azonkívül volt jezsuita levéltárakat és főúri családok, mint a Csáky, Nyéki, Perényi, Sztáray és Vécsey levéltárait is. Kéziratos gyűjteménye százkét kötetet tesz ki. Ehhez jön tizenhét kötet jegyzet és előmunkálatok és tíz kötet vegyes anyag. A kiadást is tervbe vette, de az a Társaság feloszlatása után már nem valósulhatott meg. Hogy ezzel mit vesztett a történelemtudomány, mutatja a két kötet: Hungaria diplomatica temporibus Mathiae de Hunyad Regis Hungariae. A Kaprinay-gyűjtemény ma az ELTE Egyetemi Könyvtárában található.

Belgrádban született, Nagyszombatban 1750. augusztus 18-án bölcseletből magiszteri fokozatot szerzett. Ugyanebben az évben lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után 1753–7-ben Kolozsváron tanított a középiskolában. 1758–61-ben Kassán végezte a teológiát. 1760-ban szentelték pappá. 1762-ben Sárospatakon grammatikát tanított. 1763–9-ben Egerben élt. Először elvégezte a harmadik próbaévet, utána ünnepi és vasárnapi magyar hitszónok volt. Ezt a munkát folytatta Komáromban három és Székesfehérváron egy évig.

Pécsett született, Győrből lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után a győri tanárképzőben tanult. 1745–7-ben Kassán végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána egy évig Egerben, két évig Kolozsváron tanított grammatikát. A teológiai tanulmányokra 1752–55-ben Nagyszombatba került. 1755-ben szentelték pappá. Utána Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1757–8-ban Székelyudvarhelyen grammatikát tanított. 1759-ben Nagybányán lett hitszónok. 1760-ban a győri kollégium birtokán, Vörösberényben volt misszionárius. Azután 1761–3-ban Marosvásárhelyen, 1764–5-ben Ungváron, 1766–7-ben Budán és 1768-ban Nagyszombatban volt hitszónok. 1769-től haláláig mint misszionárius Pécsett működött.

Grazból felszentelt papként lépett be Bécsben a Társaságba. 1677-ben Laibachban grammatikát tanított, majd Grazban volt a konviktus helyettes igazgatója. Utána újra Laibachban egy évig hitszónok volt. 1680-ban Klagenfurtban kezdte meg tanári pályafutását, ahol etikát tanított. A következő évben Grazban ugyanezt az anyagot adta elő, majd visszatért Klagenfurtba. 1682–7 között először előadta a hároméves bölcseleti kurzust, utána három évig kazuisztikát tanított. A következő évben ugyanezt tanította Grazban, majd Goriziában is. 1690-ben a bécsi professzusházban volt gyóntató. Utána egy-egy évig Laibachban kazuisztikát és Passauban egyházjogot tanított. 1693–7-ig Grazban a szentírástan és a teológia tanára volt. 1698-ban Nagyszombatban, 1699–1701-ben Grazban teológiát tanított. 1702–3-ban visszakerült Nagyszombatba és a kancellári hivatalt töltötte be. 1704-től Laibachban volt rektor, majd 1707-ben visszatért Grazba, ahol haláláig tanított és adminisztratív feladatokat látott el.

Zalaszentgróton született tizenegy gyermekes családban. A középiskolát a keszthelyi premontrei gimnáziumban végezte. Bp.-en kezdte egyetemi tanulmányait, előbb az állatorvosit, majd egy év múlva a humán orvosit. Az I. világháborúban részt kellett vennie, így csak 1920 végén szerezte meg az orvosi diplomát. A budai Irgalmasok kórházában volt gyakorlóorvos, majd szülőfalujában folytatta orvosi hivatását. 1924-ben Érden belépett a Társaságba. Mivel az elöljárók a kínai misszióba szánták, a nyelv miatt a franciaországi Vals-ban végezte a bölcseleti és a belgiumi Enghienben a teológiai tanulmányokat. 1929-ben Bp.-en szentelték pappá. Közben azonban P. Bíró tartományfőnök egy induló törökországi misszióba küldte. Ekkor vette fel a Kardas – törökül ’testvér’ – nevet. Három évig Ankarában az ottani magyarokat gondozta. Azonban haza kellett jönnie, és 1940-től Szegeden, Kassán, majd újra Szegeden a tanuló rendtagok lelkivezetője lett. Eredeti egyéniség volt. Munkája mellett rendszeresen vezetett lelkigyakorlatokat. A rendek feloszlatása után lelkipásztori munkát végzett. 1951-ben Pannonhalmára került az akkor alakuló szerzetesi szociális otthonba. 1953 nyarán az egészségügyi minisztérium sürgetésére Salgótarjánban lett körzeti orvos. Jezsuita hivatásából soha nem csinált titkot. Nyugdíjazásakor kiváló orvosi címet kapott. 1965 tavaszán újra Pannonhalmára került előbb mint kisegítő orvos, majd mint ápolásra szoruló idős ember. Erős konzervatív beállítottsága miatt sokat szenvedett is. Nyolcvannyolc éves korában halt meg.

Angol származású családja Fehéroroszországban telepedett le. A középiskolát és a bölcseletet valószínűleg Orsában végezte. 1754-ben a litvániai Wilnában lépett be a Társaságba. Utána egy-egy évig a litván Kražiaiban és a fehérorosz Bobrujszkban tanított. A teológiát Pinszkben végezte 1759–63 között.
Tanulmányai végeztével különböző feladatokat látott el. Volt népmisszionárius, tanult építészetet, tanított bölcseletet, matematikát és teológiát. Közreműködött az elöljárókkal abban, hogy erősítsék a Társaságot az Orosz Birodalomban. 1782-ben kinevezték Fehéroroszország tartományfőnökévé, de megmaradt az orsai kollégium rektorának is. Fő műve a Połockban alapított bölcseleti-teológiai főiskola. 1785-ben a rend vikáriusa mellé asszisztensnek választották, de továbbra is vezette a połocki főiskolát. Itt egy nyomdát alapított, mely tankönyveket, teológiai, bölcseleti munkákat és imakönyveket adott ki különböző nyelveken a helyi igényeknek megfelelően.
1798. november 21-én meghalt a vikárius, Gabriel Lenkiewicz, és mint helyettes főnök, I. Pál cártól megkapta az engedélyt a II. połocki rendgyűlés megtartására. A gyűlés 1799. február 7-én kezdődött, és 12-én Kareut választotta vikáriussá.
Fő nehézsége egy Szentpéterváron kiadott cári rendelet volt, melyben Stanisław Siestrzeńcewicz mogiljovi érseket bízták meg a szerzetesrendek irányításával, hogy ő nevezze ki a tartományfőnököket és a kollégiumok rektorait. A rendgyűlés után a vikárius P. Gabriel Gruber segítségével lépéseket tett a rend függetlenségének érdekében. I. Pál cárnál elérték, hogy a jezsuitákat kivonták a „regolamento” hatásköréből. A cár P. Gruberen keresztül jobban megismerte a jezsuiták tanrendszerét, amelyet be akart vezetni Oroszországban is. Ezért Litvániában vissza akarta adni a régi wilnai kollégiumot és néhány másikat, és kérte egy kollégium megnyitását Szentpéterváron is. 1800-ban Kareu ezt fogadta el, amelyet a következő évben nemesi kollégiummá alakított át. I. Pál cárt 1801. március 25-én meggyilkolták. Utódja, I. Sándor cár visszahelyezte a közben eltávolított mogiljovi érseket hivatalába.
Kareu elöljárósága alatt VII. Piusz pápa hivatalosan megerősítette a Jézus Társaságát Oroszországban. A kezdeményezés innen indult ki. Kareu és Gruber kérésére 1800. április 11-én Luigi Panizzoni jezsuita, aki jogilag az oroszországi rendtartományhoz tartozott, de 1793-tól az itáliai Pármában dolgozott, levelet írt VII. Piusz pápának. Ugyanezt tette 1800. július 31-én az oroszországi vikárius, mellékelve I. Pál cár levelét is. A pápa hosszas tárgyalások után, Spanyolország ellenállása miatt, 1801. március 7-én kelt brevéjével, csak Oroszországra korlátozva visszaállította a Jézus Társaságát. Ettől kezdve Kareu jogosan használhatta az „általános rendfőnök” címet.
Kormányzása azonban nem tartott sokáig, 1802. augusztus 11-én meghalt. Kareu hivatali ideje alatt kapcsolatot tartott fenn exjezsuitákkal Oroszországon kívül is. Ebben Gabriel Gruber volt a munkatársa. A kapcsolatokban fontos szerepet játszott Rómában Giuseppe Marotti, aki VI. és VII. Piusz pápának volt személyi titkára, valamint William Strickland, a stonyhursti kollégium rektora, aki kereste az egyesülést az oroszországi jezsuitákkal. Fontos volt kapcsolata az olasz „paccanaristákkal” is.
Halála előtt másfél évig súlyos asztmában szenvedett. Helyettesévé Wichert Jeromost nevezte ki.

Középiskolai tanulmányait szülővárosában a ciszterci rend gimnáziumában végezte. Tagja volt a Mária-kongregációnak és a cserkészcsapatnak. Jó szertornászként is szerepelt. A gimnáziumok tornaversenyein az elsők között volt, és Székesfehérváron 1934-ben a nyugat-mo.-i bajnoki címet is megnyerte. Ez év július 30-án belépett a Társaságba. Belépésekor kisportolt, erős fiatalember volt, de az év vége felé jelentkeztek a betegségek. Testén fekélyek keletkeztek, mandulái begyulladtak, és sokszor láz gyötörte. A kórházi kezelések sem hoztak tartós javulást. Kezelőorvosa ajánlotta, hogy küldjék haza, talán az otthoni környezet segíteni fogja a gyógyulást. 1935. november 3-án tért haza. A láz és a fekélyek azonban már néhány nap után újra jelentkeztek. A kórházban megállapították, hogy bőrgyulladása van, és kivették a manduláit. Reményteljesen vitték haza december közepén a kórházból. Néhány nap múlva gégéjén jelentkezett daganat, és sürgősen meg kellett operálni, de másnap már meghalt. Asztalán találtak tőle néhány búcsúsort: „Ne sírjatok. Mennyei születésnap ez. Isten áldjon meg Titeket!” Már a temetésen nagy sokaság gyűlt össze. A következő évben megjelent életrajza, melynek nagy sikere lett nemcsak Mo.-on, hanem Spanyolországban is. A boldoggá avatási per, mely a Mo.-on urakodó helyzet miatt megszakadt, a változás után újra elindult, és jól halad előre.

1914–5-ben Nagyszombatban volt testvérnovícius. 1916–9 között katonai szolgálatot teljesített, majd 1920-ban Nagyszombatban befejezte a noviciátust. 1921–3 között Érden volt kőműves. 1924-ben Szegeden működött mint kőműves, ruhatáros és házi mindenes.

1901–3 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius, a következő évben St. Andräban retorikát tanult. 1905–7-ig Pozsonyban filozófiát hallgatott. 1908–10 között a boszniai Travnikban töltötte magiszteri éveit, ahol horvát, latin, görög és német nyelvet oktatott. 1911–4 között Innsbruckban teológiát tanult. 1915–9-ig a bp.-i Tudományegyetemen latin–történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1920–1 folyamán Nagykapornakon mint plébánoshelyettes szolgált, 1922-ben Pécsett a Mária-kongregációk prézese volt. 1922–3-ban Kalocsán volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, hittantanár. 1924–5-ben Bp.-en volt lelkész és misszionárius. 1926–7 folyamán Mezőkövesden volt lelkész, misszionárius, a Mária-kongregáció prézese. 1928–33-ig Kalocsán működött mint lelkész, könyvtáros, a Mária-kongregációk prézese, templomi gyóntató. 1934–42 között ismét Mezőkövesden volt lelkész, misszionárius, Mária-kongregációk prézese, lelkigyakorlat-vezető. 1943-tól Kalocsán szolgált mint lelkész, Mária-kongregációk prézese, templomi gyóntató, majd 1946–8 között Nagykapornakon volt lelkipásztor. 1949-től Bp.-en élt nyugdíjasként.

Besztercebányán vették fel és Trencsénben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után Gyöngyösön tanított grammatikát. 1754–5-ben Kassán végezte a bölcseletet. Utána két évig Nagyváradon és egy évig Komáromban tanított. 1759–62 között Nagyszombatban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1761. június 26-án. Egerben volt harmadik probációban. 1765-től Nagyszombatban előbb retorikát, majd szónoklattant és történelmet tanított. A rend feloszlatása után is az egyetemen maradt. 1774–5-ben és 1782–3-ban a bölcsészeti kar dékánja volt. 1784-ben II. József rendelete miatt, mely a német nyelv használatát írta elő, nyugdíjazták. A Társaság feloszlatása után az esztergomi főegyházmegyébe vették fel. Nyugalomba vonulása után először Esztergomban folytatta történelmi kutatásait. 1790-ben Kollonich László érsek hívását követte Kalocsára, ahol a könyvtár igazgatója és a szónoklattan tanára lett. 1806-ban kinevezték a szeminárium igazgatójává. Katona volt a legfiatalabb a 18. század jezsuita történészei között. A szakember nem érte el idősebb társainak nagyságát, de ismertségben és befolyásban messze felülmúlta őket. Nagy művét, a Historia critica köteteit csak a Társaság feloszlatása után kezdte kiadni. Az előkötetben a fejedelmek korát tárgyalja, a következő negyvenegy kötetben pedig a királyokét. Az egész mű lényegében forráskiadás, melyben a szerző a dokumentumokat alapos vizsgálat után magyarázatokkal és lábjegyzetekkel ellátva, egységbe foglalva adta ki. Ezért ez a nagy mű mint forráskiadás ma is használható. Emellett kézi- és tankönyveket is kiadott, melyekben a magyar történelem több kérdését tisztázta. Erősen támadta rendtársa, Szklenár György Nagy-Morávia hollétével kapcsolatos véleményét. Az osztrák felvilágosodás egyik egyházi képviselőjével, Wittola Márk Antallal több évig vitát folytatott.

1931–4 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1934–7 között Szegeden filozófiát tanult, majd egyévi kalocsai magisztérium után visszakerült Szegedre, ahol elvégezte a teológiát. Ezután egy évre Kassára került, majd Szegeden végezte a terciát. A II. világháború utolsó éveiben Pécsett miniszter, majd 1947–50 között Szegeden szintén miniszter volt. A szétszóratás kezdetén egy évig Nagykapornakon volt káplán, majd amikor kitették az egyházmegyei keretből, Bp.-en lett először segédmunkás, majd kőműves szakmunkás. 1972-ben ment nyugdíjba, utána a pesti Jézus Szíve-templomban lett kisegítő lelkész. 1988-tól a Radvány utcai ház lakója volt.

Szakmáron született, testvér hivatással lépett be Nagyszombatban a Társaságba. A két év próbaidő után 1904-től Nagykapornakon dolgozott: első évében mint a gazdasági főnök segítője, utána a szőlőket és gyümölcsösöket gondozta, és pincemester lett. 1915-ben behívták katonának, és csak a háború után került haza. 1920-ban Kalocsán, a következő évben az érdi birtokon volt gondnok. 1922–3-ban Szegeden bevásárlóként működött. 1924-től Pécsett gondozta a kollégium épületeit. 1942-től Szatmárnémetiben volt a gazdaság vezetője. 1948-ban Szamosújvárra hurcolták és ott tartották őrizetben 1954-ig. Máramarosszigeten halt meg 1958-ban.

Kassáról végzett bölcsészként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Trencsénben két, Nagyszombatban és Kassán egy évig tanított középiskolában. Nagyszombatban az iskolai színjátszás felelőse is volt. 1671-től Kassán és Grazban két-két évig teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1674-ben. Utána egy-egy évig Rózsahegyen misszionárius, Besztercebányán hitszónok volt. 1677-ben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Utána két-két évig hitszónok volt Selmec- és Besztercebányán, majd Szakolcára került. 1683. július 24-én Selmecbányán megölték.

1891–3 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius.

A Baranya megyei Nyomján született, „kisnovícius”-ként lépett be a bp.-i Manrézában a Társaságba. A kétéves próbaidő után ugyanott végezte a gimnázium két utolsó osztályát, valamint a retorikát. 1936–8-ban ugyancsak Bp.-en tanult bölcseletet. Misszióba jelentkezvén 1938 szeptemberében érkezett Kínába. A kétéves nyelviskolát Pekingben járta, egy gyakorlóévet Tamingban töltött. 1942–5-ben Sanghaj-Zikavejben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1944-ben. 1946-ban Vuhuban végezte a harmadik próbaévet. Utána a világi kispapok nevelője volt előbb Tamingban, majd Pekingben. Közben diplomát szerzett külföldi nyelvekből a Fuzsen Katolikus Egyetemen. 1954-ben űzték ki Kínából, ezután a Fülöp-szigeteken folytatta működését. 1954–6-ban a fiatal tanuló rendtagok lelkiatyja volt az Araneta-farmon. Utána öt évig Nagában egy kínai egyházközség plébánosaként dolgozott. 1961–74-ig Cebuban a Jézus Szíve iskolában a tanulók és a jezsuita közösség lelkiatyja volt. Ugyanott elöljáró is lett. 1977-től haláláig Manilában a Xaver iskolában volt lelkiatya. Halálát súlyos csontvelőrák okozta.

1638-ban Bécsben lépett be a Társaságba. 1641–4-ben Nagyszombatban végezte bölcseleti tanulmányait. 1645-ben Passauban, majd 1646–8-ban Grazban tanult teológiát. 1649–55-ig Sopronban volt házgondnok, a gazdasági ügyek intézője és hitszónok. A következő két évben Nagyszombatban intézte a gazdasági ügyeket, emellett Vágsellyén házfőnök volt. 1658-ban a hódoltsági misszióban Andocson működött. 1659–60-ban Nagyszombatban a gazdasági ügyeket intézte és Vágsellyén házfőnök volt. 1661–2-ben Sopronban volt gazdasági főnök. Onnan misszionáriusként, utána három évig tábori lelkészként működött, majd visszatért Sopronba előző hivatalába. 1667–9-ben a zágrábi kollégium rektora volt. A következő két évben újra gazdasági főnök volt Nagyszombatban. 1673-ban Győrbe került házi lelkivezetőnek. Az év októberében halt meg Pozsonyban.

Selmecbányán született, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. 1743-ban Győrben volt tanárképzőben. Utána 1744–6-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult, majd két évig Eperjesen tanított. 1749–52-ben Kassán végezte a teológiai tanulmányokat. 1752-ben szentelték pappá. Még abban az évben a dél-amerikai misszióba került, s ott dolgozott elfogatásáig, miután a spanyol korona területén a rendet feloszlatták (1767). Dél-Amerikából a lisszaboni São João da Barra börtönbe került, ahonnan csak 1777 februárjában szabadult, és szeptember elején ért Bécsbe. Utána Selmecbányán lett plébános.

1712-ben Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után egy évig Kőszegen grammatikát tanított. 1716–8 között Grazban bölcseletet tanult. A magisztérium alatt Győrben, Nagyszombatban, Kassán, majd újra Nagyszombatban tanított egy-egy évig. 1723–6-ban Bécsben végezte a teológiát. 1725-ben ott szentelték pappá. Besztercebányán volt harmadik probációban. 1728–36 között Nagyszombatban bölcseletet tanított és házi lelkiatya volt. 1737-ben a bécsi magyar papnevelőintézetnek, a Pázmáneumnak volt a rektora. 1738–42 között Trencsénben működött mint a ház rektora és a rendi újoncok nevelője. 1743-ban Nagyszombatban a királyi papi szeminárium főnöke lett. 1744–7 pozsonyi rektor, a következő két évben újra Nagyszombatban a szeminárium vezetője lett. 1750–2-ben – már betegen – soproni rektor volt. 1753-tól Pozsonyban betegeskedett.
Történészként vált ismertté és a felvilágosodás köreinek célpontjává. Megírta Mo. történetét három kötetben és a nagyszombati jezsuita egyetem történetét a százéves jubileumra. Ez utóbbi alapos történeti munka, mely a megszokott jubileumi kiadványokat messze felülmúlta. Emellett kiváló papnevelő volt. Már kezdő tanárként hivatalosan papnövendékek lelkiatyja lett Nagyszombatban, ahol kétszer is vezette a szemináriumot. Bécsben mint a magyar papnevelde igazgatója működött, négy évig pedig Trencsénben a rendi újoncok főnöke volt.

Kazy Ferenc bátyja. 1701-ben Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után az ausztriai Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1705–7 között Bécsben bölcseletet tanult. Utána Győrben, Sopronban és Nagyszombatban tanított. Ott kezdte el teológiai tanulmányait is, melyeket 1712–4-ben Grazban fejezett be. Ott szentelték pappá 1714-ban. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Működésének első felében a tanítás uralkodott. Nagyszombatban 1716–9-ben bölcseletet, Grazban 1720–2-ben bölcseletet és kazuisztikát, újra Nagyszombatban 1723–31-ig kazuisztikát és teológiát tanított, és mindkét kar dékánja volt. Életének második szakasza a pozsonyi rektorsággal kezdődött 1735-ig. 1736-tól haláláig Nagyszombatban kétszer volt rektor és kétszer az egyetem kancellárja, mindhárom papnevelő intézetet és a nagy egyetemi nyomdát is vezette mint igazgató. Tehetséges adminisztrátor és a nagyszombati egyetem legbefolyásosabb jezsuitája volt a 18. század első felében. Életéből harminchat évet ott töltött.

Kecskeméten született, Gyöngyösről lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után 1655–6-ban Sopronban tanított. 1657–9 között Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána egy évig Komáromban a grammatika tanára volt. Teológiai tanulmányaiból három évet Nagyszombatban, a negyediket Grazban végezte. 1665-ben Pozsonyban retorikát tanított. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1667-ben Kassán etikát tanított. A következő évben Nagyszombatban hitszónok volt, majd visszatért Kassára, ahol három évig mint a bölcselet tanára működött. 1672–4-ben a rozsnyói misszió főnöke volt. 1675–6-ban Győrben hitszónokként szerepelt. 1677-ben házfőnök lett Kőszegen, 1679-ben rektor Sopronban és 1682-ben újra házfőnök Kőszegen. 1686–93 között Bécsben a magyar papnevelő intézet, a Pázmáneum igazgatója volt. 1694–6-ban Kassán, 1697–9-ben Nagyszombatban rektorként, majd ugyanott a szeminárium igazgatójaként működött. 1703–7 között újra a Pázmáneum igazgatója volt. Utána 1713-ban bekövetkezett haláláig betegen élt a bécsi kollégiumban. Egyike volt kora legjobb papnevelőinek.