Online Jezsuita Történeti Névtár

Bruck a. d. Leithában született, bölcseleti tanulmányai befejezése után Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1712–3-ban Bécsújhelyen, 1714-ben Győrben és 1715-ben Komáromban tanított. A teológiát Grazban kezdte 1716-ban, két év múlva Bécsben folytatta. Ott szentelték pappá 1718-ban. 1720-ban Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. A következő évben Nagyszebenben grammatikát, 1722-ben Kolozsváron matematikát, 1723-ban Budán, 1724–6 között Kassán bölcseletet tanított. 1727-től lelkipásztor lett. Egytől három évig hitszónokként működött Budán, Győrben, Budán, Steyrben, Kremsben, Pozsonyban, Steyrben és Székesfehérváron. 1747-től haláláig Linzben a Szent Ignác szeminárium igazgatója volt. Könyvei és szentbeszédei Kassán, Győrben és Budán jelentek meg.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. 1733-ban Leobenben volt a tanárképzőben. 1734–6-ban Grazban tanult bölcseletet. 1737-ben Steyrben, 1738–9-ben Klagenfurtban grammatikát, 1740-ben Laibachban retorikát tanított. 1741–5-ig Grazban teológiát, s utána egy évig egyházjogot tanult. 1745-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1747-ben Bécsben a kollégiumban, 1748-ban a professzusházban tanított középiskolában. A következő évben az újoncházban, majd két évig a kollégiumban volt ünnepi hitszónok. 1752-ben Pozsonyban, 1753-ban Győrben, 1754–5-ben Budán volt német hitszónok. Grazban 1756–7-ben a szónoklattan, 1758-ban a kontroverzia tanára, 1759-ben gazdasági főnök, 1760-ban a kontroverzia, 1761-ben a kazuisztika, 1762-ben az egyházjog és a patrisztika tanára volt. A következő évben Kremsben az internátust vezette, 1764–5-ben Grazban lelkipásztori munkát végzett. 1766–9-ben Bécsben az újoncházban, 1770–3-ban Grazban volt a gazdasági ügyek felelőse. Ott élt a feloszlatás után is.

Bécsben született, onnan lépett be a Társaságba. 1656-ban Leobenben tanult a tanárképzőben. 1657–9-ben Grazban végezte a bölcseleti tanulmányokat. 1660–1-ben Bécsben, 1662–3-ban Grazban tanított. 1664-ben Münchenben, 1665–8-ban Bécsben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1667-ben. Tanulmányai végeztével egy évig ugyanott retorikát tanított. Harmadik próbaévét Judenburgban végezte 1669-ben. 1670-ben Laibachban hitszónokként működött. 1671–3-ban Grazban, 1674–8-ban Leobenben görög- és latintanár volt a tanárképzőben. 1679–82-ig a házi lelkiatya feladatát látta el Grazban. 1683–5-ben Pozsonyban volt rektor, majd hat évre visszatért Grazba házi lelkiatyának. 1692-ben Judenburgban a harmadik próbaévet vezette. 1693–4-ben Pozsonyban volt rektor, majd 1695-ben a felsőnémet rendtartomány vizitátora lett. 1698–1701-ig az osztrák rendtartomány főnöke volt. Kormányzása alatt lett Szakolca 1701-ben kollégium, Pécs 1698-ban, Eperjes, Nagyvárad, Rozsnyó és Székelyudvarhely szintén 1701-ben missziósállomásból rendház. 1702–6-ig a bécsi professzusház főnöke volt. 1707-től előbb a judenburgi, majd 1710-től az áthelyezett leobeni harmadik probáció főnöke volt 1711-ig, amikor a ház lelkiatyja lett hat évre, s utána rövidesen meghalt.

Győrben született, onnan lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1710–2 között Grazban bölcseletet tanult. 1713-ban Pozsonyban, 1714–5-ben Győrben grammatikát, majd 1716-ban Sopronban retorikát tanított. 1717–20 között Grazban volt teológus. Ott szentelték pappá 1719-ben. 1721-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1722–5-ben Kassán bölcseletet tanított. 1726–7-ben Temesváron hitszónok volt. 1728–9-ben Kolozsváron kontroverziát tanított és a szemináriumot vezette. 1730–1-ben Egerben a kazuisztika, 1732-ben Nagyszombatban a kontroverzia, a következő évben Győrben a kazuisztika tanára volt. 1734-ben Kassán a szemináriumot vezette. 1735–7 között Nagyszombatban egy évig kazuisztikát tanított, két évig a házgondnoki hivatalt látta el. 1738–41 között Kőszegen vicerektor és gazdasági főnök volt. 1742–3-ban Győrben a szemináriumot vezette. 1744-ben Budán házi lelkiatya, 1745–51-ben Sopronban hitszónok volt. Kőszegen halt meg.

Nagyon keveset tudunk róla. 1562 körül született Erdélyben. Valószínűleg már papként lépett 1587. március 23-án Krakkóban a Társaságba. 1590–2-ben a moldvai misszióban, 1594-ben Erdélyben működött, amikor elbocsátották a Társaságból. További sorsa ismeretlen.

1944–6 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, majd 1947–9 között Szegeden filozófiát tanult. 1949-ben a zöld határon keresztül külföldre távozott. Kínába szeretett volna menni misszionáriusnak, de a politikai változások miatt erre nem nyílt lehetőség, ezért Mexikóba kérte magát. 1951–2-ben a mexikói fővárosban tanult spanyolul, közben kollégiumi felügyelő volt. 1953–6-ig Bogotában teológiát hallgatott. 1957-ben Santa Rosa de Viterbóban végezte a terciát. 1958–9-ben Barranquillában tanított gazdaságtant, majd 1960–6 között újból a mexikói fővárosban tanított gazdaságtant, szociológiát, etikát és hittant.

Szakolcán született, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben végezte a tanárképzőt. 1660–2-ben Grazban tanult bölcseletet. Utána három évig Győrben tanított középiskolában. 1666-tól két-két évig Grazban és Nagyszombatban végezte a teológiát. Az utóbbi helyen szentelték pappá 1669-ben. 1670-ben Szakolcán tanított grammatikát. Utána Judenburgban volt harmadik probációban. 1673–80 között Nagyszombatban két évig matematikát, 1675–7-ben és 1679–80-ban bölcseletet tanított. 1681-től Bécsben egy évig matematikát, Nagyszombatban két évig matematikát és kazuisztikát, 1684-ben Linzben matematikát tanított. 1685–95 között Nagyszombatban fontosabb feladatai voltak: két évig a konviktust vezette, három évig kazuisztikát és szentírástant tanított, közben a bölcsészeti kar dékánja két évig, két évig házi lelkiatya és egy évig a szeminárium igazgatója volt. 1696-ban Kőszegen és 1697–8-ban Pozsonyban házi lelkiatya volt. 1700–9-ig Rómában a Szent Péter-bazilikában magyar gyóntatóként működött, ugyanott halt meg.

Szarvason született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaévek után Kalocsán három évig konviktusi nevelő és két évig a természetrajz tanára volt. Ebben az öt évben gyűjtötte Kalocsa és vidéke növényzetét, eközben feldezett hat addig teljesen ismeretlen növényt és húsz variánst. Leírása 1877-ben jelent meg Kalocsán. 1874–5-ben Pozsonyban bölcseletet tanult, majd egy évig újra Kalocsán tanított természetrajzot és matematikát. A teológia első három évét Innsbruckban végezte, ahol 1879-ben pappá szentelték, a negyediket pedig az angliai St. Buenóban. 1881-ben St. Andräban volt harmadik probációban. 1882-től Kalocsán négy évig a konviktus igazgatója, majd újabb négy évig az egész intézet rektora volt. Természetrajzot akkor is tanított. Ő vitte keresztül, hogy a jövendő tanárok alapos kiképzést kapjanak, és megszerezzék a tanári diplomát. Ezért kérte, hogy Bp.-en legyen rendház, ahonnan a jelöltek az egyetemen végezhessék tanulmányaikat. 1890-ben a kelet-afrikai zambezi misszióba került. Ott a boromai központot egészségesebb helyre vitette át. Meteorológiai állomást is alapított, melynek megfigyeléseit P. Fényi Gyula publikálta Kalocsán. Növénytannal ott is foglalkozott. Húsz általa felfedezett növény viseli a nevét. A bécsi múzeum számára 1300 növényt és magot küldött. Tőle származik a világiak bevonásának ideája a missziós munkába. Negyvennyolc éves korában maláriában halt meg.

Harminckét éves korában világi papként lépett be a Társaságba. Bécsben volt újonc, de egy év után már Nagyszombatban tanított grammatikát, és részt vett a templomi munkában is. 1654-ben Trencsénben hitszónok és házi lelkiatya volt. 1655–6-ban ugyanilyen feladatkörökben dolgozott Szepesváralján is. 1657-ben Nagyszombatban házgondnok volt, intézte a gazdasági ügyeket, és hitoktatóként is működött. 1658–9-ben másodmagával Rozsnyón, 1660-ban Trencsénben volt lelkipásztor. 1661–3-ban az Illésházy család bajmóci birtokain volt lelkipásztor. Továbbra is megmaradt haláláig ebben az emberek vallási életét előmozdító munkában Kassán, Trencsénben, Lőcsén, Besztercebányán és Turócon, ahol hatvanegy éves korában halt meg.

Az erdélyi Nagydemeterben született, valószínűleg világi papként lépett be 1588-ban Wilnában a Társaságba. 1590–2-ben elöljáró volt a moldvai misszióban. Az 1594. évi katalógus szerint Turócból Erdélybe kellett mennie. Itt már négyfogadalmas professzus volt. 1595-ben ismeretlen helyen magyar hitszónokként működött, amikor márciusban meghalt.

A belgiumi Marcourt-ban született jómódú földművescsaládban. Huszonkét éves koráig otthon dolgozott. Addig a helybeli plébános tanította. Akkor lépett be a Közös Élet Testvéreinek liège-i Szent Jeromos Kollégiumába. 1541-ben a leuveni egyetem Arras Kollégiumába lépett be, ahol három év múlva megszerezte a magiszteri fokozatot. Ott ismerkedett meg két jezsuitával, Faber Péterrel, akit lelkiatyjának választott, és Francisco Estradával.
Visszatérve Liège-be, a püspökségen lett hivatalnok. Tanult teológiát, és a környéken kis plébániákon dolgozott. 1547-ben Párizsban P. Paolo d’Achille vezetésével elvégezte a harmincnapos lelkigyakorlatot. A következő évben P. Giambattista Viola felvette a Jézus Társaságába. Miután befejezte teológiai tanulmányait, a karthauziak templomában lett hitszónok. 1551 végén Ignác Rómába hívta. 1552-ben a rendfőnöki kúrián lett házgondnok. Júniusban Ignác Perugiába küldte egy kollégium alapítására, amelyet a kezdeti nehézségek után felvirágoztatott.
1557-ben egészségi okokból Belgiumba kellett mennie, útközben az alsónémet és a holland rendtartomány komisszáriusa lett. A belgiumi Tournai-ban a kollégium alapítása a káptalan nagy ellenállását váltotta ki.
1558-ban Rómában részt vett az első általános rendgyűlésen, ami után Diego Laínez, az új rendfőnök, az alsónémet és a holland rendtartomány főnökévé nevezte ki. Felismerve a kollégiumok jelentős szerepét a reformáció elleni küzdelemben, a Rajna-vidéken, Trierben és Mainzban, Németalföldön, Tournai-ban, Cambrai-ban és Dinant-ban kollégiumot és hat rendházat alapított, többek között Antwerpenben és Leuvenben.
1565-ben részt vett a második rendi nagygyűlésen, ahol német asszisztensnek választották. E terület magában foglalta Németalföldet, Németországot, Franciaországot és Ausztriát. A professzusház gondnokaként ő vezette a Quirinale melletti Szent András-újoncház építését, valamint a rendi központ bővítését. 1569-ben a francia rendtartomány vizitátora lett, ahol veszélyes tanok terjedtek a közösségben.
Miután Francisco de Borja rendfőnök 1572 őszén meghalt, a vikárius Juan Alfonso Polanco 1573. április 12-re hívta össze a rendi nagygyűlést. Súlyos kérdések vártak eldöntésre: a kollégiumok nagy száma meghaladta a Társaság erejét. A papképző szemináriumok és internátusok elfogadását, a közreműködést vatikáni hivatalokban, mint például a Penitenciária, az Inkvizíció és a Signatura, meg kellett tárgyalni, mivel sokan a jezsuita rendalkotmánnyal ellentétesnek tartották mindezt. Pótolni kellett néhány hiányt az alkotmányban: a rendfőnökválasztás előírásainak megerősítését, a tartományi gyűlések rendjét, a vikárius feladatait, végül össze kellett hasonlítani a rendalkotmányt a Trienti Zsinat szerzetesekről szóló határozataival.
A nagygyűlés elsődleges célja az új rendfőnök megválasztása volt. Itt azonban XIII. Gergely pápa közbeavatkozott. Április 15-én Polancónak jelezte kívánságát, hogy ne válasszanak spanyolt, és megnevezte mint lehetséges kandidátust Mercuriant. A választás napján, április 22-én azonban a gyűlésen megjelent a bíboros államtitkár Tolomeo Gallio, és közölte a pápa határozott akaratát: ne válasszanak spanyol rendfőnököt. E kérés előzménye két levél volt, amelyeket Sebestyén portugál királytól és nagyapja testvérétől, Portugáliai Henrik bíborostól (későbbi portugál király) kapott a pápa, akik a portugál jezsuita Henrique Henriques kérésére avatkoztak közbe, nehogy a jezsuiták egy „újkeresztényt” válasszanak rendfőnöknek. A jezsuiták a rendelet visszavonására kérték a pápát. Ő visszavonta rendeletét, de a francia és az olasz jezsuitákkal összhangban azt kérte, ne válasszanak egy negyedik spanyol rendfőnököt.
1573. április 23-án a negyvenhétből huszonhét szavazattal megválasztották Mercuriant. A pápa kérte az atyákat, hogy vizsgálják meg, minden rendben történt-e. Nyolc nappal később megérkezett az igenlő válasz. A nagygyűlés rendezte a választás módját, a rendtartományok gyűlését, és körülírta a vikárius jogait. Továbbá kimondta, hogy nem professzusok a provinciák elöljárói lehetnek; hogy továbbra is csak négy asszisztenst választhatnak, és megbízta a rendfőnököt, hogy készítse el az újoncházak szabályait, az újoncmester feladatkörét, és néhány kisebb ügyet.
A Társaság létszáma Diego Laínez idejében jelentősen megnőtt, 1565-ben 3500 volt. Borja idejében ez a folyamat lelassult, 1574-ben 3905 volt. Mercurian hivatali ideje alatt a növekedés erősödött, és halálakor 5165 lett száznegyvennégy kollégiumban, harminchárom rendházban, tíz professzusházban és tizenkét újoncházban. A kollégiumok számában nagy szerepet játszott a több mint húsz pápai szeminárium, köztük a horvát és az angol, melyeket a Társaságnak el kellett fogadnia.
Mercuriannak sok nehézséget okozott Spanyolországban és Portugáliában a szélsőséges, rigorózus kormányzási mód. Mercurian 1574. október 7-én kelt, az elöljárókhoz írt levelében és az ahhoz csatolt „figyelmeztetések”-ben, valamint Antonio Cordeses és Baltasar Álvarez imamódjainak kritikájában védte és hangsúlyozta az ignáci irányelveket, kiemelve, hogy a jezsuita alkotmány célja az apostoli munka, nem pedig a szemlélődő életmód.
1577–8-ban Mercurian a Társaságon belül is támadásoknak volt kitéve, amelyek az alkotmány lényeges pontjait is érintették, mint például a fogadalmak különbözőségét, a tartományfőnökök és rektorok rendfőnök általi kinevezését, a monarchikus központú kormányzást, önálló elöljáró követelését Spanyolország számára. Ennek a mozgalomnak Dionisio Vazquez volt a vezetője. Pedro de Ribadeneira korábbi spanyol asszisztens válaszolt a követelésekre, ami egy időre hallgatást eredményezett.
Rómában is feszült volt a helyzet. A Római Kollégium három tanára, akik, bízva XIII. Gergely pápához fűződő jó kapcsolatukban, 1578-ban az olasz asszisztens védelmében egy névtelen emlékiratban támadták a rendfőnököt és magatartását Perera Bentóval folytatott bölcseleti vitájában. Mercurian tisztázta magát a pápánál, a három pátert eltávolították Rómából.
Az apostoli munkákban nagy figyelmet szentelt a protestantizmus veszélyének kitett európai országoknak: Németországnak és Svájcnak, valamint Magyarországnak, Erdélynek és Lengyelországnak. Elindította a veszélyes angliai missziót Robert Persons és Edmund Campion vezetése alatt, és a maronitát Libanonban. Az ő kormányzása alatt működött Antonio Possevino Svédországban, Oroszországban és Erdélyben. Sok misszionáriust küldött Dél-Amerikába Juan de la Plaza vizitátorral, valamint Kelet-Ázsiába Alessandro Valignanóval és Matteo Riccivel.
Kormányzása idején a Társaság jelentős gyarapodását a Szent Ignác-i szellemben vezette. A pápának való engedelmességből vállalta a szemináriumok vezetését, melyek jól képzett papságot adtak a protestáns veszélynek kitett országoknak. A Társaság lelkiségében megszilárdította a rendalapító irányelveit az apostoli munkára.

A középiskola elvégzése után kereskedelmi iskolát végzett, könyvelést tanult. Kései hivatásként lépett be a Társaságba. A noviciátust Szegeden és Érden végezte. 1924-ben a kalocsai jezsuita gimnáziumban érettségizett. 1925–7 között Szegeden filozófiát, 1928–31 között pedig Innsbruckban teológiát hallgatott. 1932-ben a Manrézában végezte a terciát, majd a novíciusmester sociusa lett. 1935–44-ig a pécsi jezsuita kollégium házgondnoka, hittantanára volt. A háború végén Kalocsán házgondnokként és templomi gyóntatóként működött. 1945-től a Mária utcában, majd a következő évtől a Manrézában volt házgondnok. 1950 júniusában a novíciusokkal Szegedre ment, onnan internálták Jászberénybe. 1951-től az országúti ferences plébánián volt pénzbeszedő. 1954-től a pannonhalmi szociális otthon lakója lett.

1903-ban Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A következő évben az ausztriai St. Andräban retorikát, 1906–8 között Pozsonyban bölcseletet tanult. Utána két évig Kalocsán latin és magyar nyelvet tanított. A teológiát Innsbruckban végezte 1911–4 között. 1913-ban szentelték pappá. Bp.-en Háromévi latin- és magyartanulmányok után 1917-ben tette le az államvizsgát. 1918-ban Nagyszombatban végezte a harmadik próbaévet. 1919–22 között Kalocsán, 1923–7-ben Pécsett tanított. 1928-ban Bp.-en népmisszionárius és lelkipásztor volt. 1929–31-ben a rendi újoncoknál nyelveket tanított. Betegsége miatt Nagykapornakon élt négy évig. 1936–43 között Mezőkövesden írással és lelkipásztorkodással foglalkozott. 1944-től Bp.-en A Szív szerkesztőségében dolgozott, már megrendült egészséggel. 1947-ben Kalocsán, a következő két évben Bp.-en, majd Szegeden élt a szerzetesrendek feloszlatásáig. Egy időre Jánoshidára vonult vissza. 1952-ben a pannonhalmi szociális otthonba került, ahol a következő évben meghalt.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. 1659-ben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1660–2 között Bécsben bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Leobenben és Steyrben grammatikát tanított. 1665–8-ig Grazban végezte a teológiai tanulmányokat. Ott szentelték pappá 1668-ban. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1670–3-ban Besztercebányán tanított. 1674-ben ugyanonnan volt misszionárius Úrvölgyön. A következő évben a bécsi professzusházban katekétaként működött. 1676–82 között Besztercebányához tartozott, de Úrvölgyben dolgozott mint misszionárius. 1683-ban Steyrben volt lelkipásztor, a következő évben a bécsi professzusházban misszionárius. 1685–1705 között először 1688-ig Besztercebányától függően, majd önálló missziósállomásként Úrvölgyön helyettes házfőnökként dolgozott huszonegy éven keresztül. 1706-ban a bécsi újoncházban betegeskedett, 1707-től pedig házi lelkiatya volt ugyanott.

Szülővárosából, Laibachból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1663-ban Nagyszombatban, 1664-ben Leobenben és a következő évben újra Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Laibachban, Zágrábban és újra Laibachban grammatikát tanított. 1669–72-ben Grazban teológiát tanult. 1672-ben szentelték pappá. Utána Fiuméban tanított. 1674-ben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1675–6-ban Szatmáron, 1677-ben Pozsonyban volt hitszónok. 1678-ban de Grana herceg légiójában volt tábori lelkész. Utána egy-egy évig Klagenfurtban, Millstattban és Linzben volt hitszónok. 1683–4-ben Grazban a gazdasági hivatalt vezette. A következő évben Bécsben volt házgondnok. 1687 januárjában a felszabadult Budán a jezsuita misszió első főnökeként halt meg.

Az ausztriai St. Andräban végezte a kétéves próbaidőt és a retorikát. 1882–4 között Szatmárnémetiben volt internátusi felügyelő. 1885–7-ben Pozsonyban bölcseletet, a következő három évben Innsbruckban teológiát tanult. 1891-ben szentelték pappá. Utána ismét Szatmárnémetiben volt internátusi nevelő. 1893-ban Bécs-Lainzban végezte a harmadik próbaévet. 1894-ben kezdte meg népmisszionáriusi és lelkipásztori munkáját. Szatmárnémetiben két, Nagykapornakon egy, Nagyszombatban négy, Pozsonyban két és Bp.-en hét évig. A következő években gyengült az egészsége. 1910-ben magyar hitszónok volt Nagyszombatban, és a rektor rendelkezésére állt. A következő két évben Pozsonyban könyvtáros és a Mária-kongregáció vezetője volt. 1914-ben Szatmárnémetibe került hitszónoknak és házi lelkiatyának, majd Nagyszombatba könyvtárosnak. 1917-től haláláig Pécsett gyenge egészséggel könyvtáros volt, és 1920-tól író is.

Szentmargitban született, Bécsújhelyről lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után ugyanott a tanárképzőben tanult. 1702–3-ban Bécsben, 1704-ben Klagenfurtban bölcseletet hallgatott. 1705-től egy-egy évig Bécsben, Kremsben és Pozsonyban tanított. 1708–11 között Bécsben tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1711-ben. A harmadik próbaévre Leobenbe került. 1713-ban Egerben, 1714-ben Besztercebányán tanított. 1715–7 között Nagyszombatban két évig retorikát, egy évig matematikát adott elő. 1718-ban a bécsi újoncházban végzett lelkipásztori munkát. 1719–20-ban Nagyszebenben házi lelkiatyaként működött. 1721–3-ban a bécsi professzusházban börtönlelkész és lelkipásztor, 1724–5-ben Pozsonyban házfőnök volt. 1726–45-ig Brüsszelben először az osztrák helytartóságon az udvarhölgyek gyóntatója, az utolsó években pedig a belgiumi tábori lelkészek főnöke volt. 1746–7-ben a bécsi professzusházban kórházlelkészként és lelkipásztorként működött. 1748–9-ben Pozsonyban házfőnök, 1750–1-ben a kollégiumban házgondnok, majd házi lelkiatya volt. 1752-től haláláig a bécsi professzusház lelkiatyjaként működött.

Rettegben született, Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Gyöngyösön grammatikát tanított. 1746–8-ban Kassán tanulta a bölcseletet. Utána egy-egy évig Egerben és Esztergomban, két évig Kolozsváron tanított középiskolában. A teológiát 1753–6-ban Nagyszombatban végezte. 1756-ban szentelték pappá. 1757-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. Nagyszombatban 1758-ban retorikát, 1759-ben etikát és természetjogot tanított, majd 1760–1-ben magyar hitszónok és katekéta volt. 1762–3-ban Budán misszionáriusként, a következő évben Székesfehérváron katekétaként működött. 1764–6-ban Kolozsváron hitszónok, 1767-ben Székelyudvarhelyen misszionárius, 1768–9-ben újra Kolozsváron hitszónok és 1770–3-ban Gyulafehérváron misszionárius volt. A rend feloszlatása után apostoli protonotárius, királyi apostoli misszionárius volt Erdélyben, és a sinkfalvi plébánia adminisztrátora.

Bácsföldváron született, huszonhat éves korában, 1936-ban lépett be a Társaságba. 1939–44-ig Szegeden volt betegápoló és bevásárló. 1940-ben rövid ideig katona volt, majd 1944-ben újra behívták. Ausztriába került és Grazban orosz fogságba esett, ahonnan 1945. szeptemberben szabadult. Az év végén Szegedről Bp.-re került, ahol a Mária utcában lett portás. Megszerezte a gépkocsi-vezetői jogosítványt. 1950 februárjától Csávossy Elemér tartományfőnök személyi szolgálatára osztotta be. Vele együtt tartóztatták le 1951. július 29-én. 1952. január 16-án hat év börtönbüntetésre ítélték, melyet 1956 elején öt évre mérsékeltek. 1956. május 24-én Vácról szabadult. 1956–9 között magántanulóként elvégezte a gimnáziumot, és leérettségizett. 1957–69 között autószerelőként dolgozott. Utána 1972-ig Bp.-en a Rókus-kápolnában, 1973–1980-ig Szegeden a Szent József-templomban volt sekrestyés. Akkor nyugdíjba ment. A rendszerváltás után 1990-től a tartományfőnök mellett dolgozott. 1992-től haláláig a Radvány utcai rendházban élt.

A noviciátust a zugligeti Manrézában kezdte, de az épület elkobzása után Szegeden folytatta. Innen került a jászberényi kényszertartózkodási helyre, ahonnan megszökött. Tanulmányait a Központi Szemináriumban folytatta, ahol két évet végzett, de mint jezsuitának nem volt maradása. 1952-től Bp.-en, az István kórházban műtősként dolgozott, 1953–5 között munkaszolgálatos katona volt. Leszerelése után visszament a kórházba dolgozni, ahol részt vett az 1956-os forradalomban, majd külföldre távozott. A pullachi Berchmans kollégiumban fejezte be filozófiai tanulmányait. 1957–9 között magiszter lett Bécs-Kalksburgban. 1959-től Kanadába rendelték a teológia elvégzésére, melyet 1963-ban fejezett be, közben pappá szentelték. Majd Montrealban a Loyola College-ba küldték teológiát tanítani. 1964-ben a terciát St. Jeromban végezte. Utána, 1965–7 között Rómába küldték bienniumra. Disszertációját A keletszír anafora eucharisztikus pneumatológiájáról írta. 1967-től a torontói Regis College-ban tanított rendszeres teológiát és liturgiát. Közben rendszeresen adott lelkigyakorlatokat. 1974-ben a torontói Szent Mihály egyetem teológiai fakultása meghívta professzornak. 1984–97 között szintén Torontóban a Szent Ágoston egyházmegyei szemináriumban dékán és teológiaprofesszor. 1989-ben II. János Pál pápa kinevezte a külföldi magyarok püspökének; e tisztséget 2006-ig töltötte be. Nyugdíjazása után továbbra is a Szent Ágoston szemináriumban maradt; számos könyvet írt.