841 – 860 / 1554 megjelenítése

Martinovics Sándor

Martinovics Sándor
1880. febr. 13. Ungvár. Nyelv: magyar. SJ 1896. aug. 13. Nagyszombat. Psz. 1910. júl. 26. Innsbruck. Elb. 1921. júl. 26.
Életrajz
Ungváron született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaévek után Nagyszombatban két, St. Andräban egy év retorikát végzett. 1902-ben Szatmárnémetiben volt internátusi nevelő. 1903–5-ben Pozsonyban bölcseletet tanult. Utána két évig Kalocsán hittant és nyelveket tanított. 1908–11 között Innsbruckban tanult teológiát. 1910. július 26-án ott szentelték pappá. A harmadik próbaévet a belgiumi Drongenban végezte. 1913-tól két évig Bp.-en, egy évig Pozsonyban, majd két évig Bp.-en hitszónoki tevékenységet fejtett ki főleg apologetikus és világnézeti témákról. Írásban is küzdött a korszellem ellen. 1918–20 között Pécsett hittant és francia nyelvet tanított. 1921-ben a veszprémi egyházmegye papja lett, és még abban az évben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol a connesville-i Szent Imre-, majd a homesteadi Szent Margit-templom plébánosa volt.
M
M: Óvószer a liliomhullás ellen. Kalocsa, 1907; Ateista-e a modern tudomány? Bp., 1916; Kereszténység és feminizmus. Pécs, 1918; Modern vallásosság. Pécs, 1918; Egyház és kultúra. Pécs, 1918; Egyház és demokrácia. Pécs, 1918; Úri morál. Pécs, 1918; Kereszténység és szocializmus. Pécs, 1918; Úri morál. Pécs, 1918; Papi celibátus. Pécs, 1918; A zsidókérdés. Pécs, 1918; Új világ, régi hit. Pécs, 1918; Komoly szó a munkásokhoz. (Szalontai László néven.) Pécs, 1918; A páholy gondolatvilága. Pécs, 1919; Egyház és állam. Pécs, 1919; Vallás és iskola. Pécs, 1919; A klérus és a nép. Pécs, 1919; Vörös kommunizmus. Pécs, 1919.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 611; MKL VIII. 756; Petrik 1900-II; Tóth 25–6; Borbély I.: Martinovich Sándor. Anima Una IV/3. (1960. május) 26; Török I.: Martinovics Sándor. Katolikus magyarok Észak-Amerikában. Youngstown (Ohio), 1978. 134.
Születési idő
1880-02-13
Születési hely
Ungvár
Belépés ideje
1896-08-13
Belépés helye
Nagyszombat
Papszentelés ideje
1910-07-26
Papszentelés helye
Innsbruck
Beszélt nyelvek
magyar

Mártonffy József

Mártonffy József
1746. jan. 15. Csíkszentkirály. Nyelv: magyar. SJ 1763. okt. 27. Trencsén. Psz. 1775. okt. 1. Prekon. 1800. ápr. 2. †1815. márc. 3. Gyulafehérvár.
Életrajz
Csíkszentkirályon született, Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1767–8-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1769–70-ben Budán grammatikát tanított, majd 1771–2-ben Bécsben matematikát tanult. 1773-ban, a feloszlatás évében Budán retorikát tanított. 1775. október 1-jén szentelték pappá. Majd Kolozsváron matematikát tanított. 1779-ben az erdélyi katolikus iskolák főigazgatója, 1781-ben gyulafehérvári kanonok lett. 1793. július 11-én serviai választott püspök és 1799. március 14-én erdélyi megyéspüspök lett. Elindította a papság nyugdíjügyének rendezését.
M
M: Tentamen mathematicum. Kolozsvár, 1775; Trauerrede auf Marien Theresien. Nagyszeben, 1781; Venerabili Clero. (Püspöki pásztorlevél). Kolozsvár, 1804; több drámája maradt kéziratban.
Ir
Ir: DHCJ III. 2551; MÉL II. 162; MKL VIII. 775; Nom. II. 953; Pe 1586; Petrik 1712–1860/V, VII; So V. 657; St 220; Szi VIII. 757–9; Temesváry 36; Kratz 204; Santos Hernández II. 377–8; György L.: Fejezetek Mártonfi József erdélyi püspök (1746–1815) életrajzából. Bp., 2009.
Születési idő
1746-01-15
Születési hely
Csíkszentkirály
Belépés ideje
1763-10-27
Belépés helye
Trencsén
Halálozás ideje
1815-03-03
Halálozás helye
Gyulafehérvár
Beszélt nyelvek
magyar

Martonius Miklós

Martonius Miklós
1556 k. Győr. Nyelv: magyar. SJ 1577. jan. 16. Psz. 1586. Elb. 1592.
Életrajz
Győrben született, 1577-ben lépett be a Társaságba. A rendelkezésre álló évi katalógusok szerint 1582-ben Bécsben elsőéves bölcsészhallgató, 1584-ben pedig teológus volt. 1586-ban Grazban tanult teológiát. Abban az évben szentelték pappá. 1587-ben Bécsben tartózkodott. 1589–90-ben Vágsellyén házfőnök, majd hitszónok és 1591-ben Znióváralján házgondnok volt. 1592-ben a bécsi kollégiumban volt azzal a megjegyzéssel, hogy „visszatért Erdélyből”. Ebben az évben bocsátották el a Társaságból.
Születési idő
1556?
Születési hely
Győr
Belépés ideje
1577-01-16
Papszentelés ideje
1586
Beszélt nyelvek
magyar

Máté (Drab) József

Máté (Drab) József
1922. jan. 8. Sopron. SJ 1941. aug. 14. Psz. 1957.jún. 22. Shrub Oak.
Életrajz

„Drab” családi névvel 1941-ben lépett be a Társaságba, ahol1943-ban a „Máté” nevet vette fel. Próbaévei után egy év retorikát is végzett,majd 1945–7-ben Szegeden elvégezte a bölcseleti tanulmányokat, s utánaSzatmárnémetiben lett kollégiumi felügyelő. 1948-ben a románok kiutasították, amagyar rendőrség pedig Kistarcsára internálta. Ott elvégezte a teológiaitanulmányokat. 1953-ban szabadult. 1956 őszén elhagyta Mo.-ot. 1957. június22-én Shrub Oakon pappá szentelték. 1958-ban Woodstockban teológiát tanult mégegy évig, s utána Clevelandben elvégezte a harmadik probációt. Egész papiéletében a magyarok lelkipásztora volt: 1960–6-ban Torontóban, 1967–72-benCourtlandben és 1973–2003-ig újra Torontóban. 2008-ban vonult be Hamiltonban azidősek otthonába.

Ir
Ir: Hetényi Varga II. 218–9; MJTN 149; Pálos 181; Máté J.: Negyven év Isten és a magyarság szolgálatában. ProvH 52. (1997. november–december) 42–4; Kosztya 319–22; MJN 204; †P. Máté József SJ (1922–2011) ProvH (2011. július) 3–4.
Születési idő
1922-01-08
Születési hely
Sopron
Belépés ideje
1941-08-14
Fogadalomtétel ideje
1976-12-29
Papszentelés ideje
1957-06-22
Papszentelés helye
Shrub Oak

Matthiae János

Matthiae János
1538 k. Krakovány. Nyelv: szlovák. SJ 1561. ápr. 4. Bécs. Psz. 1563 k. F. 1570. dec. 24. C. sp. Pultusk. †1604. nov. 1. Krakkó.
Életrajz
Krakoványban született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1561–4-ben bölcseletet tanult ugyanott, és nevelő volt a konviktusban. 1565–6-ban Nagyszombatban egy-egy évig házgondnokként és a szeminárium vezetőjeként működött. 1567–71-ben a lengyelországi Pultuskban tanított, és 1570-ben rektorhelyettes volt. 1571–3-ban Braunsbergben tanított. Krakkóban halt meg.
Ir
Ir: CPA I. 728.
Születési idő
1538?
Születési hely
Krakovány
Belépés ideje
1561-04-04
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1570-12-24
Fogadalomtétel helye
Pultusk
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1563?
Halálozás ideje
1604-11-01
Halálozás helye
Krakkó
Beszélt nyelvek
szlovák

Mattota György

Mattota György
1593. ápr. 23. Kapronca. SJ 1618. okt. 29. Leoben. Psz. 1627. Bécs. F. 1634. okt 1. Zágráb. †1661. jan. 21. Zágráb.
Életrajz
A horvátországi Kaproncán született, huszonöt éves korában Leobenben lépett be a Társaságba. 1621–3-ban bölcseletet tanult Bécsben. Tanulmányait egy évig Grazban a teológiával folytatta, majd Zágrábban grammatikát tanított, és 1627-ben visszatért Bécsben a teológiára, ahol pappá szentelték. 1628-ban Eberndorfban végezte a harmadik próbaévet. 1629–36-ban Zágrábban volt miniszter, a gazdasági ügyek intézője és szemináriumi nevelő. A következő évben Győrben intézte egy évig a gazdaségi ügyeket, Pozsonyban házgondnok volt szintén egy évig, majd Zágrábban szemináriumi felügyelő. Utána Varasdon intézte két évig a ház gazdasági ügyeit, majd Zágrábban volt felügyelő a szemináriumban. 1643–8-ban Varasdon vezette az építkezéseket. A következő évben Nagyszombatban élt, de a katalógus nem jelez semmilyen hivatalt. 1650-ben Varasdon, a következő évben Zágrábban volt házgondnok. 1652-ben a katalógus jelzi, hogy Mattota Sopronban végez lelkipásztori szolgálatot. Utána folytatta vándoréletét a rendházak gazdasági ügyeinek intézésével Győrben, Varasdon, Zágrábban, Sopronban, majd 1659–61 között Zágrábban, ahol meghalt.
Ir
Ir. CPA II. 669.
Születési idő
1593-04-23
Születési hely
Kapronca
Belépés ideje
1618-10-29
Belépés helye
Leoben
Fogadalomtétel ideje
1634-10-01
Fogadalomtétel helye
Zágráb
Papszentelés ideje
1627
Papszentelés helye
Bécs
Halálozás ideje
1661-01-21
Halálozás helye
Zágráb

Mattussek András

Mattussek András
1703. dec. 27. Gyetva. Nyelv: szlovák. SJ 1722. okt. 14. Trencsén. Psz. 1730. Nagyszombat. F. 1739. febr. 2. 4 fog. prof. Szakolca. †1753. nov. 2. Nagyszombat.
Életrajz
Gyetván született, Budáról a bölcseleti tanulmányok befejeztével lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1725–6-ban Lőcsén, 1727-ben Ungváron tanított. Teológiai tanulmányait 1728–31-ben Nagyszombatban végezte. Ott szentelték pappá 1730-ban. Utána Judenburgban volt harmadik probációban. 1733–4-ben hitszónokként működött Lőcsén. 1735–6-ban Budán bölcseletet tanított. Utána újra hitszónok lett 1737–9-ben Szakolcán, 1740-ben Rozsnyón és 1741–2-ben Eperjesről látott el pap nélküli plébániákat. 1743-ban szlovák ünnepi szónok és lelkipásztor volt Trencsénben. Élete végén hitszónokként működött 1745–7-ben Szakolcán, 1748–9-ben Zsolnán és 1750-től haláláig Nagyszombatban.
M
M: Somnia sapientium. Buda, 1736.
Ir
Ir: Guilhermy I. 407; Nom. II. 957; Pe 765; Petrik 1712–1860/VII; So V. 744; Weiser 337–8.
Születési idő
1703-12-27
Születési hely
Gyetva
Belépés ideje
1722-10-14
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1739-02-02
Fogadalomtétel helye
Szakolca
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1730
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1753-11-02
Halálozás helye
Nagyszombat
Beszélt nyelvek
szlovák

Matyasovich Henrik

Matyasovich Henrik
1923. ápr. 28. Szamosújvár. Nyelv: magyar. SJ 1944. aug. 14. Bp. Psz. 1957. aug. 22. Maastricht. F. 1977. febr. 11. 4 fog. prof. †2006. jún. 23. Szeged.
Életrajz
Az erdélyi Szamosújváron született, kereskedelmi középiskolát végzett. 1944-ben lépett be a Társaságba. Az újoncidő befejezése után is a Manrézában maradt, és latin nyelvet tanult. 1948 őszén kezdte meg Szegeden bölcseleti tanulmányait. 1949. március 21-én több társához hasonlóan megkísérelte, hogy Nyugatra szökjön, de a határon elfogták, és október 7-én a kistarcsai internálótáborba került. Ott a P. Mócsy szervezésében létrejött „hittudományi főiskolán” tanult bölcseletet és teológiát. 1953-ban szabadult, Bp.-en kazánfűtő lett. 1956 végén távozott Nyugatra. A hollandiai Maastrichtban folytatta teológiai tanulmányait. Közben 1957. augusztus 22-én pappá szentelték. 1960-ban az ausztriai St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. Ezután főként az emigráns magyarok lelki gondozásával foglalkozott Hollandiában: 1961–9-ben Amszterdamból és 1970–1-ben Nijmegenből. 1972–82 között a belgiumi Leuvenben a P. Muzslay István által alapított magyar egyetemista kollégiumot vezette. 1982–90 között Frankfurtban lett a magyarok lelkipásztora. 1991-ben hazatért Mo.-ra. 1991–2-ben Hódmezővásárhelyen, 1993-ban Szegeden volt az újoncmester helyettese. Utána is Szegeden maradt, és lelkipásztorkodással foglalkozott haláláig.
M
M: Szentföldi út. Klny. Amszterdam, 1966; Teológia és liturgia Kistarcsán. ÜJV 19–20.
Ir
Ir: Hetényi Varga II. 220–3; MJTN 149; MKL VIII. 831; Pálos 180–1; Bölöny J.: Matyasovich Henrik. Magyarok a nagyvilágban. Kézirat, OSZK 383; Nemeshegyi P.: Matyasovich Henrik. ProvH 97. (2006. május–július) 33–9; MJN 205.
Születési idő
1923-04-28
Születési hely
Szamosújvár
Belépés ideje
1944-08-14
Belépés helye
Bp
Fogadalomtétel ideje
1977-02-11
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1957-08-22
Papszentelés helye
Maastricht
Halálozás ideje
2006-06-23
Halálozás helye
Szeged
Beszélt nyelvek
magyar

Matyasovski Ignác

Matyasovski Ignác
1718. máj. 30. Nyitra. Nyelv: magyar, német. SJ 1735. okt. 14. Bécs. Psz. 1748. Graz. Elb. 1753. †1761. Vízkelet.
Életrajz
Nyitrán született, Pozsonyból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Leobenben végezte a tanárképzőt. 1739–41-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult, majd három évig ugyanott a középiskolában tanított. A teológiát 1745–8-ban Grazban végezte. 1749-ben Székesfehérváron tanított. 1750-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1752-ben Egerben, 1753-ban Komáromban volt hitszónok. Ebben az évben bocsátották el a Társaságból.
M
M: Illustrium Hungariae virorum Ethopoeiae. Nagyszombat, 1744.
Ir
Ir: Nom. II. 958; So V. 746; St 220; Szi VIII. 859; Szörényi.
Születési idő
1718-05-30
Születési hely
Nyitra
Belépés ideje
1735-10-14
Belépés helye
Bécs
Papszentelés ideje
1748
Papszentelés helye
Graz
Halálozás ideje
1761
Halálozás helye
Vízkelet
Beszélt nyelvek
német

Matz (Mácz) Sámuel

Matz (Mácz) Sámuel
1716. aug. 26. Szepeskáptalan. Nyelv: szlovák. SJ 1736. okt. 20. Trencsén. Psz. 1745. F. 1752. febr. 2. 4 fog. prof. Eperjes. †1788. Szepeskáptalan.
Életrajz
Szepeskáptalanban született, a bölcseleti tanulmányok befejezése után Budáról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után egy-egy évig Besztercebányán, Eperjesen és Kolozsváron tanított. 1742–5-ig Kassán tanult teológiát. 1745-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1747–51-ig Selmecbányán iskolaigazgató és tanár volt. 1752-ben Eperjesről plébániai feladatokat látott el. 1753–4-ben Trencsénben gazdasági főnök volt. 1755–65-ig Szakolcán a tanárképzőben latint tanított. Utána két évig Lőcsén a konviktust vezette. 1768–73 között Székesfehérváron házi lelkiatya volt.
M
M: Metamorphosis septi-collis Dacici. Kolozsvár 1741; 184 latin nyelvű költemény 1716–85-ből kéziratban a Nyitrai Egyházmegyei Könyvtárban.
Ir
Ir: LKKOS 902; Nom. II. 958; Pe 1034; So V. 746–7; St 221; Szi VIII. 893.
Születési idő
1716-08-26
Születési hely
Szepeskáptalan
Belépés ideje
1736-10-20
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1752-02-02
Fogadalomtétel helye
Eperjes
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1745
Halálozás ideje
1788
Halálozás helye
Szepeskáptalan
Beszélt nyelvek
szlovák

Maurach Máté

Maurach Máté
1579. nov. Pozsony. Nyelv: német. SJ 1600. máj. 14. Brünn. Psz. 1610. F. 1619. júl. 21. C. sp. Graz. †1648. febr. 10. Pozsony.
Életrajz
Pozsonyban született, Brünnben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után 1603–5-ig Grazban bölcseletet tanult. Utána a csehországi Chomutovban két, Prágában egy évig tanított. 1609–10-ben Grazban teológiát végzett. 1611-ben vándormisszionárius. A következő évben Olmützben végezte a harmadik probációt. 1613-ban Bécsben hitszónokként működött. 1614–5-ben Káldi Márton társaként dolgozott a monyorókeréki misszióban. 1616–8-ban Millstattban volt hitszónok, a következő évben Alsólendván misszionárius. 1620–1-ben Laibachban iskolaigazgatóként és katekétaként dolgozott. 1622–7 között Bécsben hitszónok, 1628–30-ban Győrben házi lelkiatya volt. 1631–6 között Nagyszombatból látta el a lévai missziót mint lelkipásztor. 1637–8-ban Győrben, 1639–40-ben Kremsben volt házi lelkiatya. 1641–5-ben Bécsben és 1646–8-ban Pozsonyban betegeskedett.
M
M: Calepinulus, ex toto Calepino Synonima. Bécs, 1630.
Ir
Ir: CPA II. 669; So V. 757; St 221; RMK III/1. 432.
Születési idő
1579-11-0
Születési hely
Pozsony
Belépés ideje
1600-05-14
Belépés helye
Brünn
Fogadalomtétel ideje
1619-07-21
Fogadalomtétel helye
Graz
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1610
Halálozás ideje
1648-02-10
Halálozás helye
Pozsony
Beszélt nyelvek
német

Maurer Antal

Maurer Antal, testvér
1692. júl. 20. Nagyszombat. Nyelv: magyar, szlovák. SJ 1714. okt. 27. Trencsén. F. 1725. febr. 2. C. t. Kassa. †1745. júl. 19. Buda.
Életrajz
1733-ban Nagybányán vezette az építkezést.
Ir
Ir: Nom. II. 959.
Születési idő
1692-07-20
Születési hely
Nagyszombat
Belépés ideje
1714-10-27
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1725-02-02
Fogadalomtétel helye
Kassa
Fogadalom
C. t.
Halálozás ideje
1745-07-19
Halálozás helye
Buda
Beszélt nyelvek
szlovák

Mautrey Ignaz

Mautrey Ignaz
1690. júl. 30. Ruspach. Nyelv: német. SJ 1708. okt. 9. Bécs. Psz. 1720. Bécs. F. 1726. febr. 2. 4 fog. prof. Pozsony. †1737. jún. 27. Passau.
Életrajz
Ruspachban született, Bécsben logikusként lépett be a Társaságba. 1711–3-ban ott tanult bölcseletet. Utána 1714–6-ban Passauban és 1717-ben Pozsonyban tanított. 1718–21 között Bécsben teológiát végzett. Ott szentelték pappá 1720-ban. 1722-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1723-ban Bécsben, 1724-ben Linzben tanított középiskolában. 1725-ben Bécsben a dialektikát adta elő. 1726-ban Pozsonyban, 1727-ben Besztercebányán volt házgondnok. 1728–30 között a rendi újoncokat nevelte Trencsénben. 1731-től haláláig Passauban vezette a szemináriumot.
M
M: Vita anni Austriaci MDCCXXII. Bécs, 1723.
Ir
Ir: Nom. II. 961–2; So V. 771; St 222.
Születési idő
1690-07-30
Születési hely
Ruspach
Belépés ideje
1708-10-09
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1726-02-02
Fogadalomtétel helye
Pozsony
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1720
Papszentelés helye
Bécs
Halálozás ideje
1737-06-27
Halálozás helye
Passau
Beszélt nyelvek
német

Mayr Christoph

Mayr Christoph
1705. nov. 12. Sillian. Nyelv: német. SJ 1722. okt. 27. Bécs. Psz. 1736. F. 1740. febr. 2. 4 fog. prof. †1776. Bécs.
Életrajz
A dél-tiroli Sillianban született, Varasdról lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben volt a tanárképzőben. 1726–8-ban Grazban bölcseletet tanult. Utána három évig Klagenfurtban és egy évig Bécsújhelyen tanított. A teológiai tanulmányokat 1733-ban Nagyszombatban kezdte és 1736-ban Bécsben végezte. Abban az évben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1738-ban Lipótváron hitszónokként működött. 1739–42-ben Klagenfurtban, 1743–4-ben Passauban bölcseletet tanított. 1745-ben Budán kazuisztikát adott elő. 1746–7-ben a tábori lelkészek főnökének a helyettese volt. 1748–9-ben Klagenfurtban kazuisztikát, 1750–1-ben Zágrábban kánonjogot tanított. 1752-ben Budán a kánonjog tanára és 1753–7-ig a Mo.-on állomásozó katonaság tábori lelkészeinek elöljárója volt. 1758-ban a bécsi újoncház gazdasági főnökeként tevékenykedett, 1759-ben a csehországi Žirečben házfőnök lett. 1760–3-ban Budán rektor és plébános, 1764–6-ban Klagenfurtban rektor, 1767–9-ben Besztercebányán rektor és plébános volt. 1770-től a feloszlatásig a bécsi újoncház gazdasági ügyeit intézte.
M
M: Lobrede zu Ehren des heil. Johann Nepomuk. Bécs, 1769.
Ir
Ir: Nom. II. 967; So V. 809; St 223; Szi VIII. 937–8.
Születési idő
1705-11-12
Születési hely
Sillian
Belépés ideje
1722-10-27
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1740-02-02
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1736
Halálozás ideje
1776
Halálozás helye
Bécs
Beszélt nyelvek
német

Mayr Franz B.

Mayr Franz B.
1682. febr. 17. Sillian. Nyelv: német. SJ 1699. okt. 9. Bécs. Psz. 1710. Graz. F. 1717. febr. 2. 4 fog. prof. Linz. †1755. aug. 5. Krems.
Életrajz
A dél-tiroli Sillianban született, Judenburgból lépett be Bécsben a Társaságba, ahol a próbaidő után 1702–4-ig bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Goriziában, Pozsonyban és Bécsben tanított. 1708–11 között Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1710-ben. Utána a harmadik próbaévet Leobenben végezte. Papi életének első szakaszában főleg tanítással foglalkozott. 1713-ban Fiuméban, a következőben Triesztben tanított középiskolában. Utána a bölcselet tanára lett: 1715-ben Klagenfurtban és 1716–8-ban Linzben. Ezután következett a világi papság képzése az úgynevezett morális- vagy kázus-kurzusokon. Ezekben a három év bölcselet mellett csak két évig tanítottak kazuisztikát vagy kezdetleges morálist mint előkészítést a gyóntatásra, kánonjogot a plébániák helyes vezetésére, és kontroverziát, mely a hithirdetést alapozta meg az akkori vallásfelekezeti feszültségekkel terhes korban. 1719-től két-két évig Budán, Győrben, Linzben és egy-egy évig Klagenfurtban és Goriziában kazuisztikát tanított. Utána 1727-ben házgondnok volt Laibachban. 1728–30-ban Passauban tanított újra kazuisztikát. A következő évben Pozsonyban volt házfőnök. 1732–3-ban Budán, majd egy évig Zágrábban kánonjogot tanított. Ezzel tanári életszakasza lezárult, és elkezdődött a renden belüli adminisztrációs tevékenysége. 1735-ben Sopronban, 1736-ban Bécsújhelyen, 1737–9-ben Győrben volt házgondnok. 1740–2-ben három évig Leobenben házi lelkiatya volt, majd néhány évre visszatért az adminisztrációs munkához. 1743–5-ben Goriziában, 1746-ban Laibachban, 1747–52-ben Sopronban volt házgondnok. 1753-tól haláláig Kremsben a házi lelkiatya feladatkörét látta el.
Ir
Ir: Guilhermy I. 96; Nom. II. 969.
Születési idő
1682-02-17
Születési hely
Sillian
Belépés ideje
1699-10-09
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1717-02-02
Fogadalomtétel helye
Linz
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1710
Papszentelés helye
Graz
Halálozás ideje
1755-08-05
Halálozás helye
Krems
Beszélt nyelvek
német

Mayr György

Mayr György
1734. ápr. 7. Feketeváros. Nyelv: német. SJ 1754. okt. 19. Bécs. Psz. 1763. F. 1770. febr. 2. 4 fog. prof. Nagyszombat. †1771. júl. 23. Székesfehérvár.
Életrajz
Feketevárosban született, bölcseleti tanulmányainak befejezése után Budáról lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után egy-egy évig tanított Győrben, Budán és Pozsonyban. 1760–4 között Nagyszombatban egy évig matematikát és négy évig teológiát tanult. 1763-ban szentelték pappá. 1765-ben Kőszegen lett hitszónok. Egy év után Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1767–70-ig Nagyszombatban a Szent Albert konviktusban volt nevelő és a német nyelv tanára. 1771-ben Székesfehérváron lett lelkipásztor, ahol rövidesen meghalt.
M
M: Divus Ivo sermone panegyrico celebratus. Nagyszombat, 1763.
Ir
Ir: Nom. II. 971; So V. 818; St 223; Szi VIII. 935.
Születési idő
1734-04-07
Születési hely
Feketeváros
Belépés ideje
1754-10-19
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1770-02-02
Fogadalomtétel helye
Nagyszombat
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1763
Halálozás ideje
1771-07-23
Halálozás helye
Székesfehérvár
Beszélt nyelvek
német

Mayr Johann I.

Mayr Johann I.
1686. jún. 17. Sillian. Nyelv: német. SJ 1703. nov. 2. Trencsén. Psz. 1716. Graz. F. 1721. febr. 2. 4 fog. prof. Laibach. †1748. dec. 6. Laibach.
Életrajz
A dél-tiroli Sillianban született, Judenburgból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1707–17-ig Grazban tartózkodott. Három évig bölcseletet tanult, utána négy évig középiskolában tanított, majd 1713-ban az iskolai színjátszás felelőse is volt. A következő négy évben elvégezte a teológiát. Grazban szentelték pappá 1716-ban. 1718-ban Judenburgban volt harmadik probációban. 1719–20-ban Passauban először retorikát, majd bölcseletet tanított. 1721–3-ig Laibachban volt a bölcselet tanára. A következő évtől kazuisztikát tanított: 1724–5 Passau, 1726–7 Nagyszombat, 1728 Gorizia, 1729 Graz, 1730 Laibach, 1731 Buda. 1732–3-ban Nagyszombatban a szentírástan tanára volt. 1734–6-ban Budán kánonjogot tanított. 1737–47-ben lelkipásztori munkát végzett Klagenfurtban. Utolsó évében a szemináriumot vezette. 1748-ban Laibachban a főiskola igazgatója volt, amikor rövidesen meghalt.
M
M: Ehrenpredigt bei der Ordensprofession der Anna Maria Jasky. Pozsony, 1743; Lobpredigt bei der zweiten Professio Maria Gräfin Lamberg. Klagenfurt, 1744.
Ir
Ir: Nom. II. 973; Pe 587; So V. 818–9; St 223.
Születési idő
1686-06-17
Születési hely
Sillian
Belépés ideje
1703-11-02
Belépés helye
Trencsén
Fogadalomtétel ideje
1721-02-02
Fogadalomtétel helye
Laibach
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1716
Papszentelés helye
Graz
Halálozás ideje
1748-12-06
Halálozás helye
Laibach
Beszélt nyelvek
német

Mayr Johann II.

Mayr Johann II.
1693. febr. 9. Bécs. Nyelv: német. SJ 1708. okt. 9. Bécs. Psz. 1720. Nagyszombat. F. 1746. aug. 15. 4 fog. prof. Laibach. †1760. jan. 25. Krems.
Életrajz
Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. 1712–4-ben Grazban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig középiskolában tanított Klagenfurtban, Linzben és Komáromban. 1718–21 között végezte a teológiát Nagyszombatban. Ott szentelték pappá 1720-ban. 1722-ben Judenburgban volt harmadik probációban. Utána egy-egy évig Győrben és Sopronban tanított retorikát. 1725-ben Nagyszombatban, 1726–8-ban Laibachban volt a bölcselet tanára. 1729-ben Győrben, 1730-ban Laibachban kazuisztikát adott elő. 1731-től fő munkája a hitszónoklás volt: Lőcsében, 1732–3-ban Steyrben, 1734–5-ben Sopronban, 1736–8-ban Laibachban, 1739–40-ben Neustadtban. Utána a Mária-kongregációk vezetése volt feladata: 1741–6 Pozsonyban, 1747–8-ban Grazban. 1749-ben Klagenfurtban házi lelkiatya, 1750–2-ben Grazban könyvtáros, 1753-ban Budán házgondnok, 1754–7-ben Győrben és 1758-tól haláláig Kremsben házi lelkiatya volt.
M
M: Panegyricus B. Mariae Virgini. Nagyszombat, 1719; Gloria SS. Ordinis: id est Summi Pontifices Benedictini. Bécs, 1728; Philosophicae Assertiones. Laibach, 1728; Idea sapientis theo-politici. Bécs, 1728; Sacra Solemnia Divis Aloysio et Stanislao […] per emblemata exhibita. Győr, 1728; Gratulatio ad Onomasticum D. Benedicti Sajgho. Győr, 1729; Provincia Austriaca S. I. aeri incisa. H. n., é. n. [1727–31]; Sermo eucharisticus de liberato ab obsidione Sopronio. Sopron, 1734 (németül); Symbola et emblemata in canonisatione S. Joannis Franc. Regis. Laibach, 1737.
Ir
Ir: Nom. II. 978; Petrik 1712–1860/VII; So V. 819–20; St 223; Szi VIII. 936–7.
Születési idő
1693-02-09
Születési hely
Bécs
Belépés ideje
1708-10-09
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1746-08-15
Fogadalomtétel helye
Laibach
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1720
Papszentelés helye
Nagyszombat
Halálozás ideje
1760-01-25
Halálozás helye
Krems
Beszélt nyelvek
német

Mayr Johann Nep.

Mayr Johann Nep.
1832. febr. 13. Bécs. Nyelv: német. SJ 1857. jan. 13. Baumgartenberg. Psz. 1865. Lyon F. 1873. febr. 2. 4 fog. prof. Bécs. †1912. okt. 28. Bécs.
Életrajz
Bécsben született, Baumgartenbergben lépett be a Társaságba. 1860–1-ben Pozsonyban bölcseletet tanult. A következő évben Bécs-Kalksburgban latin és görög nyelvvel foglalkozott. 1864–7 között Lyonban végezte a teológiát. 1865-ben szentelték pappá. 1867–71-ig Bécs-Kalksburgban bölcseletet, hittant és francia nyelvet tanított. A következő évben Prágában végezte a harmadik próbaévet. 1872–7-ben Bécs-Kalksburgban volt rektor. 1877. augusztus 3-án lett az osztrák rendtartomány főnöke. 1882-ben a bécsi rendház elöljárója volt. 1884-től Innsbruckban, 1887-től Mariascheinben a rektori hivatalt látta el 1893-ig. A következő években mozgalmas élete volt. Az évi katalógusok adatai szerint 1894-ben Mariascheinben, a következőben Innsbruckban házon kívül élt. 1896-ban Cannes-ban találjuk, majd Bp.-en, Mariascheinben és Pozsonyban egy-egy évig. 1890–5-ben az innsbrucki kollégiumot vezette. Onnan Bécs-Lainzba került, ott betegeskedett haláláig.
Ir
Ir: Cat. Def. I. 12.849; MJTN 150.
Születési idő
1832-02-13
Születési hely
Bécs
Belépés ideje
1857-01-13
Belépés helye
Baumgartenberg
Fogadalomtétel ideje
1873-02-02
Fogadalomtétel helye
Bécs
Fogadalom
4 fog. prof.
Papszentelés ideje
1865
Papszentelés helye
Lyon
Halálozás ideje
1912-10-28
Halálozás helye
Bécs
Beszélt nyelvek
német

Mayr Josef

Mayr Josef
1672. máj. 28. Aurach. Nyelv: német. SJ 1688. okt. 22. Bécs. Psz. 1701. Graz. F. 1703. aug. 15. C. sp. Linz. †1720. máj. 21. Selmecbánya.
Életrajz
Aurachban született, Judenburgból lépett be Leobenben a Társaságba. A próbaévek után ott végezte a tanárképzőt is. 1692-ben Klagenfurtban grammatikát tanított. 1693–5-ben Grazban tanult bölcseletet. Utána két évig újra Klagenfurtban volt tanár. 1698–1701-ben Grazban végezte a teológiát, ahol 1701-ben pappá szentelték. A következő évben Leobenben volt harmadik probációban. 1703-ban Linzben retorikát tanított. 1704-ben kezdte meg hitszónoki munkáját, de egy-két évnél tovább csak egy helyen volt. Mo.-i működésénél megadjuk az időpontot is. Hitszónok volt a bécsi kollégiumban, Linzben, Laibachban, Judenburgban, Leobenben, a bécsi újoncházban, 1711–2-ben Besztercebányán, 1713-ban Pozsonyban a kollégiumban, 1714-ben Győrben, Bécsújhelyen, 1717–8-ban Selmecbányán és 1720-ban házgondnokként működött Besztercebányán, de még ebben az évben Selmecbányán halt meg.
M
M: Lobrede von dem heiligen Kilian. Bécs, 1709; Esther aus Oesterreichischem Königreich. In Tuba panegyrica. I. Landsberg, 1741.
Ir
Ir: Nom. II. 974–5; So V. 821; St 224.
Születési idő
1672-05-28
Születési hely
Aurach
Belépés ideje
1688-10-22
Belépés helye
Bécs
Fogadalomtétel ideje
1703-08-15
Fogadalomtétel helye
Linz
Fogadalom
C. sp.
Papszentelés ideje
1701
Papszentelés helye
Graz
Halálozás ideje
1720-05-21
Halálozás helye
Selmecbánya
Beszélt nyelvek
német