Online Jezsuita Történeti Névtár

1906–8-ig Nagyszombatban volt testvérnovícius, majd 1909-ben Szatmárnémetiben szakács és házi kísérő. 1910–2 folyamán Kalocsán volt betegápoló, ruhatáros, sekrestyés és házi kísérő; 1913–24-ig Szatmárnémetiben élt mint gazdasági vezető, portás, házi kísérő, házi mindenes és pincemester.

1929–34 között a zugligeti Manrézában elvégezte a noviciátust, utána befejezte középiskolai tanulmányait. 1935–7-ig Szegeden végezte filozófiai tanulmányait. 1938-ban a kalocsai jezsuita konviktusban volt szakaszfelügyelő. 1939–42 között Szegeden végezte a teológiát, ahol közben pappá szentelték. 1943–4 folyamán Szatmárnémetiben volt lelkész. 1947-ben a zugligeti Manrézában töltötte a harmadik probációt. 1947-ben Kalocsán volt lelkész, templomi gyóntató; 1948–50 között Hódmezővásárhelyen volt plébánoshelyettes és iskolai hittantanár. A diszperzióban az esztergom–bp.-i főegyházmegye különböző plébániáin volt kántor. 1987–9 között Verőcemaroson a szociális otthonban volt spirituális és a nővérek gyóntatója.

1890–5 között St. Andräban testvérnovícius, majd ruhatáros és pincemester volt. 1896–1937 között Nagykapornakon élt mint gazdasági vezető, kertész, pincemester és a napi meditáció ellenőre. 1937-ben Kalocsán volt gazdasági vezető. 1938–44 között Nagykapornakon betegeskedett.

Kassán végezte a középiskolát és Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán volt a tanárképzőben. 1752–3-ban Grazban tanult bölcseletet. 1754–7-ben Egerben, a következőben Kassán tanított. 1759-től Nagyszombatban egy évig matematikát, négy évig teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1762-ben. 1765-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1766–70 között a nagyszombati szemináriumban volt nevelő. 1771-től a feloszlatásig Kassán tanított bölcseletet. Utána világi papként működött tovább, és Szepeskáptalanban kanonokként halt meg.

A nagyszombati kétéves noviciátus után, 1871-ben Kalocsán tanított, majd 1872–4 között Pozsonyban filozófiai hallgató volt a főiskolán. 1875–6-ban újból Kalocsán oktatott, majd 1877–8-ban Innsbruckban teológiát tanult. A következő két évben újból Kalocsán tanított. 1881-ben St. Andräban végezte a terciát. Utána haláláig ismét Kalocsán tanított, fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki mint főgimnáziumi felügyelő, irodavezető, tanácskozmányi jegyző. Élete utolsó éveiben a főgimnázium igazgatója volt.

Az ausztriai Krems jezsuita iskolájából lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után Leobenben tanult a tanárképzőben. A bölcseletet 1705–7 között Grazban végezte. Utána három évig Bécsben és egy évig Passauban tanított a középiskolában. 1712–5-ben Grazban volt a teológián, majd Judenburgban a harmadik probációban. 1717-től Grazban először a humaniorát, majd a bölcseletet tanította. 1720–6 között Budán egy évig bölcseletet tanított, öt évig ünnepi hitszónok volt, majd a Vízivárosban lett házfőnök és plébános. 1730-tól Budán rektorként és plébánosként működött. 1733-ban Bécsújhelyen lett rektor, majd 1736-tól haláláig a csehországi Žirečben házfőnök.

Besztercebányáról lépett be a Jézus Társaságba. Próbaidejét Trencsénben végezte. Utána Szakolcán volt a tanárképzőben. A bölcseleti tanulmányokra Bécsbe került 1731-ben. 1734–5-ben Szakolcán, 1736-ban Eperjesen tanított. 1737–40-ben Kassán volt teológus. A harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1742–3-ban Liptószentmiklóson volt népmisszionárius. Onnan Kassára került. 1744-ben matematikát tanított. A következő három évben előadta a teljes bölcseleti kurzust. 1748–9-ben kontroverziát tanított, 1750-ben pedig Budán kazuisztikát adott elő. A következő évtől haláláig a lelkipásztorkodásban vett részt. Lőcsén, Kassán, Szakolcán és Zsolnán hitszónok, 1758-ban Egerben és a következő évben az országban népmisszionárius volt. 1760–9-ig Szakolcán, 1770-ben Pozsonyban, majd Selmec- és Besztercebányán a feloszlatásig katekétaként működött. Több könyvet jelentetett meg 1747–8-ban Kassán.

Tizenkilenc éves korában Trencsénben lépett be a Társaságba. A bölcseletet 1660–2-ben Kassán, a teológiát 1666-ban Nagyszombatban, majd 1667–9-ben Kassán végezte. 1670–1-ben Ungváron tanított. 1673-ban Sopronban a ház gazdasági ügyeit intézte. A következő évben Besztercebányán hitszónok, majd Nagyszombatban hitoktató volt. 1675–6-ban Rozsnyón volt házfőnök. A következő két évben Ungváron intézte a ház ügyeit. 1678-ban Sárospatakon volt lelkipásztor, majd visszatért Ungvárra előző hivatalába. 1680-ban újoncmester volt. 1681-ben visszatért házgondnoki feladatához. 1685–6-ban Ecseden lelkipásztor, 1687–91-ig Sárospatakon házfőnök volt. A következő évben Rozsnyón, 1693–6-ig Sopronban, 1697–8-ban Egerben volt lelkipásztor. Úgy látszik, hogy ettől az időtől kezdve fizikai ereje fogyni kezdett. 1699-ben Gyöngyösön, 1700–1-ben Kassán, 1702-ben Ungváron és 1703-tól haláláig Sárospatakon volt házi lelkiatya.
F

Bajorországból származott és Bécsben lett jezsuita. A próbaidő után 1659-ben Leobenben tanult a tanárképzőben. Bölcseleti tanulmányait 1660–2-ben Grazban végezte. Utána három évig Linzben tanított. 1666-tól Bécsben tanult teológiát. 1669-ben ott szentelték pappá, majd a következő évben ugyanott tanított középiskolában. A harmadik próbaévre Judenburgba került. Utána Bécsben volt nevelő a szemináriumban. 1674-ben Trencsénben kezdte meg lelkipásztori munkáját mint hitszónok, és az maradt élete végéig. Közel húszévi működése alatt gyakran változtatta helyét. Volt Pozsonyban, Klagenfurtban, Steyrben, Győrben, Leobenben, Judenburgban, Bécsben, Komáromban, Sopronban, majd élete utolsó hat évében Bécsben.

Bécsben lépett be a Társaságba. 1654-ben Laibachban tanított és az iskolai színjátszás felelőse volt. Utána egy-egy évig Klagenfurtban és Varasdon dolgozott középiskolában. 1657–61-ben Grazban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1661-ben. Judenburgban volt harmadik probációban. 1663-ban kezdte el lelkipásztori munkásságát mint hitszónok. Állomáshelyei voltak 1663–4 Nagyszombat, 1665–6 Linz, 1667 Steyr, 1668–71 Pozsony és 1672-től haláláig Bécs.

A bajorországi Altomünsterből származott és a római Német–Magyar Kollégium növendékeként ott szentelték pappá. Ismert hitszónok lett és a régi német nyelv szakembere. Az ingolstadti egyetemen tanított. Ötvenéves volt, amikor belépett a bécsi jezsuita újoncházba. Második évében már az atyák között szerepelt mint „a ház hitszónoka”. 1640–5-ben Grazban volt hitszónok. A következő évben a bécsi professzusházban végzett lelkipásztori munkát. 1647-ben Sopronban lett helyettes házfőnök. Hitszónokként szerepelt még 1648-ban Kremsben, 1649-ben Besztercebányán, 1650–1-ben Selmecbányán; 1652-ben Besztercebányán házfőnök, végül közeli haláláig Nagyszombatban élt. Még belépése előtt kiadott három kötet szentbeszédet és több más művet is. Tartalmuk többségében hitvédelmi és hitvitázó jellegű volt. Korában a népszerű hitszónokok közé tartozott, és műveit a 19. századig gyakran kiadták.

Próbaidejét Bp.-en a Manrézában, bölcseleti tanulmányait 1945–7-ben Szegeden végezte. Egy évig volt magiszter Kalocsán. Teológus korában 1949-ben külföldre akart távozni, de a határon elfogták és három hónapi börtönbüntetésre ítélték. Ennek letelte után nem engedték szabadon, hanem Kistarcsára internálták. Egy újabb perben nyolc hónapra büntették. A táborban kellett maradnia annak feloszlatásáig. Teológiai tanulmányait a táborban szervezett főiskolán fejezte be. Utána szőlőmunkás volt, majd sikerült bejutnia az egri egyházmegyeközi szemináriumba, ahol 1958-ban a váci egyházmegye szolgálatára szentelték. 1967-ben teológiából doktorált Félegyházi József professzornál. Dolgozatának címe Szent István apostoli delegációjának problémája. Hosszú ideig káplán volt Pesterzsébeten. 1990-től a kispesti jezsuita templom plébánosa volt.

Tizennyolc évesen, 1628-ban Leobenben lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait 1632–4-ben Bécsben végezte, a teológiát 1637–40-ben Grazban. Utána egy évig Pozsonyban volt hitszónok. Onnan Leuvenbe került a harmadik próbaév végzésére. Rövid papi életében Nagyszombatban és Homonnán volt egy-egy évig lelkipásztor. 1645-ben Kassán működött. A következő évben Szakolcán volt házfőnök, de még abban az évben Győrben halt meg.

A csehországi Brünnben született. Gyermekkorában családja Bécsben élt. Apja korai halála után anyja három gyermekével Bp.-re költözött. A diákok Mária-kongregációjában ismerte meg a jezsuitákat. 1920-ban lépett be a szegedi újoncházba. A próbaidő után ugyancsak Szegeden elvégezte a hároméves bölcseleti kurzust. Utána Kalocsán tanított három évig latin, magyar és német nyelvet. A teológiai tanulmányokra 1929–32-ben Innsbruckba került. Ott szentelték pappá 1931-ben. 1933–6 között a római Német–Magyar Kollégiumban a bölcsészhallgatók tanulmányi felügyelője volt. 1937-ben Szegeden elvégezte a harmadik próbaévet, s utána elkezdte papnevelő működését. Munkáját megosztotta az egyházmegyeközi szeminárium és a jezsuiták főiskolája között. A szemináriumban volt felügyelő, igazgató és dogmatanár. 1947-ben a jezsuitáknál lett rektor, de folytatta tanári működését is. 1948 őszén a kommunisták elfoglalták a főiskola felét. Ekkorra már világossá lett, hogy nyugodt tanulásról nem sokáig lehet majd beszélni, s erre csak egy alternatíva volt, a tanuló rendtagokat külföldre küldeni. Az útlevélkérelmeket a hatóságok elutasították. Maradt a szökés lehetősége. A rend római központja a kitelepülés mellett volt, a helyi elöljárók a nagy lelkipásztori munka veszélyeztetését látták, és ezért ellenzték a tervet. A végén mégis Fábry nagy akaratereje győzött. 1949 elején különböző utakon megindult a szökés annak minden veszélyével. Az egyik út a nemzetközi gyorsvonat hálókocsija alatt adódott, először csak egy személyre az akkumulátorsorozat tetején, ahová belülről be lehetett feküdni. Később furnérlemezek segítségével két személy tudott a hálókocsi alatt befeküdni. 1949. március 24-én a rendőrség a Keleti pályaudvaron megtalált két menekülni készülő fiatal jezsuitát. Egy névtelen telefonfelhívás a Manréza lelkigyakorlatos házba jelezte az eseményt. Akkor éppen ott volt az elsőéves bölcsészhallgató Horváth Tibor, aki a szökések szervezésénél Fábry rektor segítőjeként szerepelt, mert szabadjegye volt a vasútra; ő azonnal Szegedre utazott. Fábry magára akarta vállalni a felelősséget a szökés megszervezéséért, Horváth viszont azzal érvelt, hogy ha nem tűnik el azonnal, akkor a szökést sem lehet folytatni, amire talán még lesz lehetőség. Fábry engedett. Másnap Bp.-ről indult egy már előkészített útra, és szökése sikerrel járt. Utazása idején a rendőrség már kereste Szegeden. A szökés maga tovább is folyt. A nyári hónapokban a rendi újoncok java részének sikerült külföldre jutnia. Ebben a szökési akcióban tizenegy pap, negyvenhárom tanuló rendtag és négy segítőtestvér jutott el külföldre. A menekülők első csoportja Innnsbruckban gyülekezett, ahonnan 1949. július 10-én az északolasz Chieriben találtak otthonra két évre, amikor a fiatalok Leuvenbe költöztek. Fábry Chieribe érkezése után az észak-olaszországi jezsuiták hittudományi főiskoláján folytatta tanári működését. Mellette rendszeresen ellátta a milánói magyar katolikusok lelki gondozását is. 1960-tól Frankfurtban a jezsuita főiskolán folytatta tanári működését 1974-ig, nyugalomba vonulásáig. Utána besegített a környékbeli magyarok lelki gondozásába haláláig.

Trencsénből lépett be a bécsi újoncházba 1743-ban. 1746-ban Leobenben elvégezte a tanárképzőt. A következő három évben Bécsben bölcseletet tanult. 1750–2-ben Nagyszombatban, 1753-ban Kassán tanított középiskolában. A teológiát Nagyszombatban végezte 1754–7-ben. Ott szentelték pappá 1757-ben. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1759-ben Komáromban tanított. Lelkipásztori munkásságában főleg hitszónok és népmisszionárius volt. Szónokolt 1760-ban Felsőbányán, 1764-től egy-egy évig Esztergomban, Ungváron, Budán és két évig Trencsénben, majd Kőszegen. Népmisszionárius volt 1761–2-ben Kolozsváron, 1763-ban Marosvásárhelyen és 1770-től a Társaság feloszlatásáig Ipolyságon.

Budáról végzett logikusként lépett be a trencséni újoncházba. Próbaideje után még két évig bölcseletet tanult Nagyszombatban. 1757-ben Sopronban tanított. Utána 1758-tól Nagyszombatban először egy évig matematikát tanult, utána három évig a középiskolában tanított. 1762–5 között Bécsben elvégezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1764-ben. Utána Egerbe került harmadik próbaévre. 1767-ben Nagyszombatban helyettes házgondnok volt, majd két évig bölcseletet tanított. Ezt a feladatát folytatta Kassán is a Társaság feloszlatásáig. A feloszlatás után szombathelyi címzetes kanonok, egyúttal Pécsett, majd Pozsonyban gimnáziumi igazgató volt. 1782-től Pécsett plébános volt haláláig. Nyomtatásban is kiadott ünnepi beszédei közül az első még jezsuita korából jelent meg Bécsben, a többi később Pécsett és Pozsonyban.

Német ajkú családban született, az elemi iskola után asztalosnak szánták, de gyenge egészsége miatt szűcsnek tanult. 1912-ben Bezdánban segédi oklevelet szerzett, majd Zomborban és Bp.-en dolgozott. 1914-ben felvételét kérte a Jézus Társaságba, a kalocsai rendházban megkezdte a noviciátust megelőző aspiránsi évét, de hamarosan behívták katonának. 1920-ban, a leszerelése után, Pécsett folytatta az aspiránsi évét, majd Érden végezte a noviciátust. 1923-ban itt szabóként tevékenykedett, majd 1924 júliusától Pécsett ruhatáros, a következő évtől kezdődően előbb Érden, majd a Manrézában, a noviciátusban szabó és portás volt. 1932-től Kalocsán szabó és ruhatáros. 1936-tól előbb Bp.-en, majd Kassán a főiskolán volt szabó. 1940-ben súlyosan megbetegedett, utána a pesti rendházban, majd 1943-tól Kalocsán, 1945-től pedig Nagykapornakon volt szabó. A szétszóratás után Kispesten működött mint sekrestyés, majd 1951-től a jászberényi szociális otthonban volt házi mindenes. 1952-től betegen érkezett a pannonhalmi szociális otthonba, ahol, ameddig egészsége megengedte, szabóként dolgozott, valamint hat évig méhészkedett.

1899–1900 folyamán Nagyszombatban volt skolasztikus novícius. 1901-ben a pesti rendházban dolgozott mint lelkész, a Jó Halál Társulat elnöke, könyvtáros. 1902–3 között Pozsonyban hallgatott filozófiát, 1904–5-ben Innsbruckban teológiát. 1906-ban Nagyszombatban volt magyar nyelvű szónok, Mária-kongregáció prézese. 1907–9 között Szatmárnémetiben volt lelkész, konviktusi felügyelő, a Mária-kongregáció prézese; 1910-ben Nagyszombatba került mint a novíciusmester sociusa, és eközben a harmadik probációt végezte. 1911-ben a pesti rendházban volt lelkész, misszionárius és lelkigyakorlat-vezető. 1912–5 között Nagykapornakon volt plébánoshelyettes, spirituális. 1916–8-ig Szatmárnémetiben volt lelkész, spirituális, lelkigyakorlat-vezető, könyvtáros. 1919–22 között Pécsett volt miniszter és hittantanár. 1923–5 között a pesti rendházban működött mint lelkész, miniszter, templomi gyóntató, a Mária-kongregációk prézese. 1926–7 folyamán Kalocsán volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, hitoktató és könyvtáros. 1928-ban Bp.-en volt lelkész, lelkigyakorlat-vezető és templomi gyóntató. 1929–36 között Kalocsán volt spirituális, a Mária-kongregációk prézese; 1937–42 között Nagykapornakon működött mint spirituális, a Mária-kongregáció prézese, hittantanár, a Jézus Szíve Társulat vezetője és plébánoshelyettes. 1943-tól Kalocsán volt prokurátor és házi gyóntató. 1946-ban Hódmezővásárhelyen spirituális, 1947–50 között Pécsett volt lelkész és házi gyóntató. A szétszóratás után a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.

A középiskolát Kőszegen és Sopronban végezte, onnan lépett be a bécsi újoncházba. 1723–5-ben Grazban bölcseletet tanult. Utána két-két évig Pozsonyban és Pécsett tanított. Bécsben 1730–4 között matematikát és négy évig teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1734-ben. A következő évben Budán hitszónok volt és plébániai feladatokat is ellátott. 1736-ban végezte Besztercebányán a harmadik probációt. 1737-ben Bécsben, a következő két évben Grazban tanított bölcseletet. 1740-ben Linzben matematikát adott elő. 1741–5-ben Rómában a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt, de írással is foglalkozott, és az Árkádia irodalmi társaság tagja lett. Hazatérve 1746-ban Nagyszombatban szentírástant adott elő. A következő évben a bécsi Theresianum akadémia házgondnoka és történelemtanára volt. 1748–50-ig a nagyszombati nyomda igazgatójaként, 1751–3-ban Kőszegen rektorként, a következő négy évben Pozsonyban könyvtárosként működött. 1758-ban Pécsett házgondnok, majd 1760-tól a Társaság feloszlatásáig Pozsonyban iskolaigazgató és könyvtáros volt. Utána haláláig a rohonci szegényházat vezette.
Szerzetesi életében sokféle feladatot látott el, de mint írónak és költőnek a magyar irodalomtörténetben sokkal nagyobb jelentősége van. Maga vallotta ugyan, hogy fiatalon kezdte, hazájától távol írt, és csak felüdülés idejében. Tudatosan tanulmányozta a nép nyelvét, s azt műveibe mesterien beledolgozta. Ezzel elindította az irodalmi népiességet, mely azután Petőfivel és Arannyal jutott diadalra. Verseinek száma nem nagy: huszonkét világi dal, hat vallásos, nyolc alkalmi és vegyes költemény, valamint hat ekloga. Mind halála után jelent meg nyomtatásban. Ugyancsak akkor jelent meg Téli éjszakák című elbeszélésgyűjteménye is. Prózai művei fordítások és átdolgozások az angol William Darrel és a spanyol Balthasar Gracián moralizáló műveinek olasz kiadásaiból.

A közép-itáliai Velletriben született, végzett bölcsészként lépett be Rómában a Társaságba. 1583-ban Ferdinand Capecevel együtt Lengyelországon keresztül érkezett Kolozsvárra. Tanított és a Mária-kongregáció vezetőjeként nagy hatással volt a diákságra. Dobokay Sándor katolikus hitre térésében nagy szerepe volt, és Kabos István is neveltjei közé tartozott. Kolozsváron a pestisjárványban haldokló Capece rektor őt nevezte ki a még élők elöljárójává. Nem sokkal a kinevezés után ő is a pestis áldozata lett.